Új Dunántúli Napló, 1998. október (9. évfolyam, 269-298. szám)
1998-10-08 / 276. szám
1998. október 8., csütörtök Baranyai Tükör Dhnántúli Napló 5 Több támogatás a holtágakra, morotvákra Megakadályozni a pusztulást BARANYAI KÖRKÉP Jövőre már megnégyszerezik a központi forrásokat a Duna és a Tisza holtágai, morotvái állapotának javítására, ám ebből megyénk csak keveset fog látni. A vízügyi minisztérium egyelőre a Tisza vidékére készített rendezési terveket, míg a Duna déli szakaszán egy ideig még minden marad a régiben. Az elképzelések szerint a holtágak és a morotvák kotrásával, mederszabályozásával horgásztavakat, fürdőhelyeket hoznának létre. A megyei vízügyi igazgatóságon még nem tudnak arról, hogy a közeljövőben a baranyai Duna-, illetve Dráva- szakaszon is terveznének olyan vizsgálatokat, amelyek előkészítenék az átalakításokat. Vidékünkön a holtágak viszonylag távol esnek a lakott helyektől, kevésbé frekventáltak, nagy részük természetvédelmi területen fekszik, míg a többit jelenleg is horgászásra használják. A változást egy esetleges kutatási-fejlesztési terv, konkrét projekt benyújtása, illetve a helyi önkormányzatok kezdeményezése segíthetné elő - vélik a szakértők. Gy. Z. A kollázs végtelensége PÉCS A Pécsi Kisgalériában öt pécsi képzőművész állítja ki alkotásait A ma 17 órakor „Kollázs” címmel nyíló tárlaton dr. Újvári Jenő, a város alpolgármestere mond bevezetőt Az alkotóereje teljében lévő, most hatvanéves Erdős János, a Művészeti Szakközépiskola művésztanára, aki számos ország galériájában bemutatkozott már, fehérbe hajló, absztrakt képeit állítja ki ezen a tárlaton. Invenciózus alkotásaiban felsorakoztatja Zók szőlőtermő, csodás domboldalait is. A Temesvárról néhány éve Magyar- országra áttelepült, most a JPTE Művészeti Karán tanító Kazinczy Gábor a Cantata Profana, az Utolsó ítélet, a Bűnbe esés stációit fogalmazza meg. Egyébként a kollázs tudós kutatójaként ő volt a kiállítás kezdeményezője is. Erre az alkalomra készített szürreális ihletésű képeit álh'tja ki Tóth István, melyek nincsenek híján a finom iróniának sem. Élményt jelentenek a látogatóknak Molnár Tamás „aranyba mártott”, ünnepi, laminált technikával készült munkái is. Az ugyancsak a Művészeti Szakközépiskolában tanító Rigó István szobrászművész grafikai elemekből épített világa is tulajdonképpen újdonságnak számít. Termékenyítő hatású lehet szob- rászi munkásságára is. A kiállítás a hónap végéig látogatható. B. R. Több mint másfél millió bírságot róttak ki a felügyelők Ellenőrzés éjjel-nappal A napokban elkészült a fogyasztóvédelmi felügyelőség felmérése az idegenforgalmi főszezonról. A szakemberek idén több mint 200 vendéglátóipari egységet, szálláshelyet, taxit vizsgáltak, s majdnem háromnegyedüknél akadt valamilyen kifogásolnivaló. Három étterem bezárását is javasolták. BARANYAI KÖRKÉP A turistaszezont igencsak várják a vendéglátósok, ekkor lehet nagyot „kaszálni” - persze becsületesen és tisztességtelen úton egyaránt. Erre a fogyasztóvédelem is felkészül: minden évben kiemelt országos ellenőrzéseket, szaknyelven Szólva témavizsgálatokat tartanak az idegenforgalmilag frekventált helyeken. A megyei fogyasztó- védelmi felügyelőség szeptember végéig 229 különböző üzletet vizsgált meg Pécsett, Mohácson, Siklóson, Szigetváron, Harkányban, Magyarhertelen- den, Abaligeten és Órfun.- A megvizsgált egységek 72 százalékánál találtunk valamilyen kifogást - tájékoztatott dr. Bodnár József, a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója. - Ez viszonylag magas arány, de nem rosz- szabb, mint tavaly, sőt nagyon enyhe javulás is érzékelhető. Persze, nem rózsás a helyzet még most sem. Az ártájékoztatást, noha hosszú évek óta kötelező, mégsem veszik szigorúan a kereskedők, vendéglátósok. Az étlapot a tapasztalatok szerint még csak-csak odaadják a pincérek a vendégnek, de az itallap már csak elvétve kerül az asztalra. A vizsgált boltok 27 százalékánál találtak ezzel kapcsolatban hiányosságot a felügyelők. Az éttermeket talán váratlanul érte, de július elseje óta egy miniszteri rendelet szerint a bejárat előtt is fel kell tüntetni az árakat. Erről a tulajdonosok elég keveset tudtak, a felügyelőség munkatársai viszont a törvény szellemében ellenőriztek. Viszonylag sok helyen, a vizsgált üzletek 15 százalékánál nem találták meg a szakemberek a vásárlók könyvét, avagy az nem a megfelelő, jól látható helyen lógott. Pedig ez a füzet már nem panaszkönyv, a jót is be lehet akár írni, ami pedig az étterem jó hírét is erősítheti. Az idegenforgalmi szezonban az éjszakai bárok, mulatók sem kerültek ki a „szórásból”. Sok helyen a belépődíjról nem tettek említést a kidobók, csak a számlán szerepelt egy „csinos”, 300-500 forintos tétel. Ez szabálytalan, a betérő vendégek megtévesztésének számít. A próbafogyasztások során a felügyelők mindössze 6 esetben tapasztalták, hogy a pincéreknek vastagon fog a ceruzájuk. Azonban nem milliós tételekkel akarták átverni a vendéget - mint nemrégiben a fővárosban -, általában mindössze 15-30 forintos tévedés történt. Három helyen bukkantak a fogyasztóvédelmi felügyelők súlyosabb esetre, két harkányi és egy pécsi étteremben. Itt a vendéglátóipari-egységek bezárására tettek javaslatot a helybeli jegyzőnél.*Az egyik harkányi étteremben engedély nélkül sütöttek pizzát, a másikban viszont „mindössze” a működési engedély hiányzott. A pécsi étkezde szinte példája volt annak, milyen hibákat lehet elkövetni a vendéglátásban. Hiányzott a működési és a szakhatósági engedély, a szakácsnak nem volt egészségügyi könyve, nem tartottak itallapot, a különböző ételeket hanyag eleganciával egymás mellé rakták be a hűtőbe, valószínűleg az „egy helyre megy” elve alapján. A pécsi jegyző a problémás éttermet bezáratta. Igaz, amennyiben a tulajdonos pótolja a hiányokat, 90 napon belül újra nyithat. Ny. Sz. Fogyasztóvédelmi ellenőrzések az idegenforgalmi szezonban Vizsgált egységek aáig Bírság (E Ft) Tizenhárom település ezer facsemetéje Megközelítőleg ezer facsemete kerül október 9-én tizenhárom dél-baranyai település közterületére. A növénytelepítési akciót a beremendi cementművek támogatja, a fákat javarészt a helyi iskolák diákjai ültetik el. BARANYAI KÖRKÉP Ezer facsemete még tizenhárom településre elosztva is szép mennyiség, és méltán várható, hogy a zöldfelületek növelésével általában is javul ezekben a falvakban, illetve Siklóson a lakókörnyezet esztétikája. A növények kis parkok kialakítását eredményezik majd, s a beremendiek arról is gondoskodtak, hogy a széles körű társadalmi részvétel mellett kertépítő mérnök adjon szakmai segítséget. A falültetési akciót általában a helyi iskolákkal közösen szervezték - Siklóson ezt a Társadalmi Egyesületek Szövetsége vállalta fel. A munka zömét - a környezeti nevelés részének is tekinthetőén - az általános iskolások végzik majd el. Minthogy mind a tizenhárom településen nincs iskola, van olyan hely is, ahol szociális munkások feladata lesz a csemeték elültetése. Az akció Kisharsányban kezdődik délelőtt 9 órakor és félóránként folytatódik Egy- házasharasztiban, Magyar- bolyban, Óidon, Beremenden, Villányban, Nagyharsányban, illetve 14 órakor Siklóson. Ugyancsak a délutáni órákban lesz majd holnap a faültetés Kásádon, Siklósnagyfaluban, Lapáncsán, Kistapolcán és II- locskán. Mészáros A. Hírcsatorna A szulimáni önkormányzat községjelképeket tervez. A zászlót, a címert, valamint a pecsétet szőlőfürt és makk is díszíti majd, emlékeztetve arra, hogy a településen egykor híres volt a szőlőtermesztés és a vándorló disznótartás. Levéltáros, címerszakértő és helytörténész útmutatása alapján készülnek el a szimbolikák. (cs) ÉKestÉK. Ma 20 órai kezdettel Pécsett, a Vasutas Művelődési Házban a Pécs-Ba- ranyai Értelmiségi Egyesület a Dunántúli Naplóval közösen nyilvános fórumot rendez, melyen bemutatkoznak Pécs polgármesterjelöltjei: Kerényi János, Papp Béla, Toller László és Trombitás Zoltán. A programot az Európai Unió és a Dunántúli Napló támogatja. Vízállások. Mohács 367 cm, áradó, 15,3, Őrtilos 110 cm, áradó, 14,0, Barcs 117 cm, áradó, 14,6, Drávasza- bolcs 187 cm, áradó, 14,5 fok. „Gázos” dugó KOMLÓ Múlt péntek óta borzolód- nak a kedélyek a városban. Nemcsak az autósok, a buszokon utazók is szenvedő alanyai a Pécsi úton folyó csőfektetési munkálatoknak. A panaszos telefonoknak se vége, se hossza. Az ok: csúcsidőben a régi temetőnél és a volt Tröszt-épületnél elhelyezett ideiglenes közlekedési lámpák több száz méteres gépkocsisort képesek létrehozni. Polics József, a városüzemeltetési iroda vezetője elmondta, a kérdéses útszakaszon a központi gázvezetéket fektetik. Ezt pedig csak egyvégtében lehet csinálni. Már csak egy hétig kell ezt a dugót „kihúzni”. D. G. Fájdalommal tudatjuk, hogy HERING LÁSZLÓ 49 éves korában elhunyt. Temetése október 9-én, pénteken a fél 4-kor kezdődő gyászmise után lesz a pécsváradi rk. temetőben. A gyászoló család (105330) Rablás a nyílt utcán - szemtanúk előtt Négyen támadtak meg fényes nappal, a Lánc utcai csemege előtt egy buszról leszálló hölgyet. Bár a rablási kísérlet nem sikerült, a megtámadott asszony több helyen megsérült. A szemtanúk segítségnyújtás nélkül nézték végig, amint a négy rossz külsejű ember veri-rúgja áldozatát az utca közepén. PÉCS, RENDŐRSÉG-Éppen leszálltam a buszról, és a gyermekeimért indultam, amikor egy nő odajött hozzám, felém rúgott, és el akarta venni a táskámat. Nem adtam, erre még hárman odajöttek és verni kezdtek. Az arcomba ütöttek, a gyomromba vágtak, de végül sikerült elmenekülnöm. A táskámat nem tudták elvenni tőlem, de szörnyű volt, hogy senki sem segített. Pedig sokan nézték végig az egészet mondta a megtámadott hölgy, nem sokkal a történtek után. Az elkövetők nem menekültek el a helyszínről, sőt tovább szitkozódtak és fenyegetőztek. Többen látták, amint a négy ember arra várt, hogy az egyik közeli épületben menedéket találó nő kimerészkedjen az utcára. Bűncselekmény szemtanújaként közbelépni, az elkövető ellen erőszakot alkalmazni, őt visszatartani nem büntetendő dolog. A tettest bárki elfoghatja, ha ezután átadja a rendőrségnek. Az emberek többsége ezzel tisztában van, mégis nagyon ritka, hogy valaki ön- feláldozóan a bajba jutott segítségére siet. Ä visszatartó erő valószínűleg nem is a törvényes következmények miatt nagy.- Valójában bármilyen bűn- cselekményt elhárító akció sikertelen marad, ha azt a társadalom nem támogatja. Sajnos ma Magyarországon nincs meg ez az összetartó erő - véli dr. Münnich István szakpszichológus, és véleményét a helyi viszonyok ismeretében a pécsi rendőrkapitányságon is megerősítik.- Nem ritka a keddihez hasonló eset a városban. Több olyan ügyünk volt már, hogy loptak, gépkocsit törtek fel, raboltak mások szeme láttára. Az elkövetés helyszíne nem tipikus, igaz, jellemzően a belvárosban fordulnak elő rablások - mondta Fellegi Norbert őrnagy (képünkön), a pécsi rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője. A megtámadott hölgy nem kapott a közelében állóktól segítséget. Az eset után látleletet kért az orvosától, majd feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás ismeretlen tettesek ellen kezdődött meg. S. G. Tartós áramszünet. Egy délutántól az éjszakába nyúló meghibásodás következtében áram nélkül maradt tegnap szerkesztőségünk, így munkatársaink „tábori körülmények” között, gyertyafény mellett készítették el mai lapunkat. A tartós áramkimaradás okozta leállás miatt a Baranya Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság segítségével tudtuk csak készre szerkesztem mai számunkat - gyors segítségüket, s a mobil áramfejlesztőt ezúton is köszönjük. Képünk tegnap éjszaka az eseményes rovatban készült. fotó: laufer László 4 A l