Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)
1998-08-05 / 213. szám
4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1998. augusztus 5., szerda Hírcsatorna A körzeti tv műsora. MTV 1., 17.15. Összeállítás a Nagyszakácsiban rendezett VI. nemzetközi szakácsversenyről. Néhány érdekes középkori recept után a nézők megtudhatják, ki lett 1998-ban a „Királyi szakács”. Szerkesztő: Bukta Csaba. Operatőr: Bősz Vilmos. Az adás telefonszáma: 06-80-21-224. Gilvánfaiak a Balatonnál. A múlt héten a helyi önkormányzat kedvezményes utazást szervezett a falu lakóinak. Ennek keretében közel kétszáz iskolásóvodás gyermeket és szülőt utaztattak fél áron a Balatonhoz. (czb) Vízállások és hőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 330 cm, apadó, 24,8, őrtilos -13 cm, apadó, 21,0, Barcs 84 cm, áradó, 23,0, Dráva- szabolcs 172 cm, áradó, 22,7 fok. POLITIKAI VITAFÓRUM című oldalunk anyagtorlódás miatt mai számunkból kimaradt. Az időszerű párthíreket ezúttal itt közöljük. A Magyar Igazság és Élet Pártja és a Magyar Út Körök utazást szervez Budapestre, a párt Szent Ist- ván-napi. Hősök terei rendezvényére, amely augusztus 20-án 15 órakor kezdődik. Jelentkezőket korlátozott számban tudnak fogadni. Útiköltség nincs. Jelentkezni a MIEP-irodában, személyesen lehet: munkanapokon 16-tól 18 óráig, Pécs, Széchenyi tér 16. 2. em. % A Magyar Út Mozgalom Pécsi Köre politikai vitafóruma szeretettel várja az érdeklődőket minden héten szerdán, 18 órai kezdettel a MIÉP megyei és városi szervezetének irodájában, Pécs, Széchenyi tér 16. 2. em. * A Recski Szövetség szeptember 5-én és 6-án Eger, Mezőkövesd, Szilvásvárad térségébe kirándulást tervez. Jelentkezni lehet Brener Pálnál, Géczi Dezsőnél vagy Mohácson Tomin Mártánál, 7 napon belül. % A Független Kisgazdapárt Pécs-Keleti Alapszervezete július 24-én tartotta tisztújító taggyűlését, ahol négy évre megerősítette elnöki beosztásában Nikolausz Tamást. A taggyűlés alelnöknek választotta Tóth Tibor Tamásnét és Szászfái Károlyt. Gazdasági tisztségviselő továbbra is Tóth Hajnalka. Az időseknek azért maradnak apró örömeik FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Hiánypótlás kérdőjelekkel Másfél hete, hogy az önkormányzati intézmények vezetőit beszélgetésre invitálta a polgármester, és a helyi költségvetést irányító pénzügyi vezető. Az ok ezúttal a tartalmi munkára is ható pénzügyi megszorítások bejelentése volt. KOMLÓ A város az idei költségvetését eleve hiánnyal tervezte. Mára a deficit elérte a 150 millió forintot, azaz a mindennapos lét vált bizonytalanná. Tóth Sándor, a pénzügyi iroda vezetője (képünkön) beszámolt arról, hogy e helyzetben be kellett jelenteni az intézmények bizonyos pénzeinek elvonását. Sajnos, ennek nagyságrendje már intézményi feladatok elhagyását is jelenti, hiszen összege közelíti a 70 millió forintot. Az irodavezető leszögezte, hogy a költségvetési szigorítás minden intézményt érint. A bejelentés célja az volt, hogy az érdekeltek az alapfeladatok elhagyása nélkül tudjanak szűkített költség- vetésükkel gazdálkodni. Szarka Elemér polgár- mester hozzátette: fontos, hogy a mostani akut időszakban is legyen párbeszéd a város irányítói és a szakmák vezetői között. A komlói pénztár hiányait a mostam intézkedés révén, valamint külső forrásokból, azaz a vállalkozói szférából igyekeznek pótolni. Dr. Iván László, az 501. sz. Szakképző Iskola igazgatója máig nem ocsúdott fel a hallottaktól. Keserűen jegyezte meg, hogy a város tervét csak a tanműhelyek bezárásával lehet végrehajtani. Akkor viszont nem lesz mód szakmunkásokat képezni. Horváth Lászlóné, a Művelődési Központ igazgatója a közművelődés egészének képviseletében elmondta, hogy bár megérti a gondokat, de az alapfeladatok sérülése nélkül azok már nem oldhatók meg. A Kodály Általános Iskola igazgatónője, Hoffmann Má- tyásné először nem vette komolyan a döntést. Most csak az jut eszébe, hogy a kötelező óraszámon túli iskolai foglalkozásokra már nem marad pénz. Az idősek otthona gazdasági vezetője, Czikla Józsefné véleménye az, hogy bármi is legyen, az öregeket a mindennapi örömeiktől megfosztani nem szabad. A döntés még e hónapban megszületik, várhatóan nem az intézmények javára. D. G. Két év múlva otthon lesz A Baranya Megyei Közgyűlés tavaly óta folyamatosan részt vett a Népjóléti Minisztérium által kiírt pályázatokon, és az így nyert pénzekkel a megyében működtetett pszichiátriai és szenvedélybetegeket ellátó nyolc szociális intézményének állapotán igyekszik javítani. TURBÉKPUSZTA A szociális szférán belül is különösen nehéz a fogyatékosok alap- és speciális ellátását, rehabilitációját biztosító intézmények anyagi helyzete. Dr. Kurucsai Csaba, a közgyűlés alelnöke egy 250 millió forintos beruházásról számolt be, amelyet a Turbékpusztán épülő családi házas ellátási forma létrehozására szánnak. Ez megoldani hivatott annak a 150 állampolgárnak a helyzetét, akik eddig a meglehetősen rossz állapotban levő turbéki és molványi otthonokban éltek. A családi házas modell annak a háromlépcsős ellátási módnak egyike, amely arra szolgál, hogy a különböző fogyatékosságú emberek számára, a nekik legmegfelelőbb életforma, kialakítását, a minél önállóbb életvitelt és a társadalomba való beilleszkedést tudja segíteni. Az új intézmény építésének előmunkálatai már megkezdődtek, a tervek szerint 2000-re az épület beköltözhető állapotban lesz. Várhatóan hat családi házat vehetnek birtokba azok, akiknek kevesebb segítségre van szükségük mindennapi tevékenységükhöz. Az épületet a legmodernebb követelményeknek megfelelően építik. A lakóknak lehetőségük lesz dolgozni, amely lelki egészségük szempontjából is elengedhetetlen. A szakképzett személyzetet a korábbi leépítések miatt (is) nehéz biztosítani, de Kurucsai Csaba szerint a pályázati pénzekből erre is kell, hogy jusson. Mindenesetre biztató jel a szintén központi támogatásból származó csaknem 5 és fél millió forint, amelyből a helesfai otthonba 12 új szakdolgozót vehetnek fel 1998 második félévében. Hegedűs L. Cél a korszerűbb ellátás MOHÁCS A város és térsége hatvanezer lakójának egészségügyi centruma több korszerű műszerrel gyarapodott. A fejlesztést zömében önerőből oldja meg a kórház.- Negyvenmilliót költöttünk idén gépek, műszerek beszerzésére - tájékoztatott dr. Dénes László igazgató főorvos. — A pénz kétharmadát a saját költségvetésünkből fedeztük, de kaptunk hozzá az önkormányzattól, illetve pályázatok útján is. Kimondottan olyan eszközöket vásároltunk, amelyek segítségével a beteget kímélve, az eddig használatos műszereknél pontosabb diagnózist állapíthatunk meg. Az új eszközök között az egyik video-endoszkóp a nyelőcső, a gyomor és a vékonybél vizsgálatára, a másik külön a vastagbél ellenőrzésére szolgál. Az öt műtő egyikében tavaly óta már használják a legmodernebb altatógépet, most egy újabbal gyarapodtak, továbbá egy nagyfrekvenciás sebészi vágókészüléket is beszereztek. Speciális gyorsfagyasztót vettek a vér- készítmények előállítására, mikroszkópokat a laborba, EKG betegőrző monitorokat az intenzív, illetve a belgyógyászati osztályokra, és megkezdték egy sürgősségi részleg kialakítását is. B. M. Lezárul a fellebbezés PÉCS, JPTE A legtöbb karon augusztus ötödiké a felvételi fellebbezések határideje. Legkésőbb ma postázni kell a kérelmeket. Novák Sarolta, a JPTE oktatásszervezési osztályvezetője elmondta: a kérelmeket a felvételi értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül - az egyetemen általában augusztus 5-éig - kell a rektorhoz címezve benyújtani. Az iratokat a karok véleményezik, a rektor ennek figyelembevételével dönt. A fellebbezés csak jogszabálysértés esetén fogadható el -, vagyis, ha nem vettek figyelembe iratokat, adatokat a felvételi eljárás során. Az eredményről 10-e körül értesítik az érintetteket. Megtudtuk, sok fellebbezés érkezik szociális okokra hivatkozva, melyek bár emberileg érthetők, a szabályzás szerint nem fogadhatók el: nem állítható fel objektív értékelési rendszer. A Művelődési Minisztérium munkatársai szerint a fellebbezéssel felvett elsősök és a be nem iratkozottak száma általában kiegyenlíti egymást - Pécsett ez évente tíz-húsz embert jelent. T. G. Átvállalják az adósságot SZIGETVÁR Bár az önkormányzat nem dúskál a pénzben, a napokban mégis úgy döntöttek, hogy segítik az adóssággal terhelt, hátrányos helyzetben levőket. Az összes lakossági adósság mintegy 24 millió forintra rúg, a támogatásra szánt összeg viszont alig éri el a 4 milliót. A támogatásról szóló döntést hosszas előkészítés és szá- mítgatás előzte meg: az ön- kormányzat dolgozói felmérték, kik és mennyi közüzemi díjjal tartoznak a szolgáltatóknak. A felmérés szerint a szigetvári polgárok közül több mint ötszáznak összesen 24 millió hátraléka van. A kormány a központi költségvetésből a településnek valamivel több mint 3 millió forintot tud biztosítani az adósságok enyhítésére, ehhez azonban szükség van városi önrészre is, amely még 760 ezer. Nyilvánvaló, hogy ebből az összegből minden hátrányos helyzetű lakost nem lehet segíteni, még akkor sem, ha a törvény szellemében maguk az érintettek is részt vállalnak a költségekből. Az önkormányzat ezért kérdőíveket fog eljuttatni a polgárokhoz, melyben a lakosok nyilatkozhatnak, igénylik-e a támogatást. A tartozásoknál csak a hat hónapnál régebbieket veszik figyelembe a hivatal dolgozói, s emellett természetesen jövedelemigazolást is csatolni kell a dokumentumokhoz. Az adósság bizonyos százalékát azonnal, egy összegben be kell fizetni, különben nem jogosult a támogatásra az igénylő. A támogatás részletes feltételeinek kidolgozása még folyik. Ny. Sz.----------------------- PORTRÉ —--------------------Bá nyaromokon építkeznek Családja révén tulajdonképpen nem sok köze volt a bányászkodáshoz, mégis a Mecseki Szénbányáknál kötött ki dr. Gön- döcs István, a Mecseki Bányavagyon-hasznosító Rt. jelenlegi elnök-igazgatója.- Bizonyára nem az volt élete nagy álma, hogy egy felszámolásra ítélt vállalatnál mondjuk, csilléket próbáljon eladni. Nem gondolt arra, hogy mégiscsak pályát változtat?- A nyolcvanas évek végén már éreztem, hogy a bányászatnak itt nincs jövője. Árra viszont nem számítottam, hogy az összeomlás ilyen lavinaszerűen következik be. Furcsán hangzik, de egy pillanatig sem gondolkoztam azon, hogy elhagyjam a süllyedő hajót, pedig volt ajánlatom bőven. Többek között akkoriban indultak új biztosítók, a megyében letelepültek a bankfiókok - s igen szép fizetést is ígértek.-De itt mindent el kellett adni, több ezer utcára került emberről kellett gondoskodni. Mi volt ebben a /elemeiéi?-Az, hogy ez feladat volt, hogy nem lehet cserbenhagyni az egykori bányászokat. És ezt úgy kellett végrehajtani, hogy újabb nagy konfliktusok ne keletkezzenek.-Felszámolóként nem sok perspektívája lehetett, de aztán sikerült átalakítani a vállalkozást.- Az ipari minisztérium mint tulajdonos úgy döntött, hogy a meglévő bányavagyon értékesítésére létre kell hozni egy gazdasági szervezetet. így jött létre a részvénytársaság, bár hozzá kell tennem, gondolkodásunkban már a kilencvenes évek elején benne volt a bányávagyon „építkező” fel- használása. Ez azt jelentette, hogy a romokon megpróbálunk olyan vállalkozásokat létrehozni, amellyel a területeket, épületeket a legjobban tudjuk hasznosítani. Lett légyen az közös vagy önálló vállalkozás, egy volt a lényeg: egy idő után már ne romboljunk, hanem inkább építkezzünk.- Bejöttek a tervek?- Nagyjából. A legbüszkébb az ipari parkra vagyok, hiszen ez egy olyan. lehetőséget teremt, amely azontúl, hogy munkahelyeket létesít, iparágak letelepítését is megvalósítja.- Szóval van sikerélménye.- Szerencsére igen. Sokan azt gondolják, hogy a volt szeneseknél van egy pár ember, aki abból él, hogy a vállalat értékeit eladja. Kétségtelen, az értékesítés is a feladataink közé tartozik, minthogy a bányatörvény előírása szerint foglalkoznunk kell továbbra is humán kérdésekkel. Mára már létrejött az rt-ben egy olyan csapat, amelyik akár önálló vállalkozást is be tud indítani.-Hogyan tovább, mi lesz mondjuk, tíz év múlva a társasággal?- Nem tudom a választ, mivel a tulajdonosok még nem nyilatkoztak. Véleményem szerint a részvénytársaság átalakul majd holdinggá. B. G. Nemzetiségi nyelvet tanulnak SZENTLŐRINC A Berze Nagy János Gimnáziumban két új képzési formát hirdetnek meg, amelyek azonban csak a jövő évtől indulnak. Ezek egyike a német nemzetiségi nyelv a kilencedik évfolyamosok számára. A számviteli ügyintéző szak megegyezik a Perfekt Gazdasági Szakoktató Rt. Baranya Megyei Igazgatósága által Pécsett is oktatott képzésével. A bekerülés feltétele az érettségi bizonyítvány. Az egy éven át tartó képzés az év végén szakvizsgával zárni, tájékoztatott Varga Tamás iskolaigazgató. H. L.