Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)
1998-08-25 / 232. szám
4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1998. augusztus 25., kedd Hírcsatorna Sellye! kitüntetések. A héten módosítja az önkormányzat korábbi rendeletét, mely kimondja, hogy a városi kitüntetéseket és díjakat augusztus 20-án adják át. A jövőben a város napján, szeptember 19-én kerül sor az ünnepélyes aktusra, (nf) Ajándék a mohácsi gyerekeknek. A kórház gyermekosztályának ebédlőjében tegnap helyezték el azt az új színes televíziót, melyet magánemberek adományából vettek. A meghirdetett gyűjtési akció olyan eredményes lett, hogy egy mikrohullámú berendezésre, továbbá a fülbe helyezhető hőmérőre is tellett a befizetésekből. Korábban a kórháznak ezen az osztályán egyáltalán nem volt tévé, a kicsik tápszerét pedig rezsón melegítették, (i) Ledöntötték Radnóti mellszobrát a pécsi TÁSI közelében a talapzatáról a hét végén. A földre hulló alkotás szerencsére csak kissé sérült meg, az álián. Az iskola feljelentést tett a rendőrségen, a kőből faragott fejet pedig a portán őrzik, (cs) Jogi tanácsadó. Szerdán délután 5-től 6 óráig ingyenes jogi tanácsadást tartunk szerkesztőségünkben Pécs, Rákóczi út 34. szám alatt. Vízállások a Dunán és a Dráván. Mohács 200 cm, áradó, 23,0 fok, Őrtilos 41 cm, áradó, 19,0 fok, Barcs 45 cm, áradó, 21,1 fok, Drávaszabolcs 88 cm, áradó, 21,2 fok. A félszoba és a házinéni manapság sem túl vonzó Albérletek és árak: sokat keresnek Lottónyeremények 34. hét Ötös lottó Nyerőszámok: 5, 24, 77, 84, 88 Joker: 136894 Ötös nem volt Négyes 1 157 389 Hármas 8 976 Ft Kettes 495 Ft Hatos lottó Nyerőszámok: 9, 10, 13, 26, 27, 43 Pótszám: 14 Hatos nem volt 5+1 nem volt Ötös 106 234 Ft Négyes 1 985 Ft Hármas 370 Ft Joker 5 975991 Ft PÉCS Az első egyetemisták már megjelentek a városban, noha csak bő két hét múlva kezdődik a tanítás. Sok diák ez idő alatt akar szállást találni magának, lehetőleg minél jobbat, közel az egyetemhez, és nem túl drágán. A kereslet és a kínálat azonban elég messze áll egymástól. hallgatónak segíthet - tájékoztatott Bókay Endre kollégiumi főigazgató (kis képünkön). - A későbbiekben „belülről” már nem tudunk helyet nyerni, csak az épületvásárlás vagy bérlet jöhet szóba. Tapogatózó tárgyalások már folytak ez ügyben, a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az épületeket általában üresen lehet csak megkapni. A bebútorozás, az ágynemű és a felszerelés költségei viszont horribilisak: egy férőhely így 140-150 ezer forintjába kerülne az egyetemnek, erre pedig nem nagyon jut pénz. Marad tehát az albérlet — ha van. Sok diák már augusztus végén jön „vadászni” Pécsre, hogy minél jobb helyet találjon. A technikák eléggé eltérőek: van, aki az újsághirdetéseket böngészi, más inkább a közvetítőirodákat keresi fel. Mindkettőnek akadnak előnyei és hátrányai. A hirdetéseknél nem árt jó korán felkelni, mert a jobb szállásokat már délelőtt lefoglalják, néhány közvetítőre pedig azért panaszkodnak a diákok, mert megesik, hogy nem „élő” címre irányítják őket. Az utóbbi időben az egyetemek hallgatói önkormányzatai is segíteni próbálnak a diákokTöbb mint 200 millió forint bevételhez jut évente a városi polgárok egy része abból, hogy egyetemistáknak adja ki a lakását - derül ki egy közelmúltban készített felmérésből. Ez az összeg pedig várhatóan egyre nőni fog, hiszen manapság már csaknem 20 000 hallgatója van a pécsi felsőoktatási intézményeknek, viszont a kollégiumi férőhelyek száma véges. A Janus Pannonius Tudomány- egyetem négy kollégiumában valamivel több, mint 2800 diák szállásolható el, viszont 3700- an jelentkeztek. A Pécsi Orvos- tudományi Egyetemen némiképp jobb a helyzet: a hatszáz főt befogadó két diákszállóba csak kétszázzal többen jelentkeztek, mint amennyit „elbírnak” a kollégiumok. Számottevően a közeljövőben sem javul a helyzet.- A nyáron belső átszervezésekkel 11 férőhelyet sikerült kialakítani, ami nem sok, de pár A kertvárosi lakás jó lenne, csak messze van a sulitól nak a szállásgondok megoldásában.-A kereslet és a kínálat gyakran nem esik egybe - mondta lapunk kérdésére Ma- kay Judit, a bölcsészkar albérlet-közvetítő irodájának vezetője. - Nagyon sokan csak egy szobát adnának ki, úgy, hogy a főbérlő is ott lakik. Viszont a diákok többen szeretnének kivenni egy garzont vagy egy lakást, lehetőleg házinéni nélkül. A pécsi albérletárak meglehetősen változatosak, de az általános tapasztalatok szerint meglepő módon - kevésbé számít, közel van-e a szállás az egyetemekhez. Az árba inkább a felszereltséget és a méretet kalkulálják be a kiadók, amivel esetleg hátrányba is kerülhetnek. Hiszen például egy kertvárosi, kétszobás lakás sokkal kevesebb diákot érdekel, mint egy uránvárosi, ugyanolyan árú. Egy berendezett, kétszobás lakást, főbérlő nélkül 20-25 ezerért kínálnak havonta, de erre jön még a rezsiköltség. Nagyobb, 3^4 szobás albérleteket már társaságok keresnek, Vásárlók könyve - új fejezet Nem árt, ha írásba foglaljuk a reklamációt Mind nagyobb jelentőségre tesz szert az elmúlt években tökéletesen elfelejtett vásárlók könyve. A jogszabályok egyre inkább fogyasztópártiak, a hatóság egyre keményebben bünteti azokat, akik nem biztosítják a vevőknek a reklamálási lehetőséget. A vásárlók könyvébe való bejegyzés az első lépés lesz majd a január 1-jével felálló békéltető testülethez. A legtöbb panasz megyénkben a cipőkkel és a műszaki cikkekkel kapcsolatos, de sokan reklamálnak a filmelőhí- vási és ruhatisztítási határidők be nem tartása miatt is. Fontos, hogy míg korábban a vásárlók könyvébe történt bejegyzést bárki minden következmény nélkül a szemétkosárba hajíthatta, addig ma már az egyik példány a panasztevőnél marad. A nagyobb megyei bevásárlóközpontokban hetente átlag 5-10 elégedetlenkedő vevő foglalja írásba panaszát. A közszolgáltatók ügyfélszolgálati irodáiban is kötelező a vásárlók könyvének kifüggeszBARANYAI KORKÉP A vásárlók könyve korábban az esetek jelentős részében csak mint porfogó feküdt az üzletekben, a bejegyzéseknek következményei nem lettek, ám az új fogyasztóvédelmi jogszabályok alkotói úgymond keményítettek. Bölcsházy Éva (képünkön), az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület baranyai szervezetének tanácsadója lapunknak elmondta: a vásárlókat védő legfontosabb dokumentumok — tehát a számla és a garancialevél - mellé a vásárlók könyve is csatlakozott. tése. Töhb helyen, például a DDGáz Rt. pécsi irodájában forma- nyomtatványokon lehet reklamálni, ami a fogyasztóvédők szerint azért nem a legjobb megoldás, mert ezek a papírok nincsenek sorszámozva. A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség időnként ellenőrzi, hogy a kereskedők, illetve a szolgáltatók eleget tettek-e kötelezettségüknek, és harminc napon belül értesítették-e a fogyasztót hogy eleget tettek-e az esetlegesen jogos kártérítési igényeknek. Kevesen tudják, hogy nem csak akkor lehet a könyvben társszerzővé válni, ha a tejföl a szivárvány minden színében játszik, hanem akkor is, ha mondjuk az eladó viselkedése hagy maga után kívánnivalót, vagy ha az árun lévő két árcédula közül - a törvénnyel ellentétben - a pénztárnál a magasabb összeget feltüntető szerint akarnak velünk fizettetni. A reklamálónak - a panasz rövid és tömör megfogalmazása után - a nevét, címét, telefonszámát is érdemes feltüntetni. Bölcsházy Évától megtudtuk, a január 1-jével felálló békéltető testületek - melyek a bíróságok tehermentesítése érdekében jönnek létre - vizsgálják majd ki azokat az eseteket, melyeket a felek megegyezés útján nem tudnak rendezni. Ahhoz azonban, hogy valaki eddig eljusson, a reklamációról írásos dokumentummal kell rendelkeznie. A vásárlók könyvét tehát ezért sem felesleges használni. Nimmerfroh F. PORTRÉ „Minden reggel újra kellett kezdeni” Tanítóból lett parkigazgató, tíz éven át a Magyar Állatkertek Szövetségének első elnöke volt, de igazi hivatásának a közművelődést tekinti. Dr. Fülöp István tevékenységét a hetvenes években a Haza Szolgálatáért kitüntetés arany fokozatával, a múlt héten a Közművelődésért díjjal ismerték el.- Tanítással, népműveléssel kezdte. Hogyan lett Önből állatkerti vezető?- Megkerestek, felajánlották. Családi okokból mondtam azt, egy év próbaidőre elvállalom.- Egy évből három évtized lett.- Én az állatkertre, vidámparkra és a gyermekvasútra úgy tekintettem, hogy az a magyar kultúra szerves része. Ilyen mód nem szakadtam el a közművelődéstől, nagyon sok embert ide tudtunk csábítani: úgy, hogy az itt látottakból tanulni is tudtak.- A Kulturpark pedig bővült.- 1974-ben létrejött az uránvárosi gyermek közlekedési park, majd a nyolcvanas években az akvárium-ter- rárium. Mindkettőt nagyon szerettem csinálni, hiszen egy kicsit ismét pedagógusnak érezhettem magam. Közlekedési ismereteket oktattunk az egyik helyen, míg a Munkácsy utcában kiállításokat rendeztünk, könyveket adtunk ki, elsőként rendeztük meg a madarak és fák napját...-A ’80-as években volt egy másik nagyszabású terve is.- A pécsi állatkert nagyon szép helyen van, állatvilága Dr. Fülöp István 1937-ben született, a Dráva túloldalán, Budakovácon. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban végez, Baján szerez tanítói oklevelet. Baranyai falvakban tanít, járási népművelődési felügyelő, majd 1968-tól a Mecseki Kultúrpark igazgatója. Nős, két fia van. egyike a leggazdagabbaknak, de mára a 3,5 hektáros terület túlzsúfolt lett. Ezt már akkor felismertük és ’82-ben elkészültünk egy szafaripark tervével, ami akkoriban tényleg egyedülálló volt. A hivatalos szervek hozzáállásáról annyit, hogy ez most, 16 év után került az önkormányzat elé.- Pedig emiatt még egy alapítvány is létrejött.-Valóban, de egy nem létező parkra nem lehet pénzt gyűjteni. Én azonban optimista vagyok, hiszen az önkormányzat már elhatározta, hogy a szafarira szükség van. Csak az a kérdés, hogy hol. A malomvölgyi kirándulóközpoHtnál van egy 130 hektáros, gyönyörű önkormányzati terület, ott ki lehetne alakítani. A döntés hiányzik még csupán.- Még igazgató, de már nyugdíjas. Nem hiányzik a nyüzsgés?- Készültem a nyugdíjra, és nem szívesen járogatnék vissza. Inkább a nyugdíjas pedagógusok énekkarában próbálom ki magam hétfőnként. Győrffy Z. ILLUSZTRÁCIÓ: WÉBER TAMÁS 3-5 fő könnyebben ki tudja fizetni a 30-40 ezer plusz rezsis díjat. A telefon még mindig árdrágító tényező. A hallgatók - amellett, hogy nem szívesen laknak együtt a főbérlővel - igencsak sokallják a „házinénis” albérletek díjait. Egy szoba - konyha és fürdőszoba használattal - általában 10-12 ezer forintba kerül, valamint a rezsi egy része. Esetleg 15 000 forint az ár, ám ekkor a közüzemi számlákra nincs gondja az albérlőnek. Nyaka Szabolcs Máshonnan indulnak a buszok SIKLÓS Tegnap délelőtt tartottak bejárást a létesülő új buszpályaudvar, illetve a MÓL benzinkút áthelyezésével kapcsolatosan. Mint Herczog Zoltán, a helyi Volán üzemvezetője elmondta, mától áthelyezik az eddigi indítóhelyeket. Az újakat a Szent István tér alsó részén alakítják ki, fedett várakozóval egyetemben. Az áthelyezéssel egy időben módosul a forgalmi rend is. A várakozóknak eddig otthont adó Malom utcát lezárják, azt a kivitelező cég veszi ideiglenesen birtokába. K. J. Nem kell a rizling BÓLY - VERSEND A két településen bajban van csaknem nyolcvan szőlősgazda, akik nem tudnak megszabadulni rizling- és juhfarkboruktól. Idén nincs keletje a fenti fajok nedűjének. Legkevesebb hatszáz hektoliter vár belőlük eladásra. A pincékben dugig a hordók, a szüret meg egy-két hét múlva kezdődik. A régi felvásárlójuk, egy bonyhádi kft. nem tart igényt a rizlingekre. Egy gyöngyösi cég átvenné, ám a termesztőknek kellene vinni a mustot vagy a termést a távoli feldolgozóba. Ez sem éri meg, mint ahogy az sem, hogy tőkéről bárkinek eladják a fürtöket. Kör- tési Károly hegyközségi elnök a Mecsekaljai Borvidéki Tanácshoz fordult segítségért. Cs. J.