Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)

1998-08-25 / 232. szám

1998. augusztus 25., kedd Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Házépítő nagycsaládosok MOHÁCS Közvetlenül karácsony előtt költözött saját házába há­rom-három gyerekkel négy család. A napokban adtak át ismét négy házat, és már alapozzák a következőket. A cigány kisebbségi önkor­mányzat kezdeményezésére egy évvel ezelőtt határozott úgy a képviselő-testület, hogy ingyen telekkel, illetve csalá­donként 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá azok otthonterem­téséhez, akik cserébe bérla­kást adnak vissza. Tizenhatan jelentkeztek a sajátos lakás- építési programra, de amikor decemberben az első lakók beköltöztek a kizárólag szoci­álpolitikai kedvezményből és a városházán fölvett 500 ezer forintból épült házakba, kissé elbizonytalanodtak. A laká­sokban ugyanis temérdek volt az építési hiányosság: például a tetőtéri szobák mennyezete levált, a szőnyegpadló hullá­mosra gyűrődött, elkezdtek potyogni a csempék. A hi­ánypótlás viszont egy új kivi­telezővel már megfelelő mi­nőségűre sikeredett, ezért is­mét többen föliratkoztak a vá­rakozólistára. Az építési konstrukción egyébként annyit változtattak, hogy az 500 ezer forintot ka­matmentes kölcsönként bizto­sítják, s így a telekár fejében jut újra kiadható bérlakások­hoz a város. B. M. Létérdek lett a saját út KOMLÓ A 66-os főút sikondai elága­zása és a Vadásztanya ven­déglő közötti, vadregényes tájon átkanyargó mellékút évtizedek óta elhanyagolt, már rég hasonult a táj domborzati viszonyaihoz. A komlói önkormányzat és a közútkezelő kht. közös finan­szírozásával augusztus köze­pén végre elkezdődött a kilo­méternyi útszakasz teljes fel­újítása. A több tízmilliós munka október végére befeje­ződik. Polics József, a városüze­meltetési iroda vezetője (ké­pünkön) elmondta, hogy az előzetes tárgyalások során szóba került az inkriminált út­szakasz ön- kormányzati tulajdonlásá­nak lehető­sége. Mivel ez az út Komló egyik ígéretes kitö­rési pontját - Sikondát köti össze a főútvonallal, a város létérdeke, hogy a lehető legjobb állapotú legyen. Az irodavezető szerint az állam nem fordított, nem is fordíthatott figyelmet erre a kirándulóközpontot a külvi­lággal összekötő „köldökzsi­nórra”, ezért - persze, ha a vá­rosatyák is úgy gondolják - az út komlói tulajdonú lesz, biztosítva a komfortosabb idegenforgalmat. D. G. Kommentár az 1. oldalon) A klinika beutaló nélkül is felkereshető Nemi bajok: határközeli gócok? A Balaton, Budapest és Nyíregyháza mellett Pécs a legfertőzöt­tebb gócok közé tartozik a nemi betegségek szempontjából - tette közzé az egyik országos hetilap. A hír igaz is meg nem is: bizonyos szexuális úton terjedő betegségek az átlagnál valóban gyakrabban fordulnak elő a városban. gyorsan diagnosztizálni tudjuk. A szakember jól tudja, hogy ez a betegségcsoport az intim szférába tartozik, és az emberek nem szívesen nyilatkoznak a legkülönbözőbb helyeken ah­Nemi betegségek: testből - testbe illusztráció: w. t PÉCS A nemi bajok között - ahogy a szakemberek is említik - van­nak klasszikusak, és vannak egyéb, szexuális úton terjedő betegségek, közöttük is a leg­ismertebb, az AIDS. Az ország bizonyos területei a tranzitfor­galom miatt különösen veszé­lyeztetettek, és ez fokozottan igaz a határ mentén. A pécsi Bőrgyógyászati Klinikán mű­ködő STD (szexuális úton ter­jedő betegségek) ambulancia az egész dél-dunántúli régió ren­delkezésére áll.- A statisztikai adatok birto­kában állíthatom, hogy a szifili- szes fertőzöttség szempontjából Pécs a „második vonal” váro­saiba tartozik - mondta prof. dr. Farkas Beatrix, a POTE Bőrgyógyászati Klinikájának vezetője. A professzor asz- szonyból természetesen nem a káröröm beszél, amikor a listán vezetőket említi.- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében háromszor annyi a klasszikus nemi betegség, mint Baranyában, ugyanakkor az egyéb, nemi úton terjedő beteg­ségek, mint például a bakteriá­lis, vírusos, vagy sarjadzó gomba okozta fertőzések az át­lagnál gyakoribbak nálunk. Itt Pécs „előkelő helyet” foglal el. Mint a doktornő elmondta, ez a tény ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a megyé­ben, illetve a városban szá­molni kell a nemi betegségek előfordulásával, a gyakoriság növekedésével. Ennek részben a határmenti prostitúció, rész­ben pedig az életvitelben bekö­vetkező változás az oka. Ez egyben feladatot jelent a szak­emberek számára is, hiszen a kórok felismerésére, illetve a megfelelő ellátásra nagyobb hangsúlyt kell fektetni.-Jelentős előrelépés ezen a téren, hogy a Bőrgyógyászati Klinikán hazánk egyik legkor­szerűbb technikai bázisával bíró ambulancia működik, ami az egész Dél-Dunántúl rendel­kezésére áll. A molekuláris bio­lógiai elveken alapuló módsze­rekkel a kevert fertőzéseket is hoz, hogy végül beutalót sze­rezzenek.- A pécsi központot min­denki felkeresheti - akár be­utaló nélkül is. Akinek konkrét problémái vannak, vagy akár csak feltételezi az esetleges fer- tőzöttséget, nálunk kivizsgál­tathatja magát - erősítette meg a professzor asszony. A trendet felismerték: a nemi betegségek megjelenésével egyre gyakrabban kell számol­nunk. A betegek jó, ha tudják, a klinikán nemcsak korszerű, ha­nem e betegségek körülmé­nyeihez alkalmazkodó, diszkrét ellátásra számíthatnak. S. G. Hírcsatorna Olaszországi turnéra in­dult tegnap a pécsi Kodály Gimnázium Bartók Kama­rakórusa. Kéthetes útjuk so­rán Puglia tartomány négy városában nyolc koncertet adnak. Repertoárjukban Til- lai Aurél népdalfeldolgo­zása is szerepel. (cs) Pécsi kutató a felgyűl avar sípról. Csajághy György baranyai zenetanár és kutató A felgyői avar síp és történeti háttere című könyve most jelent meg a Püski Kiadónál. A szerző az avar kori kettős sípok hang­sorait kapcsolatba hozza a magyar népzene ősrétegé­vel. A rajzokat és a kotta­grafikákat is ő maga készí­tette. (cs) Verőfény és alkonyat címmel megjelent Videcz Ferenc természeti és vadá­szati témájú könyve. A szerzővel a pécsi Nevelők Házában augusztus 27-én 17 órakor kezdődő író-ol­vasó találkozón Békés Sán­dor, az MTV Rt. Pécsi Kör­zeti Stúdiójának vezetője beszélget. (cs) Bnkkösdön tűz pusztí­tott vasárnap az egyik csa­ládi házban, feltehetően elektromos zárlat következ­tében. Csak a tető lett a lán­gok martaléka. (cs) Meglett Nemeske csor­dása. Hétfőn a tűzoltók is az eltűnt csordás keresésére indultak, hosszú ideig nem bukkantak a nyomára, aztán egy fa tövében ájultan rálel­tek. A mentő súlyos kerin­gési zavarral kórházba vitte a bajba került tehenest. (cs) Koncertek és bulik botrány nélkül A vár mögötti fesztiválra a múlt hétfőtől hat napon át az egy­mást váltó zenekarok csábították a fiatalok ezreit. Szerencsére balhé nem volt - mondta elégedetten az egyik szervező. SZIGETVÁR A mostani Eleven Sziget Fesz­tivál már a negyedik alkalom­mal tette a régió zenei központ­jává a várost. Jöttek is a fiata­lok: a több napra érkezők sátor­ral és hálózsákkal, a csak az esti koncertekre és az utána hajna­lig tartó bulira vágyók gyalogo­san, kerékpáron és autóval. Nem bánták meg, és nem csak azért, mert belépődíjat senki sem kért tőlük. Láthatták, hall­hatták kedvenc együttesüket, jó társaságban, egymás között mú­lathatták az időt zenét hall­gatva, csápolva, táncolva, sö­rözve, beszélgetve. A szervező-rendező Eleven Sziget Egyesület tagjainak és az általuk meghívott együtte­seknek köszönhetően jól szóra­kozott hat-nyolcezer fiatal. Egy részt vevő fiú szerint a fellépő negyven együttesből a legme­nőbb a Vágtázó Halottkémek, az Aurora és az efZámbó Happy Dead Band volt. Neki kapásból ellentmondva egy csinos lány egészen más együt­tesek nevét említette. Szemmel láthatóan ez volt köztük az egyetlen lényeges véleménykü­lönbség. A rendezvényre először meghívott Pécsi Drogambulan­cia sátra is sokakat vonzott, a kíváncsiak ingyen kaphattak náluk kondomot, valamint szó­róanyagot és jó tanácsot a droggal kapcsolatos kérdé­sükre. A leggyakrabban azt tu­dakolták tőlük, hogyan lehet le­jönni a páráról (drogos képzel­gés), a fű fogyasztása elvezet-e a keményebb drogokhoz? A szervezők és segítőik a hajnalig tartó bulik után és a zá­rónapot követően is takarítot­tak. Gyakran megtelt a szeme­teskonténer. Míg rendbe tették a vár mögötti területet, közben már törték a fejüket, vajon jö­vőre, az ötödik Eleven Sziget Fesztivál is annyira élő lesz e, mind az idei volt. B. M. L. A hét végi esőzések és az erős szél kidöntött egy elöregedett gesztenyefát Pécsett, a püspökség kertjében. A fa a magas kőfalon át a Barbakán parkjába zuhant. fotó: wéber t. Nemere István (40.) Szomszédom a halál- Előttünk Szardínia - jelen­tette a pilóta, aztán félve meg­kérdezte: - Akkor én most. . . túsz vagyok?- Hát... Nevezze, ahogyan éppen jólesik. Ám az nincs ki­zárva, hogy egy hónap múlva felkeresi majd egy ismeretlen pasas, és egy jó vastag boríté­kot nyújt át. Garantáltan adó­mentes jövedelem lesz a tar­talma - próbáltam mosolyogni, de nem ment. Alattunk ismét a szárazföld bukkant fel. Éjfél körül járt már az idő. Elkaptam a mikrofont.- Sassarit hívom, Sassari-to- rony, jelentkezzen! Á kizárólag repülők számára fenntartott szolgálati hullám­hosszon azonnal jelentkezett egy nyugodt férfihang.- Itt a Sassari-torony.- Meg nem nevezett repülő­gép azonnali leszállási enge­délyt kér. A jelszó „Monte Ma­rio”. Megismétlem, „Monte Mario” ...! Kis csönd volt, aztán . ..-Rendben van, Monte Ma­rio, a leszállási engedélyt meg­adom. Mélyet lélegeztem.- Mentőautót kérek, orvos­sal, súlyos sérültem van a fe­délzeten! Világítsa ki a leszál­lópályát. Vannak ott... bizo­nyos közegek?- Az olasz titkosszolgálat embereire céloztam. Elvégre Luigi D. az egyik szolgálat fő­nöke. ő maga ugyan még Ró­mában van, esetleg éppen most száguld errefelé, de már nyil­ván riasztott néhány egyéb szervezetet is!- Igen, most érkeztek, Monte Mario. Van üzenet számukra?- Nincs, a többit személye­sen. Tizenöt perc múlva ott va­gyunk. Aztán csak a siket csönd az éterben... Torben a leszállás pillanatá­ban halt meg. A mentők ugyan megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. Csöndben káromkodtam. Elisa próbált vi­gasztalni, sikertelenül. Leszál­lásunk után a reptér ismét ho­mályba borult. A hivatalos közegek nem akadékoskodtak. Valaki meg­kérdezte, hol temessék el Tor- bent, de egyelőre nem tudtam válaszolni. Fel kell hívnom a szüleit. Luigi D. gépe másfél óra múlva szállt le, ismét ki- gyúlt a kettős lámpagyöngysor. Pedig már pirkadt. Összeszed­tem magamat. Végtére is, áldo­zatok mindig vannak, de a fel­adatot teljesíteni kell. Luigi D. széles mosollyal közeledett, és megölelt. ,- Vén gazember, azt hittem, többé nem látlak. Sikerült ismét borsot tömöd a franciák orra alá...?- A te segítségeddel, Luigi.- Gyere a kantinba, igyunk valamit - javasolta. - Tudom, erre úgyis azt mondod, „bármit, ami nem alkohol”. A fenébe is, hány éve ismerlek már, Dániel? És az asztal mellett azt is meg­beszéljük majd, hány milliót kérsz ezért a kis szolgálatodért, Daniel Monti, alias Skagen. Te mondd, a pénzen kívül egy ki­tüntetést nem akarsz arra a szé­les melledre...? VÉGE Röviden Baráti kör Sásdon Már tizenegyedik éve annak, hogy az akkori nagyközségben megalakult a Sásdról Elszármazottak Baráti Köre. Legutóbb Szent István napján találkoztak a kör tagjai. Dr. Füzes Miklós történész, az azóta Sásd Barátainak Köre névre átkeresztelt civil szerveződés elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy összejövetelükön megvitatták a város jelenét, jövőjét. Mivel a tagok között sok, az élet különböző területein nevet szerzett szakember van, eszmei és gyakorlati támogatásuk sokat je­lenthet a városnak. (dg) Csúcson a parlagfű Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete pollenfigyelő szolgálatá­nak mérései szerint az elmúlt héten a pollenkoncentráció to­vább emelkedett. Szombaton az eső ellenére is magas értéket mutatott az ossz szállópollen, és a parlagfűpollent 100 feletti számban regisztrálták. Ä hét légköri allergénjei közül mennyi­ségben és jelentőségben messze kiemelkedett a parlagfű. Va­sárnap 399 darab/m3 pollenkoncentrációban fordult elő, ami az eddigi csúcsmennyiség idén. Az allergiásoknak érdemes fi­gyelniük arra, hogy a parlagfűpollen előfordulása 10 órától kora délutánig a legmagasabb mértékű. (b)

Next

/
Oldalképek
Tartalom