Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)
1998-08-19 / 227. szám
4 Diinántúli Napló Baranyai Tükör 1998. augusztus 19., szerda Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából HUBA nevű kedves olvasóinkat Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Az eget kémlelik PÉCSVÁRAD Nagyszabású csillagászkonferencia kezdődött a minap a városban a pécsi Astra Egyesület szervezésében. Az ország több városából érkeztek a résztvevők, sőt francia szakemberek is tartanak előadásokat a rendezvényen. A mintegy hatvan asztronómus közös megfigyeléseket végez, az egyik központi téma a kettős csillagok keresése. A vasárnapig tartó összejövetelen előadások, filmvetítések, bemutatók is szerepelnek a programban. Ny. Sz. Polgármester-jelöltek Napról napra változik Baranya városi polgármester-jelöltjeinek névsora. Múlt szombati összefoglaló cikkünkkel kapcsolatban több pontosítási kérés és újabb információ érkezett. Pécs- váradon Apaceller József, a zeneiskola vezetője nem indul a választáson, Siklóson viszont Mehring István vállalkozó ott lesz a listán. Bolyban a Vállalkozók Egyesülete ellenben azt jelezte, hogy nem Virág Györgyöt, hanem az eddigi polgármestert, Hárs Józsefet támogatja a polgármesteri cím elnyerésében. Mohácson Kuti István jelenlegi polgármester nem jelölteti magát, és azt javasolja, hogy szavazói Szekó Józsefre, a jobboldali polgári koalíció jelöltjére adják voksukat. Komlón a Fidesz, az FKGP és az MDF dr. Hoppá József korábbi országgyűlési képviselőt indítják. (c) Előtérben a kommunikációs készség és a nyelvtudás Tanárok, információszűkében A Baranya Megyei Munkaügyi Központ adatai szerint 1992 óta most júliusban csökkent először 20 000 alá a regisztrált munkanélküliek száma a megyében. Az állástalanok 2-3 százaléka diplomás, és ami az elhelyezkedésüket illeti, elsők közt a pedagógusok szorulnának sokkal több információra. BARANYAI KÖRKÉP Általában 400-600 állástalan diplomás szerepel a munkaügyi központ nyilvántartásában, tájékoztat Janovics István igazgatóhelyettes (képünkön). A pályakezdők illetve a munkájukat 40 vagy 50 éves kor fölött elvesztők vannak a legnehezebb helyzetben. Kedvezőnek tűnik, hogy amíg tavaly júliusban - tehát az oklevél megszerzését követő időszakban - 610-re emelkedett a regisztráltak száma, addig most 471-en vannak - 261 nő és 210 férfi. A pályakezdők száma ezen belül 80, míg 82 diplomás jövedelem- pótló támogatásban részesül. A régóta állás nélkül lévők aránya nem nőtt olyan mértékben, hogy az jelzésértékű lenne. A statisztika „fekete doboza” sok mindent elrejt, de ez utóbbi oka lehet alkalmatlanság is. A negatív toplistát most is az általános iskolai pedagógusok vezetik 52 álláskeresővel, de ide sorolandó a 28 óvónő és a 18 középiskolai tanár is. 31 számviteli és pénzügyi valamint 28 kereskedelmi részegységvezető van parkolópályán. Viszonylag magas a mezőgazdasági mérnökök száma. A trend abban sem változott, hogy közgazdász, jogász vagy orvos csak elvétve fordul elő a regisztrációban, hiszen gondjuk csak az álláskínálatok minőségével - vidéki munkahely, béralku - lehet. Ami a tanári diplomákat illeti, ma már a kereslet-kínálat arányát sem lehet csak a szerint megítélni, hogy a képzettség és az igényelt szak- párosítás találkozik-e egymással. Az államigazgatás különböző területein, a közalkalmazotti szférában a kommunikációs képesség, a nyelvtudás és intelligencia fontosabbá válhat a szakirányú ismereteknél. Sőt ma számos intézmény, cég inkább arra kíváncsi, hogy a náluk kopogtatóban milyen lehetőségek rejlenek - azaz a képességeit veszik szemügyre. A pályakezdőket gyakran utasítják vissza azért, mert nincs munkatapasztalatuk, amit az sem ellensúlyoz, hogy minimumbérért is foglalkoztathatók lennének. Két éve ezért alkalmazza a munkaügyi központ a diplomások tapasztalatszerző támogatását. Ez a forma lehetőséget ad arra, hogy a munkavállaló bizonyítsa rátermettségét, s mára olyan népszerűvé vált, A regisztrált munkanélküli diplomások korcsoport szerinti megoszlása 51-55 éves 56 év feletti 2% 25 év alatti 19% 36-45 éves 28% 26-35 éves 31% hogy korlátozni kell a számát. Folyamatosak az iroda „tartós” munkanélkülieknek ajánlott „álláskereső” kurzusai is - tapasztalat, hogy 70 százalékuk elhelyezkedik a tanfolyam után. Ami a tájékozódást illeti, a pedagógusok vannak a legnehezebb helyzetben. A munkaügyi központ nyáron levélben fordult az iskolákhoz, hogy álláskínálatukról augusztus 24éig értesítsék a kirendeltségeket, és 26-27-én „nyitott kapuk” néven rendeznek számukra állásbörzét. Kérdés, hogy a tanévnyitó értekezletüket zömmel 24-én tartó iskolák - melyekben a távozó vagy érkező pedagógusok önérdekből az utolsó pillanatig sem mondanak „igen”-t vagy „nem”-et - milyen információval tudnak szolgálni. B. R. Falunapok, megemlékezések Az egymilliárdos A komfort - meg csak érzés (Folytatás az 1. oldalról) Szentlőrincen az ünneplőket a katolikus templomkertben 10 órakor kezdődő eseményen Öcsödi Gyula államtitkár-helyettes köszönti. Patapoklosi- ban négy napon át tartanak a rendezvények, melyeken részt vesznek az erdélyi testvértelepülés, Gemyeszeg küldöttségének tagjai is. Új játszóteret, boltot, sportlelátót avatnak, leleplezik a leprás vitézt megsegítő barát köztéri szobrát. A most nyíló állandó grafikai kiállításon Sarlós Endre mutatja be helytörténelmi témájú alkotásait. Szombaton területi futóversenyt szerveznek, amire bárki benevezhet. Indulás So- mogyapátiból 17.45-kor. Magyarmecskén 20- án koszorúznak a kopjafánál, pénteken délután Márkus Ilona képeiből kiállítást nyitnak meg. Az iskola udvarán határőrök és rendőrök bemutatója lesz. Szent István napján Szászváron 17 órától első királyunk intelmeiből idéznek az egybegyűlteknek. Üdvözlik a legjobb községszépítőket. Kozármis- lenyben is jutalmazzák a köz- szolgálat legjobbjait. Egerágon megnyitják a felújított művelődési házat. Magyarbólyban a falumúzeumban honismereti és falutörténeti bemutató tekinthető meg. A villányi Diófás téren lip- pói és kővágó- szőlősi művészeti együttesek is szerepelnek. A bikaliak a felvidékiek betelepítésére és a németek kitoloncolására emlékeznek ma 9.30- tól a Puchner Kastélyban megrendezendő hegyháti történelmi fórumon, majd 15 órakor felavatják a kőből faragott falucímert. Cs. J. Az egymilliárdos PHARE-verseny PÉCS Nyolcvan cég és magánzó nevezett be arra a vetélkedésre, mely a déli regionális kapcsolatok erősítését célozta meg és 4 millió ECU (1 milliárd forint) PHARE-támogatást oszt szét a nyertesek között. A térség olyan régiók közötti kapcsolatokat erősítő programjai lehetnek befutók a szeptember 4-éig (még most sem késő jelentkezni a pécsi régió fejlesztési ügynökségen) benyújtandó pályázaton. A falusias térségek fejlesztése, a kis- és középvállalkozások erősítése, a régiómarketing és a befektetések ösztönzése a kiemelt témakörök. Tegnap Kézy Béla, az EU PHARE-szakértője az eddigi baranyai pályázók kérdéseire adott választ, így például, hogy mit jelent a finanszírozás gyakorlati menete és az áfa-visszatérí- tés rendje. M. B. E. (A Kommentár az 1. oldalon) KOMLÓ Heteken belül elkészül az Imre-telepi szennyvízhálózat. A telep lakói nehezen viselik a munkával járó kényelmetlenségeket. Tudni kell, hogy a domborzati viszonyok a munka végzését csak nehezítik. A tender meghirdetésekor éppen ezért nem volt tülekedés. A lakók persze háborog- nak. Ahogy azt Budainé Nemes Veronika a közösség képviseletében elmondta, a kezdetek óta sok megpróbáltatásban volt részük. Az ön- kormányzat ígérete az volt, hogy az építkezés idején a párhuzamosan futó utcák közül egy mindig szabadon marad. A lakók ezzel szemben összevisszaságot tapasztaltak, hiszen hónapokig alig tudták megközelíteni portájukat. A kivitelezést elnyert cég vezetője, Hegedűs István úgy nyilatkozott, hogy munkájukat a körülményekhez képest a legpontosabban végezték. A helyi viszonyok miatt 2-3 méter mélyre ásott árkokat időben befedték, hiszen a pályázatban a kivitelezésre tervezett 2 év helyett a munkát fél év alatt végezték el. A minőségről a közeljövőben várható műszaki átadás során születik ítélet. D. G. Ruhagyűjtés: egyelőre felfüggesztve Felfüggesztette az önkormányzat által a székesfehérvári GLH Kft.-nek kiadott egyetértő nyilatkozatot dr. Páva Zsolt, pécsi polgármester - ezt a lapunkhoz tegnap eljuttatott közlemény tartalmazza. Amint arról tegnap beszámoltunk, a ruhagyűjtő kft. tevékenységi körében bálás ruhák importja és hazai értékesítése is szerepel. További információk hiányában az önkormányzat nem adja erkölcsi támogatását az akcióhoz, egyidejűleg megköszöni lapunknak a figyelemfelhívó cikket. L. D. Néptáncfesztivál Mohácson nemzetközi néptáncfesztivált rendeznek mától. Az eseményt a 20 Órakor kezdődő jubileumi gálaműsor nyitja a Bartók Béla Művelődési Központ szabadtéri színpadán, ahol a tízéves jubileumát ünneplő Zora együttes mellett fellépitek a romániai, az izraeli, a cseh, az észt, a görög, az afrikai táncosok, illetve a Mohács Táncegyüttes, a Duna Táncháromszög és a véméndi német együttes, (i) Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és város- környék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. SZERDA Pécs város felnőtt lakossága részére belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. Felnó'tt fül-orr-gégészet: POTE Fül- Orr-Gégeklinika. A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay, Lánc u. 20., Arany Kehely, Citrom u. 5. Komló: Szilvás, Függetlenség u. 32-34. Mohács: Szentháromság, Szentháromság u. 2. Pécsvárad: Szent István, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György, Szent Imre u. 19. Siklós: Kígyó, Dózsa Gy. u. 2/A. Szentló'rinc: Fehér Kereszt, Kossuth L. u. 1. Szigetvár: Oroszlán, Zrínyi tér 2. SÓS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Az MMSz Pécsi Csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 12-13-ig és 14-17-ig belgyógyászat, 17-18-ig reumatológia. Alkoholbeteg-gondozó Intézet (TÁMASZ) dr. Veress E. utcai Rendelőintézet II. em., rendelési idő hétfőtől péntekig 7-15-ig. CSÜTÖRTÖK Pécs város felnőtt lakosságának belgyógyászat, sebészet: POTE II. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr- Gégeklinika. A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Kozármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttéinek csütörtökön reggel 7-től péntek reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermeklakossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyiségében csütörtökön reggel 6- tól 16 óráig. Pécs gyermeklakosainak csütörtökön reggel 7-től pénteken reggel 7- ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. Tel.: 310-938. Berendelt betegeknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház ambulanciáján végzik csütörtökön reggel 7-től péntek reggel 7-ig. Tel.: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák: ugyanazok ügyelnek, amelyek szerdán. Meleg idő zivatarral ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Még egy-két napig határozottan meleg lesz, ugyanakkor nyugat felől egyre nedvesebb levegő áramlik fölélik, emiatt záporra, zivatarra mindinkább számítanunk kell. Ma a napsütést újra egyre vastagabb gomolyfel- hők zavaiják, s helyi záporok, zivatarok alakulnak ki, akár több is, mint az elmúlt napokban. A szél a Kisalföl- dön északira fordul és megélénkül, de erős széllökések csak zivatar esetén fordulnak elő. Továbbra is erős lesz a nappali felmelegedés: kora délután 27-32 fok valószínű. Az átlagosnál melegebb, de egyre változékonyabb időre számíthatunk, hiszen a zivatarok kialakulásának nap- ról-napra nő a valószínűsége. Napsütésben is lesz részünk, de időről-időre gomolyfelhők jelennek meg az égen, s szórványosan zivatarok fordulnak elő. Kora délután 29-31 fok valószínű. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 26 Velencei-tó: Tisza-tó: 26 Fertő-tó: Tisza: 21-24 Duna: Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 31 Paks: Siófok: 29 Pécs: Szekszárd: 31 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 20-30 Velencei-tó: Tisza-tó: 20-25 Fertő-tó: 26 Kaposvár: 20-30 Paks: 24 Siófok: 20-30 Pécs: 21-24 Szekszárd: 20-30 Mohács: ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL 30 31 31 20-25 30-35 20-30 20-30 20-30 Fronthatás továbbra sem várható, de a nagy meleg, a fülledt idő fokozott megterhelést okoz - elsősorban az idősek és a szívbetegek számára. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-60-505-055 A szolgáltatás Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 88 Ft/perc