Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)

1998-08-19 / 227. szám

1998. augusztus 19., szerda Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 A közhivatalok hétfőig zárva tartanak Ünnepi nyitva tartás BARANYAI KORKÉP Valójában az államalapítás ünnepe négynapos pihenőt is jelent az országnak: a leg­több hivatalban, munkahe­lyen a múlt héten „ledolgoz­ták” a pénteki munkanapot. A közintézmények ugyan zárva tartanak, de a legtöbb üzlet augusztus 20-a után már kinyit. A Pannon Volán helyközi já­ratai ma még a megszokott, hétköznapi menetrend szerint közlekednek, augusztus 20- ától hétfő hajnalig azonban a vasárnapi menetrend az érvé­nyes. Kissé bonyolultabb a Pécsi Tömegközlekedési Rt. utazási rendje: szerdán a hét­közi rend az irányadó, csütör­tökön a vasárnapi, pénteken és szombaton a szabadnapi, azaz a szombati menetrendet lehet figyelni. Vasárnap áll helyre a rend, ekkor az érvé­nyes hétvégi szabályozás sze­rint járnak a buszok. A vonatok már ma a pén­teki, tehát a hét utolsó mun­kanapjaként feltüntetett rend­ben közlekednek, augusztus 20-ától a hét végéig a vasár­napi menetrend a mérvadó. Az ünnep egyáltalán nem érinti viszont a mohácsi kom­pot: félóránként, mindennap fordulnak a hajók. A leveleket ma érdemes még postára adni, augusztus 20-án ugyanis az összes hiva­tal zárva lesz. Viszont pénte­ken és szombaton délután ket­tőig nyitva tartanak azok a posták, amelyek egyéb időben szombatonként is várják az ügyfeleket. Kézbesítés azon­ban ez alatt a pár nap alatt nem lesz, csak felvétel. A közintézmények, pol­gármesteri hivatalok már csak szerdán fogadnak ügyfelet, legközelebb hétfőn kereshe­tők fel. A boltokban - kivéve a nonstop ABC-ket - augusztus 20-án nem lehet vásárolni. A SPAR-üzletek pénteken azonban már kinyitnak, szombat-vasárnap is a meg­szokott nyitvatartási rend ér­vényes. Hasonlóképpen tart nyitva a Konzum és a Cent­rum Áruház is. A METRO-ba is csak csütörtökön nem tér­hetünk be, a bevásárlóköz­pont vasárnap is nyitva lesz. A könyvtárak nagy része szintén zárva tart, a pécsi vá­rosi bibliotéka szerdán rende­sen üzemel, majd négy napig nem látogatható. Az ünnep nem érinti a megyei könyvtá­rat, mivel augusztus 15-e óta renoválás miatt zárva tart. A múzeumok Pécsett au­gusztus 20-án nyitva, 24-én és 25-én zárva lesznek. Viszont hétfőn és kedden is fogadja a látogatókat a Csontváry, Zsolnay és Vasarely Mú­zeum, a Modem Magyar Kép­tár 1. valamint a Múzeum Ga­léria. Az állatkert mindennap látogatható, a vidámpark hét­főn zár be. Ny. Sz. Sikertelen vol t a pályázat áns cég túl drágán kínálja a zolgáltatást, úgyhogy a kór- íáz megpróbálja saját erőből negoldani a „mosodaproblé- nát”. Az igazgatónő el- nondta: energia-racionalizá- ásra kiírt pályázaton próbál­lak pénzt szerezni erre a élra, és minél előbb megkez- lik a munkálatokat. Nimmerfroh Ferenc 1 SZIGETVÁR s I Sikertelennek bizonyult a vá- r rosi kórház mosodájának re- r konstrukciójára és üzemelte- r tésére kiírt pályázat - tudtuk 1 meg Verrasztó Hermintől, az r intézmény orvosigazgatójá- c tói. Az illetékesek úgy ítélték c meg, hogy mindhárom aspi­Dögkút helye tt konténer valamint Kovácsszénáján íem régtől olcsóbb gyűjtő konténereket helyeztek el. A veszélyes hulladékot Mágo- ,son tárolja mélyhűtve, majd solti feldolgozóba szállítja kontár Sándorné vállalkozó, k kistenyésztők nemigen kötnek vele szerződést. Állít- ák, hogy jószágaik nem hul- anak el. Áz út menti állatte- emek másról vallanak. Cs. J. > SÁSD, HEGYHÁT r r A térségben nem működik \ dögkút. Nem éri meg újat épí- c teni, régit felújítani, mert : sokba kerül. Lezárt a mágo- . esi, a sásdit is betemetik. A nagyüzemi állattartó telepe- 1 ken, így Felsőegerszegen, j Újmajorban, Tékesen, Me- ] ződ- és Gerényesi-pusztán, t Nemere István (36.) Szomszédom a halál A repülőgépünk teste vagy ti­zenkét méterre volt a betontól.-Nyomás, fiúk. Kapjatok ki egy kis kaját, hadd lássák a kommandósok, hogy tényleg enni fogunk. A valóságban nem ez volt a cél. Amíg néhány fiú kiszedte a dobozokat és az italokat, a tál­cákra készített ételeket, lezavar­tuk az emeleti első osztályról a „túszokat”. A pilóták, az utaskí­sérő kisasszonyok - köztük az a fehér bőrű szépség is, aki annyira tetszett - szótlanul engedelmes­kedtek. Roland persze kiabált.-Mi van? Meg akartok sza­badulni tőlem? Együtt mentünk Mazimbába, hát együtt menjünk vissza Párizsba is!-Sajnálatos módon útiterve­inkben némi változás állt be - mondtam epésen, és belöktem őt is. Lekopogtam a sofőrnek: csukhatja, mehet! Bezárultak az ajtók, a Catering-kocsi elhajtott a géptől. Szerettem volna látni Ju- liettet, amikor rájön, nem azokat kapta, akikre számított. Még azt is feltételeztem róla, hogy min­ket legyilkoltatott volna - így legalább nem kell fizetni nekünk. No és Rolanddal mit fog csinálni ...? A távolodó jármű után nézve még láttam a félho­mályban, hogy süllyed a rako­dótere normális magasságra, a gépkocsi vázára, aztán el­nyelte a homály. Mert hát a reptérnek ezen a A minőségi bornak mindig van piaca illusztráció: Müller a. A végső megoldás: lepárlás A szüret közeledtével egyre sürgetőbbé válik a tavalyi termésből származó borfelesleg megoldása. Hazánkban mintegy negyedmil­lió hektoliter bor számít piaczavaró feleslegnek. Megyénk pincéi­ben a fehér bor jelentős hányada még várja a megoldást BARANYAI KÖRKÉP Ma zárják le a hegyközségek azt az összesítést, amelynek alapján kiderülhet, pontosan mennyi eladatlan bor áll az or­szág pincészeteiben. A Hegy­községek Nemzeti Tanácsa sze­rint tavalyról mintegy 2,2-2,5 millió hektoliter bor maradt meg, ennek azonban csak ki­sebb része nevezhető felesleg­nek. Dr. Lisicza István, a Me- csekalja borvidék hegyközségi tanácsának titkára úgy véli, a hegyközségekbe belépők szá­mára tudnak ugyan némi meg­oldást kínálni, ezeknek azonban a mellékállásban szőlészettel és borászattal foglalkozók közül csupán egynegyede tagja.-A mecsekalji hegyközsé­gek mindegyikében érezhető a túltermelés. Ez annak is köszönhető, hogy a terme­lők nem jelen­tik, mennyit is termelnek, a hirtelen el­tűnt tervgaz­daságot némi fejetlenség váltotta fel - mondja Lisicza. A Siklós-Villány borvidék­hez tartozó hat hegyközségben fogytán ugyan a tavalyi, de a siklósi fehér sok helyütt még a hordókban pihen.-Az idei év ennek ellenére jobb a tavalyinál. Remélhetőleg, ha az időjárás ilyen marad, idén mind mennyiségileg, mind mi­nőségileg rendkívül jó szőlőter­més várható. Jobb marketinggel, a palackozás elterjedésével talán az itteni fehér bor ellen tud állni a borhamisítók teijeszkedésének - gondolja Daka Zsolt siklósi hegybíró (kis képünkön). A hegyközségi tagoknak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa felkínálja az államilag támoga­tott lepárlási lehetőséget. Ez esetben a minőségi bort alacsony áron átveszik és borpárlatot ké­szítenek belőle. Baranyában ez a megoldás egyelőre nem túl nép­szerű, a mecsekaljai borvidéken például mindössze 86 hektolitert ajánlottak fel. Az országos ta­nács négy pontból álló javaslatot teijeszt a közeljövőben a minisz­térium elé, amely segítségével áthidalhatók lennének az ágazat gondjai. A pontok között szere­pel az eszközvásárláshoz felvett hitelek kamatának állami átválla­lása, a musMrítmény állami tá­mogatása, az export elősegítése, valamint a felesleg lepárlásához nyújtott hozzájárulás. Ä hegyközségek tervezik kö­zös pincészetek létrehozását is, amelyekben a tagok betárolhat­nák a fennmaradó készleteiket. Győrffy Z. hírcsatorna Legközelebb pénteken. Lapunk legközelebbi száma augusztus 21-én, pénteken jelenik meg a szokásos rá­dió-és tévé-műsorral. (cs) Körzeti tv-mősor, MTV 1. 17.15. 1000 éves a pécsvá- radi bencés apátság. - Gróf Széchenyi Imre és fia újra­temetése a felújított So­mogy vári mauzóleumban. - Ulh Antal prépostra emlé­kezünk. - Augusztus 20-a kitüntetettjei. - Szerkesztő: Hárságyi Margit. Műsorve­zető: Kárász Róbert. Az adás telefonszáma: 06-80- 210-224. Rendőrségi felhívás. A Megyei Rendőr-főkapitány­ság kéri azok jelentkezését, akik tudnak arról vagy lát­ták, hogy egy 50-55 év kö­rüli, kb. 170-175 cm magas, kékszemű férfi augusztus 8- án 16 óra 35 perckor Pécsett az Esztergár L. út és az Ybl M. út kereszteződésénél közúti balesetet szenvedett, melynek következtében ké­sőbb kórházban életét vesz­tette. A gyalogost személy- gépkocsi ütötte el. Jelent­kezni személyesen: Pécs, Vargha D. utca 1. sz. alatt vagy a 311 -666/11-22 számú telefonon lehet. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édes­anyánk, anyósunk, nagy­anyánk, testvér, szomszéd és kedves rokon, FULMER JÁNOSNÉ Széni Erzsébet dolgos két keze örökre megpihent. Temetése Ma- gyaregregyen 1998. au­gusztus 21-én 17.30 óra­kor, előtte gyászmise. A gyászoló család Csalás kis összegekkel PÉCS, RENDŐRSÉG Kedvezményeket kínált, elő­leget vett fel, majd nyomtala­nul eltűnt. A keresett férfi sok baranyai családot csapott be. Szálai István néven mutatkozott be egy harmincöt év körüli ma­gas, vékony, sötét hajú férfi több pécsi, Pécs környéki la­kásban, és hol a Kábelkom, hol a Pentavill, hol pedig a Moz­gáskorlátozottak Szervezete képviselőjének adta ki magát. A férfi ezres-tízezres össze­geket vett fel előlegként és ká­belbekötést, híradástechnikai cikkek javítását, kedvezményes készülékvásárlást, illetve cserét kínált. A vállalkozó több rossz készüléket magával is vitt a gyanútlan lakóktól, akik több­nyire csak néhány nap eltelté­vel jöttek rá, hogy becsapták őket. A csaló nem csak szolgál­tatás fejében vett át összegeket, hanem több céget és magán- személyt keresett fel azzal, hogy támogassák őt az epilep­sziás betegségére felírt gyógy­szerek kiváltásában. A rendőrség csalás gyanúja miatt folytat nyomozást és kéri,, hogy jelentkezzenek mindazon cégek és magánszemélyek, akik a csaló áldozataivá váltak, il­letve akik ilyen sértettekről tudnak. S. G. / Állatorvosi ügyelet Augusztus 20-án 06 órától augusztus 22-én 06 óráig Ba­ranya megye területén: Megyei rendelői ügyelet: 9-19.00 óra között dr. Révész Bálint, Pécs, Farkas I. u. 8. T.: 72/212-766. 19-9 óra: 06-20- 234-417. Pécs: dr. Hartung István, Pécs-Hird, Szathmáry u. 32. T.: 337-257, 06-30-478-949. Komló-Pécsvárad: dr. Vajda Dezső, Berkesd, Alkotmány u. 19. T.: 72/458-107. Sásd: dr. Cseh Kálmán, Vásáros- dombó, Szabadság tér 1. T: 06-30-365-276. Mágocs: dr. Szemenyei Károly, Mágocs, Ady E. u. 81. T.: 72/451-138. Mohács- Bóly: dr. Márton Lázár, Du- naszekcső, Semmelweis u. 2. T.: 69/335-189, 06-30-692- 451. Siklós-keleti rész: dr. Ad­riányi Zoltán, Beremend, Sport u. 3. T.: 06-60-371-803. nyugati rész: dr. Papp Ar­nold, Csányoszró, Kossuth u. 129. T.: 73/492-074, 06-60- 460-026. Szentlőrinc: dr. Kollár Kornél, Szentlőrinc, Móra F. u. 4. T.: 73/371-208, 06-60- 460-957. Szigetvár: dr. Kali- nowsky Jerzy, Szentdénes, Petőfi u. 100. T.: 06-30-861- 105. részén minden lámpát kioltot­tak, nem véletlenül. Aligha­nem lezárták a teret a forga­lom elől is, mert amióta beállt az este, egyetlen gép sem ér­kezett vagy távozott innen. Újra elővettem a telefont. Mennyi telefonszám van az ember fejében! Különösen olyanok, amelyeket nem lenne tanácsos leírni. Hosszabb ideig éltem Rómában, az em­lékezetes plasztikai műtétem után. A Monte Mario-negye- det máig kedvelem. Ott kerül­tem kapcsolatba egy bizonyos Luigi D.-vel. Nem akárki az egyik ottani minisztériumban. Tettünk egymásnak néhány szolgálatot, és ígérte, nem fe­ledkezik meg rólam. Csak ott­hon legyen . . .! Otthon volt.-Monti vagyok, ha emlék­szel még rám.-Ciao, Monti! Hát persze, hogy emlékszem! Mi újság?- Itt állok Ajaccio repülőte­rén három szerb háborús bű­nössel. Magam hoztam el őket Afrikából, tudod, oda mene­kültek. De az itteni hatóságok . .. hm ... bizonyos nehézsé­geket támasztanak. Különösen az „öreg”, emlékszel rá?- Persze. Sok borsot tört az orrunk alá annak idején!- Most visszaadhatod a köl­csönt. És tudod, milyen nagy ügy lesz, ha Itália prezentálja a rossz fiúkat Hágában . ..? Tíz másodperc elég volt neki, hogy felfogja a dolog je­lentőségét. És csak ennyit kérdezett.-Hová tudsz eljönni még ma éjszaka?-Sassari repülőtere, Szar­dínia szigetén.-Rendben van. Elintézem, hogy egy órán belül a reptér kész fogadni benneteket, bár­mivel is érkeztek. Jelszó?- „Monte Mario” - felel­tem, és kikapcsoltam a tele­font.- A kommandósok egyik fele elment - jelentette Elisa. - Alighanem követték a Cate- ring-kocsit.- Remek! Ki a ruhákat a hű­tőből. Öltözni! Odalent óvato­san résnyire nyissátok a pogy- gyászajtót! Négy perc múlva elsőnek ereszkedtem a kötélen a beton fölé. Jéghideg volt az ingem, nadrágom merev, zubbonyom szinte recsegett. Az imént a ci­pőmet alig tudtam a lábamra erőltetni. A fejemre húztam a zubbony nyakát, akár egy ka­pucnit. Nálam pisztoly, a fiúk­nál géppisztoly, zsinórok, mi­egyéb - ami kell ilyenkor. Minden reményem abban volt, hogy ha van is infratávcső a kommandósoknál, csak egyi­küknél, és az sem figyeli foly­ton a gépet. Ha mégis, nem ve­het észre bennünket. Máris a betonon álltam, villámgyorsan mellém ereszkedett Dino, Tor­ben, Eric és Will.- Ti balra, ti jobbra. Két dzsi­pet és egy teherautót láttok. Nem kell ölni, csak „csendesíteni”. Mentek, én meg egyenesen előre baktattam. Arcom elé húz­tam a takarást, ügyeltem, két kézfejem is benne legyen a zub­bony ujjábán. Ne látszódjék semmi, ami meleg. A legközelebbi terepjárón há­rom kommandós ült. Ketten bó­biskoltak, a harmadik őrködött. Amikor már nagyon közel vol­tam, csöndben levettem a cipő­met. Úgy osontam tovább. Hátul­ról jöttem a terepjáróhoz. Tisztán hallottam, amint az egyik nagyot ásít. Iszonyú lassan merültem fel mögöttük. A visszapillantó tükör üyen sötétben semmit sem adha­tott nekik. Pisztolyt markoló ke­zem lecsapott az egyik fejére, és máris repült a másikhoz. (Folytatjuk) ? >

Next

/
Oldalképek
Tartalom