Új Dunántúli Napló, 1998. június (9. évfolyam, 149-177. szám)

1998-06-18 / 165. szám

1998. június 18., csütörtök Háttér - Riport Dunántúli Napló 11 Színes világ Csónakkal az óceánon át. Egy 35 éves amerikai nő kísérletet tesz arra, hogy - a nők közül elsőként - egy­maga keljen át csónakkal az Atlanti-óceánon. Tori Mur- den vasárnap vágott neki hét méter hosszú csónakján az 5800 kilométeres útnak Észak-Karolina államból. Az elszánt amazon napi tíz órán át szándékozik evezni, és 100-120 nap alatt reméli elérheti Európát. Eltűnnek az erdőségek. A Föld erdőségeinek közel a fele eltűnik 2100-ra, ha az átlaghőmérséklet emelkedé­sének tempója nem csökken- mutatták ki japán tudósok számítógépes szimuláció­val. Az erdők kihalása maga is erősíteni fogja az üveg­házhatás néven ismert ter­mészeti jelenséget, több - a Föld felmelegedését okozó- széndioxid kerül ugyanis majd a légkörbe. Érettségi 98 évesen. Eu­genie Garside asszony 98 évesen szerezte meg az érettségit Bostonban. Törté­nete: 1909-ben, harmadik osztályos korában abba­hagyta az iskolát, hogy se­gítsen nevelni 11 testvérét. „Iskolatársai” állva ünnepel­ték, amint járókeretével fel­bicegett a színpadra, hogy átvegye érettségi bizonyít­ványát. Eugenie Garside kisasszony dada és házveze­tőnő volt, amíg nem került az aggok házába. Korrekorder a brit anyakirálynő. II. Erzsébet királynő édesanyja immár korrekorder a brit monar­chia történetében 97 éves és 315 napos „teljesítményé­vel”. Az anyakirálynő va­sárnap döntötte meg az uralkodói családi korábbi élethosszcsúcsát. Az előző rekorder Victoria királynő unokája, Alice hercegnő volt, aki 1981. január 3-án szenderült jobblétre. Az anyakirálynő augusztus 4- én ünnepelheti 98. születés­napját. Tyúkok lízingre. Hollan­diában tyúkokat is lehet lí­zingelni. A zseniális üzleti ötlet gazdája Miriam és Pat­rick Pronk. A házaspár De Klomp városkában él, és ott tartja tyúkjait. A lízingszer­ződés értelmében a lízingelő fél fizet mintegy háromezer forintnak megfelelő össze­get. Ennek fejében ugyan a tyúkot nem viheti el magá­val, viszont korlátlan látoga­tási jogot szerez, és meg­kapja a tyúk összes tojásait. A gyermekek előadása nem csak a szülőket tölti el büszkeséggel FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ A szeretet laktató szigete A 365 lélekszámú, zömében cigányok lakta Gilvánfán nem is oly rég a hajnali munkásbuszok hordták be Szentlőrincre, Szi­getvárra és Pécsre dolgozni a munkaképes korúakat az építő­iparba, a konzervgyárba __Azóta számukra végképp meg­szűnt ek a megélhetést nyújtó munkahelyek. A felnőttek több­sége ilyen-olyan segélyen élő munkanélküli. A falu óvodája hét ember mun­kahelye. Negyven óvodásnak ők teremtik meg a szeretet és a biztonság szigetét a hivatalos étkezési normát jóval megha­ladó mennyiséget kitevő regge­livel és ebéddel. A lurkóknak ez a legfontosabb, eleve, hogy szeretettel, törődéssel és az egyéni képességeiket fejlesztő foglalkozásokkal együtt kapják a kiadós étket. Az egyetlen foglalkoztató helyiségben beszélgetünk, né­hány perc múltán orromat fa­csarja a penész szaga. A falakat víz- és salétromfoltok bontják. Szemérmességből a nagyobb foltokat faliszőnyeggel és az elé állított polcokon plüss állat­figurákkal takarták el.-Nincs pénz se felújításra, se új óvodára - mondja Orsós János polgármester. Szerencsére jó az idő, így a gyerekek az udvaron játszhat­nak. A fiúk kakaskodnak vagy a mászókákon fitogtatják ere­jüket, a lánykák a műanyag fü- rösztőkád vizével pancsikolnak a tűző napon. Ebédidő. Attila mohón, ma­rokra fogva a kanalát villám­gyors mozdulatokkal tömi szá­jába a levest, majd a zöldborsó- főzeléket, kézből a fasírtot. Fél talán, hogy idő előtt megfoszt­ják az evés lehetőségétől? Amíg Henrietta a legkényesebb igényt is kielégítő módon kana­laz, kérdésemre elsorolja, hogy vasárnap délben mi került ott­hon a tányérjába. Leves, uborka rizsával (talán azért mondja így, mert az a kedvence), ke­nyér, csokis meg lekváros ka­lács.- Hús nem volt? Rám néz csillogó bogár sze­meivel, és a fejével nemet int. Tizenhárom testvér közül Erika és Zoltán nagycsoportos. A fiú büszke, hogy ősztől már iskolás lesz.- Ők ketten válogatás nélkül meg­esznek min­dent. Hálás és farkasétvágyú kosztosaink - súgja nekem Bertalan Ká- rolyné (kis képünkön) vezető óvónő, aki annyi jó hírű pécsi óvoda alapítását követően nyugdíjasként, a napi kijárást is vállalja. Etnikai tanfolyamot is elvégzett, hogy felzárkóztat­hassa a gilvánfai gyerkőcöket.- Milyenek a gyerekek? - kérdezem az óvónőt.- Minden feladatot meg lehet velük csinálni, de lassabban, több szemléltetéssel és magya­rázattal, mert a többségük hat­ványozottan hátrányos hely­zetű. Különösen a gyűjtőne­vekkel állnak hadilábon. Pél­dául lerajzolják a kanalat, de nem ismerik azt a fogalmat, hogy evőeszköz.- ő az utóbbi években az első, aki egy egész óvodai tan­évet kibírt, és a következőbe is belevág - mondja az óvónőről elismerően Moldoványi Ist­vánná, aki már hetedik éve da- dusa a kicsiknek.- Kakaó és margarinos ke­nyér volt ma a reggeli. Három­szoros mennyiség fogyott. Ná­lunk hétfőn fogy a legtöbb étel - mondja Tóthné Bízó Zsu­zsanna szakácsnő. A polgármester szerint a költségvetés majd egyharmadát fordítják az óvodára, éves szin­ten úgy ötmillió forintot. A rendszeres gyermeknevelési támogatás bevezetése óta fizet­nek csak a szülők gyermekük óvodai ellátásáért. A jelképes összeg havi 1100 forint.- Ha mi ragaszkodnánk az étkezési normához, hol ehetné­nek jóllakásig a gyerekek? - kérdezi a szakácsnő. Az ebéd után jönnek a szülők, nagyszülők az ovisokért. Niko­letta pillanatok alatt magára ölti a szüleitől most kapott balla­gási ruhát. Az óvónő kérésére szavalni kezdi a „Búcsú az óvodától” című verset, amivel majd elköszön az ünnepélyen. Ősszel iskolás lesz tizenhét tár­sával együtt. Közülük hat kife­jezetten jó képességű, a többi közepes, illetve három értelmi fogyatékos. A hetedik életévét mind betöltötte. Szeptemberre eddig har­minchárom gyereket írattak be a gilvánfai óvodába. B. Murányi László Dunai Imre jegyzete Kis lépés a bitófához Hóhért keres Szváziföld. Az apró afrikai királyságban 14 éve nem volt kivégzés, így eddig fel sem merült a gond, hogy mégis milyen snasz egy hóhéron osztozkodni a közeli Lesothóval és Botswanával. Idén azonban már nyolc bű­nöző „vár” az akasztásra. Szváziföldön hirtelen feltá­madt az állami önérzet: teljes függetlenségre kell törekedni az igazságszolgáltatás ezen végletes gyakorlásában is. A hóhérkeresést hirdetés formában hajtották végre. A pályázati kiírás szerint nem alkalmazási feltétel a gyakor­lat, vagy a szakmában való jár­tasság, az ajánlólevél. Állító­lag mindenekelőtt azt vizsgál­ják majd meg a kiválasztásnál, hogy összhangban áll-e az il­lető lelkiismeretével a ké­sőbbi munkája. Érdekes, hogy ennek megítélését nem bízzák csak a jelentkezőre. Aligha­nem szeretnék elkerülni azt, hogy vállalkozó kedvű alkal­mazott utóbb lelkiismereti okra hivatkozva kihátráljon a megbízásból:: Ám, hogy a lel­kiismereti összhangot miből fogják megállapítani, az nagy rejtély. A bérek és az egyéb jutta­tások nem lettek nagydobra verve: az ilyesmi Afrikában még nem szokás. Ámbár ér­dekes információ lenne, hi­szen valami vonzó mégiscsak lehet ebben az állásban, mert a hírek szerint nem kevés pá­lyázó van. Még Kenyából, Namíbiából és Dél-Afrikából is jelentkeztek a sajátságos munkára, ami ismét felvetheti a nemzeti önérzet kérdését az álláshely betöltésénél. Ám ennél jóval izgalmasabb, hogy az emancipáció is meg­méretik a szváziföldi hóhér­választásnál, mert két nő is akadt az érdeklődők között! Vajon vesztesként a férfi döntőbírók elfogultságát hi­báztatják majd? És netán győztesként? Nem szeretnék a történetnél is morbidabb lenni a találgatásban, de az ál­lami ítéletvégrehajtó hölgy akár a Holdra elsőként lépő űrhajós szavait is kopíroz- hatná: Kis lépés egy nő életé­ben, de hatalmas lépés a női egyenjogúság történetében. Szerintem már a jelentke­zések ténye is az. Most azon tűnődöm: sze­gényebb lettem-e megint egy illúzióval, vagy már nem is volt mit tőlem elvenni? Sziget tizenhat lakóval A sziget csak a részletesebb térképeken van rajta. Ez nem is csoda. A németországi Schleswig-Holstein tartomány legészakibb földdarabkáján még egy vendéglő sincs, sőt autók sem járnak ott. A zord szigeten meglehetősen hallga­tag a rajta élő tizenhat ember. A terület három négyzetki­lométer és ennek egy részét is évente átlag negyvenszer önti el a tenger. Az errefelé megle­hetősen tarajos víz mellett, az ónszürke égbolt alatt öt há­zacska dacol az elemekkel és a múló idővel. Voltaképpen három família, a Momsenek, a Petersenek és a Rickertsenek „klánja” él itt. A nevükből is szinte csak úgy süvít az észak hidege. A szigetfőnök és korelnök, a 76 éves Bernhard Rickertsen, akinek 1962-ben csaknem az egész házát elvitte a vihar, 1976-ban pedig alig tudta ki­menteni otthonából feleségét és kutyáját. Mind a tizenhat északi Ro­binsonnak bőven vannak ilyen élményei, mégis maradnak a szigetükön, szeretnek itt élni. Pedig nem ritkák az olyan na­pok, amelyeken Grödet meg sem lehet közelíteni. Még he­likopterrel sem. A postahaj ö igyekszik mindennap kikötni, de a vihar miatt ez gyakran nem sikerül. Az itteni tizenhatok meg­szokták az ilyesmit és min­denkinek van némi élelmiszer- tartaléka. Havonta egyszer va­sárnap idejön Langenessből Matthias Kramer lelkész és is­tentiszteletet tart a kis grödei kápolnában. Üdülés luxusvonaton Nagy utazási irodák tényekkel és számokkal bizonyítják, hogy az idei főszezonban terebélyesedő divat lesz a luxusvonatozás a különleges, egzotikus útvonalakon. Az E & O Délkelet-Ázsia je­lentős részén patinás foga­lom. Ez a két betű az Eastern and Oriental Express rövidí­tése. Az elegáns, a brit gyar­mati idők stílusát és hangula­tát felidéző szerelvény 1993 óta közlekedik Szingapúr és Bangkok között. Érthető, hogy a két étkezőkocsi közül az egyiket Sziámnak (ez Thaiföld régi neve), a mási­kat pedig Szingapúrnak hív­ják. A főszakács, Kevin Cape, elvégezte a francia ku­lináris akadémiát, a világ ta­lán legjobb gasztronómiai tanintézetét. Minden vagonon ott a társaság emblémája, a bűvös két betűvel, felettük pedig, stílszerűen, egy tigris­sel. A vonatozás egy híján ötven órája a viszonylag egy­szerű fülkében bármelyik irányban (tehát nem retur) 2190, a drágább fülkében 3250, az úgynevezett elnöki lakosztályban pedig potom 6070 márka. Ennél jóval drágább az Ausztráliát átszelő híres Ghan-expressz, amely 1929 óta közlekedik Adelaide és a kontinensnyi ország szívében lévő Alice Springs között (amit mellesleg akkor még Stuartnak hívtak). Korábban ezen a fantasztikus útvonalon kizárólag Afganisztánból, Pakisztánból és Indiából im­portált tevéken, az Ázsia je­lentős részén jól ismert kara­vánokkal lehetett eljutni. Ma az ötszáz méter hosszú vonat minden kényelemmel, mind­össze húsz óra alatt teszi meg az 1555 kilométeres utat úgy, hogy az utazó közben való­ban képet kap a titokzatos földrész ismeretlen belsejé­ről. A legszebb táj a harmadik luxusvonaton, a Skeena-ex- pressen tárul a szemlélő elé. Az indián szó jelentése ön­magában is gyönyörű: folyó a hajnali ködben. Ez a vonat a kanadai Brit- Kolumbia tartományban lévő Jasper állomásról indul 1160 kilométeres útjára, többek között a Sziklás-hegység mentén és 34 óra múlva éri el a kanadai vadnyugaton, a Csendes-óceán partján lévő Prince Rupertet, a másik vég­állomást. A három csodavonat közül ez a legolcsóbb, ugyanis a többiekkel ellentétben fél­vagy egész panzió nélkül is lehet rajta utazni. Egy út (te­hát megint csak nem oda- vissza) első osztályon mind- összesen négyszáz márka. Ehhez már csak azt a „kis pénzt” kell hozzácsapni, amiből az ember eljut Jas- perbe és vissza. 4 í A ___am__IMI Kl a főnök? FOTÓ: WÉBER TAMÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom