Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)
1998-04-29 / 117. szám
1998. április 29., szerda Háttér - Riport Dunántúli Napló 9 Ismét egy arc, Zorán Beszélgetés a hazai rockszakma nagy öregjével, nemcsak a zenéről Nekem nem elég, Apám hitte, Amikor elmentél tőlem, Romantika, így is jó ... és még sorolhatnánk azokat a dalcímeket, melyeket minden koncert kikövetelt, így a pécsi is. Zorán Sztevano- vity a néhai Tardos Péter lexikonénak utolsó előtti címszava - az abc miatt. A rock világának egyik legjobb ismerője azt írta róla, hogy „Okos, intelligens, szellemes, korszerű és őszinte szövegek, elegáns, izgalmas, újszerű, csúfondáros vagy lírai muzsikák. Hangja erőteljes, férfias, vonzó, olykor csipkelődő, harcos - amelyik illik éppen egy-egy szerzeményhez.” Bekockázva-A legilletékesebbtóí kérdem: mi lehet az oka annak, hogy a hatvanas évek zenéje ilyen mély nyomot hagy az emberekben? Csak a nosztalgia?- Nem hinném. Valószínűleg arról van szó, hogy az akkori szvinges-rockos időkben született zenei stílus több, mint egy generáció zenéje. S bár adott korban született, nem ragadt hozzá, tovább él. Túlmutat a generációkon. Tizennégy éves lányom is megőrül érte.- Több mint harmincöt éve a csúcson. Melyik volt a legszebb?- Minden napnak és évnek megvolt a maga szépsége. A Metró-korszaknak is volt varázsa, hiszen huszonévesen az ember bizonyára másképpen néz a világra, sokkal gondtalanabb és kevesebb felhővel látja mindazt, ami körülötte van. Nem azok közé tartozom, akik nosztalgiáznak a múlton, hiszen ma, érett fejjel sokkal több szép és nemes dologra is odafigyelek, sokkal többet látok a világból, mint annak idején. Szeretek élni, s tulajdonképpen elmondhatom, hogy majdnem mindig jól éreztem a bőrömben magam. Ma is.- Ennyire gondtalanok lennének a hétköznapok? Dalaiból időnként mást érzek kiszűrődni.- Persze, hogy kavarog a világ körülöttünk. Tanulunk sokféle újat, elfelejtünk sok minden régit, s nem biztos, hogy a csere mindig jó. Értékek tűnnek el. Mi tagadás, mindenkit megvisel, aki parányit is próbál eligazodni, s azokat bizonnyal sokkalta jobban, akik létfenntartásukért küzdenek. Ránk szakadt egy olyan változás, amire senki nem volt felkészülve, semmilyen szempontból, még az amerikai titkos- szolgálat, a CIA sem. Itt a kapitalizmus, ami felé menekültünk, s amelyről mindig azt hittük, hogy csak a szép és jó oldalai nyomulnak be a Kárpát-medencébe. Mit mondjak ma, amikor sokaknak gond a megélhetés? De döbbenetes az a bűnözés is, amit csak a filmekből láttunk, s kezdjük félteni a gyermekeinket.- Önnek is félve kell kilépnie az utcára? Kislányára talán testó'r vigyáz?- Nem egészen ebben az értelemben gondoltam, hanem mint mindenki más. Igenis az ember ma sokkalta többet aggódhat, mint bármikor. Kinyitom az újságot és már azzal elegem van. Teljesen független attól, hogy az utcán felismernek avagy sem. És akad más is. Időközben elveszítettünk bizonyos kapaszkodókat, erkölcsi értékeket, miközben nincsenek helyettük újak. Azt mondanám: morális bizonytalanságban élünk.- A hatvanas évek beat-nem- zedéke ezt a feltétlen szabadságot áhította.- Igen. De közben elmúlt az életünk java és megint kísérleti alanyok lettünk. Emlékezzen csak: a szocializmusban is mindig azt hallotta az ember, hogy ez egy olyan rendszer, amit még soha, senki nem próbált ki, mi járunk elől. Ma meg ismét egy átmeneti időszakot élünk, olyat, amit eddig nem élt meg a világ. Sokan azt mondják, hogy akként kell visszarendezni dolgainkat, mintha a rántottát kéne újra tojássá formálni. Ez a sorsunk, hogy kipróbáljon bennünket a történelem. De azért ha megérjük - ilyenek vagyunk -, kétezerben ismét pezsgőt bontunk.- Tehát izgalmas évek ezek?- Erről van szó. Miért ne örüljek, hogy átélhetem, hogy részem van benne. Csak azt sajnálom, hogy nagyon sokan, jó fejek, akiket személyesen is ismerhettem - akár Örkény Istvánra gondolva - nem érhették meg a mát. Értelmükkel, malí- ciájukkal biztosan segítettek volna abban, hogy vidámabban, jobb képet vágva vészeljük át. Jó volna hallani, vajon hogy vélekednének.- Hadd kérdezzem meg: Önnek élnek még Jugoszláviában rokonai?- Igen.- Pécs és Baranya számára egészen közel volt, ezért kérdem, hogy Budapesten hogy élte meg a déli háború éveit?- Személyesen is érintve éreztem magam, mivel - mint az köztudott talán - szerb származású vagyok. Hát nem volt túl jó a lelkemben szerbnek lenni ezekben az időkben, vagy a mai napig sem. Próbálom magamban feldolgozni, s olykor eszembe jut az az időszak, amikor ötvenhatban a politikai menekültekkel sok köztörvényes bűnöző is elhagyta az országot, s bizony érkeztek a magyarokról olyan hírek, melyeket néha szemlesütve kellett fogadni.-A déli háborúban minden oldalon akadtak gaztettek.-Nem is óhajtok kiemelni senkit. Csak hát ez a szörnyűség nem illene a huszadik század végéhez, ugye? — Érdekes ezt Öntől így hallani.- Az ember sohasem tagadhatja meg a szülőhazáját, bármerre is viszi az élet. Ez nemcsak érzelmi kérdés, hanem erkölcsi kötelesség. Másrészt nem igazak a költő szavai egy az egyben, hogy „szívet cseréljen az, ki hazát cserél”. A szív nem cserélni való. Van benne bőven hely, sok-sok dolog belefér. Én hatéves koromban kerültem Magyarországra, s itt nőttem fel, itt élek, itt alakult ki mindaz, amit a tudatomnak nevezhetek. Minden ideköt, itt van a feleségem, gyerekem, itt vannak a barátaim. De ha Belgrádban járok, érzem, hogy ott születtem. így működik ez. S valahol kicsit igazságtalanok vagyunk akkor, ha a hazatérő és a régóta kinn élő magyaroktól elvárjuk, hogy maximálisan magyarok maradjanak, hogy akcentus nélkül szólaljanak meg.- Ön is akcentussal beszél?- Szerbiában igen, habár az anyanyelvem. Szüleimmel, akik hála az Istennek még megvannak, naponta csak szerbül beszélek.-A barátság mit jelent Önnek?- Nagyon hétköznapi dolgot.- Sokan vesztettek barátot az elmúlt években.- Én nem lépek semerre. Bár sok politikus keresett meg a közelmúltban is, hogy támogassam a kampányukat, következetesen nemet mondok 1989 óta. Az elmúlt rendszerbeli függetlenségemet, ami sokkal nehezebben volt megőrizhető, most sem adom fel. Nagy balgaság volna az ellenkezője.-A hatalom mellett melegebb van.-Nem dörgölőzöm, sőt szilárd elvi álláspontom, hogy a művészetet és a politikát nem szabad összekeverni. Persze, mindez nem azt jelenti, hogy nem érdekelne a választás menete. Sőt. Határozott véleményem van a dolgokról és e szerint is élek; a magánéletem politikai vitafórum. Tudom, hogy mit tartok jónak és rossznak, kiknek drukkolok, kiknek nem.- Könnyű így?- Dehogy könnyű. Néha jó volna kimondani bizonyos dolgokat.- Kiadom magam: az én Zorán emlékeim ahhoz az időhöz kötődnek, amikor Ön a Metró Együttessel járogatott Pécsre, s többnyire nem a saját szerzeményeiket, hanem angol együttesek világszámait hozták el - ha már őket nem hallhattuk élőben. Nem gondolt egy ilyen nosztalgiakoncertre? Megcsinálni azt, amit hatvanötben?- Kifejezetten erre nem gondoltam, de már közel jártunk hozzá. Egy megkésett Metróbulin már játszottunk egy blokkban valami hasonlót, a saját örömünkre.- A pécsi koncert egy sorozat állomása volt, s a csúcs a Sportcsarnok. Miért nem a Népstadion ?- Ez a műfaj nem stadionnyi. Másrészt a Sportcsarnokban is csak ülőhelyek lesznek, tekintettel a korosztályomra. Nem kívánhatom tőlük, hogy három órát álljanak.- Önnek is fárasztó?- Imádom ezeket a koncerteket, hiszen nekem ez az életem. Olykor alig tudom kivárni, hogy egy-egy ilyen turnés időszak következzen, még ha a végén belefáradok is. Kozma Ferenc Fotó: Weber T. Van, aki azt szereti, ha be- kockázzák a fejét. Sőt, külön követeli is, mert így ha gyanúsítottként szállítják egyik helyről a másikra, nem látszanak a vonásai. Az erőszakmentesség jegyében, no meg azért, hogy az érzékeny gyomrú nézők ne háborodjanak fel, újabban egyre gyakrabban kerül valamilyen folt a képernyőnek arra a részére, ahol a szörnyű események zajlanak. Néha persze van olyan érzésünk, hogy ha amúgy sem látható, ki beszél, akkor végül is bárki beszélhet, különösen, ha még a hangja is vízcsobogás-sze- rűre van keverve. Az persze nem baj, ha a serdületlen ifjúság nem lát naponta letépett lábú sebesülteket, vérfolyamban ázó áldozatokat, sőt a szervátültetés kockáitól is megkíméljük. De a kendőzés néha görcsös igyekezete sem tudja feledtetni a tényt, hogy a gyermekünk nem csupán a tévéből értesül arról, milyen is az erőszak, az agresszió, a türelmetlenség, a tolerancia hiánya és a kíméletlenség. Én például szívem szerint már korábban bekockáztam volna néhány parlamenti felszólaló fejét. De azét az apáét is, aki combját csapkodva harsányan röhög azon a kandi kamerás felvételen, melyen a beragasztózott padlóról próbálnak meg elszabadulni az emberek, köztük egy csonkolt lábú, mankóival harcoló férfi. Vagy rátenném a kockát arra a buszon utazó sörtésfejű társaságra, akik hosszan pimaszkodnak egy nehezen mozgó öreggel, miközben a többi kedves utas maga elé meredve ül, anélkül, hogy egyetlen szót is szólna az eseményekhez. De ott is elkelne a kocká- zás, ahol az apa estefelé félrészegen dől be az ajtón, az anya ingerülten nekitámad, s végül szitkokkal, kétségbeesett, gyilkos indulatokkal telik meg a levegő. Egy biztos: bármit vagy bárkit foltok mögé rejthetünk egy filmen, de a valóságbéli agresszióért továbbra is azok a felelősek, akik megteszik. Az Antarktisz-kutatás új felfedezései Az Antarktisz a földtörténet egyik leggazdagabb múzeuma. Egy ötfős amerikai-orosz kutatócsoport a 15 kilométer vastag délsarki jégpáncél alatt, egy 220 kilométer hosszú és 50 kilométer széles tóban élőlényekre bukkant. A pillanatnyi ismeretek szerint még hetven hasonló tó rejtőzik a jégpáncél alatt. A Vosz- tok-tó például legalább 15 millió éves, azaz ennyi ideje van hermetikusan elzárva a külvilágtól. Minthogy semmi módon nem érintkezhetett a földfelszín élővilágával, ebben a jég alatti tóban egészen sajátos élőlények jöttek létre. így például soha nem látott mikrobákat fedeztek fel, amelyeket tudományos nevük nem lévén, jobb híján Miki egérről és társairól neveztek el a kutatók. Egy sor ismeretlen alga, gomba, baktérium és egyéb élőlény került a mikroszkópok lencséje alá. A Miki egér például olyan ismeretlen fajú mikroba, amelynek külsejét 40 nanométer (I nm = 1 milliárdomod méter) hosszúságú csiliók borítják. A Miki egér és társai azonban túlságosan is izgalmasak tudományos szempontból ahhoz, hogy a kutatók ennyivel beérjék. 2000-ben a NASA egy speciális, steril merülőszondát akar lejuttatni most már közvetlenül a Vosztok-tó vizébe abban a reményben, hogy nagyobb élőlényeket is találhatnak. Ferenczy Europress London, az ezredforduló városa London vezetése úgy döntött, hogy a metropolist az ezredforduló városává teszi és ehhez nem sajnálja a pénzt. A városatyák egy nyolchektáros, tehát két Wembley-stadionnyi területre tervezik „az új évézred kupoláját”, amely alatt számos rendezvényt tartanak. A kupola a tervek szerint kilencven méter magas, acél szerkezetének súlya pedig százöt tonna lesz. Erre meg egyéb építkezésekre 5,6 milliárd fontot szánnak. 1 I i 1
