Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)

1998-04-11 / 100. szám

4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1998. április 11., szombat Hírcsatorna Hirden templomépítésre gyűjtenek pénzt a hetedik éve szerveződött református misszió tagjai Zóka Benjá­min gondnok kezdeménye­zésére. Eddig már csaknem félmillió forintot adtak ösz- sze az ügy támogatói. Ko­rábban a kendergyár egyik helyiségében jöttek össze is­tentiszteletre az emberek, most az egyik hívő lakásán imádkoznak közösen, (cs) Alsómocsoládon tájren­dezés történt a környezet­és természetvédelmi előírá­sok szerint a téglagyárban. Az üzemet működtető kft. talajt terített le, felszámolta a törmelékkupacokat, hama­rosan fákat ültetnek. (cs) Mánia és Oroszló közt óvatosan közlekedjenek a járművezetők, mert az út mentén rendezik a padkát és az árkokat. Tisztítják a víz­elvezetőket Hosszúhetény közelében is. A hét végén' nem dolgoznak a kivitele­zők, mégis körültekintően vezessenek az autósok, (cs) Nagydobszán hetek óta sárga a vezetékes ivóvíz. Van olyan, nap, hogy órá­kon át rozsdaszínű víz fo­lyik a csapokból. Feltehető, hogy az egyik föld alatti ve­zeték eltörött. (cs) Pécsett a megunt húsvéti nyuszikat az ünnep után szívesen átveszi a Dél-du­nántúli Regionális Állat- és Természetvédő Egyesület, amelynek a megyeszékhelyi ügyelete elérhető a 441- 703-as és a 321-456-os tele­fonon. (cs) Szigetváron szelektív hulladéktároló edénye­ket helyeztek el a közel­múltban a település 12 pont­ján a városgondnokság út­mutatása alapján. (cs) Udvari játszótér készült el a pécsi TÁSI-ÁKG Is­kola területén faházzal, csúszdával és mászókával 300 ezer forintért. Sokat se­gítettek a szülők, az intéz­ményi alapítvány és egy bank is. (cs) A bicsérdi óriási nyuszi­fészekben tegnap 150 gye­reknek helyezett el ajándé­kot az önkormányzat és a Máltai Szeretetszolgálat most szerveződött helyi kö­zössége. A faluszépítők pe­dig száz almacsemetét kap­tak kiültetésre. A fűből ké­szült ajándékozóhely átmé­rője csaknem négy méter. (cs) Teltházas első osztályok Az oktatási intézmények egyre bővülő programkínálata körül­tekintőbb iskolaválasztásra készteti a szülőket. Idén a legtöbb helyen teltházas első évfolyamok indulnak, s van, ahol a lét­szám még a törvényben előírt 26-ot is meghaladja. BARANYAI KÖRKÉP A tavalyinál csak 14-gyel több, összesen 1765 gyermek lett tanköteles az idén Pécsett. A nem önkormányzati iskolákba 261 kisgyermek jelentkezett, ahol 11 osztályban kezdik meg ősztől a tanulmányaikat. Közel 1500 hatéves viszont az ön- kormányzat 24 általános iskolá­jának valamelyikét választotta. Az általános iskolai beíratá- sok utáni osztálylétszámokról döntve a pécsi közoktatási bi­zottság 60 osztály indítását tette lehetővé. Később határoznak arról az iskoláról, ahol várha­tóan még egy további osztály is lesz, mivel 15-tel többen je­lentkeztek. A Közoktatási tör­vény az 1-6. osztályok maximá­lis létszámát 26-ban határozza meg. A pécsi iskolák közül 11- ben e létszám alatt maradtak, míg 10-ben 1-3 fővel többen kerülnek az osztályokba. A számok a fellebbezések miatt még változhatnak. A pedagógusok véleménye egyébként megoszlik, van, aki szerint ez az osztálylét­szám nem akadálya a tartalmas munkának. Más szakem­berek úgy lát­ják, már 26 gyermekkel is kicsi az esélye a személyre sza­bott fejlesztési programoknak. A Pedagógusok Demokrati­kus Szakszervezete ügyvivői, Cser Tibor és Szobota Erika szerint az a közgyűlési döntés, mely a maximális osztálylét­számtól eltérő indítás engedé­lyezésének jogát a közoktatási bizottságra ruházza, színfalak mögötti egyezkedéseknek en­gedhet teret, a létszámfölöttiek elutasításával pedig a szabad iskolaválasztás joga csorbulhat. A 26-os határ túllépését a tör­vény nem teszi lehetővé, s a 20 százalékos eltérést is csak ak­kor, ha az adott helyen csak egy tanulócsoport van. A PDSZ szerint a legjobb az lenne a jö­vőben, ha az önkormányzat a pedagógiai programok alapján összeállítana egy információs bázist, így az elutasított szülők­nek új iskolát ajánlhatna, ahol igényeinek megfelelő oktatási módszereket találnak. A Pedagógusok Szakszerve­zete általános iskolai titkára, Kalauz Jánosné (képünkön) úgy véli:-A törvényt betű szerint nem lehet betartani. Az abszurd itt maga a törvénykezés volt, ami­kor a szakmai vélemények fi­gyelmen kívül hagyásával hatá­rozták meg a létszámokat. A stabilitásra törekvő iskolák ma inkább vállalják a „csúcsrajá- ratást", s a nagyobb osztálylét­számot, hogy később ne kerül­jenek zavarba, hetediktől ugyanis a törvény már maximá­lisan 33 fős létszámot ír elő. A fenntartónak nem érdeke az alacsonyabb létszám, hiszen nagyobb költséget jelent. Troska Gyula közoktatási bi­zottsági elnök hangsúlyozza, hogy ennek ellenére kisebb osz­tályok indítását is engedélyez­ték. Ahol viszont 26-nál többen vannak, ott a szülők és az isko­lavezetés együtt egyezkedik. A szabad iskolaválasztásról szólva elmondta, hogy körzetbe tartozó gyermeket elutasítani nem lehet. Aki nem ilyen, és létszámfeletti lesz, az Pécsett A legdrágább bunda A távhőszolgáltatás díja mindenhol a helyi szolgáltatótól függ. Az árat az alapdíj (mely az összes működési költséget) és a hő­díj (mely energiahordozótól függően, a közvetlen előállítási költséget tartalmazza) határozza meg. A számlák helyenként a csillagos eget súrolják, a kérdés az, hogy vajon miért? SZIGETVÁR A megrendelők számától, a fel­használt energiahordozótól, és a hőveszteség mértékétől füg­gően a megye városaiban mé­réstől és lehetőségtől függően igen nagy eltérés mutatkozik a fogyasztói dí­jak terén. Amint azt mellékelt gra­fikonunk is mutatja, a leg­többet a szi­getvári polgá­roknak kell fizetniük a melegért. A magas alapdí­jak körüli vita tisztázására az önkor­mányzat már­ciusban vizs­gálatot ren­delt el, főként a lakossági panaszok ha­tására. A fel­mérés március végén lezárult, a tanulságokat összegző előter­jesztés várhatóan a hónap vé­gén kerül a képviselők elé.- A leginkább mellbevágó az volt - mondja Vermes László, az E.F.C. kft. ügyvezető igaz­gatója -, hogy a lakosság egyál­talán nem vett részt a nyilvános vizsgálatban, holott korábban is elsősorban a fogyasztók emel­tek kifogást a magas számlák miatt. A vizsgálat ideje alatt bárki, bármibe betekinthetett, ám ezt nem sokan tették meg. A hivatalos ellenőrök pedig nem találtak olyan tételt az elszámo­lásban, ami ne volna kellően megalapozott. Dr. Aracsi József jegyző ugyan bízik abban, hogy idén az alapdíjak nem emelkednek, de erre nem sok esély van, mi­vel a magas ár miatt már eddig is több nagyfogyasztó szállt ki a távhőszolgáltatás rendszeré­ből. Most az áfész tervezi az át­állást, ami' értelemszerűen to­vább növeli az alapdíjat. Rá­adásul a kft. által használt tartá­lyos gáz ára is emelkedett ki­lenc százalékkal. A városban jelenleg 926 fo­gyasztója van a távhőnek. Az igazgató szerint, ha a most ellá­tott három lakótelep mellé egy negyedik is felépülne, máris csökkenthető lenne a díj. A va­lóságban azonban az ősszel in­duló földgázprogram befeje­zése után lesznek először mér­sékelhetők a költségek. Remél­hetőleg addigra az elavult, nem megfelelő kazánok cseréje is megvalósulhat, ami szintén ár­csökkentő tényező lesz. A. P. Beiskolázási adatok az 1998/99-es tanévre találhat magának elég alternatív lehetőséget. A megye nagyobb városai közül Komló hét iskolájába a hő végén, Siklós két iskolájába pedig a jövő héten iratkoznak be a gyerekek. Mohácson Grain András oktatási referens elmondta, hogy az elv náluk is a maximális létszámon való osztályindítás. Öt iskolájukban összesen négy fővel jelentkez­tek többen, az iskolák egy to­vábbi osztály indítását kezde­ményezték, erről később a tes­tületi ülés dönt. A városi átlag­létszám egyébként 24 tanuló egy osztályban. Szigetváron is a 26 a varázs­szám. A két iskola idén öt osz­tályt már biztosan indít, Szava Rózsa referens tájékoztatása alapján mindenhol a felső ha­társzámmal. Várható, hogy lesz egy további első osztály is, mert 16 túljelentkező van, s számítanak a közben érkezőkre, beköltözőkre is. H. I. Gy. Szükség lenne a javításokra PÉCSVÁRAD Ráférne már a javítás a vá­rosi könyvtárra és a régi pa­tikaként ismert épületre, mivel mindkét ház tetőzete igen rossz állapotban van. A könyvtár tetejét már régen nem újították fel, a mennyezet több helyen is beázik, ami természetesen nem tesz jót a könyvtár állományának. A te­tőszerkezet maga is elég öreg, szükség lenne a helyreállítá­sára. Hasonló állapotban van a régi patikaként ismert épület is, amelyben jelenleg önkor­mányzati lakások találhatók. Úgy tűnik, lesz előrelépés az ügyben, a képviselő-testü­let ülésén is felmerült napi­rend utáni felszólalásként, hogy az önkormányzatnak el kellene indítani a szükséges munkákat. Ny. Sz. Járhatatlan járdák SELLYE Egy város akkor város, ha vannak járható útjai, jár­dái. Sellyén egy pályázat sorsától is függ a városkép. A keddi, rendkívüli testületi ülésen dönt a város képviselő­testülete arról, hogy az öt, egy helyre, a Területfejlesztési Tanácshoz beadandó pályázat közül végül is melyek a leg­fontosabbak. A Pénzügyi Bi­zottság mindenesetre az utak, járdák felújítását rangsorolta az első helyre. A legrosszabb állapotban lévő, régi maka- dám utakat, a Kölcsey, a Ne­felejcs, a Rózsa, a Sütő Ignác, a Rákóczi, és a Dombalja ut­cát kátyúznák'ki és aszfaltoz­nák le - tudtuk meg Vadász Krisztinától, az önkormány­zat településmémökétől. A járdák minősége is hagy kívánnivalót maga után, a fő­utca például esős időben csak nehezen járható. Körülbelül 19 millió forintra lenne szük­ség, ám ha a pályázatot eluta­sítják, marad a makadám meg a sár. N. F. Benépesültek a tópartok - A napsütés a szabadba csa­logatta a horgászokat. A vízparti környezet nem csak a pecá- soknak nyújt pihenésre lehetőséget fotó: müller a. Bédy István az MDF képviselőjelöltje Baranya me­gye 6. sz. választókerületében az alábbi településeken mutatkozik be április 11-én szombaton 10 órakor a cúni, 11 órakor a tésenfai, 14 órakor a kisszentmár- toni, 15 órakor a sámodi, 16 órakor a baranyahidvégi, 17 órakor a nagycsányi, 18 órakor a csányoszrói kul- túrházban. Kis János szabaddemokrata párti politikus lesz Papp Béla l.vk. képviselőjelölt vendége kedden 17 órakor a pécsi Fiesta étteremben (Király u. 65.). Kerner Lőrinc Baranya megye 5. számú választási körzetének német nemzetiségi képviselőjelöltje április 14-én kedden 19 órakor Himesházán (tsz-étterem), 15- én szerdán 19 órakor Mohácson, 16-án csütörtökön 19 órakor Geresdiakon, 17-én pénteken 18 órakor Ófalun, 20 órakor Mecseknádasdon, 18-án szombaton Szeder­kényben 18 órakor, Szajkón 20 órakor a művelődési házban. A FKgP országgyűlési képviselőjelöltje az 1. válasz­tókörzetben dr. Tóbiás János szülész főorvos válasz­tási lakossági fórumokat tart április 16-án csütörtökön 19-kor a pécsbányatelepi kultúrházban, 17-én pénte­ken du. 17-kor a Hősők terei György telepi Munkás- klub-teremben, 19-kor a Meszesi Nyugdíjas Klubban (Dobó I. u. 89.), 18-án szombaton 18-kor a Pécs-Va- sas-Somogy lakóinak a kultúrházban (Búzakalász u. 47.), 19-én vasárnap Újhegy lakóinak a presszóban du. 17-kor. Dr. Hargitai János, a Kereszténydemokrata Szövet­ség tagja, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselője­löltje megkezdi választási kampányát, melynek kere­tében kötetlen beszélgetést kezdeményez a polgárok­Választás kai április 14-én kedden 19 órakor Bolyban, az Erzsé­bet Vigadóban, vendége Varga Mihály a Fidesz Ma­gyar-Polgári Párt alelnöke, a Gazdasági Kabinet veze­tője, 15-én szerdán 18 órakor Somberekén a művelő­dési házban, 17-én pénteken 18.30 órakor Szeder­kényben a művelődési házban. Dr. Heim Gáspár, a KDNP képviselőjelöltje Bara­nya megye 5. sz. vk.-ben lakossági fórumot tart Faze- kasbodán április 14-én kedden 19 órakor a művelődési házban, Lovászhetényben szerdán 19 órakor a műve­lődési házban. Szajkón csütörtökön 19 órakor a kul­túrházban, Kölkeden pénteken 19 órakor az olvasó­körben. Dr. Szili Katalin, az MSZP 2. sz. választókerületi je­löltje április 14-én kedden 16 órakor Abaligeten a könyvtárban, 17-én pénteken 17 órakor a Tüzér utcai mozgalmi házban tart választási fórumot. Ez utóbbin dr. Lusztig Péterrel a közbiztonság kérdéseiről, Bleyer Jenővel a nyugdíjügyekről beszélget választóival. Kocsi László, az MSZP Siklós és vidéke képviselője­löltje április 14-én 19 órakor Drávaszabolcson a falu­házban Szili Katalin államtitkárral tart lakossági fó­rumot környezetvédelmi és területfejlesztési kérdések­ről. Április 17-én pénteken 18 órakor Kistótfalun a kultúrházban várja az érdeklődőket, 18-án Okorágon és Sumonyban tart választási fórumot. Páva Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője­löltje április 14-én kedden 17 órakor Tófűn a könyv­tárban, 18 órakor Hegyhátmarócon, 19.30 órakor Egyházaskozárban a kultúrházban tart választási fó­rumot. (Szerdán 15-én 17 órakor Vázsnokon a kultúr­házban, 18 órakor Felsőegerszegen a faluházban, 19 órakor Vargán a kultúrházban váija a választópolgá­rokat. 16-án csütörtökön 18 órakor Vásárosdombón és Kisvaszaron a kultúrházban, pénteken 17.30 órakor Nagyhajmáson a községházán tart választási fórumot. Meixner András, az MSZP jelöltje az 1. sz. választó­kerületben április 14-én kedden 16 órakor fogadóórát tart a meszesi kampányirodában, 19 órakor lakossági fórumot Berkesden a művelődési házban. Április 15- én szerdán 18.30 órakor Személyben a kultúrházban, április 17-én pénteken 18.30 órakor Nagykozárban a kultúrházban lakossági fórumot tart. Gráf József, az MSZP szigetvári térségének képvise­lőjelöltje április 14-én, kedden 19 órakor Hobolban, 15-én szerdán 19 órakor Szentlászlón az általános is­kolában lakossági fórumon váija az érdeklődőket. Dr. Szili Katalin április 15-én szerdán a pécsi Moz­galmi Házban lakossági fórumot tart a közbiztonság helyzetéről és nyugdíjügyekről. 16-án csütörtökön dr. Szili Katalin részvételével kerül sor Pécsett az Ipari Parkban az ELCOTEQ alapkőletételére. 18-án szom­baton a civil közösségek országos találkozóját nyitja meg a Sétatéren. Pártoktól független országgyűlési képviselőjelölt Somlai Ferenc (Pécs 1. sz. vk.) kötetlen beszélgetésre váija a választókat a Civil Közösségek Házába április 14-én kedden 18-kor (Pécs, Szent István tér 17.). Ajánlószelvényeiket a helyszínen vagy 7617 Pécs Pf. 4. címen kéri. * l t

Next

/
Oldalképek
Tartalom