Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)

1998-04-11 / 100. szám

1998. április 11., szombat Baranyai Tükör Dimántúli Napló 5 A Dráva egyre vonzóbb BARANYAI KÖRKÉP Az országos tendenciával el­lentétben megyénkben az utóbbi időben kis mérték­ben fellendült a vizekhez kötődő turizmus. A víziturizmus fellendülése nem véletlen, hiszen a Dráva már nem számít veszélyes víznek, ám sokak véleménye szerint amíg nincsenek kiala­kított táborhelyek, addig csak a nomád körülményeket ked­velő turistákat vonzza ez a vadregényes vidék. Horváth Ferenc, Dráva­sztára polgármestere ugyan­akkor nagyon bízik benne, hogy a drávasztárai kikötő nemcsak a falu, hanem az egész Ormánság számára az idegenforgalom kapuja lesz, májusban például német turis­ták érkeznek hajóval. Egyre több terület tartozik a Duna-Dráva Nemzeti Park­hoz, ezért egyre több a vízitu­rizmust is befolyásoló tiltás. A fokozottan védett helyekre való belépéshez, és a védett területeken való táborozás­hoz, tűzrakáshoz a Park igaz­gatóságának engedélye szük­séges. N. F. (A) Kommentár az 1. oldalon) A bort ismertté kell tenni KISHARSÁNY Állami támogatásokkal is segíti a Földművelésügyi Minisztérium a villányi bor piacra jutását. A minisztérium sokat vár a tavaly elfogadott bortörvény­től - mondta Benedek Fiilöp, az FM államtitkára tegnap a kisharsányi Vylyan Rt.-nél tett látogatásán. Éppen ezért a főhatóság a támogatásokon keresztül tudatosan törekszik a magyar bor elismertségének növelésére. A tavaly megala­kult Agrármarketing Centrum már ezt a célt szolgálja, azért hozták létre, hogy a magyar mezőgazdasági termékek pi­acra jutását segítse. Az államtitkár szerint a Villány térségében termelt bor - tekintet nélkül arra, hogy Siklóson, Máriagyú'dön vagy éppen Kisharsányban került palackba -, piacosítását érdemes támogatni, hiszen minősége már most megfelel a nyugat-európai normáknak. Debreczeni Pál, a Vylyan Rt. igazgatója szerint is a magyar bornak az a legnagyobb hi­bája, hogy nem ismerik kül­földön. A társaság a 30 mil­liós állami segítséget éppen azért kapta, hogy minél több exportképes bort termeljen, hogy minőségi termékei, fe­hér- és vörösborai minél előbb választékként szerepel­jenek a legelőkelőbb nyugat­európai szállodák és éttermek italkínálatában. B. G. Papíron már ifjúsági park MOHÁCS A Pécsi út elején 1990-ben autós mozit alakított ki egy vállalkozó, de néhány hó­nap után felhagyott az üze­meltetésével, és azóta a gaz uralja a terepet.-Ifjúsági park létesítésének ötletével kereste meg az ön- kormányzatot a napokban egy helyi betéti társaság - tájékoz­tatott Somogyi László alpol­gármester. - Az évekkel ez­előtt ott működtetett autós mozi miatt élénken tiltakoz­tak a közelében élők, ezért ennek az ismételt megnyitását nem tartanám szerencsésnek. A város tulajdonában lévő te­rületért elfogadható bért kí­nálva viszont az újabb javas­latot támogatom. Azon túl, hogy a fiata­loknak a szabadidő el­töltéséhez kulturált kö­rülményeket ígérnek a park létesíté­sét tervezők, vállalkozá­suk a környezet szépítését is eredményezheti. A befektetők elképzelése szerint az ország legnagyobb görkorcsolya pályáját alakíta­nák ki, s lenne teke-, lábte­nisz-, tollaslabda-, lengőte­ke-, látványsakkpálya, és zárt sportlövőpálya. A terület egy részét nyáron kempingnek, té­len korcsolyapályának hasz­nosítanák, s vállalnák, hogy a szomszédos focipályán ren­dezendő meccsek idején az autókat ingyen őrzik. B. M. Kevesebb csalás, több ütközés A Baranya megye bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről készült negyedéves jelentés kedvező tendenciákra utal. A rövid idő­szakot feldolgozó statisztikákból ugyan nem szabad komoly következtetéseket levonni, az mindenesetre elmondható, hogy a legtöbb bűncselekményfajtából kevesebbet regisztráltak. Egyedül a közúti közlekedési balesetek statisztikai adatai lóg­nak ki a sorból. Itt nagy mértékű romlás tapasztalható. BARANYAI KÖRKÉP- Az enyhe tél az utakra csalo­gatta a közlekedőket, és ez sok esetben sajnos könnyelműsé­gekhez vezetett. Eddig tizenhat halálos baleset történt - emelte ki az adatok közül a legfigyel­meztetőbbet dr. Ernyes Mihály dandártábornok, Baranya me­gye rendőr-főkapitánya (ké­pünkön). - Ami a többi adatot illeti, a rövid távú értékeléssel mindig óvatosan kell bánnunk, de ha egy hosszabb időszakot nézünk, akkor is többfélekép­pen - a sikerek vagy a kudarcok felől is - fogalmazhatunk. Én elfogadhatónak tartom a bara­nyai rendőrség munkáját. A számok tükrében a követ­kezőképpen alakult Baranya megye bűnügyi helyzete az el­múlt negyedévben: szinte va­lamennyi kiemelt bűncselek­mény esetében csökkenő ten­dencia tapasztalható. Az elkö­vetett bűncselekmények 70 százaléka vagyon elleni csele­kedet volt, ezek közül is a lopá­sok és a betöréses lopások vol­tak a legjellemzőbbek. A csalá­sok száma jóval elmaradt a ta­valyitól. A durva, erőszakos fellépéssel párosuló bűncse­lekmények közül a rablások 23,8, a súlyos testi sértések 8,5, a garázdaságok 15,7 százalék­kal csökkentek. Mintegy más- félszeresére nőtt viszont a lő­fegyverrel, lőszerrel való visz- szaélések száma. Kábítószerrel való visszaélés miatt hat ügyet fejezett be a rendőrség. Mint ar­ról már szó volt, a baleseti helyzet jelentősen romlott a megyében. A személyi sérülés­sel járó esetek 31, a halálos balesetek 60 százalékkal növekedtek.- Az előző évhez képest a megyei át­lagot megha­ladva alakul­tak az eredményességi mutató­ink, és ami a tavalyi évet illeti - a nemrégiben lezajlott kéthetes hollandiai szakmai út után el­mondhatom - nemzetközi vi­szonylatban is jó helyen állunk. Míg a hollandoknál húszszáza­lékos a felderítés, nálunk ez öt­ven százalék körül mozog - mondta a főkapitány, aki a lá­togatás tapasztalatairól be­szélve elmondta, hogy míg ná­lunk az officialitás elve műkö­dik, azaz a rendőrségnek min­den tudomására jutott bűncse­lekmény esetében el kell járnia, addig Hollandiában az oppor- tunitás, vagyis a mérlegelés el­vét követik. Ott bizonyos ese­tekben a rendőr, az ügyész és a polgármester úgy is dönthet, hogy nem foglalkozik az adott bűncselekménnyel. Magyaror­szágon a legkisebb ügyben is kötelező az eljárás, és sem a költség, sem a várható ered­mény nem vehető figyelembe. A megye közbiztonságát fir­tató kérdésre Ernyes Mihály elmondta: jelzésként értékeli, hogy a polgármesteri hivatal ál­tal rendezett közbiztonsági meghallgatáson mindössze hat érdeklődő jelent meg.- Ha megkérdezünk embe­reket, hogy mi miatt aggódnak, de nem említjük a közbiztonsá­got, akkor a legtöbben általában nem jelölik meg ezt a faktort, vagy ha igen, akkor többnyire nem az elsők között. Ezt meg­bízható felmérések bizonyítják. Elég sokat forgók az emberek között, és úgy érzem, hogy az utóbbi időben javult a rendőr­ség lakossági megítélése Bara­nya megyében. S. G. Nyomozáselrendelések kiemelt bűncselekményekben Baranya megyében 1998 első negyedévében Lopás Betöréses Csalás lopás Rablás Ember- Szándékos Garáz- ölés testi daság sértés Csak nézünk, mint a moziban! Két hete annak, hogy a város egyetlen mozijának bérbeadásá­ról beszámoltunk. Az intézmény további működése feletti öröm gyorsan elillant. A hivatal és a pályázaton nyertes vállal­kozó között ugyanis a szerződés nem köttetett meg. KOMLÓ Március 26-án a képviselő-tes­tület három pályázat közül Bűn Ferenc vállalkozóét ítélte a leg­jobbnak, ezért kötelezte a hiva­talt a bérleti megállapodás mi­előbbi megkötésére. A vállalkozó kifogásolta, hogy a szerződés szerint a hét­végeken üzemeltetendő video­disco nyitvatartását esti 23 órá­ban határozták meg. A mozi önmagában veszteséges, kény­telen más szórakoztatási formát is működtetni. Bűn Ferenc el­mondta, hogy az április végi új önkormányzati döntéstől teszi függővé további lépéseit. Sze­retne megállapodni a testülettel, de ha erre nincs mód, a vissza­lépés, vagy per lehetőségét is fontolgatja, hiszen pályázatá­ban a zárás hajnali időpontját egyértelműen feltüntette. Polics József, a városüzemel­tetési iroda vezetője arról szá­molt be, hogy a megállapodás alapja a testület ajánlása volt. A szerződésben ezért határozták meg így a zárás idejét. A mozi valóban csak egyéb üzlet mel­lett lehet nyereséges. Április 30-án a testület ismét dönt ar­ról, ki működteti tovább a mo­zit, de új pályázat kiírására is sor kerülhet. Addig a Zrínyi mozi nyeli a pénzt, a polgár meg csak néz, mint Rozi a moziban. D. G. Hírcsatorna Húsvéti alkalmi bélye­geket bocsátott ki a Magyar Posta. A pécsi főpostán ápri­lis 10-én hosszú sorokban álltak az emberek, hogy megvegyék a két újdonsá­got. Az egyiken El Greco Feltámadás című festmé­nye, a másikon pedig festett tojás látható. (cs) Szentlőrincen nagycsa­ládokat ajándékozott meg ezekben a napokban a helyi lakossági szeretetszol­gálat. Harminc olyan családi közösség kapott ruhát és élelmet, amelyben legkeve­sebb három gyermek él. A karitatív csoport tagjai meg­lepetésekkel kedveskedtek az állami gondozottaknak is. (cs) Aranyosgadányból Ame­rikába. Uglyai János újító, gadányi lakos az 1. Nemzet­közi Találmányi Olimpián a kiégett fénycsövek és izzók újrahasznosítására kidolgo­zott szabadalmáért Génius- díjat kapott. Ő és mene­dzsere, Komáromi István pécsi cégtulajdonos meghí­vást kapott a májusi innová­ciós világtalálkozóra, Pitts- bürgba(USA). (cs) A megye legnagyobb magnóliafál újra virág­zanak Pécsett, a vasútállo­más előtti arborétumpark­ban. A három védett pél­dány a kora tavaszi fagyok idején, amikor már hozta vi­rágait, teljesen elfagyott. Most ismét megjelentek a nagy lilás szirmok. Van olyan év, hogy 4-5-ször is virágdíszt öltenek a magnó­liák. (cs) Szentdénesnél autó gyulladt ki menet közben tegnap, és teljesen kiégett. A sofőr és az utasok időben kimenekültek. A kár csak­nem negyedmilliós. (cs) Szalatnakon az egyház és az önkormányzat kép­viselői úgy döntöttek, hogy felújítják a templomot, a paplakot, a köztéri kereszte­ket, a temetőt és a világhá­borús halottak emlékművét - még idén. Sor kerül az el­származottak találkozójára is. (cs) Harkányban tojást pat­kói és fest április 11 -én és 12-én a gyógyfürdő terüle­tén Kovács Szabolcs, a Népművészet Mestere. Mű­sorral szolgálnak a drávasz­tárai és a zengővárkonyi népi együttesek, bemutatják a Harkányi legenda című darabot. (cs) Ismét mozdult a várfal SIKLÓS A pillanatnyi szükségből ud­varra kitett hűtője és gáztűz­helye bánta egy Váralja úti lakosnak a siklósi külső vár­fal hét eleji omlását. A keletkezett kárt a polgármes­teri hivatal szinte pillanatok alatt rendezte, a használhatat­lanná vált készülékek helyett ha nem is újakat, de alig pár hóna­posak vásárlását tette lehetővé. Az ingatlan tulajdonosának másik gondja, hogy már a lakó­ház is magán viseli a környezeti problémát, ugyanis repedeznek a falak. A nemzeti örökség részét képező siklósi váregyüttes külső falán a statikusok véle­ménye szerint belátható időn belül négy ponton is beavatko­zás szükséges a veszély elhárí­tása végett. A felmérések szerint a ve­szély forrását egyrészt a ko­rábbi években építkezés céljára kitermelt bélésfal hiánya okozza, ugyanis így a partéit szegélyező szélesebb szerke­zetű támfal súlypontja eltoló­dott, elvesztette állékonyságát, másrészt a tönkremenetelt elő­segítette a hosszabb szárazabb periódust követő csapadéko­sabb időjárás, ami a mélyebb rétegekben is átáztatta a talajt. A polgármesteri hivatal ille­tékese elmondta, ebben az év­ben is pályáznak a szükséges munkálatok elvégzésére fordít­ható pénzeszközökre, mely becslések szerint idén mintegy ötmillió forintot tesz ki. K. J. Váratlan vendégként érkeznek a kövek FOTÓ: MÜLLER A. Magtárból könyvek háza BÓLY Folytatódik a magtár épüle­tének rekonstrukciója. Az elképzelések szerint a még üres részekben a helytörté­neti múzeum és a városi könyvtár kap helyet. Nemrégiben a településen jár­tak az Országos Műemlékvé­delmi Hivatal szakemberei. A megbeszélések során az Idő­sek Gondozási Központja, va­lamint az egykori magtár épü­lete volt terítéken. Mindkét ingatlan a Batthyány-, illetve Montenuovo-kastély környe­zetéhez tartozik, így fokozott védelem illeti meg.- A hivatal különböző fel­tételekhez kötötte a magtár hasznosítását. A homlokzat­nak az eredeti állapotot kell tükröznie, és a nyílászáróknak is igazodniuk kell az épület jellegéhez. Ezek az elvárások természetesen egyeznek az önkormányzat elképzelései­vel - mondta Hárs József pol­gármester. Az egyeztetésen szóba ke­rült a kastély közvetlen kör­nyezetében található gondo­zási központ felújítása is, és ötletként felmerült az a lehe­tőség, hogy a magtár alatti több hajós, kiterjedt pince- rendszert feltárná, átalakítaná az önkormányzat, és az a ké­sőbbiekben a vidék borainak bemutatására szolgáló illuszt­ris borházként működne. A tervek megvalósítására pályá­zatot nyújt be a város. S. G. t 1 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom