Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)
1998-02-24 / 54. szám
4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1998. február 24., kedd Hírcsatorna Halálos konyhatűz Pécsett. A Hősök tere egyik lakásában, a hét végén a konyhán főzött egy idős asszony, miközben tüzet fogott a ruhája. A szerencsétlenül járt személy a kórházban belehalt súlyos égési sérüléseibe. (cs) Mázai túrázók. Idén az iskolások tanáraik irányításával nyolc túrán vesznek részt a Keleti-Mecsekben, és hétvégeken 1-2 napot töltenek kulcsos turistaházakban. A szállásdíjhoz hozzá tud járulni az oktatási intézmény, mivel pályázaton pénzt nyert. (cs) Magvadult háziállatok Kákicson. Szombaton a falu belterületén úgy megbokrosodtak egy kocsit vonó lovák, hogy a szekér felborult és a bakon ülő személy a kerekek alá kerülve súlyos sérüléseket szenvedett. (cs) Autók karamboloztak Patapoklosinál. Vasárnap a község közelében két személygépkocsi frontálisan ütközött: két személy súlyosan, további kettő pedig könnyebben megsérült, (cs) Baleset egy harkányi építkezésen. A szőlőhegyen pinceépítés közben a mélybe zuhant az állványok tetejéről egy férfi, aki töréssel és zúzódásokkal került a kórházba. A leesés után annyi ereje még volt, hogy elindult az érkező mentőautó elé. (cs) Lottónyeremények 8. hét Ötös lottó Nyerőszámok: 8, 24, 32, 45, 60 Ötös _ Négyes 455 542 Ft Hármas 6203 Ft Kettes 423 Ft Hatos lottó Nyerőszámok 1, 8, 21, 27, 41, 42 Joker: 166201 Pótszám: 6 Hatos _ 5+1Ötös 156182 Ft Négyes 2882 Ft Hármas 467 Ft Joker 6 744 756 Ft Felvételizők ugrásra készen Bár több, mint százezer jelentkezési lapra számítanak, ennek egyelőre csak tizede érkezett be országszerte. A március 1-jei határidő előtt még jól jöhet néhány hasznos információ. PÉCS Mivel a JPTE Természettudományi Kara (TTK) későn kapott szakindítási engedélyt, a felvételi tájékoztató könyvből két új szak kimaradt. A tanulmányi osztályvezető, Heisenberger Zsolt (képünkön) elmondta, hogy 25 jelentkezőt várnak geográfus szakra, és további 15- en költségtérítéses képzésben részesülhetnek. A 10 féléves egyetemi szakra jutáshoz a kar saját földrajzi írásbeli és szóbeli felvételijét kell teljesíteni. Főiskolai tanári szakon 8 féléves számítástechnikai képzés is indul, fizikával, technikával, matematikával, testneveléssel párosítva. Itt a számítástechnika is felvételi tárgy. A JPTE Bölcsészettudományi Karán (BTK) újdonság, hogy a felvételi iroda információi Interneten is elérhetők, és e-mailen is válaszolnak. Leng- várszky Attila tanulmányi osztályvezető kiemelte, hogy a keretszámok főként a nyelvszakokon nőttek, de például a kommunikáció szakra a tavalyi 25 helyett 40 hallgató juthat be, költségtérítéses képzésben pedig további 30. Új, hogy a korábbi nyelvvizsgák mellett az ULEAC és ECL-vizsgákért is jár többletpont. Az Állami és Jogtudományi Karon (ÁJTK) dr. Kiss Lászlómé hivatalvezető arról beszélt, hogy idén a felsőfokú A vagy B vizsga is többletpontot ér. A Közgazdaságtudományi Karon (KTK) Hetesi Mária hivatalvezető az újdonságok között említette, hogy 3 éves főiskolai szintű, költségtérítéses képzést indítanak Szekszárdon, 60 fővel. A karon egyébként 100 pont érhető el, melyből 30 a hozott, 60 a szerezhető, s 10 pont kapható a nyelvvizsgákért. A Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karon (PMMFK) 60 elsőévest vehetnek fel a most induló 10 féléves építőművészképzésre, további 10-et pedig költségtérítéses képzésre. Ka- polkáné Eöry Andrea elmondta még, hogy távoktatás gépész- mérnökök és villamosmérnökök számára is indul, informatikára pedig a tavalyi 140 helyett 160 hallgató juthat be. Fontos, hogy akkor is csak egy B-laphoz kémek csekket, ha a jelentkező többet ad le. Kálmán Sándorné, a Pécsi Orvostudományi Egyetem orvoskarának tanulmányi osztályvezetője figyelmezteti a jelentkezőket, hogy a felvételi tájékoztatóban szerepelttel ellentétben a magyar nyelvtani eredmények nem számítanak. Elfogadják a B és C típusú nyelvvizsgákat is, pont jár az igazolható, 2 éves latintanulásért. A költségtérítéses képzés itt is új, 15 általános orvost és 5 fogorvost érint, az államilag támogatott 150 általános és 20 fogorvoshallgató mellett. A POTE Egészségügyi Főiskoláján dr. Buda József főigazgatótól megtudtuk, hogy a meghirdetett 7 szak mellett költség- térítéses képzés indul egészség- biztosítás szakon. A felvételiknél egyébként vagy a hozott eredmény, vagy az írásbeli alkalmassági teszt számít, attól függően, melyik a kedvezőbb. A most felsőoktatásba jutó diákok az Európai Közösséghez való csatlakozás idején végeznek majd. Információink szerint máris létezik olyan bizalmas tájékoztató a szakminisztériumban, melyből tudni lehet, melyik diplomát fogadják majd el a közösség országai. Mások szerint ebben az dönthet inkább, mely intézmények tudnak európai akkreditációkat felmutatni. Hodnik Ildikó Gy. (£a Kommentár az 1. oldalon) A házigondozónő és a bizalom Halas Imréné, Erzsiké a fodrász szakmáját családi okok miatt tíz éve cserélte fel a házigondozó hivatásra. Azóta is örül, hogy a gondozottjainak ő lehet a biztonság és a bizalom szigete. SZENTLŐRINC Jelenleg a nyolc gondozottból heten várják tőle a napi meleg ebédet. Tegnap gombalevest és mexikói tokányt vitt ki déltájban a kerékpárjára mindenhová aggatott és rakott éthordókban. Amíg leadta a meleg ételt és átvette a másnapi ebéd elhozá- sára tisztára mosott skutellát, segítségét kérték gyógyszer felírásában és kiváltásában, tej és kenyér megvásárlásában, vízdíj és egyéb fizetnivalók rendezésében, vérnyomás mérésében.' A „Mi újság a városban?” kérdésükre mindent elmondott, amit csak hallott. A hétfő a beszélgetős napja. A rangidős, 97 éves Erzsi néni ugyan nem kér főtt ebédet, mert maga főzöget, de a hozzávalót nála rendeli meg, és őt kéri sok másra is.- Nem bántam meg, hogy tíz éve az ő napi gondozásuk mellett döntöttem. A szívemhez nőttek. Azt látni kell, ahogyan fogadnak, ahogyan számítanak rám, és megbíznak bennem - lelkesedik Halasné, a város Időskorúak Otthona házigondozónője. Déltájban ő a málhás szeretet. Hihetetlen, hogy mennyi leleménnyel pakolja fel kerékpárjára az éthordókat, hogy egyikből se csöppenjen ki egy kiska- nálnyi se. S a lakásokba érve hogy győzi türelemmel, szeretettel a kiszolgálást, a válaszol- gatást, miközben arra is ügyelnie kell, hogy a többiekhez is melegen juttassa el a főtt ebédet. „Panasz még nem érkezett a munkájára” - mondja az otthon vezetője, Kis Tóthné Vasvári Ibolya. B. M. L. Egyesület a kultúráért KOMLÓ A cégbejegyzést követően hivatalosan az elmúlt hét végén kezdte meg munkáját a Kulturális Egyesület Komló (KEK), a város legújabb civil szervezete. A KEK céljait Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy (képünkön), az egyesület fogalmazta meg.- Polgári Magyarországot csak polgársággal lehet létrehozni. Mi most csak állampolgárok vagyunk. El kell hitetnünk, hogy nem csupán bérlői, kvázi rabszolgái, hanem sokkal inkább tulajdonosai vagyunk országunknak, de közvetlen környezetünknek is. Fokozottan érvényes ez Komlón, ahol a még másfél évtizede is viszonylagos jólétben élő munkásság mára reményvesztetté vált. A mindent elfecsérlő szemlélet, a kilátástalanság morális csődbe juttatta'városunkat. A fejekben, a lelkekben kell először rendet teremteni. A KEK készülő programjában helyet kap az oktatás, a művészet, a tudomány, a technika, a sport is. Együtt akarnak élni azon értékekkel, melyek évtizedek alatt felhalmozódtak. Csak a szénport kell lefújni róluk. D. G. Versenyben a diákokért GÖDRE A hírt, hogy elsorvadóban az általános iskola, cáfolja a polgármester. Tény, hogy kétszázan is elférnének az oktatási intézményben, ahol most 96-an tanulnak. Egykor 120 körül alakult a létszám, de az utóbbi időben kevesen születtek. Egyetlen tanuló sem kerekedett fel, hogy idegenben folytassa tanulmányait. Végh István polgármester szerint népességmegtartó erőnek számít az iskola. Ha kiürülne, akkor elöregedne a település. A község vezetésének az éri meg, ha minél több az iskolás, hisz akkor az állami mellé dukáló helyi támogatás összege mérséklődhet. Tavaly tanulónként a községi hozzájárulás csaknem 80 ezer forint volt. Tanárok és ön- kormányzati tagok fórumokat tartottak Baranyaszentgyör- gyön, Baranyajenőn, Tormáson és Szágyon, hogy a szülők a gödrei oktatási helyet válasszák. Eddig már Szágy- ról érkeztek bejárók, akiknek a hozzájárulását a gödrei község vállalta magára. Gelencsér Gábor iskola- igazgató (képünkön) elmondta, hogy a falusi kisiskolák megmentéséért egyesületet alapítottak. Csuti J. Ülésezett a hegyközség SIKLÓS Tegnap délután tartotta éves közgyűlését a siklósi művelődési központban a Tenkes Hegyközség, melyen kiemelt témaként szerepelt a hegyi utak állapotának kérdése. Mint Laczkovich Miklós, a hegyközség elnöke érdeklődésünkre elmondta, a rendkívül rossz állapotban lévő utakon - melyek önkormányzati tulajdonban és kezelésben vannak -, úgy kívánnak segíteni a szőlő- és bortermelők, hogy a hegyközségi járulék 50 százalékát az útalapba kívánják elkülöníteni, abban bízva, a költségviselésbe az önkormányzat is beszáll - az előzetes megbeszélések szerint. Az útalap évenkénti fel- használásának mikéntjére egy kuratóriumot kívánnak létrehozni, mely eldöntené, hogy az átlagosan befolyó 4—5 millió forintot mire fordítsák. Terveik szerint feléből új út létesülne, míg a fennmaradó rész a felújítást szolgálná. Az önkormányzat idei, csütörtökön tárgyalásra kerülő költségvetési tervezetében erre a célra 1998-ban 900 ezer forintot kívánnak fordítani. K. J. Mátyás 555 Galeotto Marzio Mátyás királyunk számos bölcs mondását feljegyezte, ám köztük egy sem szól az évszámok, évfordulók kerekdedségének fokozatairól. Pedig némi bölcsesség reánk férne ebben a témakörben. Erre a legújabb időkben épp Mátyás viszontagságos emlékezete a példa. A rendszerváltás és a választások buzgalmában 1990 tavaszán javarészt elfeledkezett az ország Mátyás halálának 500. évfordulójáról. Hogy miféle eseménysor zajlott 1993-ban, születésének 550. évfordulóján, azt már kutatni kellene, annyira belehullott az idő' kútjába. Egy biztos: megemlékező' ünnepség Mátyásról nem volt. Ehhez képest meglepetésként hatott, hogy most január 25-én a tévé által is sugárzott emlékmisét tartottak a Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban azon alkalomból, hogy előző nap volt 540. évfordulója Mátyás királlyá választásának. Az évszámkerekség ezen felfogása természetesen csak az előzmények miatt furcsa. Egy olyan uralkodó, aki a népmesék Igazságos Mátyása lett, akár évente is megérdemelné ezt a kegyeletet. Most akad is rá megragadható alkalom: névnapként ma van Mátyás, a jégtörő, jéghozó. És tegnap volt 555 esztendeje, hogy Hunyadi János ifjabbikfia 1443. február 23- án Kolozsvárott megszületett. Az esemény és a jubileum tripla ötöse talán felér az 540-es kerekségével. Dunai I. A ma lakáspolitikája a város jövője Az üres lakásokat jó ideje az utcára szorult családok találják meg és hasznosítják elsőként, a lakáshiányra hivatkozó tulajdonos önkormányzat lakásgazdálkodását így ma inkább ezek a családok határozzák meg, mintsem az előretekintő tervezés. PÉCS A város tettein tudatosságnak és összehangoltságnak kell érződni, mivel számos kérdésben és több városrészben ketyegnek időzített bombák, jelezte dr. Ladányi János (képünkön) neves városszociológus, aki az Ifjúságért Egyesület meghívására vett részt egy, a helyi lakáspolitika kérdéseiről rendezett fórumon. Magyarországnak Pécsen kívül nincs még egy olyan történelmi nagyvárosa, melynek egységét, városképét any- nyira szervesen határozzák meg a bánya által elhagyott bányatelepek és fejtések, mint itt. A módosabb réteg máris kezdi elhagyni a belvárost, hogy a városon kívülre költözzön. Ladányi szerint az egyik legfontosabb elem e réteg városon belül tartása. Emellett a lakásállomány mobilitásának hatékony biztosításával lehet megóvni az eltérő lakóövezetek értékét. A telepeknek és az ott élőknek is meg kell adni az esélyt, hogy élhető lakókörnyezetet, egyben hasznosítható lakásvagyont alakíthassanak ki. Különösen fontos ez a periférián élő szegények számára, akik összetett segítség nélkül már nem képesek kimozdulni egyre romló helyzetükből. Ezt hangsúlyozta hozzászólásában Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány igazgatója is. Talán még ennél is komolyabb azonban az elszegényedő kertvárosi lakók és lakások sorsának alakulása. Bár programozott cselekvésre egyelőre nem lehet számítani, a fórum városi vendégei, az önkormányzat illetékes bizottságainak vezetői, dr. Kékes Ferenc és Pacur Zsolt szerint is érdemes fontolóra venni az árveréssel fenyegetett lakások visszavásárlását, amivel hosszabb távon növelheti az önkormányzat szociális mozgásterét. Emellett szóba került, hogy a hajlék nélkül maradó családok jövőbeni elhelyezésére a város tervezi a hőerőmű körüli barakképületek felújítását. Ennél több konkrétummal azonban még az ígéret szintjén sem szolgáltak a helyi elöljárók. Az összejövetelen a törvény- hozás is képviseltette magát dr. Béky Gabriella képviselő személyében, míg a hallgatóságban szociális munkások, valamint önkényes lakásfoglalók foglaltak helyet. Az már végül is siker, hogy minden érdekelt fél megjelent és abban azért egyetértettek, hogy folyamatos párbeszéd nélkül nem várható jó megoldás. A. P. { I