Új Dunántúli Napló, 1997. december (8. évfolyam, 329-357. szám)
1997-12-03 / 331. szám
18 Dünántúli Napló Háttér - Riport 1997. december 3., szerda Vándorló hármasszekrények Kisasztal, nagyszekrény, fiókok, hűtő, komód, és ki tudja mi minden sorakozik a nagykapu mögött. Mintha be lenne bútorozva az udvar. A ponyvás IFÁ-ra vár.- Talán egy tízesnél nem lesz több - mondja a negyven év körüli villanyszerelő a szemüvege mögül. Reménykedik.- Jövedelempótló támogatásból élek. 9200 forintból. Ennek a háznak a fűtése télen negyven-ötvenezer forint - ezért cseréltem földszinti lakásra a Sallai utcában. Kisebb is, és cserépkályha van... A ház elé faroló IFA sofőrje T. I., az egyik legkeresettebb komlói fuvarozó. Két tagbaszakadt, fiatal rakodóval érkezik. Csikordul a riglivas, lecsapódik a végdeszka, emelkedik a platóra a ruhásszekrény, a heverő, szárnyra kelnek a székek. Nem sokat teketóriáznak.- A költözködés szezonja lassan lejár, átlagban havi három fuvarnál nincs több - mondja az őszülő hajú T. I., és szusszanva egyet, maga alá ránt egy széket a platón. - Körtvé- lyesbe sokan kiköltöznek még Pécsről is. Röhej, de Komlón már a háznak sincs ára, csak a kenyérnek! Mostanában az idősek költöznek. Kényszerből. Olcsóbb lakásba vagy a lépcsőzés elől földszintre. A ponyváskocsi óradíja kétezer forint - a fuvarosokkal viszont alkudni kell a bútorok száma, lépcsőfok és emelet szerint. Az IFA „parancsnoka” azt mondja, az alku már a hórukkemberek dolga. Ahhoz semmi köze.- Két-háromezer alatt el sem jövök - dohog az egyik rakodó -Van nekem rendes állásom! - Társa rábólint, de már gyür- kőznek is. Számukra és a köl- tözködőnek is az a kifizetődő, ha minél hamarabb végeznek. A komlói fuvarozók diszpécserét a szakmabeliek csak Gyöngyiként emlegetik. Nem is hajlandó mást elárulni magáról, annál többet a szakmáról. Sorolja a helyi tarifákat - hogy az óradíj a másfél tonnás kisteherautónál 1500, egy kategóriával feljebb 1700, ponyvás IFÁ-nál 2 ezer forint. Hogy a kisplatós Merci kilométerdíja 60 forint, az IFÁ-nál már 80, de érdeklődjek csak Pécsett is, ahol 14 önálló csapat van.- A gond nem a konkurenciával, hanem a fehér rendszámú kocsikkal van - panaszolja. - Nekik megéri 50 forint alatt is dolgozni, alánk ígérni. Megtehetik. 1996 júliusa óta a hivatásos fuvarozóknak kötelező viselni a sárga rendszámot. Ennek alapján bennünket rendszeresen ellenőriznek az utakon, tőlünk azonnal • menetlevelet kér a KPM, a fehéreket viszont elengedi. Mi be vagyunk jelentve az önkormányzatnál, droszt-díjat, adót fizetünk.-Hadd mondjam el, hogy ezeknek a fiúknak megvan az áruszállítási vizsgájuk, az áruért jogilag is felelnek, kárpitot ponyvásban szállítanak és így tovább. A piások, a szakadtak, és azok, akik alkalmi szénrakodásra még jók, már rég kikoptak közülük! Pedig tudja hogy hányán telefonálnak, hogy jönnének rakodni? Sok a szegény ember. Tudja, hány nyugdíjas könyörög, hogy végre összeku- porgatott valamennyi pénzt, és elköltöztetnénk-e?! Most itt, Komlón a központi fűtésű lakásokból menekülnek a hagyományosba, nagyobbakból a kisebbekbe. Inkább összehúzzák valahogy magukat. A költözködők számát nehéz lenne meghatározni. A bejelentkezések gyakoriságából - amelyek nem mindig járnak „hurcolkodással”, és lehetnek ideiglenesek is - számukra csak nagyon hozzávetőlegesen lehet következtetni. A 163 ezer lakosú megyeközpontban tavaly - 1996 januárjától októberig - 13 971-en változtattak lakhelyet, az idén októberig 13 906- an. A 30 ezres Komlón a tavalyi 2644-ről 2277-re mérséklődött, amely mögött nagy valószínűséggel a betelepülők számának csökkenése húzódhat. Csökkent a lakcímváltozások száma Szigetváron is - 755-ről 654-re. Az adatközlésben segítő Hoffer Lászlóné hívta fel arra a figyelmemet, hogy az új betelepülők ritkulhattak meg itt is, mivel a születésszám is jelentősen csökkent. Mohácson a számok - tavaly októberig 1125 lakcímváltozás volt, az idén 1270 - stagnálást tükröznek. A nagyobb városokban nagyobb a mozgás. Pécsett a lak- címváltozások a lakosság 8,5 százalékát, Komlón 8, Mohácson már csak 6 százalékát érintik. Tág határok közti becslés szerint minden 12-18. ember költözködhet e néhány régiós adat alapján. A 72 esztendős Schreer Ottó egyik lábát levágták érszűkület miatt. Ehhez a fuvarozásnak semmi köze, mondja, s egy pillanatra erősebbet markol a fémbotja markolatán. A napokban is odament egy tehertaxi- hoz, amire egy hármasszekrényt próbáltak föltuszakolni. Odament, megmutatta a fogást. De meg is emeli, ha kell. Ugyancsak a napokban hallottam jó ismerősömtől, hogy éppen a neves pécsi fuvarosdinasztia ifjabb csapata járt náluk, és ketten álltak neki a zongorának, és „négykezest játszva” zongoráztak föl vele a lépcsőn. A lépcsőfordulóktól többen nem is fémének. De a 20-30 mázsás kassza az igazi. Az öreg Schreer szakszerűen el is magyarázza, hogyan kell alápakolni a „foszlit”, azaz a faléceket. Ekkora súlynál csak keményfa-foszli jöhet számításba - és hogyan kell görgőzni-guntani a jókora súlyt.- Vittünk pénzszekrényt a Pannónia Hotelbe, és máshova is. Egy alkalommal a MÉV- szálló előcsarnokába is leraktak egyet. Ott álldogált fél évig. A cég azt már nem vállalta, hogy az emeletre fölviszi. Valakinek az eszébe jutottam. Elmentem, megnéztem, és mondtam, alulról ácsolják alá a lépcsőt. Gondolja el, ha a lépcső megpattan, mi meg alatta vagyunk! Másfél óra alatt fönn volt a kassza. Az idős Schreer még arra is jól emlékszik, amikor a piros sapkás trógerek kétkerekű tragaccsal lesték a cipelnivalót a pécsi állomáson. A családnak a háború idején már négy pár lova volt, hogy a négy fogatot mindjárt „be is sorozzák”. Azóta négyszer kezdték újra. Amikor a háború után először újraindultak, azt köszönhette a Spitzer Sándor-féle vegyeskereskedésnek is.- Lovat 2 ezerért lehetett kapni, kocsit, a lóhoz szerszámot ezerért adott a Spitzer. így apámnak lett egy fogata, majd lassan a négy fiúgyereknek is egy-egy. A BELSPED-hez tartoztunk, ami a Felsőmalom utcában állomásozott. 1951 őszén megint elvették a lovainkat! Mindent, amit összegürcöltünk! Csak azokét hagyták meg, akiknek földje volt. Elkezdtük újra. Talicskával is. Később átmeneti búcsút mond a jámbor muraközieknek is. A TEFU-hoz szegődik. Majd Zaklajda Józseffel, Patkó Istvánnal és másokkal szövetkezetét alakít. Elnöke lesz. Bevezeti a fuvarosok közt a gebin- rendszert. Szerződést kötnek a téglagyárakkal és a vasúttal is a vagonok kirakodására.- Nálunk még a reggeli előtt se volt divat a féldeci - réved maga elé. - De aki dolgozott, az keresett. Utcasorokat, hivatalokat költöztettünk. Ma úriemberek a fuvarosok. Amit mi, mondjuk, 7 ezerért megcsinálunk, azért 3000 forintos órabért kémek, és elszuszognak vele 4-5 órahosszát! És uram, mennyi panaszt hallok! Mert az áruért felelősséget is kell vállalni! Ha a fuvaros kárt okoz, fizet! Egyszer ugyan ripityára tört egy kisasztal - azonnal ki is fizettük -, de ez nagyon ritka eset. Olyan a fiamékkal megtörtént, hogy amikor megálltak Kömlődön egy halászlére, a pianínó oldala odakint fölforrósodott a napon és meggyulladt. Szépen elvittük Kozármis- lenybe, megcsináltattuk egy mesterrel, sőt még egy újat is vettünk, hogy felajánljuk a régi helyett, de a tulaj a fuvart se akarta kifizetni. B. R. 3 A bútorok szállítása nem gyerekjáték illusztráció: Müller Kozma Ferenc jegyzete Nemzeti advent Nem értette külföldön élő ismerősöm, hogy miként lehet évek óta munkanélküli valaki, akinek becsületes szakmája van. Mondjuk, asztalos, kádármester vagy éppen szabó. Persze, sok minden egyebet sem értett, amikor arról a szomszéd megyei település lakóiról, rólunk, magyarokról esett szó, ahol maga is házat vásárolt (nagyapja házát vette vissza), s ahol szándéka szerint szabad idejét szeretné eltölteni. Télen is néhány napot, nyáron is néhányat. Németországi - mert odavaló - ismerősöm tehát nem értette azt a nagyfokú elesett- séget és semmittevést, ami az e településen élő emberek nagy részét megülte, nem értette a segélyért való sorbán- állás utáni kocsmarohamot, azt a hovatovább önpusztító életet, amit maga körül tapasztalt. S azt már semmiképpen sem hitte, hogy ez netán általános tünet lehet a mai Magyarországon, mert ha így van - mondta sohasem visszük semmire. Mindezek közepette azon bosszankodott, hogy az öreg ház rendbetételének reményében közhírré tette, hogy jó pénzért ráérő szakembereket szeretne foglalkoztatni, végül is alig akadt jelentkező. Mindehhez hozzárakva azt is elmesélte egyszuszra, hogy több német- országi barátja jött el hozzájuk látogatóba a falusi turizmus szekerén, s meglehetősen döbbenten szemlélték azt a nemtörődömséget, ami a község arculatát meghatározza. Szemét, por és piszok. Pedig az emberek többsége ráér - ha már munkanélküli -, s legalább saját portájuk rendjére ügyelnének. De nem. Csak ücsörögnek, beszélgetnek, s olykor-olykor szenvedélyesen kirohannak a mindennapok ellen, átkozva eget, földet. Mire várnak ezek az emberek tehát? A csodára? Hogy valaki elvégezze a teendőket helyettük? Hogy valaki ébresztőt fújjon? Mit tudtam erre mondani? Keserűen-tréfálkozva jegyeztem meg neki, hogy valószínűleg mindez csak átmenet, merthogy közeledik az advent, s ebben a ránktestált várakozásban (sok egyéb mellett) mi, magyarok alighanem szintén az élen járunk. Megtűrt vérfertőzés Dániel és Rosa Maria Moya Pena a világ legerősebb szexuális tabuját törte meg, mert testvér létükre életközösségben élnek és gyermekeket is nemzettek, amit a világ minden vallása szigorúan tilt. Ám a dologban mindketten ártatlanok, s kitartanak szerelmük mellett. Azért figyelt fel rájuk újra a sajtó, mert a galíciai Cambre városkában az anyakönyvbe is bejegyezték élettársi viszonyukat. Dániel és Rosa Maria 1979-ben egy diszkóban ismerkedett meg, mert szüleik a lány születése után elváltak, s Dániel az apjánál, Rosa Maria pedig intézetben nevelkedett. Elmondásuk szerint az első pillantásra egymásba szerettek. Mikor jóval később megtudták, hogy valójában testvérek, hamar szétköltöztek, de egy idő múltán mégis úgy döntöttek, hogy kitartanak szerelmük mellett. Immár 18 éve élnek együtt, s két egészséges gyermekük van: egy 11 éves kislány és egy négyéves kisfiú. Persze, sehol sem sikerült legalizálni kapcsolatukat, míg megtudták, hogy a távoli s egyébként erősen konzervatívnak tartott Galícia több városában is mód van a szokásostól eltérő élettársi kapcsolatok bejegyzésére: ám Cambre az egyetlen település, ahol a vérfertőző testvérpárt is családdá nyilvánítják a megtörést jelentő bejegyzéssel. A szakértők szerint ez a mélységes tolerancia nem véletlenül éppen Galíciában érzékelhető. Manuel Mandianes antropológus az El País című lap újságírójának elmondta: a türelem minden tekintetben hagyomány Spanyolország e térségében. A házasságon kívül született gyerekekkel ugyanúgy bántak, mint a többi gyerekkel, akadtak falvak, amelyeknek saját prostituáltjuk volt, s soha senki nem emelt szót a papok szerelmi viszonyai, illetve az ilyenekből született gyerekek ellen. Maldiv-szigetek: ahol a házak is korallból vannak Male, a főváros természetesen a legnagyobb szigetek egyikén van. Ez már 1,2 x 1,8 kilométeres, s - mondja nyomatékosan Keresnyei János -, „Képzeld, itt már láttunk autót is!” Mert az a kis szigetecske, amelyen a Szigetváron élő, Kaposváron televíziós fiatalember áprilisban filmet forgatott, mindössze 260 x 60 méteres. A Maldiv-szigetek egyike, az Ari-atoll tartozéka, Ellaidnoo. Valahol az Indiai-óceánban, Srí Lankától 600 kilométerre nyugatra, csaknem az Egyenlítőn. Az egész szigetcsoport legmagasabb pontja mindössze 24 méter. Varázslatos világ! A 19 atoll 1200 szigete alig több mint 20 éve önálló ország. Minden korallból van. Az épületek, a tengerpart szikrázóan fehér homokja. A bennszülöttek ebben a homokban „fürdenek”, amennyiben gyógyerőt is tulajdonítanak nekik. A szigetek őslakói a divellik, nemzeti sportjuk a dobolás, a korábban még cápabőrrel bevont hangszerek elmélyült püfölése. Vannak lakott, lakatlan és turista-szigetek. Ez utóbbiakat bérbe lehet venni 9 millió dollárért 10 évre - a vállalkozó dolga, hogy az idegenforgalom feltételeit megteremtse. Jobbára a tenger alatti kirándulásokhoz, mert - lévén korallzátonyok láncolatára „települt” ország - elképesztően gazdag itt a mindig 27-30 fokos tenger élővilága. - Mint sivatagiakat az oázisok, úgy vonzzák az óceán lakóit ezek az apró szigetek. Minden olyan állattal, amely ebben a tengerben él, találkoztunk, kivéve talán az óri- ásmantát. Egészen közelről filmeztük a legnagyobb cápafélét, a cetcápát - csak planktonnal táplálkozik -, fogócs- káztunk kisebb fajtáival a lagúna sekélyebb részein, játszottak velünk másfél méteres ráják, éjjeli lemerüléskor jókora papagájhalakat ringattunk az ölünkben, mert oly mélyen aludtak, megbarátkoztunk a hasadékokból kibúvó muré- nákkal, ingerkedtünk a halálos tüskéjű tűzhallal a korallszirtek között. Mindezt Keresnyei János egészen friss búvárvizsgával a háta mögött tette. Akkor szerezte meg a minősítést, amikor a film producere szólt neki, hogy vegyen részt az expedícióban. Április 3-án értek Ella- idnooba, aznap már 31 méterrel volt a tenger szintje alatt.- Az ilyenekre mondta Cousteau: aquamán emberek. Valóban, azt a csodálatos világot, a halak színpompáját, a korallok formagazdagságát, a tenger alatti áramlások morajlását, az elsüllyedt hajók roncsainak suttogó titkait nem lehet „mánia” nélkül megúszni. Pedig kemény a harc az óceánok vízében: minden lakóját megeszi valami... Amikor Keresnyeiék lemerültek, ráják vártak rájuk: a tojás volt a kedvencük. M. A. A sekély vizek barátságos lakója
