Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)

1997-11-10 / 308. szám

14 Dünántúli Napló Sport 1997. november 10., hétfő A10. percben már 0-2 volt Komlói Bányász - Nagykanizsai Olajbányász 2-3 (1-3) kellett, hogy megtartsa egygólos elő­nyét. A bá­nyászcsapat 2-3-nál na­gyon lelkes lett, de ez ke­vés volt, mert nem akadt igazi gólszer­zési lehető­sége ahhoz, hogy leg­alább az egyik pontot megmentse. Hidasi játék­vezető óriásit tévedett a Komló ká­rára a 11-es megadásával, elég hamar ’’hidegre tette” a kö­Geisz botladozik a labdával kőzés már akkor eldőlt. Ugyan kétszer szépített ezután a bara­nyai gárda, de arra már nem volt esélye, hogy kiegyenlítsen. Kapura veszélyesebben futbal­lozott a Nagykanizsa, a három gólon kívül rúgott két kapufát is, a végén azonban védekezni FOTÓ: LÄUFER L. együttest. Dárdai Pál: Lélektanilag döntően be­folyásolta a mérkőzés vég­eredményét a jogtalan 11-es. Nem érdemeltünk vereséget. Madár Gábor: - A pozíciónk megtartásához ma győzni kel­lett és ez sikerült is. Horváth László Gy.-től kényszerítő passzként visszakapott labdát a 16-os vo­nalról jobb belsővel rárúgta. A váratlan lövés meglepte Adá- mot, fölötte a labda félmagasan a kapu jobb oldalába pattant. (0-2). 20. perc: Kolesánszky előre ívelését Stem jobbal átemelte Pálfin, ballal pedig az 5-ösről a léc alá vágta (1-2). 35. perc: Horváth Gy.-től Visnovics kapott labdát, balról Both díszkiséretében betört a hazaiak 5-ösére, majd 4 m-ről a hálóba emelt (1-3). 37. perc: Horváth Gy. 17 m- ről a jobb kapufára rúgta a lab­dát. 56. perc: Balról szállt be egy partdobás a komlói kapu előte­rébe, Horváth L. az 5-ösön be­lepiszkált a labdába, ami a jobb kapufára pattant, onnan pedig a mezőnybe. 71. perc: Vishovics túl könnyelműen eladta a labdát a kanizsai térfél közepén. Gálffy megszerezte, aztán nem sokat teketóriázott és 22 m-ről nagy gólt lőtt a jobb alsó sarokba (2-3). A korán jött jogtalan 11-es teljesen megzavarta a Komlót, hamar kapott még egy gólt, és a 10. percben már 2-0 volt az el­lenfél javára. Valójában a mér­KOMLÓ, KÖKÖNYÖS 500 néző. V.: Hidasi 5. Komlói Bányász: Ádám 5 - Both 4, Mosonyi 5, Korcsmár 5 (Schuszter 70. p.), Kole­sánszky 5 (Nagy A. 6, 56. p.), Dárdai B. 5, Geisz 4 (Pörs -, 70. p.), Priol 5 - Gálffy 6, Stem 5. Edző: Dár­dai Pál. Nagykani­zsa: Czigóth 6 - Pálfi 5 (Kovács 5, 46. p.), Kiss 6, Crnomar- kovics 7 - Agics 6, Far­kas 5, Horváth J. 6, Visnovics 6 (Gyulai -, 76. p.) - Horváth L. 6, Csömyei 6, Horváth Gy. 6 (Gordián -, 75. p.) Edző: Ma­dár Gábor (kis képünkön). Sárga lap: Geisz (visszahú­zásért, 53. p.), Dárdai B. (buk­tatásért, 80. p.), Dömény (bele­rúgott Kovácsba, 87. p.). 4. perc: A 16-oson belül Korcsmár teljesen szabályosan szerelte Horváth J.-t. A játék­vezető ennek ellenére 11-est ítélt. A jogtalan büntetőt Cmo- markovics a kapus hóna alatt a kapu közepébe vágta. (0-1). 10. perc: Csömyei a Horváth ♦V, Labdarúgó ISIB l/B., *16. forduló *V, Sipos hatalmas lövése döntött Dunaferr SE - Pécsi MFC 0-1 (0-0) DUNAÚJVÁROS 500 néző. V.: Sóthy 9. Duna­ferr SE: Bita 0 - Acs 5, Sala­mon 5, Mikler 5 - Popovics 4, Jäkl 6 (Kovács -, 68. p.), , Ruppert 6 (Dudás -, 72. p.), Kóczián 5 - Sowunmi 4, Szabó Z. 4 (Tököli 6, 46. p.), Lengyel 5. Edző: Gálhidi György. PMFC: Tarlósi 6 - Dienes 6, Kislőrincz 6, Szabados 6 (Ho- fecker -, 59. p.), Kutas 6 - Kosa 5, Sipos 7, Gera 6, Roma- nek J. 6 - Tóth Gy. 5, Balázs 5 (Nagy E - 79. p.). Edző: Róth Antal. Sárga lap: Kosa (lerántásért, 37. p.), Kutas (odavágott Jäkl- nek, 67. p.), Hofecker (felrúgta Salamont, 68. p.), Kovács Z. (hátulról felvágta Romanek J.-t, 73. p.) Dudás (törlesztett Ba­lázsnak, 74. p.), Balázs (sípszó utáni labdaelrúgásért, 75. p.), Tóth Gy. (talpalásért, 85. p.). (A volt pécsi labdarúgó, Tö­köli csak a hazaiak kis padján kapott helyet, mivel egész héten influenzával küszködött, lázas is volt.) A 25. percben Popovics jobbról beívelt szögletét Rup­pert 10 m-ről lőtte kapura, de éppen középre, ahol Tarlósi állt. Alig több mint fél óra eltel­tével Popovics jobbról beadott labdáját Lengyel sarokkal maga elé tette a 16-os vonalán, majd lőtt, ám a jobb kapufa mellé. Később egy ellentámadásnál Kósa a jobb szélen kilépett a védők közül, 13 m-ről leadott lövését azonban Bita lábbal szögletre mentette. Röviddel a lefújás előtt Romanek J. tört előre, hosszan vezette a labdát, mert senki sem támadta meg. Alig lépte át a 16-os vonalát, amikor lövésre vállalkozott, a labda azonban fölé szállt. Fordulás után 4 perc telt el, amikor Sowunmi lefejelte a A pécsi középpályás gátja három pontot ért fotó: laufer labdát a jól érkező Lengyel elé, aki 15 m-ről - nagy helyzetben - a bal kapufa mellé gurított. Az 56. percben Szabados hordágyon hagyta el a pályát, a bokája sérült meg, legalább egy hétig nem számíthat rá az edzője. A 62. percben különösebb előzmények nélkül Sipos lefor­dult a védőjéről, majd 20 m-ről óriási gólt lőtt a kapu jobb olda­lába (0-1). A 81. percben Dudás egy jobbról beívelt szögletet úgy fe­jelt le, hogy az a kapu fölé pat­tant. Négy perccel a lefújás előtt egy hazai akció végén Sowunmi jobb oldali beadását Tököli 14 m-ről rábombázta, Tarlósi remekül öklözte vissza a mezőnybe a labdát. Már a mérkőzés előtt azt be­szélték a helyi szurkolók, hogy a Dunaferr SE hazai pályán nem szokta látványos focival szórakoztatni a nézőket. Ez be is igazolódott. A házigazda együttes játéka kimondottan kedvezett a legalább egy baj­noki pontért érkező PMFC számára. Az már más kérdés, hogy a tipikusan „x-es” meccs egy nem mindennapi lövéssel 2-esre változott. Gálhidi György: - Mélyen tudásunk alatt játszottunk, ilyen rossz felfogású labdarúgással és sok technikai hibával csak az ellenfél megérdemelt győzel­méhez segédkezhettünk. Róth Antal: - Szokásos ide­genbeli játékunkat nyújtottuk. Ezt a Dunaferr elleni győzelmet óriási bravúrként könyvelhetjük el. Szívből gratulálok a játéko­saimnak. Pucz Péter További eredmények Dorog - Csepel 2-1, Nyír­egyháza - Soproni FAC 1-0, M. Sopron - Tiszavasvári 3-2, Szeged-Dorozsma - Kecske­mét 1-1, III. Kerület - Szolnok 8-1, Hajdúszoboszló - Salgó­tarján 0-2. Az NB l/B. állása 1. III. Kerület 16 9 6 1 39-12 33 2. Nyíregyháza 16 9 6 1 26-10 33 3. Nagykanizsa 16 9 2 5 27-19 29 4. Matáv Sopron 16 7 6 3 25-13 27 5. Dunaferr 16 8 3 5 24-14 27 6. Szeged-D. 16 6 6 4 31-24 24 7. PMFC 16 6 6 4 18-14 24 6. Hajdúszoboszló 16 7 3 6 18-17 24 9. Szolnok 16 6 5 5 22-25 23 10. Kaposvár 16 6 4 6 19-23 22 11. Érd 16 5 6 5 24-21 21 12. Soproni FAC 16 5 6 5 13-19 21 13. Kecskemét 16 6 3 7 16-24 21 14. Paksi ASE 16 5 7 4 13-14 20 15. Salgótarján 16 5 4 7 17-24 19 16. Dorog 16 3 5 8 15-23 14 17. Tiszaújváros 16 4 2 10 17-31 14 18. Komló 16 4 2 10 16-30 14 19. Csepel 16 2 5 9 12-24 11 20. Tiszavasvári 16­9 7 8-19 9 A Pakstól két pont levonva Következik A következő, sorrendben 17. forduló műsora. November 15., szombat: Salgótarján - Kapos­vár, Érd - III. kér. TVE, Tisza­vasvári - Tiszaújváros, Soproni . FAC - Szeged-Dorozsma, Kecskemét - Dunaferr, PMFC - Dorog. November 16., vasár­nap: Csepel - Kábái CFCH, Szolnok - MATÁV SC Sopron, Paks - Komlói Bányász, Nagy­kanizsa - Nyíregyháza (mind 13.00). Női kosárlabda NB I. Elvárt, fölényes győzelem Kecskemét - PVSK-Dália 68-91 (35-52) NB I. nők, A-csoport. Kecs­kemét, városi sportcsarnok, 300 néző. V.: Hartyáni, Ben­czúr. PVSK-Dália: Donkó 11/3, Zsolnay 15, Sztojkovics 2, PAVLOVICS 18, VI- LUTYTE 22/6. Cs.: BA­LÁZS 12, Hofmann 2, Tahi 9/6, Rátvay, Keller. Edző: Rátgéber László. Jól kezdtek a hazaiak, a ha­todik percben még 12-7-re ve­zettek, aztán több mint négy percig nem dobtak kosarat. Fel­javult a PVSK-Dália, a 10. percben 10 pont volt a javára (12-22), azaz a kecskemétiek ismét sokáig nem szereztek egyetlen pontot sem. Ezután könnyedén, megeről­tetés nélkül győzött a pécsi gárda, minden játékos pályára lépett. Örvendetes, hogy Vi- lutyte kezdi megtalálni korábbi formáját, és távolról is bátran vállalkozik dobásokra. Rátgéber László: - Jól ját­szottunk. Már az első félidőben elég volt 2x3 perc ahhoz, hogy biztosan szerezzük meg az el­várt győzelmet. Remélem, a szerdai Euroliga-meccsen, kö­zönségünk megszokott biztatá­sával hasonlóan sikeresen sze­repelünk. B. L. További eredmények. Szombaton: DKSK-Borsod­chem - Soproni Postás 84-97 (46-43), Zala Volán TE - BSE 76-89 (27-33). Vasárnap: FTC - OSC-Közgáz 100-49 (52-17). A PVSK-Dália a második he­lyen áll a bajnokságban. PVSK-Alapít. - Debrecen 135-80 (61-36) NB I. nők, B-csoport. Pécs, Lauber Dezső-sportcsamok, 100 néző. V.: Fekete, Feczku. PVSK-alapítvány: HELLER 27/6, Hofmann P. 15, BURGMANN 16, Antolovics 2, Babaics 8. Cs.: SÜMEGI 22, Hofmann O. 7, Horváth H. 6, Szakács 19, GYURIS 13/3. Edző: Füzy Ákos. A vendégek tíz perccel a kiírt kezdési időpont után ér­keztek meg, ám ha időben jönnek, akkor sem lett volna sok esélyük. A fölényes pécsi győzelem ellenére is sok volt a hazaiaknál a hiba. Füzy Ákos: - Kérek min­denkit, töröljék ki emlékeik közül ezt a mérkőzést. A hat játékossal késve megérkező Debrecen nem kényszerítette csapatomat gondolkodásra és fegyelmezett játékra. P. P. Abrahám elesett, néhány trükköt ellesett- Horváth Ferenc akart bele­vinni egy 11-esbe, ezt a trükköt viszont ismertem. Azt mondta, nézzem meg az esetet videón, azt tanácsoltam neki, ő is tegye ugyanezt. Azóta nem keresett - mondta az NB I-es labdarúgó játékvezetői-keret egyetlen ba­ranyai tagja, Abrahám Attila (35), aki először vezetett az Üllői úton. - Sportszerű volt a meccs, a második félidőben több szabálytalanság történt, de nem szándékosan. Ábrahám - aki az ellenőri je­lentések alapján eddig az él­bolyban van a bírók között - elmondta: természetesen a megszokottnál is jobban ké­szült a meccsre, mert „az Üllői út, az más”. A mérkőzés köz­ben megpróbált mindig akció­közeiben lenni.- Egyszer el is csúsz­tam, elestem, mert nem akartam megakadá­lyozni a diós­győriek tá­madását, in­kább egy mozdulattal odébb léptem. A mérkőzés után mindkét csapatkapitány (Lipcsei és Ki­ser) külön megköszönte mun­káját. Az öltözőben a vesztes gárda edzője, Tomyi Barnabás ugyanezt tette. Bozsik L. Labdarúgó NB I. ifi bajnokság A-korcsoport PMFC-Győr 1-3 (1-1) Pécs, 100 néző. V.: Czakó. PMFC: Sólyom - Czeininger, Lantos, Batári, Nagy J. - Hegedűs (Elmá- jer), Tolnai (Manner), Dör- nyei (Kardos), Orlovics - Czakó (Hirt), Fónai. Edző: Herke Imre. G.: Nagy J., ill. Török, Csonka, Nagy. B-korcsoport PMFC - Győr 2-1 (0-0) Pécs, 100 néző. V.: Bata. PMFC: Vukmann - Istóko- vics (Hegedűs), Víg, Sza- lóky, Miglinczi - Dezső, Bodor, Komáromi, Berdó (Farkas) - Sándor, Flórián (Kanizsai). Edző: Lutz Ja­kab. G.: Bodor, Sándor, ill. Gulyás. (n) Sikeres pályázat PÉCS A Magyar Sakk Szövetség a november 6-i ülésén döntött a jövő évi magyar nyílt sakkbajnokság rendezési jogának odaítéléséről. Az elnökség úgy határozott, el­fogadja a Horváth Péter, Fülöp Csaba, Czibulka Zol­tán és Izsák Gyula által be­nyújtott, és a megyei, illetve városi sakkszövetség által támogatott pályázatot, így az OB a 111. Pécsi Sütő nemzetközi sakkverseny ke­retében lesz. Pécs, illetve Baranya először lehet hely­színe a magyar sakkozás legjelentősebb eseményé­nek, amelyen a honi élvonal döntő többsége képviselteti magát. (n) — ___________ NC IA FORD EXTRA GARANCIA Jövőbe vezet IlillKSRiXIlffi

Next

/
Oldalképek
Tartalom