Új Dunántúli Napló, 1997. szeptember (8. évfolyam, 239-268. szám)

1997-09-13 / 251. szám

6 DUnántúli Napló Kultúra - Művelődés 1997. szeptember 13., szombat A szárnyalás ígéretében Apróságok Mandula-fesztivál. Ezzel a címmel három napos ren­dezvénysorozat indul a pé­csi szabadtéri színpadon szeptember 18-án. Az első nap 19 órától a Civitas Pin­ceszínház mellett jazz-zene és latin-amerikai tánczene várja a látogatókat. 19-én cigány, ír, zsidó, magyar, afrikai és indián népzenei és néptáncprogram lesz, míg 20-án 19 órától méhkeréki és széki népzene mellett du­nántúli dallamok is felhang- zanak. A Bóbita Bábszínház ír tündérmesét ad elő felnőt­teknek. A gyerekeket a Felső Sétatéren 20-án 10 órától gyermekműsorokkal várják. (ly) A ring, „Pécsről indultak” a címe annak a beszélgetésso­rozatnak, melyet a pécsi Horvát Színházban tartanak, s melynek keretében szep­tember 18-án 20 órai kez­dettel dr. Papp Lajos szívse­bész professzor és Krémer Károly vállalkozó lesz a vendég. A beszélgetést Ba­lázs Mihály újságíró ve­zeti. (ly) Változó könyvtár. Érde­kes előadásokkal dúsított konferencia kezdődik szep­tember 19-én a Várkonyi Nándor Könyvtárban Pé­csett. A „Változó világ - Változó könyvtár - Változó szokások” című találkozón többek között a könyvtárak és az iskolák kapcsolatának kérdéseit is elemzik. (ly) Calcutta Trió. Idén ün­nepli 20. szülésnapját a vi­lághírű Calcutta Trió. A szi- táron, táblán és tamburán játszó muzsikusok Ravi Shankar születésének 75. évfordulójára több országot érintő koncertsorozatot ad­nak. Pécsett szeptember 17- én 19 órakor lépnek fel a Művészetek Házában. (ly) Verseskötet. A Pécsi Új Hang Irodalmi Társaság tag­jai ma 14 órakor találkoznak a Várkonyi Nándor Könyv­tárban. N. Benkő Erzsébet „Bekopognak hozzám a szavak” című verseskötetét dr. Vadas Gyula mutatja be. (ly) Sanzonest. A Fővárosi Operettszínház tagja, Bar- dóczi Attila ad elő francia sanzonokat szeptember 15- én 19 órakor a pécsi Művé­szetek Házában. Az operett- és musicalszínész a párizsi „Vive la reprise 1996” san­zonversenyen a legjobb kül­földi előadónak járó díjat kapta. (ly) Az Ikarus tényleg lenyűgöz. Ez a szobor Vanyúr István harká­nyi születésű, most Szigetváron élő szobrász egyik legújabb munkája. Ebben a légies figu­rában benne van a szárnyalás ígérete, a kezdésé, az elindu­lásé, anélkül, hogy a zuhanásra és a halálra kellene gondol­nunk. A testből, karokból, vál- lakról, szinte a bőrből növő tol­lak misztikus metamorfózisra utalnak, amelyben az ember több lesz, mint puszta földi lény, s amelyben ott a lélek szárnyalása, a földtől való el­szakadás örök vágya is. Vanyúr István nem fogalmaz ilyen költőien, ő csak megmu­tatja a munkáit, a szavakat rám bízza. Körbevezet az otthoná­ban, ahol lépten-nyomon alko­tásaira találok, s megnézzük azt az öreg parasztházat is, ahol műhelyét berendezte. 36 éves, 11 éve fejezte be a képzőművészeti főiskolát. Ha­marosan Szőnyi-ösztöndíjat kapott. Most rajztanár Sziget­váron, és dolgozik. De nem si­eti el, mondja is, hogy vannak, akik nagyon is kényelmesnek tartják ezért.-Inkább megfontolt vagyok - állítja. - Sokat dilemmátok egy-egy kérdés fölött, lehet, hogy néha fölöslegesen. Ta­vasszal és nyáron tudok a leg­többet dolgozni, az ősz a felké­szülés ideje nálam, a tél a váz­latoké, a rajzolásé. Amikor arról beszélgetünk, mi volt az első élmény, amely a képzőművészet felé vitte, egy első osztályos rajzversenyt említ, amin első lett. Ezért, ha felkérik rá, hogy gyerekek aszfaltrajzait értékelje, sohasem veszi a dolgot félvállról, hiszen mindig meges­het, hogy innen indul valaki a művészet felé. Az idén harmincéves együttes, közeledve a jubileumhoz, fellé­pések hosszú sorával ünnepelt. Jerant Györgytől, aki 1996 ja­nuárjától művészeti vezetője a táncosoknak, megtudtuk, hogy csak az elmúlt másfél évben közel hatvan fellépésük volt. A kérdésre, hogy manapság hogyan maradnak talpon, el­mondta, hogy a finanszírozás radikális változása 1992-re te­hető, ami egybeesett az együt­test negyedszázadon át vezető Vidákovics Antal leköszönésé­vel is. A Pécsi Tanárképző Fő­iskolán hajdan megszülető együttes ma az egyetemtől évi 220 000 forintot kap, némiképp a város is támogatja, de már rég szélnek ereszthették volna az 1989-ben „Pro Űrbe” címmel is Az alkotó műveivel Harkányban iskolatársak vol­tunk, úgyhogy mindenkit isme­rek, akit megemlít. Sokat kö­szönhetett Kiss István tanár úr­nak, és osztályfőnökének, Kár­páti Imrénének, aki fűtötte am­bícióit, s rávette, hogy nyolca­dikosként járjon át Siklósra, Vida Dezső tanár úr szakkö­rébe. A Művészeti Szakközép- iskola éveit alaposan kihasz­nálta. Kollégiumban lakott, s az idősebbektől sokat tanult, el­leste a fogásokat. Ötvös szakon végzett, de már elsőben eldön­tötte, hogy szobrász lesz. Far­kas Lászlóra örömmel gondol vissza, s arra is, hogy középis­kolásként annak idején minden pécsi művészeti megmozdulás­ban részt vettek. A főiskolán Vígh Tamás lett a mestere. Megkövetelte, hogy gondolkozzanak, keveset szólt bele a munkájukba, jobban sze­rette, ha maguk ébrednek rá a hibáikra.- Az első madárszobraim azokból a mozdulattervekből lettek, melyeket főiskolás ko­elismert együttest, ha 1994-ben nem alakítják meg a Baranya Kulturális Egyesületet a régi tagok bevonásával és nem ki­lincselnek mecenatúráért. A budapesti Fáklya, a jóval ifjabb pécsi Tanac és ők képvi­selik a magyarországi horvát tánckultúrát - sőt, ők döntően ennek kötelezték el magukat. Friss még az élmény: megme­legszik a szívük, ha a Horvát- zsidányban, Szentpéterfán, Be- zenyén tett látogatásukat idézik fel, ahol a tájék táncait a helyi horvátoknak táncolták el. Tu­dásukra mi sem jellemzőbb mint az, hogy áprilisban Buda­pesten, az országos koerográ- fiai fórumon megosztott első helyet szereztek, májusban Zágrábból kaptak meghívást a romban Jóbról készítettem. Néha az anyag, a fa, egy szép kő indít el, máskor egy ötlet, egy élmény. Csináltam gyerek­kori emlék alapján csőszfigu­rát, egy francia útiélményből lombot rágcsáló kecskét pél­dául. Az állatok Aesopus óta persze mindig emberek is. Arra azért mindig ügyelek, hogy a témából ne geg szülessen, s ne legyen elbagatellizálva. Minden „megfontoltság” el­lenére Vanyúr István idei nyara egyáltalán nem volt eseményte­len. Domoloson, Sellyén, Ta­polcán, Siklóson volt alkotótá­borokban, s közben folyamato­san dolgozik. Jelenleg Pécsbá- nyára és Patapoklosinak készít szobrokat, de munkái állnak többek között Nagyatádon, Ró­zsafán, Sellyén, Szigetváron is. Tavasszal a Pécsi Kisgaléri- ában láthatta munkáit a közön­ség, jelenleg pedig a Siklósi szalon kiállításán. Legközelebb szeptember 5-én a szigetvári Vigadóban nyílik tárlata, grafi­káiból. Hodnik Ildikó Gy. magyarországi horvátok kultu­rális hetére, majd Lengyelor­szágba, Biala Podlaskába utaz­tak, ahol török, makedón, belo­rusz s más együttesek rande­vúztak, és barátságot kötöttek egy egyesült államokbeli csa­pattal, amely egy néptáncot is oktató egyetemről érkezett. A nyár derekán már a Porto mel­letti Villa Boa do Bispoban, la­tin táncok tengerében jelentet­tek egzotikus kelet-európai színfoltot. Gondjaik az egyetem felújí­tási munkáival megsokasodtak. A próbatermükből kiköltöztet­ték őket, új egyelőre nincs. Mil­liós értékeik - a munkájukhoz szükséges video, CD, ruháik - egy minden mással is telezsú­folt tornateremben van. B. R. Harminc év után terem nélkül? Pillanatkép a Baranya Néptáncegyüttesről Mennyi tizenöt év? A múltból Hamóczy Csabáné - lánynevén Gungl Márta - a boldog gyerekkori éveket em­líti. Az egykori ház udvarát Komlón a kórház alatt. Az is­kolatársakat és Antal Éva ta­nárnőt, akitől az első „fertő­zést” kapta irodalomból. Csontos Sándort az akkori Kun Béla Gimnáziumból, ahol egy novellájával pályadí­jat nyert. Ne­kik szól az emlékidéző mosoly, s tán a közelgő 30 éves érettségi találkozónak. Néha a szín­házba tóduló- kat is ez a belső derűről árulkodó mo­soly fogadja. A Színház és Hangverseny- termet tizenöt éve, az intéz­mény szüle­tése óta ve­zeti. Egyébként se tudna el­szakadni ettől a várostól - mondja. Embereitől, kiket a nevükön szólíthat. Próbálta, próbálták. Férjével Pécsen kezdték az életüket, de kéré­sére hazaköltöztek Komlóra. Tíz évig a Kenderföldi Ál­talános Iskolában tanított tör­ténelmet és magyart. Né­melykor autóval hordta a „kö­telező olvasmányt” - otthoni könyveiket - a történelem- órára (is), úgyhogy kinőtt azokból a padokból jó né­hány, az átlagnál jóval olva­sottabb nebuló is. Amikor 1982-ben hívták a színházhoz - mondja - von­zotta az új feladat, de a kated­rát felváltó pódium nem zárta le a megelőző éveket. Ellen­kezőleg. Noha ő minden rivalda­fényt kerülve tagadja, leta­gadhatatlan a szerepe abban, hogy a pódium Komlón a di­ákság - kórusok, táncosok - önkifejezésének magától érte­tődő színhelye lett. Maga is foglalkozott versszerető pa­lántákkal, hogy most egy ba­bonából névte­len, baráti szá­lakkal össze­bogozott csa­patnak irányí­tója legyen. Lehetőleg a háttérben ma­radva. Olya­noknak, akik egyként értik és szeretik Ady, József At­tila vagy Nagy László „verses ráfogásait”. Iskola, színház egyaránt csapatmunka - haj­togatja. Azért csak szerepe lehet abban, hogy a Csiky Gergely Színház máig hűsé­ges a városhoz, hogy novem­berre az Evangéliumi Színház Márai-bemutatóját várják, és ismét jönnek a veszprémiek is. Pedig - másfelől - szo­morú volt az elmúlt évtized. Apósát, a dédmamát, a nagy­beteg édesapát, majd tragikus hirtelenséggel a férjét vesz­tette el. És mi lett volna - mondja - ha ezek után nincs, ha nem ad erőt a három, fel­nőttkorba ért gyermeke, akikre annyira büszke? B. R. Micimackóék moziznak Huszonötödik szezonját kezdte meg szeptember elején a pécsi Apolló moziban az a filmklub, mely jelenleg Mi­cimackó névre hallgat, hiszen ide - mint Nyuszi - mindenki elhozhatja rokonait, barátait és üzletfeleit. Akik évről évre el is jönnek hétfő esténként. Dr. Stark András „POTE Filmklub” fedőnéven indí­totta be a klubot, mert bár ő akkor már nem volt POTE- dolgozó, a név legalitást adott, és hozzá tudott jutni azokhoz a művészfilmekhez is, amik szélesebb közönség előtt tán nem is kerültek vetí­tésre. Manapság az a 40-50 éves értelmiségi generáció je- lenú a törzsközönséget, amely a 60-as években épp a külön­böző filmklubokban nevelke­dett, és ismerte meg Fellinitől Godard-ig az akkori újdonsá­gokat. Ma persze - kesereg ki­csit Stark András - egyre ne­hezebb tervezni, mert a mű­vészmozik megszűntek, szá­mos klasszikus alkotásnak le­járt a vetítési joga vagy a kópia kopott használhatatlanná.-Mindez mégis azért fon­tos, mert a filmhez kell a kö­zösségi élmény, a lesötétített terem, a többiek reakciói, me­lyek mind alakítják egy film érzelmi élményét. Van egy furcsa pikantériája is annak, hogy sötétben, másokkal cin­kos együttesben, a kisgyerek kukucskálásához hasonlóan belesünk mások életébe. Ez a film. Másrészt a filmklub megadja azt a lehetőséget, hogy ismerősökkel, barátokkal a vetítés után megbeszéljük a látottakat. M. K. Futnak a képek FILMJEGYZET A megveszett cirkáló A képen látható úr éppen repülni tanul Jan De Bont kétségkívül az ak­cióműfaj egyik legkiválóbb művelője, 1994-ben forgatott Féktelenül című filmje főként bravúros dramaturgiájával tűnt ki. Ebben, mint talán emlék­szünk, egy autóbusz kétségbe­esett száguldásra kényszerült, különben felrobbant volna. A rendező következő műve, a Twister inkább bámulatos, he­lyenként sokkoló látványtech­nikájával jeleskedett, a cselek­mény viszont elég vérszegény volt. Amikor Jan De Bont elhatá­rozta, hogy elkészíti a Féktele­nül 2-t (Speed 2 Cruise Cont­rol), azt hiszem, a dramaturgia és a látványtervezés együttes alkalmazására szánta el magát. A helyszín ezúttal egy luxus­hajó, amelyet egy őrült kent ha­talmába, s teljes gőzzel nekiirá­nyítja egy szirtnek, illetve, mi­után ez a terv, úgy látszik, nem jön be, egy tankhajónak. A ne­gatív figurát a rosszarcú meg­szállottakra szakosodott Wil­lem Dafoe alakítja. Amikor először megjelenik a vásznon, már olyan csúnyán nevet, hogy még a lassúbb észjárású nézők is rögtön tudják, hogy ő a főgo­nosz, jó lenne ügyeim rá, csak szegény utasok nem sejtik, ki­vel állnak szemben. Persze, Dafoe pechjére ép­pen a hajón tartózkodik egy szuperrendőr, Alex Shaw (Ja­son Patric) is, aki az ördögi ter­vet, vele utazó kedvese (Sandra Bullock) tiltakozása ellenére, meg akarja hiúsítani. És itt vá­lik nyilvánvalóvá, hogy a dra­maturgia és a látvány csak ne­hezen hozható összhangba. Mert ha a rendőr mentőakciója sikerül, akkor nincs katasztró­faképsor, pedig annak muszáj lenni. Ha viszont a rendőr csü­törtököt mond, az nagy égés, ha nem is a tankhajóra, de egy po­zitív hősre nézve. Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Pofonegyszerű! Alex terve sikerül is meg nem is: a zsaru becsületének káposztája így megmarad, és a látványter­vező kecskéje is jóllakik. A cir­káló tehát nem frontálisan üt­közik a tartályhajóval, hanem oldalvást sturcolja meg, szép hosszan roncsolódik a két hajó­test, és nem a sziklafalnál ér véget a kéjutazás, hanem egy Karib-tengeri üdülőhely főte­rén. Igen kérem, nem tévedés. A luxusjacht beront a vitorlások, szörfözők, pecázók és fürdőzők közé, neki egyenesen a partnak, végigszántja a főutcát, össze- dönti annak rendje és módja sze­rint a házakat, s meg sem áll a templomig. Az ütközéstől a to­ronyban megkondul a harang, mire a hatalmas hajótest jobb be­látásra tér és megjuhászkodva befejezi ámokfutását. Ez egyébként az általam lá­tott akciófilmek eddigi legszel­lemesebb jelenete. Ehhez ké­pest kismiska, hogy a menekülő főgonosz repülője fennakad egy hajóárboc csúcsán. Erre az ugyancsak kitűnő poénon kívül további okok miatt is szükség volt. Egy: Dafoet likvidálni kel­lett, mire való az árboc, ha nem erre. Kettő: a tankhajó sem úszhatta meg a robbanást, mit szólt volna az operatőr meg a pirotechnika. És még egy harmadik ok: el kellett költeni a rendelkezésre álló több mint százmillió dol­lárt. Úgy látom, sikerült. Nagy Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom