Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)
1997-08-24 / 231. szám
1997. augusztus 24., vasárnap Magazin BÜiántúli Napló 7 Ék TSÁ *5rt«UCtő| Társ és önbizalom Az írás arról is beszámol, milyen társas érzület és mennyi önbizalom szorult az emberbe. Más jeleket is figyelni kell, de legjobban az m és t betűk világítanak rá arra, hogy az adott személyiség mennyire domináns, mennyire érzi magát hivatottnak mások vezetésére. Az m esetében lényegében az első betűszár az En-t képviseli, a második azt a valakit, aki az énhez legközelebb áll, a harmadik pedig a tágabb világot. Ha a szárak teljesen egyforma magasak, a személyiség a társas kapcsolataiban kiegyensúlyozott. Aki az első szárat emeli ki, gyakran mindennél többre becsüli saját magát. A hangsúlyosabb második szár azt jelenti, hogy a szeretett személy érdekei alá helyezi a magáét. A magasabb harmadik szárat kevesen választják, többnyire olyanok, akiket egy nagyobb közösségért való eszme hevít. Az ilyen emberek a köz javára is önfeláldo- zóan tevékenykednek, sőt maguk és szeretteik érdekeit is alárendelik az emberiség ügyének. Fontos az is, ki milyen magasságban húzza át a t betű törzsvonalát. Ez arról tájékoztat minket, hogy az írójuknak milyen az Én-értékelése. A normális áthúzás középen van. Ha a vonal alacsonyabbra kerül, az illető kevesebbnek hiszi magát másoknál, kevésbé önálló, vezetésre vár. Ha az áthúzás magasra kerül, úgy az író többre tartja magát a többieknél, úgy hiszi, egyenesen hivatott rá, hogy vezesse őket. A nagyon alacsony áthúzás már kínzó önbizalomhiányt is jelezhet, míg a kifejezetten magas, vagy a törzsvonal fölé vetett vonal lekezelő hajlamot, egocentrizmust. Az utóbbi, ha főnök írásában található, olykor zsarnoki egyéniséget takarhat. Hodnik Ildikó Gy. Középkori falíreskók Dél-Tirolban a múlt héten három újonnan felfedezett középkori falfreskót mutattak be a közönségnek: a Brixen melletti Tötschling templomának falán egy vadászjelenetet ábrázoló hatalmas falfestmény nyomaira leltek, míg Brixenben, a Kla- risszák templomának külső falán az utolsó ítélet 20 négyzet- méteres ábrázolását fedezték fel. A harmadik középkori freskó-leletről még vitatkoznak a művészettörténészek. Mindenesetre igen ritkának számít, hogy napjainkban még eddig rejtőző középkori freskókra bukkanjanak. A vadászjelenet a jelek szerint egy ugyancsak a 13. század első feléből származó, már ismert freskó másolata: látható rajta egy szarvas, több kutya és a vadász. A brixeni lelet nagysága miatt számít szenzációsnak. Sok ördögöt és egy igen érdekes pokolábrázolást láthatnak rajta az érdeklődők. Az ábrázolás megfelel a klarisszák hitbéli elképzeléseinek. Keletkezését a 14. század elejére teszik. A harmadik freskótöredék a brixeni székesegyház és a kerengő közötti átjáróban került elő, s talán egy kelyhet tartó szentet s imádkozó asszonyokat ábrázol. Emberevő óriáskígyók Szuperméretű cápa, krokodil, polip, aligátor, medve után most óriáskígyó eszi az embereket a legújabb - a mozikban nálunk most vetített - amerikai filmben, az Anakondában. A kígyó mérete és emberevő vadászkészsége eltúlzott a „mozivásznon”, de nem teljesen képtelen és nem alaptalan. Az anakonda Góliát még az óriáskígyók között is. Neve indián nyelven sokatmondó: bikaölő. Egy átlagos példány 5-6 méter hosszú, különösen izmos, súlya kb. 100 kg. A folyók és mocsarak szélén vadászik. Izomerejével öli meg zsákmányát, például a kajmánt, a peka- rit, a tapírt, a vaddisznót. Az anakonda legnagyobb alfaja az Amazonas medencéjének északkeleti részén honos. A újabb adatok szerint 11,4 méterest is találtak. Ám 14 méteresről is regélnek. Ezzel a hosszal az anakonda a délkelet-ázsiai kockás pythont is maga mögé utasítja, amely egyébként az óriáskígyók közül a leginkább támadó. A 9 méteres példányaik sem számítanak ritkaságnak. Ezek őzeket, vagy disznókat is megtámadnak és megesznek. Olykor-olykor érkezik olyan hír is, hogy a kockás python embert ölt. Az afrikai asszala átlagosan 5-6 méteres, de beszámoltak már 9,75 méteres példányról is. Nevezetes arról, hogy antilopot és gazellát is eszik, és egyéb nagy testű emlősöket is képes lenyeli. Kittenberger Kálmán, a nagy magyar Afrika-vadász írta: „Hogy kivételes nagyságú óriások is előfordulhatnak, azt magam is állítom. Egyszer ... egy python csúszásának nyomát láttam, amely olyan széles volt, mintha egy akós hordót gurítottak volna át az úton. Csak ritkán lehetett hallani, hogy python embert támadott volna meg, ámbár néhány teljesen hiteles adat említést tesz emberölő pythonról”. Egy másik nagy vadászunk, Molnár Gábor épp az Amazonas mentén, vagyis az anakon- dák földjén végzett gyűjtőmunkát. Á Pálmakunyhó az őserdőben című egyik könyvében a helyszínen tudósít arról - a 30-as években! -, hogy az anakonda legnagyobb alfaja megnő akár 10 méteresre is. A leghosszabb addig ismert példánya 11 méter 28 centi. Molnár Gábor maga is lőtt egy 8 méterest. „Az ilyenek már a törpeszarvast is képesek lenyelni. ” Ennek a példánynak a bőre 70 centis volt a derekánál. (Ebből következően egy 11 m hosszú különleges példány derékkörmérete 100 cm is lehet!) Molnár Gábor egy érdekes megfigyelését is leírta: „Semmiféle kritikai érzékkel nem rendelkeznek ezek a kígyók az irányban: képesek-e elnyelni a saját hosszukkal egyező, vagy éppen nagyobb másikat". Molnár Gábor birkózott is egy kisebb, karcsú anakonda alfaj ötméteres példányával, ő volt a támadó fél: torkon ragadta a kígyót zsákmányolása közben. „Farka rácsavarodik bokámra, négy gyűrűt is vet lábszáramon, combomon. Csüngőcsavarodó törzse fogy, mialatt lábamon, derekamon szaporodik átvetett gyűrűinek száma’’- úta birkózásukról, amelyben három társa segítette ki. Az anakondáról azt állítják a zoológusok, hogy kevéssé agresszív. Néhány éve azonban egy sekély tavon átgázoló kutatócsapat tagjára támadott egy anakonda: alig tudták megszabadítani tőle. A 80-as években pedig egy állatkert akváriumában átlagos méretűnek számító anakonda támadta meg a medencéjébe merészkedett ápolóját. Hosszas vízibirkózás után három ember tudta csak lefejteni a kígyót az ápolóról. D. I. SZÓKIRAKÓ zott négyzetekbe kerülő betűket számsorrendben összerakva egy értelmes szót kell kapni, melyet küldjön el levelezőlapon címünkre: Új Dunántúli Napló 7601 Pécs, Pf: 134. Beküldési határidő: 1997. augusztus 29. (péntek). Rejtvényünk megfejtése az alábbiakban megadott szavak megfelelő helyre történő beírásával lehetséges. A szavak helyét meghatározza részben a betűszám, másrészt a keresztező szóval (vagy szavakkal) közös betű(k). Ä számo9 betűs szavak: PARLAMENT, SEJTELMES. 7 betűs szó: ÉTTEREM. 6 betűs szavak: ASZTAL, PÜSPÖK, SZAPUL, VÁSZON. 5 betűs szavak: ADOTT, ALVAD, BETÖR, BUKTA, EGYES, IKREK, JÁRAT, KAPAR, KOBRA, KORSÓ, KÖRTE, KULCS, MAROK, NESZE, NYERT, OMLÁS, ONNAN, OPERA, ÖNADÓ, SÁSKA, SÁTOR. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „ZALÁT A” Nyerteseink: Brantmiiller Zoltán - Somogyapáú, özv. Horváth Lászlóné - Kaposvár, Pataki Nagy End- réné - Sellye. Szókirakó Sanghajban egy forgalmas áruházban bevezették, hogy aki 12 dollárnyi összegnél többet vásárol forgathat egyet a szerencsekeréken és értékes tárgyakat, akár 100 dollár értékben is, nyerhet. Stanley Steel CSILLAGOK (H) BORÚJA Aki ismerte az erőt Lüké tudta, baj van. Megpördült, de túl későn. Egy múmia állt előtte kivont karddal. Lüké védtelen volt. Még a hitelkártyája sem volt nála. Mit tegyen? Ä lény nem gondolkodott, hanem undorítóan vicsorogva rárontott. A rém felemelte a kardját, de lesújtani nem tudott. Ebben a pillanatban iszonytató üvöltés hallatszott. Berepedt a bal dobhártyája, azután meg a jobb. Tökre megsüketült. De nem bánta ezt sem. Mert a szörnyszülöttet ebben a pillanatban megütötte a guta. Összeesett, akár a colstok. Halkan nyögött, a száján kibuggyant valamiféle sóhaj, de ez most Lükét különösebben nem foglalkoztatta. Lényeg, hogy a múmia nincs többé. Megjelent egy öregember, az üvöltött. Szakadt kámzsa volt a testén, fején csuklya. Szivart rágott, de jóságosán nézett a fiúra. Közben köpködött. Rekedt hangján csak ennyit mondott az árvának:- Az APÁD küldött.-Az lehetetlen, bácsi, hiszen az apám két évvel a születésem előtt meghalt.- Akkor lehet, hogy tévedek - hümmögött az öreg. Erősen ránézett, úgy mustrálgatta. - Pedig azt hittem, te vagy az iljú Skywalkman.- Én vagyok, bácsi!-No - mondta az öreg. - Akkor rendben is volnánk. Megmentettem az életedet, de ne bízzuk el magunkat, mert errefelé sok a múmia. Máma is láttam épp hármat. Élő embernek veszélyes errefelé. Azám, te hogy kerülsz ide ifjú ember?- A kis robotunk, a Gyökkettes elszaladt otthonról. Én tehetek róla, mert kiszereltem az indításgátlóját.-Lüké vagy, fiam - bólintott az öreg.- De honnan tetszik tudni a nevemet? - kérdezte kíváncsian Lüké.- Az ERŐ bennünk van fiam. Nem ismerjük honnan, miből származik, de itt van szerteszét. Körbegyűrűzi az Univerzumot, minden élőt és élettelent ez alkot, ápol, és végül eltakar. Csodálatos ez az ERŐ, bizony mondom néked...- Te ismered az ERŐ-t? - döbbent meg Lüké. - Ez fantasztikus! Megtudhatnék róla többet is?-Természetesen, ha tovább olvasod ezt a könyvet. - Átnyújtott a fiúnak egy fizikakönyvet. Hallgattak egy sort.- Engedd meg, hogy én is bemutatkozzam. A nevem Ubi-Van Ken-Ubi. De a sivatagi népek csak Büdös Bácsinak ismernek, mert ritkán fürdők. Az öreg felemelte a jobb kezének mutatóujját, megnyalta és széllel szemben felmutatta.-Az ERŐ apró rezdüléseiből empirikusan megállapítottam, hogy szél van. Ebből arra következtetek, hogy balhé lesz. Nagy balhé. El kell húznunk a csíkot, mert jönnek a múmiák.- Sokat kell még tanulnod, fiam - mondta jóságos hangon a bácsi. Ekkor a Gyökkettes egyetértőleg füttyögött egyet. Beugrottak a dzsipbe és elropogtak.-Néhány nap múlva megérkeztek akárhová, ahol az öreg élt magányosan.- Itt lakom - magyarázta a bácsi. Egy kényelmetlen, de célszerűtlenül berendezett munkagödörben voltak. A berendezés spártai jellege, az otthon elhelyezése arról árulkodott, hogy a ház ura bizonyosan nem normális.- Engedd meg, hogy vendégül lássalak az otthonomban. Igyunk például egy ötórai teát - javasolta az öreg. Teáztak. Ősi brit szokás szerint. Nem tudták, ez mit jelent, de a vérükben volt, tehát tették, amit tenniük kellett. Élvezettel kavargatták a forró lét, amit az öreg készített el egy mikrohullámú szamovárban. Szürcsölték, szívták a nedűt. A meleg folyadéktól a forróságban még jobban kimelegedtek. Amikor már nem jutott eszükbe semmi, akkor kedvesen mosolyogtak egymásra.- Milyen jól elbeszélgettünk - jegyezte meg Lüké.- Határozottan - helyeselt az öreg.-Máskor is összejöhetnénk - vetette fel Lüké.-Hogyne - bólogatott a bácsi. - így teázni... (Folyt, köv.) (Lapunk olvasói a könyvet 15 százalékos kedvezménynyel, postaköltséggel együtt, 450 forintért postai utalványon rendelhetik meg az Excalibur Könyvkiadónál, Szeged 6701 Pf: 136).