Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)
1997-08-24 / 231. szám
8 iMiántúli Napló Piaci Információk - Magazin 1997. augusztus 24., vasárnap DUPLÁZOTT A KRUMPLI. A mezőgazdasági termelői árak júniusban az előző hónaphoz képest 3,7 százalékkal csökkentek. Ezen belül azonban jelentős volt a szóródás: a burgonya termelői ára kétszerese lett, a vágóállatoké pedig 4,1 százalékkal emelkedett. A gyümölcsöknél csaknem 47, a zöldségféléknél 10 százalékos volt az árcsökkenés. Ez elsősorban abból adódott, hogy a megelőző hónapokhoz képest a cseresznye, szamóca, paradicsom, uborka és zöldpaprika lényegesen olcsóbb lett. A gabonafélék közül a búza, az árpa és a zab ára is csökkent, továbbá a tej és a tojás átlagára sem érte el az előző havi szintet. Az egy évvel korábbihoz képest a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 15,6 százalékkal növekedtek a vizsgált időszakban. A növényféléket 10, a vágóállatokat 25,3, a tehéntejet 26,4, a tojást 36,5 százalékkal drágábban értékesítették. A gyümölcsök 25, a zöldségek 22 százalékkal drágultak. Békéssy Gábor Changepoint Bt. (Pécs, Rákóczi út 39/C.) Valutaeladási árfolyam német márka 108,40 osztrák schilling 15,39 amerikai dollár 200,00 horvát kuna 31,60 Kockázatmentes befektetések Futamidő Állampapír hozama (százalék) Egy hónap D8 (MNB) 22,20 Negyedév D13 (MNB) 22,23 Félév K6 (MNB) 22,31 Egy év K18 (MNB) 22,40 Kereskedelmi banki valutaárfolyam - érvényes hétfőig Budapest Bank OTP Bank MHB Mezőbank Pénznem vétel eladás vétel eladás vétel eladás vétel eladás Márka 104,70 110,80 105,00 111,80 105,60 109,30 105,00 110,30 Dollár 193,20 202,50 193,74 202,70 193,20 202,70 192,80 202,70 Schilling 14,80 15,70 14,90 15,70 15,00 15,50 14,90 15,60 Kuna2926,60 3183,30 Tolár102,50Devizakamatok a kereskedelmi bankokban 1997. augusztus 11.-augusztus 17. 1 hónapra Devizanem BB MHB Mezőbank OTP USD 4 9/16 4 3/8 4 11/16 4 1/2 DEM 1 7/8 1 7/8 2 1/8 1 13/16 ATS 2 1/16 2 2 3/8 2 1/8 CHF 1/16 1/4 1/2 9/16 3 hónapra USD 4 5/8 4 1/2 4 11/16 4 9/16 DEM 1 15/16 1 7/8 2 1/4 2 ATS 2 1/8 2 1/8 2 7/16 2 3/16 CHF 1/8 3/8 5/8 7/16 Használtgéj pkocsi-árak Pécs I. Pécs II. Kaposvár Szekszárd Nagykanizsa Típus Évjárat/ár Típus Évjárat/ár Típus Évjárat/ár Típus Évjárat/ár Típus Évjárat/ár fataüD 82/400 Mitsubishi Colt 15 86/500 Renault 11 85/375 Renault 191,9D 90/815 MÜCÉU 87/540 MfoíU 80/210 Skoda I 78/69 Fial Unó 89/730 Opel Kadett U 89/900. Honda Civic 91/1,3 mill. Ml 83/138 Mazda 626 82/210 Fial Unó 86/445 Ford Ónon l,8D 91/1,15 mill. Ford Siena 2,0 93/1,3 mül. WttfiJ 85/390 Fial Tj» 1,4 93/1,1 mill. Nissan Sunny 84/240 FofdEscwt U 91/1,05 mill. Lada Niva 88/480 FMtgmiCortl) 85/368 Mazda 321 81/230 Renault 5 85/360 VWGolfl.óTD 84/490 VW Jena Íj 85/540 Uiffll) 83/350 VWPololJ 81/240 Citroen BXI.9TRD 89/620 Peugeot 3091,90 88/599 Opel Cora 89/570 (*dfalj 89/560 Mitsubishi Coh 90/900 Polski fiat 126 89/205 Opel kadett 1,60 87/590 Mazda 323 1,8 91/1,3 miU. tytttGÉI# 88/660 Toyota Startét 81/190 Fiat Rita» TD 87/390 VW Santana 1,6 TD 83/390. Renault! 87/540 Mpy 89/780 VW Golf 1,6 85/450 Seat Malaga 1,7 D 88/460 VW Santana 1,6 83/416 Toyota Corolla 1,8 88/840 MR! 91/1,6 mill. Opel Rekord 2,0 81/185 AR010J 90/320 Citroen BX 1,80 87/540 CitoéiiBXIID 88/580 Tíz jó tanács: A napsugárveszély elhárítása 1. Sokszor elmondták, de alapigazság: délelőtt 10 és délután 4 között ne napozzunk, mert ilyenkor a legerősebb és legkártékonyabb az ultraviola sugárzás. 2. A reggeli zuhanyozás után a nórfnál testápoló helyett használjunk inkább olyan napozótejet, amely egyaránt kiszűri az UV A és B sugarakat is, és faktorszáma legalább 15- ös. A napozószert egyébként napozás előtt már legalább félórával érdemes felkenni, hogy jól beszívódhasson. 3. Függetlenül attól, hogy a flakonon olvasható felirat szerint az illető napozószer "vízlepergető", kétóránként, illetve úszás után (vagy ha sokat izzadunk) érdemes utánkenni. 4. Sokkal több napozószerre van szükségünk, mint ameny- nyire a legtöbben gondolnak: az emberek általában alig pár cseppet kennek magukon szét, holott végtagonként körülbelül egy-egy evőkanálnyi!) meny- nyiséget kell(ene) a bőrükbe masszírozni. 5. A napozószer egyeseknél allergiát vált ki, ők ezért keressék azon termékeket, amelyekben benzolszármazékok (PABA) helyett cinkoxid vagy titániumdioxid található. 6. Amennyiben a dél körüli órákat szabadban töltjük, viseljünk vékony, szellős szabású, de sűrűn szövött anyagból készült ruhát, bármennyire is meghökkentő: lehetőleg minél sötétebb színűt! 7. Erős napsütésben a gyerekekre feltétlenül adjunk sapkát, kalapot, amelynek karimája legalább tíz centi széles legyen, hogy jól árnyékolja arcukat és nyakukat. 8. A napszemüveg több okból is hasznos: egyrészt védi a szemet az éles fénytől, másrészt pedig megkíméli a szem körüli finom bőrt az erős sugárzástól. A legjobb lencsék az UV sugarak 90-100 százalékát is képesek kiszűrni. 9. Időben fel kell ismerni a bőrákot, a melanómát. Erre a betegségre akkor kell gyanakodni, ha a bőrön minden előzmény nélkül egy körülbelül egy centi átmérőjű, szabálytalan körvonalú, foltos szemölcsszerűség jelenik meg, melynek színe leginkább világosbarna vagy fekete, de lehet vörös, kékes, illetve fehér is. A foltból időnként vér is szivároghat. A melanómára jellemző, hogy sokszor egy már meglévő anyajegyből fejlődik ki. Minél több „szabálytalan” anyajegy észlelhető, annál nagyobb a melanoma kockázata. Korai stádiumban a betegség a daganatos szövet kimetszésével gyógyítható. Az orvosok egyúttal ellenőrizhetik a melanómához legközelebbi nyirokmirigyek állapotát is szövetminta-vétellel, amellyel kideríthető, nem indult-e már teijedésnek sejt- burjánzás. Ebben az esetben kemoterápiás kezelés szükséges. Nagyon hatásosak az új, kísérleti oltások (alfa-interferon), ám ezek még nem mindenki számára elérhetőek. 10. Végezetül, tűző napsütés idején húzódjunk árnyékba (zárt helyre) amilyen gyakran csak lehetséges. Ne feledjük, hogy még ha a strandon napernyő alatt is fekszünk, a homok és a víz az UV sugarak 85 százalékát visszaveri - egyenesen a napernyő alá. Angol kémhajó roncsaira bukkantak Norvégia északi-jegestengeri partjainál egy feltételezett brit kémhajó roncsaira bukkantak csaknem negyedszázaddal annak titokzatos eltűnése után. A Gaul nevű halászhajó (sokak szerint álcázott kémhajó) eltűnése legkevesebb egy könyv és egy televíziós dokumentumfilm témája volt, és hosszú éveken át tápot adott annak a feltételezésnek, hogy a hajó a Szovjetunió ellen kémkedett. A fedélzetén 36 emberrel eltűnt Gaul roncsait egy norvég-brit televíziós expedíció találta meg egy héttel ezelőtt mintegy 70 tengeri mérföldre Hammerfest városától, Norvégia legészakibb csücskénél, 270 méterrel a víz felszíne alatt. Búvárok lefényképezték a törzsön olvasható nevet és a hajó azonosító számát. Ekkorát és ilyen olcsón! t Mégane Classic 1,4 ÜL I 75 LE, 1390 cm3 csomagtér mérete: 510 A. hossza: 4400 mm A. szélessége: 1699 mm A gépkocsi alapfelszereltsége tartalmazza a: szervókormányt, elektromos fényszóróállítást, indításgátlót, feltörés ellen védett ajtózárakat, biztonsági tűzmegelőző rendszert, programozott övfeszítőrendszert, osztott hátsóülést, rádióelőkészítést Iakciós ablakkal szerelt változat: AR: 2.139.000 Ft Alapfelszereltség + központi zár + elektromos Iakciós ár: 2.199.000 Ft Vásárláskor: hitel, lízing, tartósbérlet és reális értékű használt gépkocsi beszámítási lehetőség * A fenti árak a raktárkészleten lévő autókra érvényesek és más kedvezménnyel nem vonhatók össze RENAULT NYITRAI Pécs, Mohácsi út 42. Tel.: 72-336-899, 72-315-189 Nyitva: H-P: 8-17, Szó.: 9-13-ig RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI Ismét kitört az Elvis-őrület. A „Király” halálának 20. évfordulójára emlékeztek világszerte. Ezért az emléktárgyak minden mennyiségben eladhatók, nemcsak Amerikában, hanem Londonban is. Sikkasztó tudós A megszálló náci hadsereg Rigában is létrehozott a helyi zsidóság kiirtására egy koncentrációs tábort. A túlélők zöme ma az USA-ban él, és a „Rigai KZ Túlélőinek Egyesülete” néven tart fenn egy szervezetet. Elhatározták, amíg még élnek a szemtanúk, megíratják szenvedéseik történetét, és elnökük, Liza Oppenheimer fel is kérte a berlini Schaeffler professzort, hogy - megállapodásuk szerint - 400 nyomtatott oldalon dokumentumokkal, visszaemlékezésekkel kiegészülve megadott határidőre készüljön el a tanulmánykötet. A professzor - aki láger-történelem jó nevű kutatója - el is vállalta a munkát, majd munkába kezdett. Legalábbis így gondolták a rigai túlélők a messzi New Yorkban, hiszen szaporán jöttek a különböző tételű számlák. A egyesületi tagok szerény, 10-20 dolláros felajánlásaikkal támogatták a könyv megjelenését. Aztán eltelt a kiszabott két és fél év, és a mű sehol sem volt. Ezzel szemben addigra már 166 ezer német márka vándorolt Schaeffler úr zsebébe, aki hol eltűnt megbízói elől, hol beteget jelentett. Ma már ügyészek dolgoznak az ügyön - az egykori rigai zsidók nagy bánatára. M. K. Viccparádé Egy régebbi, egy újabb. Miért megy a rendőr a fal mellett? Hogy dörzsölt legyen. És visz- szafelé miért jár ugyanarra? Hogy sokoldalú lehessen. Variációk. A volt pécsi pártház ma: „birodalom”. Ebkábulat: Tacskóma. Balaton étterem: Koszthely. Híres bál gyümölcse: Annanász. (Beküldte Fészes Sz. Elek, akit kérek, ne csak fújja a poénjait, hívjon fel telefonon.) Skót. A skót hosszú vívódás után elmegy a könyvesboltba: „Egy sorozat lexikont kérek.” „Milyen kiadás?” „Igaza van, milyen kiadás lenne” — és azonnal távozik. Fals életkép. Ment az indián a sivatagban. Már több, mint egy hete ment, ment. Az idő pocsék volt: rettentő hőség, nagy szárazság. Már több, mint egy hete gyalogolt, étlen-szom- jan. Már majdnem éhen halt, már majdnem tényleg éhen halt, amikor szomjan halt. Megfejthető kérdés. Egy faluban három részre oszthatók az emberek. Az egyik csoport tagjai mindig hazudnak, a másik csoport tagjai mindig igazat mondanak, a harmadik csoport tagjai pedig felváltva, mindig felváltva mondanak igazat és hazugságot. Valaki felhívja a tűzoltóságot, hogy ég a templom. Az ügyeletes megkérdi, melyik csoportba tartozik, a hívó bevallja, hogy a felemásak közé. Kimenjen-e a tűzoltóság vagy se? (A komoly megoldás: Ne. Magyarázat: Ha a hívó hazug volt, mindkét állítása hamis. Ha igazmondó, nem tartozik a felemások közé. Ha felemás, akkor az az állítása nem igaz, amit a tűzről mondott, hiszen egyszer igazat mond, egyszer nem.) Ördögi kör. „Kohn, nem is kérdezed meg, hogy megy nekem?” „Hogy megy neked, Grűn?” „Jaj, ne is kérdezd!” Iskolakezdés előtti dilemma. „Legutóbb hazaküld- tem az egyik tanulót, mert piszkosan jött az első órára, ma az egész osztály mosdatlanul érkezett.” Várjuk (jobb) vicceiket szerkesztőségünk címére. Összeállította: Bozsik László