Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-04 / 121. szám
1997. május 4., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúl Megfordult a Duna iránya: Mohácsról folyik el a pénz A Duna Televízió az idei mohácsi busójárás és farsangtemetés rendezvényeiről filmet készített Mohácson, aztán az elkészült műsort nem sokkal az esemény után sugározták is, igaz, nem a legideálisabb, délután 3 órai időpontban. Már szinte feledésbe merült az egész, mikor a legutóbbi képviselő-testületi ülésen mellékesen szóba került, hogy a Duna TV-nek, az említett produkcióért egyszer 100 ezer, a műsorsorozat szerkesztőségének 172 ezer forintot fizetett ki a város. Az ülésen egyedül Winter- nitz Ferenc fejezte ki a csodálkozását a tranzakció felett:-Nem értem, miért kell fizetni, hiszen a Duna TV köz- szolgálati adó, van költségvetése, abból kellene a munkáját finanszíroznia. Ilyen alapon az Új Dunántúli Napló is minden A vizet és a természetet mind szigorúbban védik a Mohácsiszigeten. A túlzott védekezés nem tetszik a gazdáknak. A Pécsnek is vizet adó, szigetbéli parti kutak védett területét átrendezi a Bajai VÍZIG, hogy semmiféle károsító hatás ne érje a vízadó rétegeket. Új kerítéseket emelnek, figyelmeztető táblákat állítanak, bizonyos részekről kitiltják például a juhászokat, a kiskerttulajdonosok pedig csak környezetkímélőén vegyszerezhetnek, trágyadomb, emésztőgödör nem szennyezheti a talajt. A környezet- és kútvédelmi szabályokat legalább száz ember zokon vette Kandán és Újmohácson, ezért tiltakozó beadványt írtak az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak. Koch Györgytől, a Bajai Vízügyi Igazgatóság osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy a hiMohácsról írt cikkért benyújthatná a számlát az önkormányzatnak! Manapság sokkal észszerűbb lett volna, ha a Duna TV fizet nekünk, amiért itt a helyszínen dolgozhatott! Kuti István polgármester azonban teljesen természetesnek tartja a dolgot:- Itt forgattak, összeállítottak a városról egy műsort, ami hatékony és hasznos. Nem értem, miért baj, hogy ezt részben mi is finanszíroztuk? Egyébként az egyik kifizetési tétel a másolatokat fedezi, ez a Duna TV részéről egyfajta szolgáltatás, 2 példányt kaptam a filmből. Arra a kérdésre, hogy nem lett volna olcsóbb videón rögzíteni a műsort, a polgármester így felelt:- Hét éve vezetem a hivatalt, de még magamat se láttam a tévében, talán ha kétszer! M. K. vataluk nem másítja meg a döntést, és egy grammnyi szennyeződés sem érheti a kutakat. Ezért továbbra is be kell tartani minden megelőző, óvó intézkedést. Deme Tamás, a Duna-Dráva Nemzeti Park Mohácsi-szigeti tájegységének vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a természetvédelmi terület nem is oly rég történt határkijelölései miatt nem zúgolódnak a gazdálkodók és a legelte- tők, pedig azok védelme ugyanolyan kötöttségekkel jár, mint a kutak geológiai megóvása. Elégedetlenségi mozgalom nem szerveződött a juhászok körében sem. Eddig még a zughorgászok sem tettek panaszt, pedig közülük tavaly több mint húszat megbírságoltak, mert szigorúan védett vízben, mint a Körös, Riha, Harci-zátony, pe- cáztak. Cs. J. Kitiltott juhászok Mohácsi-sziget védettsége —-- ■ I 1 - 1 ....... ..... ........I ..— A közelmúltban nagy felháborodást keltett a Budapesti Autonóm Társulás (BAT) által megjelentetett „Rap és punk a fasizmus ellen” című könnyűzenei válogatás. A legtöbb támadás a HétköznaPI CSAló- dások „Kössük fel!” című dalát érte, melynek szövege Csurka István, a MIÉP elnökének akasztását javasolja. Mint megtudtuk a komlói punk-rock banda öt évvel ezelőtt játszotta fel a számot, azóta sem hanghordozón, sem koncerten nem jelent meg. A szélsőbalosnak titulált együttes tagjai az újságokból értesültek arról, hogy ezen felvétel - tudtukon kívül - mégis napvilágot látott a BAT házi készítésű kiadványán. Megyeri Ferenc az együttes frontembere és szövegírója a VDN-nek elmondta, hogy egy évvel ezelőtt megkeresték őket a BAT tagjai, hogy kiadnának egy ilyen lemezt, azóta azonban nem jelentkeztek:- Kicsinyes politikai játékokhoz használja a sajtó ezt az ötéves számot, ami egyébként egy Dead Kennedys átirat. A punk egy szókimondó műfaj, ez a lényege. Szerintem íróként Csurka sem szereti a korlátokat. A dal megírásánál gondolkodtam azon, hogy Csurka helyett hurkát írjak, de végül az eredeti mellett döntöttem. Ez a dal is csak egy dal, ráadásul nem is terveztük, hogy valaha megjelentetjük. Az egyik magyar hetilap egyenesen a koalíció kintornás kreatúráinak nevezte a Hétköznapi CSAlódások zenekart. A fiúk természetesen csak nevetnek az ehhez hasonló vádakon, csakúgy, ahogy azon az újságírón is, aki egy fotó kedvéért képes volt vörös zászlókkal fellobogózni a banda próbatermét.-1990 óta minket mindig kitiltanak vagy betiltanak. A mostani botrány szerintem rendkívül jó reklám Csurka Istvánnak. Minket azonban új lemezünk foglalkoztat, amely többek között a NATO-csatla- kozással és az SFOR-ral foglalkozik, a címe pedig: „Isten hozott nálunk Johnny!”. A botránnyal kapcsolatban felmerült a korábban Göncz Árpád által javasolt gyűlöletellenes jogszabály azonnali alkalmazása. Természetesen, ha perre kerül a sor, akkor az együttesnek bizonyítania kell, hogy nem szándékosan publikálták a szóban forgó dalt. Ez egy kalózkiadvány esetében elég körülményes lehet. R. Z. A világvége három diófája Csaknem százan lettek öngyilkosok. Azért, mert úgy vélték: itt az idő, az idők vége, s az üstökös csóvájába rejtve egy más világ - a másvilág - ígérete. Alig egy hónapja, az Egyesült Államokban. Nem először történt ilyen, vélhetően nem is utoljára. Az emberiség története folyamán mindig és folyamatosan küszködött a világ vége rémével, a végítélet súlyával. Azonos a világvége a végítélettel? „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, még az ég angyalai sem, csak az Atya.” (Máté, 24,36.) Az Apokalipszis fenyegető képei az írás ismerete óta foglalkoztatják az embereket, az utolsó ítélet köré egy egész irodalom alakult ki, az apokaliptika. Az ádventisták pécsi lelkésze, Körmöczi Miklós szerint az ítélet folyamatos. Dániel próféta könyvéből számolva i.e. 487-től kezdődött az az időszaka az emberiségnek, amely 1844-ig tartott, s ekkortól kezdődött az a kor, melyet Krisztus második eljövetele zár, s egyben az ítélet kihirdetése: ki kaphat örök életet. Addig „pihennek a mi halotta- ink”. A végítéletet azonban számos figyelmeztető jel előzi meg, háború, éhség, természeti katasztrófák.- Az ember célja - mondja Illés Albert jezsuita atya - nem ennek az időpontnak a behatárolása, hanem az, hogy úgy éljen minden nap, mintha az lenne az utolsó. Mindig készen a boldog, belső megvilágosodásra. A Biblia szerint a végítélet a világ végén következik be, s nemcsak az egész emberiséget, de az egész mindenséget érinti. A korai iratok szerint azonban hirtelenül és váratlanul fog bekövetkezni, nem is sokára, ezért akkoriban fölöslegesnek tartották például a házasságot, vagy a földi javakhoz való ragaszkodást. Meglehet, ez a felfogás megöröklődött, s szekták esetében lehet indítéka ma is tömeges életeldobásnak. Bóka András református esperes szerint „A hisztérikus vi- lágvége-várás helyett a historikus Krisztus-várás a követendő magatartás.” A parúzia - Jézus második eljövetele - be fog következni. Ez egyben biztatás is. Egy jeles svájci teológus mondta: Ha tudom, hogy Krisztus holnap visszatér, akkor elültetek három diófát. Ez pedig korántsem azt jelzi, hogy felesleges a jövőbe vetett hit, hogy a végítélet azonos a világ végével. Egy másik világ, „új ég és új föld” kezdődik. M. A. Fesztiválzárás Szombaton gálaműsorral zárult a VIII. Bukovina Fesztivál és Majális Bonyhádon, a Művelődési Központban, ahol magyar, lengyel, ukrán és román hagyományőrző együttesek léptek fel. A nemzetközi mezőnyt Kóka Rozália, Fábián Éva és Illés Imréné előadóművészek színesítették. (t) Népi irodalom A keszthelyi Helikon Kastély- múzeumban tegnap értek véget a XI. Berzsenyi Helikon napok, melyet idén A népi irodalom jelene és jövője címmel rendeztek meg. Irodalom-e a népi irodalom? - e felvetéssel tartott vitaindító előadást Ács Margit, melyhez a felkért hozzászólók között volt Pomogáts Béla, Czine Mihály, Kántor Lajos és Tüskés Tibor is. (sz) Sodródás, koccanás Tegnap Decsen az úton haladó autó váratlanul az árokba sodródott, mert vezetője olyan gyógyszert vett be, amely megzavarta őt kormányzás közben. A sofőr nem sérült meg, míg utasát a mentő életveszélyes sérüléssel vitte a szekszárdi kórházba. Szombaton Szalántán SFOR-jármű ütközött egy parkoló kisteherautóval, miközben a harci járműbe beleszaladt egy személyautó. Sérülés nem történt, a kár nem jelentős. (cs) Etették, ám harapott Pénteken Pécsett, a Donátusi úton egy 13 éves kisfiút harapott meg a kóborkutya, amint épp etette azt. Az eb német és skót juhász-keverék, feketés- bama. A szülők a gazda jelentkezését várják az oltási igazolvány ügyében. Hívhatók a 327- 738-as telefonon. (cs) Vivaldi, Kálmán Imre Lang Ottilia, Pintér Gabriella, valamint Tóth Imola ária- és dalestjére kerül sor május 8-án a szekszárdi Művészetek Házában. Műsorukon Vivalditól Kálmán Imréig számos szerző műve szerepel. Ugyanitt május 9-én mutatják be Leitner Sándor festőművész új katalógusát, látható lesz majd a művész per- formance-a is. (íz) Agrárinformatika Keszthelyen, a PATE Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar „D” épületi konferencia- termében (Festetics u. 7.) május 6-7-én az agrárinformatikai tudni- és tennivalókról országos tanácskozást és fórumot rendeznek. Ekkor szervezik a Magyar Agrárinformatikai Szövetség alakuló ülését is. (gy) Kórházi szökés Egy kilencéves fiú, miután hiába várta édesanyját látogatásra, tegnap kijátszva a porta éberségét megszökött a Kaposvári Megyei Kórházból. Hazautazott büssüi lakásukra, ahonnan még szombaton a rendőrök hozták vissza. Aztán megjelent az édesanya az ügyeletes orvosnál, és saját felelősségére otthonukba vitte gyermekét. Ajánlották neki, maradjon benn, és aludjon kicsinye közelében, ahogy jó páran teszik ezt, amikor apróságuk fél a műtét előtt. Róbert több mint egy hete feküdt az osztályon arcüreggyulladással. Ezalatt kétszer kereste fel édesanyja, de ő azt szerette volna, ha mindennap jön valamelyik szülője. Cs. J. Megkésett felvonulók - Gyarapodott a pécsi Állatkert, A három tagú fiatal strucc család Budakesziről érkezett a Mecsekre. fotó: laufer László Drog-szociográfia Pakson Nem bízzák a véletlenre Pakson a drogügyet. A közelmúltban a rendőrök 8 drogüzért fogtak el az atomvárosban, most pedig az önkormányzat és magánemberek jóvoltából a „Jövő drogok nélkül Alapítvány” teljes körű felmérést készít a veszélyeztetett korú fiatalok életéről. A felmérés a közvéleménykutatás módszerével készül, kérdőíves lekérdezéssel reprezentatív minta alapján. A cél: a valós helyzet megismerése mellett „muníciót” biztosítani a kortárs segítő csoportoknak is. A megkérdezettek köre a 13-17 éves korosztály - mintegy 320-an, és a velük közvetlen, napi kapcsolatban álló pedagógusok - 80- an - valamint a sportegyesületek fiatalokkal foglalkozó edzői - 40-en. A vizsgálat során viszont nemcsak a kábítószerekről „faggatják” a fiatalokat, hanem életükről, családi helyzetükről, sőt szülői magatartásokról is, természetesen név nélkül. Egyszóval arról, hogy milyen is az élet egy tinédzser számára. A szociográfiának is felfogható felmérés kiértékelését júniusra ígérik. Hazafi Zsolt