Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)
1997-03-05 / 63. szám
1997. március 5., szerda Baranyai Tűkör Dünántúli Napló 5 Idén is elkel a cukorrépa A baranyai cukorrépa termelőknek nincs félnivalójuk, a horvát cukorbeviteli tilalom nem érinti a gyárakkal kötött szerződéseket. Déli szomszédunkkal hagyományosan jó volt a kereskedelem, most a háború befejeztével valószínűleg rendbe akarják tenni gazdaságukat, ezért védik a hazai ipart. Tóth Sándor, a Baranya Megyei Fölművelődésügyi Hivatal vezetőhelyettese (képünkön) szerint az intézkedés nem érinti a térség termelőit, hiszen már tavaly sem szállítottunk répát bérfeldolgozásra Horvátországba. Korábban ugyanis több ezer tonna magyar cukorrépát dolgoztak fel a bel- jei, koszovói gyárakban, ezt a bérmunkát tavaly már nem igényelték. A legnagyobb megyei termelő, a Bólyi Mezőgazdasági Rt. növény- termesztési főmérnöke, Hartmann Péter sem lát veszélyt a horvátországi tilalomban, hiszen tavaly is 100 ezer tonnát szállítottak Kaposvárra, a gyár kapacitása elegendő volt a feldolgozásra. A Kaposvári Cukorgyár kereskedelmi osztályvezetője, Bocz Dénes sem tulajdonít jelentőséget a tilalomnak, pillanatnyilag el tudják adni az előállított mennyiséget. Hamarosan megkezdik a szerződések kötését a termelőkkel, a horvát korlátozás nem befolyásolja a termeltetési elképzeléseiket. B. G. Elvezetik a lezúduló vizeket SZILÁGY A tavalyi év nagy beruházása az a csapadék-árokrendszer, melyet 430 méter hosszban tartalékpénzből, saját tőkéből 2 600 000 forint értékben építettek ki Szilágyon. Az északdéli völgyben fekvő falut eddig rendszeresen elöntötte az iszap egy-egy nagy zápor, hóolvadás alkalmával. Most rendezettebbé vált az utcakép, nem beszélve a település biztonságáról. Perlaki László polgármester elmondta, valamennyi árkot burkolólappal fedték be. Az önkormányzat jelentős támogatásával új átereszeket építettek minden ház elé. Kivitelezőjük az a cég volt, amely tavalyelőtt az ivóvíz- hálózatot is kialakította. Az élővizek közül a falun átfolyó kis patak vár még rendezésre, de azt addig is folyamatosan gondozzák. G. O. Kámforrá vált autók Alig állt tíz percet, máris ellopták SIKLÓS Hideg zuhanyként érte a siklósi rendőröket az elmúlt hétvége, ugyanis két nap leforgása alatt összesen négy nagy értékű gépkocsit loptak el ismeretlen elkövetők. Előbb pénteken délután az Iskola utcából egy BMW-t, majd szombaton délelőtt a központi étterem elől egy Mercedest vittek el. Mindkét esetben horvát állampolgárok a sértettek, és ami egy kicsit furcsa az ügyekben, hogy az autókat alig tíz perccel a leállás után már ellopták. A „fekete szombat” folytatásaként Harkányból kötötték el két német állampolgár - a változatosság kedvéért szintén Mercedes típusú - gépkocsiját. Az autók eltűnésének bejelentését követően a rendőrök ugyan azonnal megtették a szükséges lépéseket - értesítették a határállomásokat, a szomszédos kapitányságokat -, ám a mai napig nem jutottak az autók és azok meglova- sítói nyomára. Mint dr. Schmidt Henrik rendőrkapitány elmondta, elképzelhető, hogy a rendőrségnek az autótolvajok elleni budapesti keményebb fellépéseként tették át székhelyüket a délvidékre az erre a bűncselekményre szakosodott tolvajok. Hiszen ilyen rövid idő alatt ennyi nagy értékű autót régen nem loptak a környéken, sőt az ilyen tolvajokat eddig általában sikerült „hatástalanítani” a kapitánysághoz tartozó területen. Kótány J. Aki kér, még kaphat segítséget Komlói szociális kiadások 1997-ben (Az összegek tartalmazzák a normativ állami hozzájárulást, a szociális Intézmények működési bevételeit és az önkormányzati támogatást) KOMLÓ A városban a lakosság több mint egyharmada, megközelítőleg 13 ezer ember áll rendszeres kapcsolatban a szociális ellátó rendszerrel. Az országos munkanélküliségi szintnél valamivel magasabb, átlagosan 14-15%-os a munkaerőpiacról kiszorultak aránya a régi bányavárosban. Nagyrészt ők azok, akik kikerülve a munkaügyi központ ellátottainak köréből, az önkormányzat által fenntartott szociális gondoskodó rendszer alanyaivá válnak. Az önkormányzat szociális szervezője, Fábos Józsefné úgy látja: Komlón egyelőre minden olyan rászorulón tudnak segíteni, aki együttműködik a hivatallal. Bár tavaly a város jövedelempótló támogatásból élő lakói közül háromszáznál is többen voltak, akik nem tudták megszerezni a további ellátásukhoz szükséges 90 napos munkaviszonyt, a szociális törvény decemberi módosítása révén ők sem maradtak ki a járadékra jogosultak köréből. A könnyítés szerint az addigiakkal ellentétben szociális segélyt kaphatnak azok is, akik ugyan nem dolgoztak 90 napot, de két évig együttműködtek a munkaügyi központtal. A városi önkormányzat az idén tovább bővítette az adható segélyek körét. Míg eddig egy anyagilag rászoruló család kétféle rendszeres támogatást kaphatott, ma a Polgármesteri Hivatal hatósági jogkörben újabbat - pl. étkezési térítést - is megállapíthat. Kőhalmi A. Diákcsalogató mézesmadzaggal Nem titok, hogy a csökkenő gyermeklétszám miatt a középiskolák is igyekeznek csábítóbb színben feltűnni. A tisztességes túlélési stratégiák mellett azonban simlis trükkök is léteznek. A napokban kapják meg az igenlő válaszokat azok az általános iskolások, akik jelentkeztek valamelyik középiskolába, s az első helyen megjelölt intézményben fel is vették őket. A többiek lapjai a második, majd a harmadik helyen feltüntetett iskolákhoz vándorolnak.-Az iskolák nagyobbik részének egyértelműen beiskolázási gondjai vannak - mondta el a Pécs-baranyai Középiskolai Igazgatók Kollégiumának elnöke, Durucz István (képünkön). - Olyan szabadrablásról is érkezett hír, mely szerint egyes helyeken nem várják meg az első helyen megjelölt intézmény döntését, hanem ezt megelőzve ajánlják fel a szülőknek a felvételt. A középiskolák körében azonban inkább az egymás iránti szolidaritás a jellemzőbb. Mézesmadzag lehet, hogy néhány helyen végzős általános iskolásoknak házi tanulmányi versenyeket szerveznek, s a legjobbak felvételi nélkül juthatnak be. Az előfelvételik is alkalmasak a minőségi válogatásra. A legvonzóbb persze az iskola programja, kínálata. Ugyanakkor az oktatás szereplői elmondták: a pozitív hírverés mellett arra is van példa, hogy rosszindulatú rágalmazással csökkentik egy-egy iskola hímevét. A diákokért folytatott verseny hátrányos következménye, hogy a gyermekek, s velük együtt a normatív támogatás megtartása miatt sok helyen elnézőbb az értékelési rendszer, nőtt a bukások aránya is. H. I. Gy. Engedélyeztetni kell az üzleteket Működési engedélyt kell kiváltani minden üzletre. A rendelet visszamenőleges hatályú, így a több éve bejelentett boltokra is vonatkozik, s ezúttal a nagykereskedések sem kivételek. PÉCS, HATÓSÁGI IRODA A városban mintegy 5 ezer boltot és 1500 nagykereskedést érint az a rendeletmódosítás, mely augusztus 21-ig elrendeli minden üzletnek a működési engedély megszerzését. Ha ez nincs meg, bezárják a boltot. Az 5-6 éve bejelentett üzleteknek is le kell cserélniük az eddig érvényes sima bejelentőt működési engedélyre, s mindez az illetéktörvény változása szerint kétezer forintba kerül. A nagykereskedők tarifája ötezer forint - ők új jelentkezőknek számítanak, hiszen korábban rájuk nem vonatkozott semmilyen előírás. Mindezt Melegh Frigyesné- től (képünkön), az önkormányzat Hatósági Irodájának ipari és-------- kereskedelmi pap írokhoz a meglévő szakhatósági engedélyeket is csatolni kell. A Kossuth téri ügyfélszolgálaton a munkanapokon 8-tól 16 óráig fogadják az engedélykérőket. M. B. E. Hírcsatorna Polgári Kör alakult. Nagycsányban Polgári Kör alakult 42 fős tagsággal. Az alapítók szépítik a települést, traktort vásárolnak, a volt méregraktárt pedig átalakítják, ahol várhatóan fa- feldolgozót alakítanak ki. (cs) Könyvadomány. Jelentős, elsősorban szórakoztató irodalomból és ifjúsági könyvekből álló német nyelvű könyvadományt kapott a pécsi székhelyű Lenau Egyesület. Most felkínálják, hogy iskolák, német nemzetiségi kultúrházak, könyvtárak e könyvekből a számukra érdekes darabokat kiválogassák és ingyen elvigyék. (ly) A JPTE rektora. Mint lapunkban is megírtuk, a Janus Pannonius Tudomány- egyetem szenátusa dr. Tóth Józsefet választotta az intézmény rektorául. Az új rektor hivatalba lépésének időpontja 1997. július 1-je. Addig a JPTE jelenlegi vezetője, dr. Barakonyi Károly látja el a rektori teendőket. (sz) Forráshiány Lánycsókon. A költségvetést úgy fogadta el a testület, hogy a hat milliós forráshiányt a központilag e célra létrehozott alapból pályázattal szerzik meg. Amennyiben ez nem sikerül, kölcsönt kell fölvenniük. A 143 milliós költségvetési keretükből egyébként az intézmények működtetése mellett egyedül a már tavaly indított, Mohács-Lánycsók közötti kerékpárút építésére költhetnek három és fél millió forintot. (i) Bővül a gyermekintézmény. Nagykozárban ön- kormányzati erőből bővítik az óvodát, ahol várhatóan szeptembertől több mint félszáz gyermeknek biztosítanak helyet. A faluban egyre több fiatal házaspár települ le, és épít családi házat, (cs) Ideiglenes út. Pettend és Gyöngyösmellék között a két falu önkormányzata négy kilométer hosszúságú, ideiglenes salakos utat alakított ki. A későbbiekben műutat építenek. (cs) Kertek víz alatt. Belvárd- gyulán csaknem egy kilométer hosszúságban kiskertek állnak vízben, mert a közeli vízfolyás medre - bár van rá szerződés - nincs még kikotorva. (cs) Per a vadászati jogért KÖLKED A község földtulajdonosai sérelmesnek találják, hogy nem kaptak engedélyt önálló apróvadas vadászterület kialakítására. A döntést bíróságon támadták meg. Az új vadászati törvény a földtulajdonosoknak adja a vadászati jogot. Ezzel élve a kölkediek önálló apróvadas vadászterületet szerettek volna létrehozni a falu körül, a mohácsi földtulajdonosokkal társulva. Ehhez meg is tették a szükséges lépéseket. Kovácska Lajos, a földtulajdonosok képviselője lapunknak elmondta: 1957-ig önálló vadászterület volt a szóban forgó térség. A Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal idén februárban mégis elutasította kérelmüket, és a vadászterületet felosztotta a Bóly Rt. és a Gemenci Vad- és Erdőgazdaság Rt. között. Ezt a határozatot most bíróságon támadják meg, hiszen azt ellentétesnek tartják a törvénnyel. A kölkedi föld- tulajdonosokat ugyanis megfosztották a vadászati jogtól. Kovácska Lajos szerint szakmai indok nem támasztja alá a döntést. Félnek attól a vadkártól, amit a szomszédos erdő szarvasai és vaddisznói okoznak szántóföldjeiken. Úgy vélik, ha övék lenne a vadászat joga, az eddiginél hatékonyabban meg tudnák védeni terményeiket. U. G. Ülést tart Pécs közgyűlése Március 6-án, csütörtökön 9 órától tartja soron következő ülését a városháza nagytermében Pécs Önkormányzatának Közgyűlése. Az előzetes napirendi javaslatok között szerepel az alapfokú oktatási intézmények átszervezése, a külszíni bányák helyzetének felülvizsgálata, a településrészi önkormányzatok költségvetési keretének felosztása, a közmeghallgatás időpontjának és témájának meghatározása. Az önkormányzat ülése nyilvános, azon bármely állampolgár jelen lehet. (b) a jt-VWi,y, v ,y, .aa,|fú| w Ty. y v -m- fr y V V jfc-úÉ- fr iVi .V. -V- ilfi Riffr ú V V V I f f ® 'Ä Ä W tv * W'ATIII* WA T í/ 'ÄÄ W tv f A' A iv*¥1 Márc. 3-8. (8-17 óráig) NŐNAPI VIRÁGVÁSÁR CSODÁLATOSAN SZÉP NÖVÉNYEK GAZDAG VÁLASZTÉKBAN NAGYON OLCSÓN! * Marantha Virágdiszkont # |{ Pécs, Verseny u. 19. Tel.: 215-611/1462-es mellék, Erzsiké) ^ Tv A KlHrT W A w WIV T W A A W 'A A W BV ” w A VTlHf T W az Dlmántúli Napló előfizetőinek Folytatjuk ezévben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül ki az előfizetőnk akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ón a nyertes: ? BH3E5BBH3 10. heti ajándék értéke: 5.000 Ft, amelyet az Axel Springer-M. Kiadó Baranya Megyei iroda Pécs, Ftákóczi út 34. ajánlott fel a nyertes eionzeton Két RUion 5 ertesujuK. 1 K