Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)
1997-03-29 / 87. szám
6 Dtinántúli Napló Húsvét 1997. március 29., szombat Szép húsvétot mindenkinek! (Folytatás az 1. oldalról) Szabadság után vágyakoztak, mert a nép élete és jövője, a gyermek került veszélybe. Szabadságra vágytak. A szabadságot azonban még nagyobb húsosfazekakkal álmodták. Isten csapásokkal sújtotta Egyiptomot. A 10 csapás nem csak a fáraó miatt kellett, hanem a nép pedagógiai nevelésére: ne akarjon visszafordulni a nehézségek bekövetkezésekor! A 10. csapás alatt a nép elfogyasztotta a közös bárányvacsorát, amelynek erejében elindultak a rabszolgaság földjéről, és csodálatos módon átkeltek a Vörös tengeren. Szabadok voltak a szabadság oly sok veszélyével és bizonytalanságával. Népként szabadultak, de 12 törzsből tevődtek össze. Eggyé kellett nőni, tudatosítani egységüket. Mózes volt a vezérük, de nem volt szónok. Áron volt a szónok, de nem volt vezér. A sinai hegynél szövetséget kötöttek Istennel és egymással. E szövetség alapozta meg további életüket és életerejüket és céljukat. E „forró tavaszban” nem kellene-e nekünk is szomjunkat igazibb, valósabb szövetségben újra gondolni? Mózes a szövetség jelzésére két kőtáblát hozott a hegyről. Nem kellene-e nekünk is két tábláról beszélnünk? Az egyiket, rögtön az első összetörtük. Azt gondoljuk-gondol- ják sokan még ma is, hogy a második önmagában is elég. Keserű tapasztalat, hogy az első nélkül üres formaság a második! Azoknál maradt valamelyes tartalom, akik családjuk körében kaptak az első táblából is. Most ők iránykeresően édesanyjuk vagy nagyanyjuk Istenét méltatják. T avaszi, húsvéti újrakezdés kellene! Mi lehetne az az alap, amelyen el lehet indulni? Olyan indulás, amely megváltoztatja felfogásunkat és mégsem ellenünkre szolgál. Olyan elvek, amelyek minőségi elismerést jelentenek, ahol a pozitív értékek fenn vannak polcon, és a negatív értékeket nem árusítják a pult alatt! Olyan kiindulás, ahol a felelősség nem demokratikus felelőtlenség. Olyan társadalom, ahol van egyértelmű eligazodás és nem olyan, ahol minden igaz, de minden másként! Úgy gondolom, a közjó lehetne ez az alap, amely igazibb fundamentumként elbírná a társadalmi felépítményt. Akkor is állítom ezt, ha vezető politikus azt állítja: „A közjó kívülről nem ítélhető meg”! Ha azt hallom, hogy vezető politikus az erkölccsel nem tud mit kezdeni! Éppen ellenükben állítom! Évekkel ezelőtt valaki megkérdezte, mi a szocialista erkölcs - mert akkor még legalább ilyennek a létét feltételezték. A sokféle töprengésben az szerepelt: olyannak kellene lennie, amely az utcaseprőre és a miniszterre is érvényes. Ilyet összeállítani azonban lehetetlen - mondták. Valaki szerényen megjegyezte: megkísérelték összeállítani, csakhogy a megfogalmazás után nagyon hasonlított a 10 parancsolathoz, és hát ugye ezt mégsem lehet! Azt gondolom sokakkal: lehet, lehetne! Megkeresni és nem elodázni, kit és mit szolgál a közjó! A teljes embert. A világ egyre kisebb, egyre átláthatóbb. Nem különülhetünk el másoktól. Nem mondhatjuk, hogy nem érdekel a Kelet-Nyugat, sem az Észak-Dél, nem érdekel a harmadik világ, mert én az első után áhítozom. Helyemet csak a saját országomban, hazámban, kultúrámban, személyes kapcsolataimban akarom megtalálni. Egyéni ember, egyéniség vagyok, és mégis közösségben valósulok meg. E közösségeknek kell olyan pozitív értékrenddel bírniuk, amely tartó és megtartó erővel rendelkezve távlatot tud biztosítani az embernek. Középpontban tehát az ember van. II. János Pál pápa ki merte mondani: az Egyház útja az ember. Az állam, a társadalom útja is kellene, hogy az ember lehessen! Mennyire fontos, hogy a közjót ne szűkítsük csak kis érdekcsoportokra: politikai, gazdasági, ideológiai csoportosulások lobbijára. Nagyon sokszor csak politikai és gazdasági szabadcsapatok egymásra feszülését látjuk. A részérdekek legyőzik a közösségi szempontokat. A részérdekek már nem látják az embert, csupán a lobbizók érdekeit. Az ember, a cél elveszik és megmarad az eszköz, a haszon, a hatalom és az érdek. A közjó feltételez értékrendet. E kifejezés tartalmában benne van a köz, azaz a közösség és a közösséget szolgáló pozitív jó. Feltételezi, hogy a jó nem egyéni önzés, hanem értéken alapuló és rendbe állított pozitív valóság. Tavaszi újrakezdésünkhöz szükségünk van az oly sokszor emlegetett szolidaritásra. De miben kell, és miben szabad szolidárisnak lennünk? Áthág- hatom-e a közösség értékeit hamis szolidaritás címkéjével? A közösség nevében szabad-e közösség ellenes összefogást hirdetnem? Szabad-e az értékek rendjével visszaélve a legutolsót a legfontosabbá tennem? Ha nincs értékrendem, mani- pulálhatóvá válók! Ha nincs értékrendem, ellenemre teszek! Ha nincs értékrendem, megtisztítom gyökerétől a fát és azt mondom: most már nincs gondom a gyökerekkel! Ősszel aztán elmondhatom, a fa gyümölcsével sem lesz gondom! Ha nincs értékrendem, kirekeszte- nek a társadalmi élet erővonalaiból. Mások tömnek saját kukoricájukkal, mint buta libát, hogy májamat csipegethessék! Ha nincs értékrendem, nem építhetek autonóm közösséget, mindig és mindenkor kiskorú maradok. Mindig mások döntenek, centralizmusuknak megfelelően! Sohasem alakul ki a szubszidiaritás, az előre vivő szolidaritás, az igazi felelősséget hordó civil társalom. Ha nincs értékrendem, a naiv emberek sorsára jutok. Lépjünk csak vissza a választott nép első húsvétjához! A nép leült a vacsorához, mert tudta, hogy nyugodtan elfogyaszthatja, hiszen a bárány vére, amelyet az ajtószárfára kentek, biztosíték volt. A táplálék adta azt az erőt, amelynek erejével szakíthattak a rabszolgasorssal. Mily jó lenne, ha a politikusok, a gazdasági vezetők tanácskozásaikon oly asztalhoz ülnének, amelyen a szabadulást adó táplálék a közjó lenne, nem pedig rulettasztal,. amelyen a haszon és érdek van tálalva! A nép átkel a Vörös tengeren. Bekövetkezik a fordulat! Egyesek a Vacsorát emlegetik, míg mások a múlt húsos fazekait. Akik a Vacsorát említik, eljutnak a szövetség hegyéhez. Akik szövetséget kötnek, lehetőséget kapnak arra, hogy néppé ko- vácsolódjanak. Katolikusként húsvét éjszakán, amely számunkra a legszentebb éjszaka, elelmélkedünk Isten hatalmas tetteiről, amelyben felvázoljuk a világ teremtését, a víz- özönt, a prófétai ígéreteket. Isten velünk éli a történelmet, Fia ezért jött közénk. Jézus Krisztusnak szólítjuk, mert ő, mint történelmi személy, az Úr félként küldöttje, a Messiás. Neve és hivatása szétválaszthatatlan. A bibliai emlékezések figyelmünkbe hozzák, Jézus Krisztusban beteljesedtek. Az utolsó vacsorán mondta: Bízzatok, én legyőztem a világot! A gyász után, húsvétkor pedig azt hirdette: Békesség, ne féljetek! Az új élet szerzője nem maradt a sírban! A keleti keresztények húsvétkor így köszönnek: Krisztus feltámadt! A felelet pedig: valóban feltámadt! E zért valamennyi keresztény és valamennyi jóra törekvő ember újra indít reményben és az igaz élet Győzőjével. Újra akarunk indítani 1997-ben saját hazánkban is. Szeretnénk, ha meglennének azok a közös alapok is, amelyek erővonalai felülről fognák össze az embert. Húsvét alkalmából minden olvasónak, velem gondolkozónak kívánom azt a világosságot, amelyet a húsvéti gyertya szimbolizál. Szép húsvétot mindenkinek! Hebron őrei az ünnepen Ahol Ábrahám védelmezi a zarándokokat Az idei húsvéton izraeli katonák, palesztin rendőrök és keresztény rendfenntartók együtt őrzik Ábrahám sírját a ciszjordániai Hebronban. Ebben a manapság különösen sok vihart átélő városban ugyanis húsvétkor nemcsak a Megváltó feltámadását ünnepük. Itt nyugszik az ősatya Ábrahám, az első ember, aki a hit erejét, a találkozást Istennel megtapasztalta. Hogyan került Ábrahám a mai Hebronba? A mindenható azzal az ígérettel küldte annak idején Háránba, majd Kánaánba, hogy ott földje lesz, és utódokat fog nemzeni. Ábrahám bízott a jóslat beteljesülésében, ám erre sokat kellett várnia. Eleinte úgy látszott, hogy felesége terméketlen, ezért az egyiptomi szolgáló, Hágár ajándékozta meg egy fiúval, Izmaéllal. Már betöltötte a századik életévét, amikor feleségétől, Sárától megszületett Izsák nevű fia, akiben a zsidó vallás az isteni ígéretek megvalósulását látja. Ma Ábrahám egykori lakóhelyén, a ciszjordániai Hebron városában négy síremlék található. Itt vannak azok a mauzóleumok, amelyeket Jákob (Izsák fia) és annak felesége, Lea jelképes síremléke fölött emeltek a 14. században; a másik oldalon pedig egymás mellett találhatók Ábrahám és Sára síremlékei. Valamikor az a keresztény templom állt itt, amelyet Justinia- nus császár építtetett. Most a keresztények zarándokhelyének szomszédságában mecset áll, amelyet egykor a mamelukok alakítottak ki. Egyik termében pedig ott találhatók Izsák és felesége, Rebeka jelképes sírjai: e terem jobboldalát ma a zsidók használják imahelyként, a hívők a papírszeletkékre Ábrahámhoz írt imáikat a padló nyílásán leejthetik a Mach- pela-barlangba. Ábrahám sírbarlangja, a Machpela fölött emelkedő monumentális építmény a keresztény húsvétkor - illetve a zsidók által ugyanekkor tartott pészah ünnepén - fogadja hagyományosan a legtöbb látogatót: keresztényeket, zsidókat és a Hebron lakóinak zömét kitevő muzulmánokat egyaránt. A legenda szerint húsvétkor mindig Ábrahám védelmezi Hebronban a zarándokokat, nehogy bárki kárt tegyen bennük. Áz idén azért az őrök jelenléte sem felesleges ... A könyvből életre kelt siralom Az idén is áradtak a zarándokok a Szentföldre. A Nagyhét, húsvét hívja őket. A katonaipolitikai feszültség - ki tudja, miért - most is csak keveseket riaszt el. Talán, mert biztosak benne, ezen a tájon mennyei védelemre számíthatnak. A Jeruzsálembe érkező csoportok vagy magányos utasok sokfelé veszik az útjukat. Vannak, akik maguk ácsolta keresztfával vonulnak végig az óvárosban, a Via Dolorosa stációin, mások a különös alakú dombon emlékeznek, amely a Golgotha nevet viseli. Húsvét idején egyszerre jelentkezik itt múlt, jelen és a jövő, a feltámadás gondolatvilága áthidalja az időt. A keserű kérdés: nem csappant-e meg az idén a zarándokok száma, mégsem ünneprontás. Hiszen nem bensőséges hitek megrendüléséről, hanem a világ és egy válságtérség kemény realitásairól van szó. Szigorú biztonsági intézkedések, mindent átvizslató fémkereső detektorok jelzik a már bekövetkezett merényletek és gyakran hangzó fenyegetőzések árnyékát. Ezen a tájon különben is ritka vendég a hosszú nyugalom, s amikor már úgy látszott, hogy a békefolyamat egyenesbe juthatott, a három világvallás bölcsőjét ismét döntötték a napi politika szenvedélyei. Mintha Jeremiás könyvéből kelt volna életre a siralom: „Jaj neked Jeruzsálem, nem akarsz megtisztulni, mikor lesz ennek vége?” Har Homában mégis elkezdődött annak az új telepnek építése, amellyel kapcsolatosan a város keleti részének arab lakói úgy érzik, hogy bekerítették őket. Á lakótelepről szóló vita a Biztonsági Tanácsot is megjárta, s csak az Egyesült Államok vétója akadályozta meg az egységes határozatot. A tragédiák folytatódnak. Izraelben gyászolják a meggyilkolt iskoláslányokat. Példája ez annak, milyen veszélyeket hordozhat magában az elvakult szélsőségesek bűnös akciója. Márk evangéliuma szemléletesen írja le azt a napot, amikor a keresztre feszítés után, rengett a föld, a templom kárpitja „felülről az aljáig kettészakadt”, holtak keltek ki sírjaikból. Feltámad-e a békefolyamat? Hiszen erre várnak a históriai földön - és mindenütt másutt. Getsemáne-kert, a Nemzetek Templomának klassszicizáló homlokzata Jeruzsálemben
