Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)
1997-03-22 / 80. szám
1997. március 22., szombat Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Holnap a VDN-ben Dunántúli prosti-mustra A prostitúció szinte minden változatával találkozhat a „fogyasztó” a Dél-Dunántúion - A stricik forgatják az árut a Dombóvár-Pécs-Budapest-Bukarest-Szeged vonalon Az égből jött, még 1964-ben A garéi kertben meteor landolt 23 évvel ezelőtt - A tulaj kosárnyi kráterben lelt rá a gyönyörű kődarabra - A falusi otthon becses díszeként szolgál a jövevény Akik ide menekültek és itt maradtak Az 1991-92-ben hazánkba menekült délszlávok most komoly dilemma előtt állnak - El kell dönteniük, melyik új ország is a hazájuk - Mi lesz akkor, ha a horvát feleséget nem engedik be Kis-Jugoszláviába? Bánatában utána holt A 20. század végére a gyászolási modellek megváltoztak - Valamikor a gyász közösségi esemény volt - Manapság . a hozzátartozók inkább egyedül viselik a terheket * Én lettem a közellenség ... állítja magáról a PMSC egykori kapusa Katzirz Béla négy bundameccset játszott pályafutása alatt - Sokan meglepődtek volna, ha akkor ismerteti néhány jövőbeli rangadó eredményét Útlezárás párttámogatással? (Folytatás az 1. oldalról) Az FKgP megyei elnöke, dr. Sütő László a tervezett fellépés kapcsán elmondta: kívánják, hogy a gazdák sikerre vigyék törekvéseiket. Mint mondta, a Kisgazdapárt „a demonstrációk szervezésében és lebonyolításában eddig is a zsebébe nyúlt, s a továbbiakban is segíteni kíván.” A legnagyobb vitát a találkozón magának a demonstrációnak a lebonyolítása váltotta ki, melynek során elhangzott, hogy vigyázni kell a többi vállalkozóra, az ő szimpátiájukat nem szabad elveszíteni, lévén, hogy ők a bevásárlóturizmusból élnek. A legjobban kivitelezhető megoldásnak a mozgó konvojt tartották, melyet - ha elöl és hátul rendőrautó kísér - nem szabad megelőzni. Egyes közbeszólások szerint azonban defekt azért közbejöhet .. . A félszáz megjelent tanácskozására lapzártánk után érkezett meg Zsikla Győző, a METÉSZ titkára és Kosa Lajos, a szervezet elnöke. Kótány J. Túlontúl éber éjjeliőr B. F. három éve szabadult, és alkalmi munkákból igyekezett eltartani magát. A pécsi férfi szállása is általában ott volt, ahol éppen dolgozott - többnyire melléképületekben húzta meg magát. Később éjjeliőrként (hogy pénzhez jusson) több szerszámot is eladott az őt alkalmazó kft. telephelyén. Bebizonyosodott: munkáltatói kecskére bízták a káposztát. Ez utóbbi ügy vizsgálatakor egyebekre is fényderült. B. F. bevallotta, hogy tavaly márciusban is feltört egy hétvégi házat Pécs határában, majd amikor már végképp nem tudta eltartani magát, novemberben újabb 6-7 pincéből és víkendházból tulajdonított el értékeket a 6-os út melletti Homoktetőn. A rendőrök őrizetbe vették, a vizsgálat folytatódik. Balog N. Fimar már nem sokáig húzza? Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere „politikai hulla”. Ezt Buchwald Péter, a romániai Kolozs megye alprefektusa állítja.-A nyári helyhatósági választásokon a Romániai Nemzeti Egységpárt többségbe került a Kolozs megyei és a kolozsvári városi tanácsban. A párt elnöke, Gheorge Funar lett ismét a város polgármestere. Várható azonban, hogy rövid időn belül megváltozik ez a helyzet - nyilatkozta tegnap lapunknak Buchwald Péter (képünkön). Az alprefektus tegnap találkozott Pécsett Baranya megye vezetőivel.-Funar politikailag hulla. Úgy tudom, saját pártjának éléről is le fogják váltani az elkövetkező napokban. Az új politikai felállásban ugyanis nekik sem szerencsés az ő szerepeltetése. Szélsőséges nyilatkozataira most nincsen szükség.- Hogyan képzelhető el, hogy eltávolítják polgármesteri posztjáról? Visszahívják?- Visszahívására nincsen mód. Elképzelhető azonban, hogy saját pártja fogja lemondásra szólítani. De a megye prefektusa és én is felfüggeszthetjük őt, ha valami törvénytelenségen érjük - ha étjük.- Ezt hogyan tehetik meg önök?- A prefektust és az alprefek- tust a kormány azzal nevezi ki a megyékhez, hogy a törvényességet felügyeljék.- Milyen lehetőséget lát Baranya és Kolozs megye együttműködésre?- Remélem, hogy a politikai tisztulás után hivatalos formába tudjuk kapcsolatunkat foglalni, és élettel töltjük meg. U. G. Törvényt őrző hajók a Dunán MOHÁCS A Schamebeck visszatért Mohácsra. A korábban német felségjelzéssel az ENSZ-embargót három éven át itt ellenőrző hajó már a Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálati Parancsnokságához tartozva kezdte meg járőrszolgálatát Dunaföldvártól Mohácsig hajózva, míg a Hannover, a szintén a határvizén állomásozott monitor Gönyütől Dunaföldvá- rig látja el új feladatát. Dienes Béla őrnagytól, a VPOP járőrszolgálati parancsnoksága munkatársától kapott tájékoztatás szerint Németország kormánya a hajók odaa- jándékozása után azt is biztosította, hogy a magyar személyzetet megismertették a technikai eszközök, az ellenőrzést szolgáló műszerek használatával. Elmondta továbbá, hogy a Mohácson, illetve a Verőcén állomásozó, de a Duna egész magyarországi szakaszán járőröző hajók segítségével bárhol megállíthatják és ellenőrizhetik a vízi szállítmányokat. Berta M. Többszörösen támogatott végállomás Az idén csak a kivitelezési terv készül el, ám az már véglegesnek látszik, hogy jövőre a Fema Bevásárlóközponthoz költözik a pécsi Nevelési Központ előtti buszvégállomás. A helyi tömegközlekedési vállalat részvénytársasággá való átalakításával megoldódni látszik a Nevelési Központ környékét erősen szennyező busz- végállomás ügye. A cég ugyanis a város önkormányzatától apportként megkapta a 3-as végállomás területét, amely igen jól értékesíthető. Másrészt a Femának is érdeke, hogy a tömegközlekedéssel elérhetővé váljon a bevásárló- központ, így anyagilag is támogatnák az új végállomás kialakítását. Arra is számítanak, hogy pályázat útján a környezetvédelmi alapból is tudnak majd pénzt szerezni. A két cég alapítványt hoz létre, amely a későbbiek folyamán finanszírozza a beruházás költségeit. Kóczián Lőrinc, a Pécsi Tömegközlekedési Rt. ügyvezető igazgatója (képünkön) elmondása szerint a végállomás áthelyezése ezzel elérhető közelségbe került, hiszen az önkormányzati, valamint országgyűlési képviselők is támogatják a megvalósítását. B. G. Van, hogy ingyen sem kell az anyag SZENTLŐRINC A településen az önkormányzat hatvan utcában 27 kilométer hosszúságú járda épségéért és tisztaságáért felel, hogy a járdafelületeken biztonságos legyen a közlekedés. Sokba kerül az állagmegóvás, a felújítás során a város vezetése számít a lakosság közösségi munkájára. Az önkormányzat ingyen ad sódert, homokot, betonlapot, tudtuk meg Szentgyörgyvári Tibor alpolgármestertől (képünkön). Pénzár Zoltán, a polgármesteri hivatal műszaki előadója elmondta, hogy a járdákat egy évtizede építették, a helyreállításukat 1990-től végzik. Erre főként a forgalmas közterületeken kerül sor rendszeresen, ahol a lakók segítségét kevésbé igénylik. Idén 2 millió forintot költenek minderre, és ebből 700 ezer forintot tesz ki az az összeg, amelyet a járdamegerősítést vállaló családok támogatására fordítanak. A Táncsics, a Jókai, valamint az Attila utcában még mindig található több mint tíz olyan, magánház előtti útszakasz, ahol most sincs járda, mert a tulajdonosok nem vállalták a kalákában történő járdaépítést. Zömük magányos, bár egyikük sem szegény. Ez mondható el azokra is - utcánként két-há- rom családról van szó -, akik nem újítják fel önerőből a portájuk előtti járdarészt, s itt a gondozatlanság mind inkább szemet szúr. Csuti J. Versennyel ünnepelnek SELLYE A Baranyai Kisgazdaságokért Alapítvány közel 400 ezer forint összegű díjait osztották ki tegnap a legjobban tanuló diákoknak a nagyközség mezőgazdasági szakiskolájának kétnapos ünnepén. A múlt századi sellyei tanítóról - aki egyben az iskola kollégiumának is névadója - elkeresztelt, hagyományosnak számító Bodonyi Napok tegnap kezdődtek az intézményben. A megemlékezést, koszorúzást követő játékos- és sportvetélkedőkön a két- egyházi, kaposvári, vépi és jánoshalmi társintézmények csapatai versenyeznek a sely- lyei vendéglátókkal. K. Ä. Hírcsatorna Felújítják a kultúrhá- zat. Rózsafán a megrongálódott művelődési házat az önkormányzat helyreállítja. A kivitelezéshez a helyi Közművelődési Egyesület hetvenezer forintot biztosított. Az elképzelések szerint májusra végeznek a munkával. (cs) A belvízveszély eUen. Magyarbólyban az önkormányzat nyolc kilométer hosszúságban tisztítja a belvizes árkokat. Most a vasútnál dolgoznak, ahol tavaly eldugultak a vízelvezetők. A mederrendezéssel májusra végeznek. (cs) Kötik a telefont. Kishajmáson áprilisban megkezdődik a telefonvonalak bekötése, és még az idén bekapcsolják az előfizetőket. A falu lakóinak egyhar- mada, több mint harminc ember igényelt telefont, (cs) Bemutatkozik az iskola. Tegnapi híradásunkkal ellentétben a nyílt nap keretében ma, szombaton kilenc órára váija leendő első osztályosait és a szüleiket a szigetvári Szent István Lakótelepi Általános Iskola. Bemutatják az iskolát és szakmai programjait, a szeptembertől a kicsikkel foglalkozó tanítókat. (gy) Kirándulásstaféta Diákversenyek győztes tudósai A tavasz a diákversenyek nagy szezonja. Az elmúlt két hétben négy megyei szintű erőpróbára is sor került Pécsett. Bár a szakközépiskolások a gimnáziumokban tanulóknál kevesebb órában foglalkoznak a nyelvekkel, magas színvonalú teljesítményt nyújtottak a Szakközépiskolások Megyei Angol és Német Versenyén. Az angol kezdő kategória győztese Geresdi Szabolcs (Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskola), a haladóé Stenczer Péter (Hevesy György Műszaki Szakközép- iskola). A német verseny kezdő kategóriájának első helyezettje Michälisz Ákos (508- as Szakmunkásképző Intézet), a haladóé Fodor Gergely (Zi- pemovszky Károly Ipari Szakközépiskola). Az országos Zrínyi Ilona Matematika Versenyt általános iskolásoknak hirdetik meg. A megyei legjobbak: 3. osztály: Matulik Gábor (Illyés Gyula Ált. Isk.), 4. osztály: Horkai Alexandra (mohácsi Brodarics téri Ált. Isk.), 5. osztály: Hajna Zsófia (Magyar-Német nyelvű Iskola Központ), 6. osztály: Ruppert László (Miroslav Krleza Ált. Isk.), 7. osztály: Vadász Péter (Jókai úti Ált. Isk.), 8. osztály: Pozsgai Balázs (Magyar-Német nyelvű Iskola Központ). A pécsi Hevesy György Műszaki Szakközépiskola rendezésében az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny megyei fordulóján öt kategóriában első- és másodéves diákok indultak. A győztesek: Antal András (Babits Gimnázium), Kolozsi András (Nagy Lajos Gimnázium), Horváth Éva (Leőwey Gimnázium), Miedziák Miroszláv (Hevesy György Szakközépiskola), Gáli Nikoletta (Kazinczy Ferenc Szakközépiskola). A Ránki György Történelem Verseny megyei döntőjén a gimnáziumi kategóriában Moticska Annamária (Nevelési Központ), a szakközépiskolások körében Tóth Veronika (Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola), a hat osztályos gimnáziumok kategóriájában Sághi Péter (Janus Pannonius Gimnázium) lett a legjobb. V. G. Múzeum Galéria PÉCS Keserű Ilona kiállításával nyílt meg tegnap délután a Múzeum Galéria a Káptalan utca 4-ben. Az új kiállítóhelyen időszakos bemutatókat tartanak majd, ahogyan erről a Janus Pannonius Múzeum Képző- és Ipar- művészeti Osztályának vezetője, Sárkány József művészet- történész beszámolt. A cél az volt, hogy a kortárs művészek alkotásainak bemutatása mellett a múzeum raktáron lévő kincseit is a közönség elé tudják tárni. Az új galéria egész éves programjában több csemege is szerepel, így a Zsolnay nővérek porcelántervei, az országos fotókiállítás anyaga, illetve a pécsi Bauha- uslerek munkái is. Hodnik I. Gy. Folytatjuk ezévben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül ki az előfizetőnk akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ón o nyertes: Cserös Vincéné 7626 Pécs, Mólomhegyi u. 6. 12. heti ajándék értéke: 5.000 Ft, amelyet az Axel Springer-M. Kiadó Baranya Megyei Iroda Pécs, Rákóczi út 34. ajánlott fel A nyertes előfizetőnket külön is értesítjük. / »