Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)

1997-03-22 / 80. szám

4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. március 22., szombat Hírcsatorna Tisztújító közgyűlés. A Baranya Megyei Ügyvédi Kamara tegnap tartotta tisztújító közgyűlését. Az elkövetkező öt évre elnök­nek dr. Mosdósi Lászlót vá­lasztották meg. Elnökhe­lyettes dr. Schmidt György és dr. Nesz Károly lett. A titkár dr. Bagi István, fe­gyelmi megbízott dr. Novák István. (dz) Templomra gyűjtenek. Pécsudvardon az új temp­lom létesítéséért szervező­dött lakossági alapítvány kuratóriuma eddig több, mint egy millió forintot gyűjtött össze. A pénzt csaknem százötven lakó adta össze. Szép számmal vannak azok is, akik szemé­lyenként 50 ezer forintot adományoztak. Amennyi­ben összegyűlik a hívők adományaiból hat millió fo­rint, akkor a Pécsi Püspök­ség biztosítja a kivitelezés­hez szükséges további ösz- szeget, amely az alapítványi tőkének a többszöröse lesz. (cs) Ingyenes az étkeztetés. Nagypeterden az' iskolai napköziben ingyen étkezhet a 260 iskolás és 70 óvodás. A lehetőséget a körzeti isko­lát támogató nyolc önkor­mányzat biztosította. (cs) Megjelent a Pécsi Cam­pus 9. száma. Ízelítő a tar­talomból: Ösztöndíjak Pécsett - mennyi és miért annyi; interjú Tar Sándor íróval, Tóth Péter etológus a klónozásról, sport a Duna Televízión. Részletes két­heti programajánló filmről, zenéről, színházról. A Pécsi Campus kapható az újság­árusoknál, előfizethető az újságban található szelvé­nyen. (x) Fájó szívvel tudatjuk, hogy VUKOVICS JÁNOS szalántai lakos 71 éves ko­rában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 24-én 14 órakor lesz a németi temetőben. A gyászoló család (3633) Paracetamol: veszélyes dózisok (Folytatás az 1. oldalról) A reklámozott és kevésbé rek­lámozott paracetamol tartalmú gyógyszerek a Coldrex, a Mi- ralgin, a Panadol, a Rubophen, a Paracetamol és a Séutamil-C. Ugyanakkor az Amidazo- phen, a Barbamid, a Demalgon, a Meristin, a Ridol és a Quare- lin lebontása során is hasonló jellegű méreganyag keletkezik. Marton Krisztina országos tiszti főgyógyszerész lapunk­nak elmondta, hogy a reklá­moknak fel kellene hívni a fi­gyelmet arra a veszélyre, hogy különböző, paracetamol tar­talmú gyógyszerek együttes szedése milyen veszélyeket rejt magában. Ugyanis a fő prob­léma nem az, hogy valaki töb­bet szed be egy gyógyszerből az előírtnál, hanem az, hogy kü­lönböző tünetekre más és más gyógyszert szedve paracetamol A mértéktelen fogyasztás nagyon káros is lehet fotö: Tóth túladagolás léphet fel. Komoly veszélyt jelenthet a paraceta­mol azok számára is, akik máj­betegségben szenvednek. Mar­ton Krisztina szerint léteznek olyan készítmények is, ame­lyekben nincs paracetamol, az orvossal vagy a gyógyszerész­szel való előzetes konzultáció után tehát nagy biztonsággal elkerülhető a mérgezés. Cseri L. Minden gyermekben zseni rejtőzhet Mint ismert, mégsem zárják be a pécsi, Egyetem utcai iskolát. Az intézményben a jövő héttől elsősöket várnak beiratkozásra. Az elvárható és kötelező tudás­anyag átadása mellett a képes­ségfejlesztésre is különös gon­dot fordítanak az Egyetem utcai iskolában, ahol nyolcadik éve folyik a Zsolnai féle értékköz­vetítő- és képességfejlesztő program. A közgyűlési határozat alap­ján az iskola megmarad, s vál­tozatlanul folytatja munkáját. A fennmaradás érdekében a szü­lők rendkívül egységesen lép­tek fel. Egyikük, Valkó Éva (képünkön) elmondta:- Ebben az iskolában azt ta­láltam vonzónak, hogy itt bár­milyen képességű gyermekben megkeresik a legjobb tulaj­donságokat. A gyerekek sikerélményt kapnak, kedvvel és szívesen ta­nulnak, jól érzik magukat itt. Örülök, amikor látom, hogy az én gyermekem is ki meri mondani a véleményét, a gon­dolkodása érett, és minden bi­zonnyal valódi egyéniség válik belőle. Ladocsi Erzsébet és Kopri- vanaczné Szentesi Erika osz­tályfőnök a sokirányú fejlesz­tésről, a gyermek tehetségének felszínre törését segítő tantár­gyakról, a magas beiskolázási arányról beszélt, s az olyan kü­lönleges foglalkozásokról, mint például a bábozás, a számítás-* technika, a rejtvényfejtő óra. Az iskolában március 25-én 7.50 és 11.30 között négy alsó tagozatos osztályban nyílt na­pot tartanak az érdeklődőknek. Beiratkozni kedden és szerdán 7.30-tól 18 óráig lehet. H. I. Gy. Befürdött a tejbe a falu Összenőttek a Mecsektej-jel, ám az üzem tavalyi megszűntével huszonöttel több munkanélkülije van a falunak. KACSÓTA- Tavaly még alig húsz regiszt­rált munkanélkülink volt, aztán a falu legnagyobb munkaadója, a Mecsektej két ütemben 25 kacsótait is szélnek eresztett. Két éve még százhármán fizet­tek személyi jövedelemadót, abból fejenként majd’ húszezer forintos átlag jutott a község­nek. A tavalyi tejüzemi leépí­téssel a számításaink szerint több, mint félmilliós bevételtől estünk el - mondja Papp Zol­tán, Kacsóta polgármestere. - Még jó, hogy nem vetettünk ki korábban iparűzési adót. Annak kiesése is nagyon hiányozna a költségvetésből. Az önkormányzat hosszú tá­von a kölcsönös előnyökre ala­pozott: a Mecsektej zömmel he­lyi munkaerőt foglalkoztatott, ugyanakkor a falu vízrendsze­rét rákapcsolhatták az üzemére - és fordítva. Reménykednek, hogy az üzem rövidesen új tulajdonosra talál, és munkahelyeket kínál. Azért is, mert a falu mind több lakosa szorul valamilyen támo­gatásra. Idén a segélyek és a földgázprogram miatt más be­ruházásra már nem telik. Pedig régi álmuk az új faluház meg­építése. Az önkormányzat el­döntötte: ha megérkezik a föld­gáz, azt költségvetési pénzből minden portáig beviszik. B. M. L. Közelebb lesznek a fjordok PÉCS Államközi szerződés bizto­sítja majd Norvégia és ha­zánk között az oktatási kap­csoltok elmélyítését. A Norvég Parlament Oktatási, Kutatási és Vallásügyi Bizott­ságának küldöttsége tett láto­gatást tegnap Pécsett Jón Lil- letunnak, a bizottság elnöké­nek (képünkön) vezetésével. A delegáció először az SFOR erők helyi támaszpontján ta­lálkozott a norvég kontingens katonáival. Pécsi programjá­nak második felében az Or­vostudomá­nyi Egyete­men találko­zott a csoport az ott tanuló norvég diá­kokkal. Jón Lilletun la­punknak el­mondta, a közeljövőben írnak alá egy ál­lamközi szerződést, melynek az a célja, hogy több norvég diák végezhessen tudomá­nyos munkát, és tanulhasson Magyarországon, illetve a magyar diákoknak is adottak legyenek ezek a lehetőségek Norvégiában. S. Cs. Igencsak népszerű pénzek Duplájára emelte gazdaság- fejlesztő pályázati forrásait a Pécs-Baranyai Kereske­delmi és Iparkamara. Ebben az évben 100 millió fo­rintot költenek a helyi gazda­ság versenyképességének nö­velésére. Ä keret felét az in­novációs - termék- és techno­lógiafejlesztési, minőségbiz­tosításai - pályázatok támoga­tására fordítják. 40 millió fo­rintot szánnak a kereskede­lemfejlesztésre, amelynek elsődleges célja az export ösz­tönzése. Csaknem megtízsze­rezték a szakképzési alap el­múlt évi forrását, ennek első­sorban a tanuló- és szakkép­zésben lehet katalizátor sze­repe a térségben. A tegnap tartott sajtótájé­koztatón dr. Síkfői Tamás, a kamara titkára arra hívta fel a gazdálkodók figyelmét, hogy a kamarai, önkormányzati, megyei területfejlesztési és központi forrásokat össze­gezve egymilliárd forint áll a megye rendelkezésére gazda­ságfejlesztésre. A felhaszná­lásban a helyi szintű, elsősor­ban területfejlesztési érde­keknek is fokozottan érvé­nyesülniük kell. K. E. „Kiemelt” zsaruoktatás (Folytatás az 1. oldalról) Harmadik osztályban gép­jármű vezetési jogosítványt kell a diákoknak szerezniük, amely már kötelező. Tanul­nak bűnügyi ismereteket, igazgatásrendészetet, pszi­chológiát, önvédelmi sporto­kat, kiképzik őket lövészet­ből. Az érettségin kívül képe­sítést nem kapnak, de a rend­őri pályára orientáló képzés óriási előnyt biztosít azoknak, akik a rendőrtiszt-helyettesi szakközépiskolák valamelyi­kébe, vagy a rendőrtiszti főis­kolára jelentkeznek. Papp Gyula elmondta azt is, hogy a beiskolázás megyei szintű, hiszen van kollégiuma az intézménynek, de azt sze­retné, ha Pécsvárad vonzás- körzetéből jelentkeznének minél többen. Cs. L. Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belgyógyászati be­tegek {észére: Siklós, Sellye vá­ros és városkörnyék, Pécs vá­roskörnyék progresszív ellátás­ban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakossá­gának szombaton: belgyógyá­szat, sebészet: POTE 1. sz. Se­bészeti és Belgyógyászati Kli­nika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztá­lya. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Bal­eseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvéte­les ügyelet: Baranya Megye( Kórház - POTE III. sz. Sebé­szeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neuro­lógiai Klinika; pszichiátriai be­tegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttjeinek szom­baton reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőinté­zetben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek la­kossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyi­ségében szombaton és vasár­nap reggel 6-tól este 21 óráig Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig a Gyermekklinikán, József S. u. 7. Berendelt bete­geknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház ambulanciáján végzik szombaton reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay Patika, Lánc utca 20; Winkler Lajos gyógy­szertár Pécs, Munkácsy M: u. 4. Komló: Piramis gyógyszer- tár, Kossuth L. u. 71. Mohács: Szentháromság gyógyszertár, Szentháromság u. 2. Pécsvá­rad: Szent István gyógyszertár, Kossuth L. u. 8. Siklós: Kígyó gyógyszertár, Dózsa Gy. u. 2/A. Szentlőrinc: Szent Lőrinc gyógyszertár, Erzsébet u. 3. Szigetvár: Boróka gyógyszer- tár,Szent István ltp. Sásd: Szent György gyógyszertár, Szent Imre út 19. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Jeligés AIDS tanácsadás és szűrés szombaton ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 15- 18 óráig. Hívható díjmentesen: 413-303. Változékony, télies idő Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Északnyugat felől ismét nagy ned­vességű légtömegek érkeztek a Kár­pát-medence fölé. Emiatt ma is válto­zékony, télies időben lesz részünk. Kezdetben inkább a nyugati területe­ken lesz sok a felhő, keleten némi napsütésre is számíthatunk. Később, ahogy a nedves zóna kelet felé helye­ződik, másutt is gyakran erősen meg­növekszik a felhőzet, és inkább nyu­gaton süt ki hosszabb időszakokra a nap. Többfelé várható hószállingózás, hózápor is. Szeles idő lesz. Kora dél­után S fok körül alakul a hőmérséklet. Térségünkben ma kezdetben gyak­ran lesz erősen felhős az ég, és több helyen számíthatunk hószállingózásra, hózáporra is. Később kissé csökken a felhőzet, és már hosszabb időszakokra is kisüthet a nap. Élénk, időnként erős lesz az északi, északkeleti szél. Kora délután is csupán S, 7 fok valószínű. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 6 Velencei-tó: 5 Tisza-tó: 6 FertŐ-tó: 6 Tisza: 1-6 Duna: 5-7 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 6 Paks: 5 Siófok: 5 Pécs: 7 Szekszárd: 6 Mohács: 7 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35-45 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 35-50 Fertő-tó: 35-50 Kaposvár: 35-45 Paks: 35-50 Siófok: 35-50 Pécs: 40-50 Szekszárd: 40-50 Mohács: 35-45 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Főként a nyugati területeken ismét télies útviszonyok fogadják majd a közlekedőket. Többfelé számíthatunk hószál­lingózásra, hózáporra, és ennek következtében havas, hókásás, latyakos utakra. Prémiumtelefonon a meteorológiai szolgáltatás technikai okok miatt átmenetileg szünetel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom