Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)
1997-03-22 / 80. szám
e 1997. március 22., szombat Hazai Tükör Dhnántúli Napló 3 Bankok Budapesten. Hazánk minden szempontból alkalmas arra, hogy a térség pénzügyi központja legyen - jelentette ki Horn Gyula azon a konferencián, ahol Budapest regionális központtá nyilvánításának feltételeiről tanácskoztak. A kormányfő szerint ehhez a külföldi beruházások bővítésére, több nemzetközi intézmény idetelepítésére, a bankok és az infrakstruktura fejlesztésére, s jobb közbiztonságra van szükség. fotó: feb/lehoczky Péter Sokan pályáztak, kevesen kaptak pénzt Közmunkán - hétezren A bejelentés nélküli demonstráció feloszlatható A gazdáknak is kárt okozhat a blokád Az Országos Rendőr-főkapitányságtól származó információnk szerint tegnap délutánig egyetlen megyében sem kértek engedélyt demonstráció szervezésére a gazdák. A ME- TESZ ugyan kilátásba helyezte a fővároshoz és a határokhoz vezető útvonalak lezárását, de hogy mikortól állítanak blokádot, arról nem szivárogtak ki hírek a tegnapi, zárt ülésről. Rózsa Andrástól, az ORFK szóvivőjétől megtudtuk: hetek óta több munkatársa fogadja, rendszerezi, és továbbítja a hírközlő szerveknek a megyékből érkező információkat, ezért tudhatták korábban az autósok, hol kell félpályás útlezárásra számítaniuk. A szóvivő bízik a gazdák józanságában, s abban, hogy mindannyian tisztában vannak a Btk. bizonyos passzusaival. A közlekedés rendjének akadályozása és a közúti veszélyeztetés bűncselekmény, ezért teljes útblokádra a rendőrség nem adhat engedélyt. A bejelentés nélkül vagy az engedély megtagadása ellenére megtartott demonstráció feloszlatható. Kerülő utat szerveznek Krisán Attila ezredes, a Határőrség szóvivője kifejtette: arra nem számítanak, hogy egészen a határig merészkednének a gazdák, de ha mégis, kénytelenek lennének útjukat állni. A határok forgalmának akadályozását megengedhetetlennek tartja, már csali azért is, mert Ausztriából és Németországból a jövő hét közepére jelezték a húsvéti vakációra induló családok első rohamát. Mint megtudtuk, a Határőrség csupán annyit tehet, hogy a rendőrségi jelzés után egy előre rögzített forgatókönyv alapján megszervezi a kerülő utakat, s erről értesíti a szomszédos országok illetékes szerveit is. A feladat bonyolult, mert például nem minden átkelő fogad kamionokat, s az ország kapuinak áteresztőképessége sem egyforma. A fuvarozók tárgyalnak- Ha valaki, akkor a közúti árufuvarozók pontosan tudják, hogy mit jelent egy-egy útelzárás - mondta Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára. Volt már részük benne itthon is, külföldön is. Egy esetleges hétvégi gazdademonstráció őket kevésbé érintené, mert már érvényben van a 7,5 tonna össztömeget meghaladó nehéz tehergépjárművek hétvégi közlekedési tilalma, ám egy hétköznapi megmozdulás alighanem felháborítaná a fuvarozókat. A Soprontól Nyíregyházáig több mint 25 ezer haszonjármű üzemeltetőjét tömörítő szervezet tagjainak és az egész országnak felbecsülhetetlen kára származna ebből. Peredi Péter szerint a gazdák is öngólt rúgnának ezzel, hiszen ők is megrendelői e vállalkozói körnek. Az árufuvarozók egyébként maguk is vitában állnak a kormánnyal. Éppen a napokban küldték el a közlekedési tárcának petíciójukat, amelyben a lakossági építkezésekre anyagot szállítójárművek hétvégi közlekedési tilalmának feloldását kérik, egyelőre Somogy és Szabolcs-Szat- már-Bereg megye területére. Március 26-i országos küldöttgyűlésükre a miniszterelnököt is meghívták, mert ők a viták tárgyalásos megoldásának hívei. Kettéválhat az ország- Sajátos és nemzetközileg is egyedülálló az ország főváros központú, sugaras elhelyezkedésű főúthálózata - mondta Konyáry Zsófia, a Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal alosztályvezetője. - Ebből következik, hogy ha például az Ml-M7-es bevezető szakaszánál néhány traktort keresztbe állítanak, megbénulhat a fél ország közlekedése. Itt futnak ugyanis össze a dunántúli utak. Ha a főváros körül bármilyen útakadály keletkezne, elszakadna egymástól az ország két - fele, nagyon hosszú időbe telne, míg kerülő utakon a Balatontól például Miskolcra hazajutna valaki. A többi között ezért is szorgalmazta évekig a főváros az MO-ás gyűrű kiépítését.- Az ország forgalmának megbénítása maguknak a gazdáknak is kárt okozna - tette hozzá a szakember, hiszen nem tudnák piacra vinni árujukat, ellátási zavarok támadnának lakóhelyükön is. t (takács-deregán) Amit a családi pótlék igényléséről tudni illik A rászorultságot igazolni kell Azoknak, akik most igényelnek először családi pótlékot, illetve a további folyósítást kérik, jövedelmük igazolásához ki keli tölteniük a szükséges űrlapokat. Ezeket a családi pótlékot folyósító szervek postázzák mindazoknak, akik már eddig is kapták ezt a juttatást, ám az új igénylőknek személyesen kell kérniük - tudtuk meg a Népjóléti Minisztériumban. Értékelték a Közmunkatanács Hivatala által kiírt pályázatra beérkezett több mint 100 pályamunkát, s közülük alig 30-at ítéltek támogatásra érdemesnek. Az elfogadott programok ösz- szesen csaknem 1 milliárd 800 millió támogatást kapnak, amelyből hét hónapig mintegy 7 ezer munkanélküli foglalkoztatása biztosítható - mondta dr. Halmos Csaba, a közmunkatanács elnöke.- Nagyon sok volt az elutasított pályázó, de okkal döntött így a szakmai zsűri. Akadtak ugyanis köztük jogosulatlan kérvényezők, mások olyan feladatokra - például gépek, eszközök beszerzésére - kértek pénzt, amelyek nem támogathatók a közmunkaprogram révén. A nem történelmi egyházak közül elsőként a Hit Gyülekezete kapott irodát a Honvédelmi Minisztériumtól, tábori lelkészi szolgálatának szervezéséhez. A Hűvösvölgyi úti laktanyában megnyílt irodát pénteken adták át rendeltetésének. A felekezet hivatalosan 1996. február 16-a óta működteti lelkészi szolgálatát a honvédségnél. A gyülekezet vezetői az iroda megnyitása alkalmából köszönetét mondtak azoknak, akik segítettek a történelmileg fiatal felekezet számára is biztosítani az alkotmányos alapokon nyugvó vallásgyakorlási szabadságot. Hangsúlyozták, Több pályázat adatai nem voltak beazonosíthatók.-A pályázat háromfordulós - mondta az elnök. - Remélhető, hogy a másik két fordulóban hasonló hibák nem fordulnak elő. Ehhez segítséget nyújtunk, a megyei munkaügyi központok mindenki rendelkezésére állnak. Szerda délelőttönként ügyeletet tartunk a közmunkatanács hivatalában is. A pályázat újabb fordulóira májusban, illetve augusztusban kerül sor. Nem tagadják: előnyben részesítik azokat az önkormányzatokat, területfejlesztési tanácsokat, hivatalokat, amelyek valamilyen forrásból kiegészítik a pályázat nyújtotta pénzeket. Az idén még csaknem 2 milliárd forintot lehet elnyerni, tette hozzá az elnök. Koós Tamás hogy a gyülekezet nem tekinti missziós területnek a honvédséget. Felhívták a figyelmet arra, hogy egyházuk nem utasítja el a fegyveres szolgálatot, számos hivatásos állományú tagjuk is van. A Magyar Honvédség kereteiben hivatalosan 1994 januárjában állították vissza a Tábori Lelkészi Szolgálatokat, A történelmi egyházak a honvédség kötelékébe tartozó tábori püspökeinek vezetésével, tiszti állományba tartozó papok és lelkészek látják el a katonák lelki gondozását. A Hit Gyülekezetének lelkészei jelenleg a közös Protestáns Tábori Püspökség keretei között dolgoznak. A „Jövedelemnyilatkozatot” és az ,Adatlapot” két példányban kell kitölteni és ajánlott levélben visszaküldeni, vagy a folyósító szerv képviselőjének (például a munkahelyi tb-ügyintézőnek) személyesen átadni. Ez utóbbi esetben az igénylőnél maradó másodpéldányon tanácsos igazoltatni az átvételt. A másodpéldányt - akárcsak az adóbevallást - öt évig mindenkinek meg kell őriznie. Dr. Kökény Mihály népjóléti miniszter szerint a március 31-i benyújtási határidőt az ügyintézők rugalmasan kezelik. így nem éri hátrány azokat sem, akik valami miatt késve adják be igénylésüket. Az űrlapok mindegyikéhez részletes kitöltési útmutató is társul. A szakemberek tapasztalatai szerint a legtöbb gondot az okozza, hogy az „Adatlap” 6-7. sorában feltüntetendő nyugdíj- és egészségbiztosítási, valamint a munkavállalói járulékot az igénylőnek kell a bérelszámolási jegyzékéről kikeresnie. Ezek ugyanis az összjövedelmet csökkentő tételek. Az igénylőre vonatkozó adatokat személyi igazolvánnyal, a gyermekekre vo- natkozóakat pedig az eredeti születési anyakönyvi kivonattal kell igazolni. A család tagjainak társadalombiztosítási azonosító jelét a társadalom- biztosítási igazolvány vagy egy hatósági igazolás tanúsítja. A gyermek- és ifjúságvédő intézet által nevelőszülőnél elhelyezett gyermek után a családipótlék-igényléshez az intézet igazolását is mellékelni kell. Amennyiben az igénylő jövedelmében vagy egyéb körülményeiben a családi pótlék összegét befolyásoló változás történik, úgy azt nyolc napon belül a folyósító szervezetnél jelezni kell. (németh) Hírcsatorna Két téma a napirenden. Az MSZP országos elnöksége azt ajánlja, hogy a párt választmánya június 7-re a miskolci V. kongresszus következő ülésnapjaként hívja össze a párt kongresszusát, és a napirenden két téma szerepeljen: az elnökség és a választmány közös értékelésének megvitatása az ország és az MSZP helyzetéről, a teendőkről, illetve a központi pénzügyi ellenőrző bizottság elnökének megválasztása. Igazságügyi törvénykezés. Hamarosan nyolc, az igazságügy reformjához szükséges törvényjavaslatot terjeszt a kormány a parlament elé - mondta Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára tegnap egy tanácskozáson. Az ítélőtáblákkal kapcsolatban kifejtette: a négyszintű bíráskodás gyorsabbá és egyszerűbbé teszi az ügyek intézését. Bevezetése legkorábban 1998 októberében, de valószínűleg csak az azt követő év elején lehetséges. Nézetkülönbség. A kormány továbbra sem ért egyet azzal a képviselői módosító indítványnyal, amelyet csütörtökön az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága elfogadott, és amelynek révén az őstermelői igazolványban mégis fel kell tüntetniük a gazdáknak, hogy mennyi termőföldet hasznosítanak, illetve milyen termelőeszközökkel rendelkeznek. Ezt a gazdasági kabinet tegnapi ülése után Akar László, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára jelentette ki. Gépparádé májasban. A svéd légierő legmodernebb vadászgépei is bemutatkoznak májusban Kecskeméten, a Magyar honvédelem napja alkalmából tartandó nagyszabású légibemutatón. Bengt Halse, a SAAB elnök-vezérigazgatója tegnap Budapesten tartott tájékoztatóján elmondta, hogy több JAS-39 Gripen vadászgéppel érkeznek az alföldi városba. Türelem a határon. Ausztria csatlakozása a schengeni egyezményhez idén nem jelenti azt, hogy a magyar utasoknak az eddigieknél sokkal szigorúbb ellenőrzésre kellene számítaniuk az osztrák-magyar határon - hangsúlyozta Tímár Zoltán, a határőrség helyettes szóvivője az Utazás ’97 kiállításon. Minőségi gyógyítás. A készülő új egészségügyi törvény egyedülálló módon, önálló fejezetben taglalja a szolgáltatások minőségbiztosítási garanciáit, s a betegek ehhez kapcsolódó jogait - jelentette ki tegnap a népjóléti miniszter. Új tábori lelkészi szolgálat Hegedűs Csaba a hazai televíziós sportközvetítések újraindításáról Legalább 90 mérkőzés a képernyőn Megnyugodhatnak a szurkolók: bizonyos, hogy az év végéig visszatérő, állandó szereplők lesznek a képernyőn a legnépszerűbb „labdás” sportágak. Hosszú huzavona és sok vita után ugyanis megszületett a megállapodás az MTV Rt. tulajdonában álló Felesport Kft. továbbá a labdajátékok közvetítési jogával rendelkező Futball Duó Kft. és a Sport Tv Kft. között. Az egyezség részleteiről az egykori birkózó olimpiai bajnok, dr. Hegedűs Csaba jogász, a Felesport Kft. vezetője tájékoztatta lapunkat.- Hamarosan rákerülnek az aláírások is a szerződésre, amelynek értelmében az év végéig legalább kilencven, de a maximum 115 hazai futball-, kézi-, kosár-, vízilabda- és jégkorongmérkőzést közvetít az MTV 1-es és 2-es csatornája - mondja Hegedűs dr. A közvetítések anyagi feltételeiről konkrétumokkal nem szolgált, csupán annyit árult el, hogy „tisztességes árban” sikerült egyezségre jutniuk. Annyiban mindenképp újszerű a megállapodás, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben nem maga a reklám- és műsoridő adásvételét rögzíti, hanem a választás lehetőségét a labdajátékok kínálta „étlapról”. Más szóval: a bajnoki versengés és a kupaküzdelmek alakulásától függően a televízió illetékesei dönthetnek majd menet közben arról, hogy mikor, melyik mérkőzésről adnak közvetítést. A Felesport Kft.-től az MTV Rt. vezetése csupán azt várja el, hogy a közvetítések ne legyenek ráfizetésesek, illetve némi nyereséget hozzanak, figyelembe véve azt is, hogy a hazai sportmérkőzések nézettsége meglehetősen alacsony, s ez a körülmény igencsak leszorítja a reklámbevételek várható összegét. A hirdetési tarifák ugyanis szorosan kötődnek az adott műsorok nézettségéhez.- Mi tagadás, kemény, hosz- szú viták voltak a közvetítésekről - mondja az egykori tuskirály, s hozzáteszi: a megegyezés csaknem ugyanolyan öröm és sikerélmény volt számára, mint annak idején az ötkarikás játékokon elért győzelem. Németh Zsuzsa Míves vásár. Habán kerámiától a kovácsoltvas gyertyatartóig, karcolt húsvéti tojásig megannyi míves mestermű látható azon az országos kiállításon és vásáron, amely tegnap nyűt meg és a hét végén is látogatható a budapesti Körcsarnokban. fotö: feb/kallus » t