Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)
1997-03-22 / 80. szám
2 Dünántúli Napló Világtükör 1997. március 22., szombat Hírcsatorna Intenzív, de nem folyamatos lövöldözés volt csütörtök este Tiranában, az elnöki palotához és a parlament épületéhez közel fekvő szálloda környékén. Amikor páncélozott járműveken rendőrök érkeztek a helyszínre, a puskaropogás elcsitult. Az utóbbi időben mintegy 4- 5 ezer szerb nemzetiségű állampolgár hagyta el a horvát Duna mente térségét - jelentette be vukovári sajtóértekezletén Jacques Klein amerikai tábornok, a térség átmeneti ENSZ-igazgatásának vezetője. Ukrajna NATO-csatlakozásá- nak kérdése ma „gyakorlati szinten” nem merül fel - így pontosította az ukrán külügyminisztérium pénteken Henna- gyij Udovenko miniszter brüsz- szeli kijelentését. Udovenko csütörtökön azt mondta: Kijev hosszú távon egy megreformált NATO tagja kíván lenni. Rohamosan csökken Helmut Kohl népszerűsége, s a németek 58 százaléka rossznak tartja kormányának munkáját - áll a ZDF televízió pénteken közzétett felmérésében. A megkérdezettek 48 százaléka Gerhard Schröder szociáldemokrata politikust játná szívesen a kancellári székben. A Szolidaritás szakszervezet által meghirdetett nagyszabású békés tüntetésre csupán kétezren gyűltek össze Varsóban az adott időpontra. Sok bányász lapáttal és csákánynyelekkel felszerelkezve vett részt a megmozduláson. Felforgató cselekmények elkövetéséért bíróság elé állítanak egy amerikai állampolgárt Kubában. Az állami televízió jelentése szerint a tavaly letartóztatott Walter Van Der Veer „katonai célra használatos eszközöket” és ellenforradalmi propagandaanyagot csempészett a szigetországba. Anatolij Csnbajsz. az orosz kormány második embere és pénzügyminisztere pénteken ígéretet tett a hónapok óta elmaradt nyugdijak és munkabérek kifizetésére. Kertész Imre magyar író kapta meg az idén a lipcsei könyvvásár nagydíját. Kertészt Sorstalanság című művéért részesítették az elismerésben. Az Európai Unió Emanuele Gazzo-díjával tüntették ki pénteken Gömöri Endrét. A 75 éves újságíró és szerkesztő a sajtó szabadságának hirdetésével és védelmezésével vívta ki a nemzetközi zsűri elismerését. Négyórás intenzív eszmecsere Clinton szerint nem lesznek másodosztályú NATO-tagállamok Helsinkiben pénteken összesen négy órán át tárgyalt egymással Bili Clinton amerikai és Borisz Jelcin orosz elnök. A két politikus este közös sajtóértekezletén összegezte a megbeszélések eredményeit. A két elnök megállapodott abban, hogy Oroszország és a NATO kapcsolatait szabályzó dokumentumban az észak-atlanti szövetség kötelezettséget vállal arra, hogy sem nukleáris fegyvereket, sem csapatokat nem telepít az újonnan felvett országok területére. A sajtóértekezleten Bili Clinton hangsúlyozta: a kompromisszum nem azt jelenti, hogy a bővítés első körébe bevonandó országok a NATO „másodosztályú” tagállamai lesznek. A szövetség ugyanis garantálja biztonságukat, és hozzáférhetővé teszi számukra a katonai parancsnoki struktúráját is. Borisz Jelcin kijelentette: Oroszország rendkívüli jelentőséget tulajdonít annak, hogy a születendő orosz-NATO chartát a szövetség minden egyes tagállamának képviselője, s a szervezet főtitkára a kézjegyével látja el. Az orosz elnök közölte: országa továbbra is hibának tartja az atlanti szövetség kiszélesítéséről született döntést. Michael McCurry amerikai szóvivő a két elnök délelőtti eszmecseréjét követően azt mondta, hogy a tervezett chartáról nyilván a mai csúcs után is sokáig kell még tárgyalni. A délelőtti ülésen az európai biztonság kérdéseinek megvitatása volt a fő téma. Az orosz elnöki szóvivő kiemelte az EBESZ ebben betöltött szerepét, és azt mondta, hogy a két elnök itt jutott leginkább közös nevezőre. Amerikai megítélés szerint a két elnök számos találkozója közül eddig ezen folyt a legalaposabb és legintenzívebb eszmecsere, amely kifejezetten szívélyes és oldott volt. Szergej Jasztrzsembszkij orosz elnöki szóvivő úgy fogalmazott, hogy a találkozónak jó munkajellege volt, amely nemcsak az álláspontok kifejtésére, hanem közelítésére is lehetőséget adott. Ünnepélyes kézfogás a tárgyalások kezdete előtt FOTÓ: FEB/REUTER Merénylet Tel-Avivban Egyre feszültebb a helyzet Izraelben Tel-Aviv belvárosában pénteken déltájban egy öngyilkos terrorista fölrobbantotta magát egy kávéházban, amely a Purim ünnepe alkalmával tele volt vendéggel. A merénylet következtében négyen életüket vesztették, 43 személy megsebesült, közülük hatan életveszélyesen. A környéket lezárták. Feszült a helyzet Jeruzsálemben is, ahol 12 ezer rendőr biztosítja a nyugalmat a muzulmánok pénteki imanapján. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bizonyos feltételekkel elfogadná egy palesztin állam megalakítását. A Maariv című izraeli lap szerint a Netanjahu által elfogadhatónak tartott palesztin állam nem rendelkezhetne reguláris hadsereggel, sem nehézfegyverekkel, és területe nem terjedne ki Kelet-Jeruzsálemre. A város egésze ugyanis a kormányfő elképzelése szerint izraeli fennhatóság alatt maradna. Az izraeli rádióban a kormányfő kategorikusan cáfolta, hogy híve lenne a palesztin állam megalakításának. Csaknem három órán át tárgyalt egymással csütörtökön Kairóban Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság vezetője. A Reuter értesülése szerint a közel-keleti béketárgyalások válságáról volt szó, amelyet a kelet-jeruzsálemi zsidó lakótelep építéséről hozott izraeli döntés váltott ki. Romániával és Kanadával kezdődött Ötéves a Nyitott Égbolt Öt éve született és öt év óta nem lépett hatályba a „Nyitott Égbolt” („Open Sides”) szerződés, amelyet Helsinkiben 1992. március 24-én szö- vegeztek meg, s amelynek tető alá hozásában és alkalmazásában Budapest fontos és példamutató részt vállalt. Magyarország 1991. május 11- én kétoldalú egyezményt írt alá Romániával az egymás légterében végzendő felderítő repülésekről, amelyeknek azt a kölcsönös meggyőződést kellett erősíteniük, hogy a másik állam fegyveres erői és azok katonai tevékenysége nem jelentenek fenyegetést. Az egyezmény értelmében a két ország évente négy-négy repülést végezhetett egymás légterében, 1200 kilométeres maximális útvonalon, illetve legfeljebb háromórás repülési időben, fegyvertelen repülőgéppel, amelyet mindkét fél azonos légifényképezési berendezéssel látott el. Előzőleg, magyar meghívásra 1990. január 6-án egy kanadai Hercules C-l 30-as repülőgép végzett háromórás „próbarepülést” légterünkben, fedélzetén kanadai személyzettel és magyar szakértőkkel. A repülési útvonal, amelyet a kanadai fél határozott meg, több katonai objektumot, közöttük szovjet támaszpontot is érintett, Moszkva beleegyezésével. Hazánk légterében évente négyszer járhatnak idegen műszeres felderítő gépek. Az USA érdeke, hogy Európában stabilitás és biztonság legyen Az együttműködés új fóruma Az Egyesült Államok azért szorgalmazza a Délkelet-európai Együttműködési Kezdeményezést (SECI), mert elsődleges érdeke fűződik a kontinens biztonságának megszilárdításához - mondta pénteken a Magyar Külügyi Társaság előtt Richard Schifter, az amerikai elnök tanácsadója. A szervezet létrehozásának gondolata tavaly ősszel született meg, Schifter államtitkár Clinton elnököt is meggyőzte a kezdeményezés életképességéről. Elképzelése szerint a délkelet-európai térség tizenegy államát - köztük hazánkat - tömörítő együttműködési fórum elsősorban a politikai stabilitás és a gazdasági felemelkedés feltételeinek megteremtését segítené elő.-Ha ebben a régióban feszültségek keletkeznek, az egész Európát érinti. Márpedig a kontinens békéje egy és oszthatatlan. Az elnöki tanácsadó hangsúlyozta: a fórum nem regionális szervezet, tevékenységéhez sem apparátust, sem intézményeket nem igényel. Célja az, hogy az érintett államok részvételével - s a fejlett Nyugat hathatós támogatásával - előmozdítsa a gazdasági együttműködést; vonzóvá tegye a térséget a külföldi befektetők számára. Schifter szerint Magyarországnak gazdasági és biztonságpolitikai érdekei fűződnek ahhoz, hogy részt vegyen e munkában. „Önöknek is fontos, hogy déli szomszédaikkal virágzó gazdasági kapcsolatokat ápoljanak” - mondta.-A Balkánt ma jellemző felfordulás nem vonja-e kétségbe a kezdeményezés létjogosultságát? - kérdezte munkatársunk. Az amerikai politikus szerint a problémák megoldásának legjobb módszere az, ha az érintettek tárgyaló- asztalhoz ülnek, s erre ez lehet a legalkalmasabb fórum. Halmai Katalin Kevesebb a bőrrákos beteg Van értelme a szigorú tilalomnak Tavaly lépett életbe az a nemzetközi környezetvédelmi törvény, amely megtiltotta 21 ózonpusztító kémiai anyag alkalmazását. Egy holland tudományos vizsgálat szerint a szigorú szabályozás bevezetése nem volt hiábavaló: csak az Egyesült Államokban évente másfél millióval, Európában további félmillióval kevesebb a bőrrákos megbetegedés, mint korábban! A halokarbon vegyületek betiltása nélkül a bőrrákos esetek száma 2100-re megnégyszereződött volna, ám így remélhető, hogy „csupán” 10 százalékos emelkedés várható. A légkondicionálókban, hűtőszekrényekben és más készülékekben korábban használt klórvegyületek eltűnése nyomán remélhető, hogy az Antarktisz feletti ózonlyuk 2008- ig „beheged”. De vannak, akik legalább ötven évre taksálják a gyógyulás időtartamát, miközben attól is tartanak, hogy széteshet a nemzetközi jellegéből adódóan meglehetősen ingatag megállapodás. Nemrégiben például egy texasi republikánus képviselő fejtette ki, hogy „ismer egy-két tudóst, akik szerint az ózonlyuknak nincs is hatása az emberi szervezetre”. Ezért teljesen felesleges szerinte - a bizonyos iparágakat igen élesen sújtó - tilalom fenntartása. FEB Győr beépült az Audi-láncba Jó évet zárt az ingolstadti Audi Konszern, jelentette be nemzetközi sajtótájékoztatóján Herbert Demmel, az igazgatótanács elnöke. Szinte minden piacon növelték eladásaikat, miközben ringbe szálltak mind az alsó, mind a felső kategória vásárlóinak megnyeréséért. Világszerte érezhetők a gazdasági fellendülés jelei', állapították meg a rangos német autógyár vezetői, s ezt az eladási számok növekedésével indokolták. Öt évvel ezelőtt még csak 90, tavaly már a világ 120 országában futottak a négykarikás kocsik. Csaknem 10 százalékkal több autót adtak el tavaly, mint egy évvel korábban, s az idei első két hónap adatai alapján ez a tendencia alighanem tovább folytatódik. „A világgazdaság a nemzetközivé válás felé halad s ez alól az autógyártás sem tudja kivonni magát” - mondta lapunk kérdésére Franz-Josef Paefgen, az igazgatótanács helyettes elnöke, aki a nyár közepétől átveszi a cég irányítását. Példaként az Audi beruházási politikáját említette: hamarosan beindul a brazíliai szerelőüzemük, de gyártanak kocsit Dél-Afrikában, Malajziában, Indonéziában és Fülöp-szigete- ken éppúgy mint Kínában. Európában Győrött épült fel a legnagyobb külföldi bázisuk, ahol eddig már csaknem 630 ezer motor készült. Az igazgató tanács leendő elnöke rendkívül elégedett a magyarországi gyár eredményeivel, hiszen nélkülözhetetlen részévé lettek a termelésnek. Eddig 600 millió márkát fektettek be a Rába partján, máris több mint ezer embert foglalkoztatnak, de a bővítése az idén is folytatódik. Nemcsak az Áudikban, hanem ma már a Volkswagen Konszern valamennyi típusában alkalmazzák a legkorszerűbb technológiával készülő győri ötszelepes motorokat. A fejlődés azonban nem enged megállást: már az idén elkezdik gyártani a legújabb, kétszele- pes, változtatható szívócső-vezérlésű, 1,6 literes alumíniummotorokat, amelyek jelentősen csökkentik majd a kocsik üzemanyag-fogyasztását és súlyát is. Somfai Péter Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Linda Gray Enrique Iglesias tud titkot tartani Gáti Kati finomságai Barbra Streisand mellé erős férfi kell Apasági per Franco Nero ellen TAVASZI MILLIÓS NYEREMÉNYESŐ Tvr-hét - a műsorújság í • ♦ i