Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)
1997-02-01 / 31. szám
1997. február 1., szombat Háttér - Riport Dünántúli Napló 9 Adalékok, mindkét oldalról, a homorudi halállista mögé Háború, egyelőre vér nélkül .. .tegyék át őket a jugoszláv határon! M essze vagyunk, nagyon. Mintha a Duna innenső oldalától - ahogy a komp átér Mohács-szigetre egyre keskenyedő út vezetne Homorúdra, beszűkítve nem csak a mozgásteret, de a gondolkodást is. Görcs Péter polgármester is azt mondja a telefonba valamelyik kollégájának, „ ... az ilyen világtól elzárt helyeken, mint mi is vaGondban a polgármester gyünk ...” Ide, ebbe a zárt közösségbe jöttek menedékesek, öt évvel ezelőtt, csaknem hatvanam Három család Bezdan környékéről, Szerbiából. Alkatra valódi délszlávok, magyar anyanyelvűnek mondják magukat. Rétyi Istvánná „ Fenti személyek magyar állampolgárok, akik idézés nélkül megjelentek a homorudi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében, hogy a Homorúd községben lakó 3 menedékes családdal kapcsolatos problémájukat elmondják. ” A Menekültügyi és Migrációs Hivatal képviselője vette fel a jegyzőkönyvet január 16án. Nyolc homorudi - a „fenti személyek” - mondja el rendkívül súlyos vádjait a három menedékes családdal szemben. Három család, benne hat felnőtt, mindegyik valamilyen módon közeli rokona a másiknak. Mondhatnánk: klán. A panaszosok fegyverrejtegetésről, fegyveres és életveszélyes fenyegetésekről, lopásról, rendszeres tolvajlásról, betörésekről, halállista készítéséről beszélnek. Legtöbbjéhez hozzáteszik: nem tudom bizonyítani. Csak a két és fél órás beszélgetés - amelyen mindkét fél ott volt - vége felé felcsattanó ordí- tozás során lehetett hallani: tanúim vannak! K i maradna nyugton, ha tudja: a menedékes szerbek által készített halállistán az ő neve szerepel az élen? Márpedig - mondja Rétyi Csaba - én vagyok az első célpont.- Honnan tudja?-Maga a Dudás mondta.-Miért került rá a listára?- Hát azt én meg honnan tudjam?- Fél?-Nem. Ha meg akarják tenni, úgyis megteszik. Az ilyen népek nappal suny- nyognak, éjszaka mozognak. Dudás István az egyik menedékes. Sűrű, erős, őszes haja van, keskeny arcát, hosszú állát többnapos borosta fedi. Rétyi édesanyja közvetlen szomszédja egy másik menedékes családnak, Smérity Györgynek. Smérityné és Dudásné testvérek. Rétyi Istvánné most felemlíti: Smérityék tyúkjai, kacsái, más állatai átjártak gondozott kertjébe, letarolták munkájának gyümölcsét, hiába figyelmeztette őket. A közöttük lévő háború tehát például a paradicsommal kezdődött. Eberling Gyula, ugyancsak panaszos: Többek előtt ordította nekem a Dudás, hogy neki sok félnivalója nincsen, nagyon vigyázzak, mert ő olyan helyeken is járt, hogy örüljek, ha eddig élve megúsztam! Eberling fia, a még kiskorú Balázs is rajta van a halállistán. Smérity előveszi szerb katonakönyvét, mutatja, nem lehettek ott a háborúban, mert éppen a tartalékos katonai szolgálat teljesítése elől menekültek Magyarországra. Mintha azt akarná bizonyítani: se véres, se kegyetlen dolgokban nem vett részt, fegyver sem volt a kezében. Matacz Istvánné láztól csillogó szemmel mondja, alig két hete rövidcsövű géppisztollyal fenyegette meg Dudás: Úgyis agyonlőlek, mint egy rühes kutyát! Rétyiné hozzáteszi: ha nincs fegyverük, talán csúzlival lőtték le azt a nagy szarvast, ami még az utánfutóról is lelógott, mikor az este sötétjében hazahozták? És mi az, hogy háború elől menekültek? A többi menedékes haza-hazajár, aggódnak otthoni dolgaikért, könnyes a szemük, amikor fényképeket mutogatnak, de ezek nem tudnak, nem akarnak hazamenni, mert nincs ott semmijük, ott is pont olyan rossz hírt hagytak maguk után, mint első magyarországi letelepedésük helyén, ahonnan Homorúdra jöttek. Sőt, ha odaátról jön valaki, Bezdan környékéről, akik ismerték már akkor Smérityéket, Dudásékat és meglátják őket a homorudi kocsmában, elcsodálkoznak: ezek a szemetek még mindig itt vannak? N em volt itt soha se lopás, se betörés, amíg ez a három menedékes család ide nem jött - mondja Bíró István. - Csak feltételezni tudom, hogy ők csinálják, ők lopnak a tsz-erdőből fát, palatetőt a révnél. Smérity hangja is felcsattan: a fát elismerem, a szénát is, megmondtam a rendőröknek is, de azok azt felelték, ilyen dolgokkal nem foglalkoznak. Ez az - pattan fel nyolcvan évével Probojcsevics Pál -, micsoda egy ország az, ahol a rendőrök ilyen módon tudomásul vesznek dolgokat? Jobbakat is felakasztottak már! Én azt mondom, szedjék össze mind a menedékeseket, akiknek vaj van a fején, tegyék át őket a magyar-jugoszláv határon, azután nézzenek szembe a saját hatóságukkal, a szerb rendőrökkel! Húszezer forintot fizettem ki utánuk! Smérityné: Mi a bajuk velünk? vége. Szeretném, ha eltűnnének innen - mondja Éberling Gyula -, mert olyan emberek ezek, akiket szívesen fogadtunk, soÉn vagyok az első célpont kát segítettünk rajtuk, azután meg a halállistájukra teszik a kisfiam. Smérityné hangosan kiabálva kérdi: de hát mondják már meg végre, mi a bajuk velünk? Hiszen csak beszélnek, beszélnek, de semmit sem bizonyítanak?- Addig-addig éleződik ez a helyzet, addig lesznek mind hangosabbak a szócsaták - mondja Matacz István -, amíg vér nem folyik. Ez a véleménye a nyugdíjas tanítónőnek, Rétyi Istvánnénak is: nem tudom, mit teszek, de most már nagyon elegem van belőlük! T izen a homorudiak közül ezen a beszélgetésen a szemükbe mondták a menedékeseknek: azt akarják, hogy menjenek el Homorúdról. Smérityék, Dudásék sem maradtak adósak a válasszal: mindenképpen maradnak.- Ha valami ezek után itt történik majd, azt mind magukra fogják.- Akkor is maradunk! A helyi önkormányzatnak joga arra, hogy saját hatáskörében eljárva kiutasítsa Homorúdról a település által nem kívánt menedékeseket, nincsen. Meglehet, mindenki vérre vár: az önkormányzat, a migrációs hivatal, a rendőrség, a helyi lakosok és a menedékesek egyaránt. Nem kizárt, hogy egy összetűzés hamar okot szolgáltat valamilyen megoldáshoz. Vagy már a legelején ezt az egész, most már sokakat türelmetlenné tevő menekültügyet egészen másképpen kellett volna kezdeni. Mészáros Attila Dudás is megszólal: elismerem, a volt házigazdám kezét én törtem el. Magyarázata: megtámadta egyéves kisgyermekét a karján tartó, terhes feleségét, a házbért követelve. Azt mondja az idős Gó'zsi Istvánné is: jóval, segítséggel fogadtuk őket, de még a számlákat se fizetik, már húszezer forintot fizetett ki utánuk - és még ők fenyegetőznek! Sorjáznak a panaszok, a hangnem mind felháborodot- tabb, a menedékesek asszonyai fel-felugrálnak. Van még valami a háttérben, ami az indulatokat tovább korbácsolja: a menedékesek feljelentettek egy csomó homorudi embert garázdaság miatt. Múlt év októberének közepén - állítják - udvarukban felbontották a kocsit, kivágták a gumijait, ösz- szetörték a lámpáit, sörétes puskával többször is a házra lőttek. Legyintenek azonban a menedékesek: senki sem hallotta a lövéseket, nincs tanú . .. Nincs tanú, semmire. Se ezen, se azon az oldalon. Dr. Balázs András jegyző:- Zavart az egész, de még a menedékes fogalmának, tartalmának tisztázása is. Mindenesetre a migrációs hivatal munkatársa azt mondta: ha valamilyen bűncselekmény rájuk bizonyul, menniük kell Magyarországról, az itt tartózkodási engedélyük lejártával Homorúdról mindenképpen. A jegyző a lejáratot január 18-ban határozza meg, Smérity mutatja az engedélyt: május ♦ i i
