Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)
1997-02-22 / 52. szám
6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1997. február 22., szombat Hírcsatorna A Grastyán-díj kiosztása. A tudós, pedagógus Grastyán Endre professzor emlékére hozták létre 1990- ben azt az alapítványt, melynek célja a 30 év alatti fiatalok kutatómunkájának és tanulásának, illetve a TIT-tel foglalkozók munkásságának támogatása volt. Idén február 25-én 15.30- kor a Művészetek Házában lesz a díjátadás. Zene a kicsinyekért. Jótékonysági koncertet adnak a Pécsi Szimfonikus Zenekar művészei vasárnap délután 5 órakor a Művészeti Szakközépiskola Radnics utcai épületében. A Bornemissza utcai bölcsődések javára felajánlott hangverseny védnökei dr. Révész Mária alpolgármester és a bölcsödés gyerekek szülői. (ee) Szerzői est. Dr. Várnai Ferenc kóruskompozícióiból összeállított válogatás fogadja azokat, akik részt vesznek a 60 éves zenepedagógus pécsi szerzői estjén ma este 6 órakor a Liszt Ferenc Hangversenyteremben. A műsorban fellép a mezőtúri Kossuth utcai általános iskola kórusa, a pécsváradi Fülep Lajos Művelődési Központ női kara, a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium vegyeskara, a gimnázium Bartók leánykara és a dombóvári Kapos kórus. Közreműködik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tanárképző Intézetének kamarazenekara is. Az Ifjúsági Ház kínálatából. A Csipkerózsikát mutatja be a pécsi Ifjúsági Házban a Sziporka Gyermekszínpad március 2-án 10 órakor. A nyilvános főpróba 1-jén 15 órakor lesz. A két részes mesejátékot N. Szabó Sándor rendezte. Gebauer Ernőről, a freskóiról híres pécsi festőművészről tart diavetítéssel egybekötött előadást Dr. Pandúr József művészettörténész február 26-án szerdán Pécsett a Nevelők Házában este fél hatkor. (f) Koncertek. ír és skót népzenét játszik az a M.É.Z. együttes, mely február 28- án 19 órakor lemezbemutató koncertet ad Pécsett, a Harmadik Színházban. A klasz- szikus zene szerelmeseit február 24-én 19.30-kor a POTE aulában a Pécsi Szimfonikus Zenekar koncertje várja. „Itt hagyom nektek...” Pákolitz István hagyatékáról Pákolitz István költő 1996. május 14-én hirtelen távozott az élők sorából, mégis kerek, befejezett életművet tudhatott már maga mögött. Ám egy költő életműve sosem csupán annyi, ahány nevével jelzett kötetet számlálhatunk össze a polcokon. így volt ez Pákolitz István esetében is, akinek felesége a gyász első fájdalma elmúltával csodálkozva nyitogatta a fiókokat, szekrényeket, mi minden kincset rejtenek még!- A férjem mindig nekem mutatta meg elsőként az elkészült verseket - mondja Pákolitz Istvánná -, de számtalan olyan füzete, naplója, feljegyzése volt, amiről se én, se más nem tudott. Először is a „pepitafüzetek” 1936-től vezetett kézírásos eredetijei. A 17 éves diák Pakson kezdte verseit, feljegyzéseit az akkor kapható szürke-fehér kockás fedelű iskolafüzetekbe vezetni - ha valamely kutató egyszer Pákolitz István zsengéit, indulását szeretné feldolgozni, nem küzd majd forráshiánnyal. A 16 darab, a 1930-40- es évekből való füzetet a költő egyébként évtizedekkel később „osztályozta”, effajta minősítések olvashatóak: „Ady-módi”, „Ez nem is egészen rossz!”, a szöszke-össze rímpár mellé odabiggyesztette „Óriási!!!” Fontos irodalomtörténeti anyag lehet Pákolitz István kiterjedt levelezésének gyűjteménye. A Jelenkor szerkesztőjeként jóformán az egész magyar irodalommal munkakapcsolatban állt az élő klasszikusoktól az induló fiatalokig, azonban ezen levelektől különválogatta a számára legfontosabb, személyesen neki írtakat, amiket Illyés Gyulától, Weöres Sándortól, Károlyi Árnytól, Bertha Bulcsútól kapott. Ä levelezést dr. Nagy Imre irodalomtörténész segítségével rendezik és publikussá teszik. Pakson, a helyi múzeum segítségével berendezendő Páko- litz-emlékszoba számára az özvegy felajánlotta férje pécsi dolgozójának teljes berendezését. Itt kapnak majd helyet a költő kitüntetései, személyes tárgyai, és talán még a versben megénekelt „faterszék” is. M. K. A múzeum drága forintjairól A pécsi Janus Pannonius Múzeum az ország közismerten az egyik legnagyobb megyei intézményhálózattal rendelkező múzeuma. A szakmai és az idegenforgalomnak szánt kínálata nemzetközi rangú, ahogyan falain belül s azon kívül folyó tudományos kutatómunka is. Az intézmény költségvetési keretszámairól január 27-én döntött a Baranya Megyei Közgyűlés, tudtuk meg dr. Ecsedy Istvántól, a múzeum igazgatójától. Ami a fenntartásműködtetés költségeit illeti, az intézmény osztályai közül több - elsők közt a képző- és iparművészeti osztály - épületek sorát jelenti. Nem szólva arról, hogy olyan jelentős intézmények is ide tartoznak, mint a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum, amely a szerb, szlovén és elsősorban a horvát nemzetiségiek hazai bázismúzeuma. A finanszírozás nem mai keletű ellentmondása az, hogy a közgyűjteményeket, levéltárat, könyvtárat, a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központot és más intézményeket magában foglaló szféra - igazgatási, értékvédelmi feladataival együtt - a megye lélek- száma alapján kap pénzt a központi költségvetéstől. Ez a fejkvóta-rendszer nincs tekintettel az intézmények funkciójára, ki- terjedtségére vagy - éppen a múzeum esetében - az ott őrzött értékek nagyságára, minőségére és az azzal kapcsolatos szakmai feladatok költségtényezőire. A pénz felosztásáról és a költségek kiegészítéséről az intézményeket fenntartó megyei közgyűléseknek kell dönteni. A Baranya Megyei Közgyűlés lehetőségei szerint figyelembe veszi a hatalmas gyűjtemény fenntartási nehézségeit, amit bizonyít az is, hogy a szférában felújításra szánt 9,8 millióból 7- et a Janus Pannonius Múzeum kapott meg az idén. Ettől függetlenül az 1997-ben a bérekre szánt 91 millió forint szolid közalkalmazotti átlagbéreket takar, és rendkívül szigorú gazdálkodást követel a dologi kiadásokra fordítható 28,1 millió is. Ezekbe a keretöszszegekbe akkor is nehéz lesz „beleférni”, ha a dologi keret az idén 10 százalékkal növekszik - tegyük hozzá, hogy hosszú évek után, s messze lemaradva az inflációtól. A „bevéteF’-rovatban 20 millió szerepel az idén, azonban ez igen nehezen tervezhető, hiszen nagysága a forgalomtól, azon belül a nyári idegenforgalomtól is függ. „A kérdés az, a múzeum meg tudja-e őrizni a hagyományaihoz, színvonalához méltó tevékenységét, tud-e vigyázni értékeire - fogalmaz az igazgató. - Csak előre menekülhetünk. Mindent kockáztathatunk, csak gyűjteményt nem! ” Árra törekszenek, hogy a racionalizálás ne csonkításhoz vezessen, hanem az összpontosítást segítse. Ez a múzeumi alapfeladatok - rendszerező, feldolgozó munka, a forrásanyag értéknövelő gondozása - előtérbe állítását jelenti. Az említett 7 millióból 5 kell a Papnövelde utcai épület belső átalakítására, födémfelújításra. Ide majd a Szabadság úti Modem Képtár anyaga kerül. A képtár helyére később a Rákóczi úti Természettudományi Gyűjtemény költözik. 2 milliót emészt fel az épületek érintés- védelmi rekonstrukciója. Nem szeretnének a tárlatok katalógusáról, kiadványaikról sem lemondani. Megjelentetésükben továbbra is szeretnék élvezni a megye, a szakminisztérium bizalmát. B. R. Pécsi, Jókai utcai ásatáson talált középkori leleteket restaurál a régészeti osztály munkatársa fotó: laufer László Variációk kórusra és szájharmonikára Ki oson fel ma hajnalok-haj- nalán a kocsmai pódium megreccsenő deszkáira Horvát- hertelenden, hogy az alvó hangszereket lopva kipróbálja? S ha már a jótorkú szentmártoni béresek is berekedtek, melyik kialvatlan, duzzadt szemhéjú kisfiút ösztökélik: „Ferike énekelj és szájharmonikázz!” Persze, ma is felbukkannak a zene törékeny szárnyát korán a hátukra ragasztó muzsikusok, mint Várnai Ferenc, de kevés lesz, aki hasonló utat jár be, mint ő. A karnagyot, zeneszerzőt, Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának óraadó népzenetanárát most köszöntik ma szerzői esttel. Azt mondja, az összeállítást barátjának, Kertész Attila karnagynak, a tagozat igazgató- helyettesének is köszönheti. „Sokan tudják, de mégtöb- ben nem tudják, hogy én afféle néptanító, népnevelő vagyok, illetőleg annak maradtam és maradok - írja 1995- ben, amikor kitüntetését, az Apáczai-díjat megköszöni. Szóban azt hangsúlyozza - szerencséje volt. Enge János, Gorierri Ferenc tanítványaként már a Pécsi Lyceumban zenekarokat verbuvál, hidasi tanítóskodása idején a pad- ban ülő bukovinai székely gyerekek és szüleik szinte kínálják, hogy népdalt gyűjtsön, kórust alapítson. Ezzel a lendülettel folytatja munkáját Szederkényben, ahol egy Kisfa- ludy-népszínmű általa zenésített szövegét ma is dúdolják a pincesoron. Pécs- váradon már népművelési szakfelügyelő. Itt alakítják meg a Zengő Együttest. Majd az iskolák ének-zenei szaktanácsadója. Népzenei gyűjtőmunkáját - baranyai bolyongásainak termését - tizenegy kötet jelzi. Az idők mélyéből segíti előhozni az elhunyt előd, Schneider Lajos szellemét, aki a mohácsi népdalversenyek névadója lesz Szervezőmunkája éleszti a népdaléneklés hagyományát a megyében, s közben tanít, tanít, tanít. A gimnáziumokban még filozófiát is. De mindenekelőtt zenét, zenét, zenét. B. R. Afféle népnevelő, néptanító vagyok fotó: laufer László Futnak a képek Filmjegyzet Mancika szerepében Nagy Natália Krumplistészta-keringő A Csinibaba képein néhányszor feltűnik egy tizenkét-tizenhá- rom éves kamaszfiú. Üldögél, eszeget, vizet iszik, s ki-kinéz a vászonról. Hamiskás-cinkosan összenevet a publikummal. Az utolsó felvételek egyikén is őt látjuk. Vajon ki ez a legényke? A film cselekményében nem vesz részt, csak ott van. Mégis fontos szereplő. Ő az elbeszélés nézőpontja. Ámulva szemléli a felnőttek világát. A VIT-re való lázas készülődést, a „tömbtársak” serénykedését, hazatérését a munkából, az esti táncmulatságot, miközben reszket a hold a tó-ó vizén ... Ismeri a szereplőket: Boston Cézárját a csónaklánccal, Mancikát és Tupir- kát, a fontoskodó házmestert (pardon, tömbbizalmit) és természetesen Bajkon urat a távcsövével. 1962-ben vagyunk. Gagarin felrepült az űrbe vagy hova, de Sztálin szobrának levágott bronz-mutatóujja immár hat éve egy decens férfiú táskájában pihen. A kamaszsrác ez utóbbit nem tudja, legfeljebb csak sejti. Mint annyi mást is. Hogy az ifjú zenészek Helsinkibe készülnek, de valójában Amerikába szeretnének eljutni (ez onnan már csak egy ugrás), Fecskét szívnak, de Chesterfi- eldet szeretnének, bambit isznak, ám coca-cola után epedez- nek, s miközben Angélának teszik a szépet, a dúskeblű Anita Ekberg jár az eszükben. Infantilis dolce vita. . . Fura, képmutató világ. Olyan, mint az a pereces a moziban, akiről mindenki tudja, hogy valójában rendőr. Igaz, Tériké nem hazudik, csakugyan van rajta bugyi, nemcsak mondja, ami kétségkívül megnyugtató. Szóval 1962-ben vagyunk. Ki mit tud. Kaparj, kurta ... A Magányos Szívek Bisztrójában pedig szól a Krumplistészta-keringő. A filmbeli fiú ma ötven felé jár. Biztosan nézi a filmet, a régi, letűnt világot. A kisszerű, leszorított, hazug, háztömbkörüli létet. És restelli ugyan, mégis némi nosztalgiával érzékeli azt a kissé naiv derűt, ami az akkori fiatalok közelében lebeg, mint a hidegben a pára a fagy ellen védekező emberi test körül. Ez a kettő együtt: a hatvanas évek. Ezért szeretem Tímár Péter filmjét. Hogy ezt a kettőt egyben tudja látni s láttatni. A párát és a hideget. A krumplistésztát és a keringőt. A többi, mármint a dolog szakmai része, innen már magától értetődő. Az öntörvényű- ségre törekvő, groteszk látványvilág, a szereplők különleges mozgatásával és a képrögzítés ironikusan váltakozó tempójával, a szellemesen áthangszerelt dalokkal (Kispál és a Borz). No és Gálvölgyi első filmszerepében, aztán Ándorai Péter, Reviczky Gábor, Cseh Tamás, Nagy Natália, Igó Éva és Lázár Kati mint Emesztin. Szóval ez egy jó magyar filmvígjáték. Aminek a végén Bajkon úr régi vágya is beteljesül. Aztán mintha egy kéz letörölné a vászonról a képeket. így hát azok most már a szemünkben peregnek tovább... Nagy Imre
