Új Dunántúli Napló, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)
1997-01-07 / 6. szám
1997. január 7., kedd Riport Eflinántúli Napló 9 Levang István életének utolsó lakhelye. Talán a lovak testének melege még életben tarthatta volna laufer László felvételei A halál magányos szolgája A rossz ajtó sem védhette meg a hidegtől az áldozatot „Újabb áldozatot szedett a kemény téli hideg: csütörtökre virradó éjjel megfagyott egy hajléktalan Sásdon. A 43 éves L. I. már évek óta egy lóistállóban meghúzódva telelt át, ám a lovakat tavaly eladták, s a szerencsétlen ember a hideg istállóban lelte halálát.” (ÚDN. 1997. jan. 3.)- Ki ne ismerte volna? - kérdez vissza a postánál megszólított férfi. Hangjában sajnálat van, mellette csodálkozás, mert - magyarázza - amilyen körülmények között élt régebben, azt meg kellett volna becsülnie. Látta ő is, sokszor, néhány éve még az is előfordult, hogy valami alkalmi munkát csinált, de állandóan gyűrött, borostás arca, s az, hogy soha nem lehetett tudni, mikor van kómában, előrevetítette a tragédiát.- Amikor még traktoros volt a tsz-ben, már akkor előfordult, hogy feldobták szegényt a pótkocsira, mert a vezetőfülkébe már nem lehetett beengedni. Ivott, ivott, ivott... Jó tíz éve csúszott Levang István az élet peremére. Rongyokkal, szénával bélelte, alkohollal fűtötte.- Ő volt talán az utolsó csavargója Sásdnak - csendesedik el a férfi hangja. - Látható volt, ahogy évről-évre araszol a halál felé. De hát ki is figyelne fel egy elfogadott életvitelű emberre? Egy rendes fickóra? Az állandóan részeg, a rendetlen, a mosdatlan, hontalanul imbolygó alak beleerőszakolja magát az emberek szemébe. Ott is marad, s nem tudjuk, milyen arányban keveredik bennünk a megvetés és a sajnálat. Felsőegerszegi születésű volt. Ki tudja, miért, de amikor korábbi családi élete felborult, nem volt hajlandó messzebbre költözni. Amúgy is a maga urának akarta tudni magát. Azt mondja Sásd polgármester-asz- szonya, Kovács Sándorné: minden segítő szándékot elutasított.- Nekem ne parancsoljon senki! Ez volt a magyarázata, mintha abból, hogy elfogadja a szociális otthonban a helyet, vagy délben a meleg ételt, visz- szafizetendő kötelezettségek következtek volna. Az alkohol rabságában a szabadságát féltette.-Jogosult volt rokkantsági nyugdíjra, de hiába kezdeményeztük, elutasította. Megjárta szegény a tüdőszanatóriumot is. Segélyt adtunk neki, nyaranta alkalmi munkát. Január 1-jén, délelőtt 10 órakor bekopogtatott Kovácsék- nál. A „hivatalos” figyelmen túl: a polgármester-asszony is felsőegerszegi, nagyon régóta ismerte Levang Istvánt.-Rettenetesen éhes lehetett, mert amikor be akartam neki csomagolni egy tál kocsonyát, azt kérte: ehesse meg azonnal. Elfogadott még egy pohár bort, egy kávét, majd elment. Az volt az érzésem: elköszönése hosz- szabb időre szólt. Kiderült: több ismerősét végigjárta azon a napon. Ma már úgy vélik: búcsúkörút volt.- Nem volt akkor olyan hideg az éjszaka! Szerintem nem a fagy végzett vele. Kimerülhetett, vagy annyira sokat ivott, hogy egyszerűen megszűnt élni. Végig gondoltam többször is: egy istállóban azon az éjszakán, ha voltak ott lovak, ha nem, nem lehetett megfagyni. Tételezzük fel, hogy Levang István tudta: ez az utolsó éjszakája? Megvárt még egy évkezdetet, s hagyta, hogy bekövetkezzen, amit most egy asszony mond a buszpályaudvarnál?- A halál szolgája volt... Pedig a halál is meghagyta makacs magányosságát. Vannak hozzátartozói, de nem tartotta velük a kapcsolatot. Értesítést már csütörtökön kapott egyikük, s jelezte a többiek nevében: a temetés költségeinek 50 százalékát össze tudják szedni.- Hamvasztás lesz - mondja a sásdi polgármesteri hivatal munkatársnője. - Utána egyházi temetés, a szülei kovács- szénájai sírjába kerül majd az urna. A költségek másik felét az önkormányzat vállalta. A „köztemetés” kifejezést használja, ami - most - Levang István szinte teljes magára maradottságát egy detonáció erejével villantja fel. Lerongyolódott maga az istálló is. Megtűrt rom lett, megtűrt lakóval. Öreg-kopott épület, s most, hogy már nem dobban benne se szív, se lovak patája, kihűlt belőle az élet minden nyoma. Meglehet, egy hirtelen szélvihar tetejét rontja majd, porfelhőt kap fel, s mesz- sze cipeli magával Levang István nyomorúságos menedékének még megmaradt parányait. Talán éppen Kovácsszénáján leejti, a bezáruló kör nyugalmával téve utolsó pontot egy kóválygó élet végére: régi sírra ten ti. Mészáros Attila A falu értékei és felelőssége Építkezni először önmagunkban és önmagunk körül kell (2.) Magyarország az európai állapothoz viszonyítva kedvező környezeti helyzetben van. A nyugat európainál kisebb arányú iparosítás és urbanizáció következtében érintetlen természeti értékek is fennmaradtak. Az utóbbi évek azonban több jelentős változást is hoztak. A mezőgazdaság válságos helyzete, tőkehiánya nem csak terméskiesést, de a radikálisan csökkenő vegyszerhasználat következtében a természeti környezet részbeni regenerálódását is jelenti. A tulajdonviszonyok megváltozása és a növekvő szegénység viszont a környezet kirablásához vezet. Önmagáért, utódaiért A felelősség a már említett alig 40% népességé. Ez a kisebbség gazdálkodik, vagy garázdálkodik ismeretei, lehetőségei és képességei szerint. Rosszul gazdálkodik, ha nem ismeri fel a kezelésében lévő értéket, ha nem hagyják jól gazdálkodni. Ha nem ismeri fel, hogy bármit tesz, önmagáért teszi, önmagáért, és utódaiért. Jót, rosszat. Akkor is, ha a senki földjét szeny- nyezi, akkor is, ha a szomszéd földjére önti a vegyszermaradékot, akkor is, ha idő előtt kivágja az erdejét, ha az út- széli árokba engedi a szippantott szennyvizet, ha diófát lop, ha gondatlanul bánik a vegyszerrel, a zsilippel, a használt akkumulátorokkal, ha a gyomot nem kaszálja rendszeresen. És mindnyájunkért cselekszik, ha gondosan kezeli a rábízott javakat. Mert a Föld egy zárt rendszer, nem lehet belőle kidobni a hulladékot. A hulladékot legjobb nem termelni. De termelünk, és az életterünket jelentő természetnek kell befogadnia, feldolgoznia, visszaforgatnia, hasznosítania, semlegesítenie hulladékainkat. Nem is olyan régen a parasztgazdaságok még hulladékmentesen működtek, nem volt melléktermék, minden termék hasznosult. Ez volt a kicsi, ami szép volt. Nem gondolom, hogy vissza lehet térni ehhez a termelési formához. De bizonyára lehet találni középutat, köztes megoldásokat az ipari jellegű és méretű gazdálkodás és a kisgazdaság között, és ezt nem csak gazdaságméretre, hanem környezetkímélő megoldásokra is értem. Mindez elsősorban szemlélet kérdése. Ha tovább elemezzük a falvak területhasználatát, azt láthatjuk, hogy a háromezer falu egyharmada 500 léleknél kisebb aprófalu. A területi adottságoktól függően kialakultak aprófalvas térségek. Ezeken a területeken, tehát ezer önkormányzat területén él az ország népességének alig három százaléka! Vagyis a földhasználati felelősség ezekben a térségekben hatvá- nyozódik. Az Ormánságra vannak számított adataim, ahol a lakosság az arányához képest négyszer akkora földterületet kezel, mint az országos átlag. Magyarán, minél szétaprózottabb a települési struktúra, annál kisebb a fajlagos népsűrűség, aminek igen komoly következményei vannak. Az aprófalvas térségek az ország minden szempontból a legrosszabbul ellátott területei. Hiányos az alapellátás, az infrastruktúra, következésképpen nincs munkahely, nincs értelmiség, alacsony a képzettségi szint, a hátrányok egymást gerjesztik. Menekül, aki teheti, vagy azért dolgozik, hogy a gyerekének ne kelljen ott élnie. A leghősiesebben kitartó, falujához ragaszkodó réteg nagy részének szeme előtt pedig a felemelkedésnek egy városi mintájú útja lebeg. Városi jellegű házat épít, városi bútorral és eszközökkel szereli fel, autópálya és gázvezeték után lobbizik, mert nem ismeri fel saját értékeit. Természetesen joga van a mosógéphez, a mikrosütő- höz és a telefonhoz, sőt, bizonyos szolgáltatásokra nagyobb igénye van, mint a városinak. Léptékváltás A gond az, hogy semmilyen területen nincsenek végiggondolva, kidolgozva, kitalálva a falu megoldásai. A falu megoldásai nem a városi megoldások lekicsinyítve. A léptékváltás más technológiát és más minőséget igényel. Ehhez is szükséges lenne végre a falvak egységes érdekképviselete. Faludi Erika a Kispad Alapítvány kuratóriumának elnöke Matematikából 36-féle tétel r Érettségi, te drága! Matematikából 36 féle tételt készítenek, de akik matekversenyen indulnak, mint képünk szereplői, könnyebben vágnak neki az érettségi záróvizsgának is fotó: laufer László Magyarországon évente átlagban 90 ezren érettségiznek. E fontos vizsga szakmai előkészítésével az Országos Közoktatási Szolgáltató Irodát bízza meg a Művelődési és Közoktatási Minisztérium. Az iroda 1992 óta évente 12 miihót fordíthat a tételek elkészíttetésére, nyomdai kivitelezésére, postázására. Varga Márta igazgató szerint nagyon kevés a négy éve megállapított összeg, hiszen ennyi idő alatt a nyomdai költségek jócskán emelkedtek, a tételkészítésben közreműködők díja pedig - egy tételsorért 8 ezer forintot fizetnek - szinte szégyellni való. Nem könnyű munka a tételkészítés, ráadásul például matematikából 36 félét csinálnak, és az 5 érettségi tantárgy közül is külön tételek készülnek a nappali és esti tagozatosoknak, a speciális osztályoknak, a szakképzési intézményeknek, a két tannyelvű iskoláknak, a balettintézetnek. És akkor még nem szóltunk az idegennyelvekről. Kínaiból, japánból, portugálból hárman, négyen érettségiznek évente, és számukra is tételeket kell készíteni. Vagy azoknak a külföldi állampolgároknak, akik hazai iskolában magyarból, mint idegen nyelvből érettségiznek. Idén legalább tíz nyelven kell magyar érettségi tételt csinálni. Az érettségi tételek „alapanyagát” bizottság jelöü ki. Ezt követően megoldótáblákkal kiegészített tételeket formálnak. A minisztérium márciusban választ közülük - minden tételből több készül - tantárgyanként hármat. Ebből egy lesz érettségi tétel májusban, egy az őszi pótérettségin kap szerepet, egy pedig tartaléknak kell. A kiválasztás után kezdődhet a bizalmas nyomdai munka, ezt rendszerint egy ember végzi, és többnyire vasárnap. Ha minden kész, következhet a tételek csomagolása megyénként, iskolánként, illetve a postázás futárral. Mindez 12 miihójába kerül az államnak. Ehhez jön még az érettségi vizsgaköltsége, mely az iskolafenntartók pénztárcáját so- ványítja. Az érettségi elnökök tanulónként 350-400 forintot kapnak, a vizsgáztató tanárok írásbeli és szóbeli esetén diákonként 200 forintot - ugyanennyi a tarifa az idegen nyelvek esetében, ha csak írásbeliztetnek vagy csak szóbeliztetnek, akkor 150 forintot. Az igazgató - vagy a helyettese - ha részt vesz a vizsgán, tanulónként 100 forintot kasszírozhat. Az ország mintegy ötszáz középfokú, érettségit adó intézményével, 350 forintos elnöki díjjal számolva - és 90 ezer tanulóval - a fenntartók kifizetnek 31 milliót az érettségi elnököknek; 9 millió forintot az igazgatóknak, illetve a helyetteseiknek, és iskolánként öt vizsgáztató tanárral számolva 4,5 millió forintot a pedagógusoknak. Az iskolafenntartók - többségük önkormányzat - 32 milliónál is többet költenek az érettségire. Magyarországon a minisztérium 12, és az ön- kormányzatok 32 milliójával együtt 44,5 millióba kerül az érettségi. Hogy a szülőnek és a diáknak mennyibe, arról nincs pontos adat. Becslések szerint a ballagási ruhakölteményekre, az elegáns helyeken rendezett bankettekre, a tanárok megjutalmazására a minisztériumi költség háromszorosát is kiadják a szülők. Úgy látszik, nekik akkor jó az érettségi, ha drága. N. G. I
