Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)

1996-12-07 / 334. szám

1996. december 7., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli Napló 7 Egy pécsi zenei jubileumra A zenekarok léte - legyen az főúri, egyházi vagy városi szolgálatban - mindig is a ze­nekultúra fémjelzése volt. A 18. századi újjáéledő Pécs ze­nei élete is követte a kor di­vatját: Keress mecénást! A mecénás ekkor az egyház volt, amely többségében Bécsből hozatott muzsikuso­kat, és nem is akárkiket. Gondoljunk csak Krommer Ferencre (Frantz, Frantisek Kramar), de különösen Lickl János Györgyre (Johann Georg). Az eredetileg liturgi­kus zenére szerződtetett mu­zsikusokkal Lickl, a kiváló zeneszerző és karmester 1811-ben megalapította az első pécsi polgári szimfoni­kus zenekart, a Zeneművész Társaságot (Tonkünstler So­zietät), a mai Pécsi Szimfoni­kus Zenekar ősét. Bemutatkozó hangverse­nyükről 1811. december 9-én igen elismerően írt a Haza ’s más Külföldi Tudósítások című újság: Működésük imponáló bi­zonyítéka több, mint 50 kora­beli szimfónia kézirata a Pé­csi Bazilika kottatárában. Évenként 2-3 hangversenyük levéltári források alapján vi­szonylag jól dokumentálható. Lickl halálával a zenekar ve­zetését 1843-ban Hölzl Szeráf Ferenc (Franz Seraph) zene­szerző veszi át. 1868-ban Puks Ferenc szín­házi karmester és zeneművész vezetésével megalakul a Pécs Szabad Királyi Város Zenekar, amelyet a város is támogatott. Anyagi okok miatt ez hamaro­san megszűnt, de már 1871- ben a Pécsi Dalárda kebelében megalakult a Pécsi Zeneegylet. Kissé vegyes műsoraikból ki­emelkednek Beethoven egyes szimfóniái, vagy Haydn: Te­remtésének illetve Mozart: Re- quiem-jének előadásai. Az anyagi gondok változatlanok maradtak, és az egyesület 1866-ban feloszlott. Az újabb, ezúttal tartós pró­bálkozás 1895-ben kezdődött, a Pécsi Zenekedvelők Egyesü­letének megalakulásával. Ez a zenekar rendkívül értékes munkát végzett Pécs zenei múltjában 1950-ig, amikor fel­oszlatták. E hosszú időszak karmesterei: Löhr Vilmos, Scharf Károly, Horák József, Pécsi József, Boldis Dezső, Zoltán Vilmos, Várhalmi Osz­kár és Takács Jenő. Az 1956-ig teijedő időszakban sem maradt zenekar nélkül Pécs: Antal György vezetésével megala­kult a Pécsi Szimfonikus Ze­nekar. Többször vezényelte őket Rozsnyai Zoltán, Melles Károly és Ferencsik János, hogy csak a legkiválóbbakat említsük. A zenekar újabb fejlesztése 1956. szeptember 1-jével kez­dődött. Az akkori Országos Filharmónia Pécs Városa és Baranya Megye támogatásával létrehozta a félfiiggetlenített Pécsi Filharmonikus Zenekart, Breitner Tamás, Paulusz Ele­mér, Nagy Ferenc és ismét Bre­itner Tamás zeneigazgatók ve­zetésével a zenekar országos hírnevet vívott ki magának. Vi­lághírű karmesterek és szólis­ták ( Lamberto Gardelli, Kirill Kondrasin, Ferencsik János, Gertler Endre, Leonyid Kogan) megemlékezései tanúskodnak arról, hogy szívesen jöttek vendégművészek a pécsi zene­karral koncertezni. Ekkor ala­kult ki a bérletrendszer és a rendszeres ifjúsági hangver­senysorozat a régióban. A zenekar terjedő hírneve, valamint Pécs város művészet­pártolása tette végre lehetővé azt, hogy 1984. január 1-jével megszületett az önálló Pécsi Szimfonikus Zenekar. A hang­versenyek adása mellett a ze­nekar látja el a Pécsi Nemzeti Színház opera-, operett- és ba­lettelőadásainak zenei kísérését is, amely kiegészül alkalman­ként kitűnő musical-ek bemu­tatásával. Zeneigazgatója 1989-ig Bre­itner Tamás Liszt-díjas, érde­mes művész, 1989-1993 között a kitűnő angol dirigens, Ho­ward Williams töltötte be a ve­zető karmesteri posztot, őt a többi nemzetközi zenei ver­senygyőztes uruguayi Nicolás Pasquet követte napjainkig. Howard Williams, aki maradt a zenekar állandó vendégkar­mestere, 1993-ban megkapta Pécs város Pro Civitate díját és 1997. január 1-jétől újra a ze­nekar vezető karmestere és művészeti igazgatója lesz. Az elmúlt hét év a 185 éves tradícióra visszatekintő Pécsi Szimfonikus Zenekar eddigi legsikeresebb időszakának te­kinthető. A zenekar Angliában, Ausztriában, Belgiumban, Bulgáriában, Franciaország­ban, Hollandiában, Jugoszlávi­ában, Luxemburgban, Német­országban, Olaszországban, Romániában és Svájcban lépett fel, rendszeres vendége ma­gyar és külföldi rádióállomá­soknak és 14 CD-je jelent meg magyar és külföldi le­mezkiadóknál. 1991 óta évente nemzetközi zenei fesz­tivált rendez Pécsett. 1991- ben a Szerzői Jogvédő Hiva­tal díját nyerte el, 1996. szep­tember 1-jén, Pécs Város ün­nepén pedig a Pro Communi- tate kitüntetésben részesült. Szkladányi Péter Kések a párna alatt Vendégségben Csernák Árpád színész-írónál Patinás kaposvári lépcsőház. Az első emeleti lakásban rég­múlt és jelen jól megfér egymás mellett. Az ódon bútorok nyu­galmát a számítógép halk bú- gása nem zavaija. Könyvek, plasztikák, szobormakett és szebbnél szebb kövek népesítik be a szobákat. És kéziratok rendezett halmai. Köztük él Csernák Árpád színész-író, fe­lesége, Gera Katalin szobrász- művész és két fiuk. Máté, aki édesanyja mellett dolgozik, be­tűt farag és szobrokat restaurál, s a tanítóképzőt végzett Bálint, aki francia nyelvoktató prog­ramot ír és világbajnoki 5-7., országos 2-3. helyezett BMX- kerékpárversenyző.- Nagyon fontos a családom- mondja a házigazda. - Kötő­döm az emlékekhez is. Ezt a rajzot édesapám készítette ró­lam - mutat a falra. - Fantasz­tikus, hogy ’52-ben, egy nyo­morban élő polgárcsaládban az apámnak erre is volt gondja. Szőnyi-tanítvány volt, festőnek készült, de közgazdász lett. Jól írt, a Nyugatban is jelent meg novellája. Már nyomdában lévő regényemben sokat idézem őt. Akaratomtól függetlenül a könyv főszereplőjévé vált.- Mikor jelenik meg a könyve?- Ha a kiadó kap rá támoga­tást, jövőre. Kések a párna alatt- ez a címe. Esszéregény.-Eddigi köteteiben - Bemu­tató előtt, Este próba, A névte­len - novellákat olvashattunk.-Azért választottam a kis­prózát, mert - úgy gondolom - a huszadik század végi ember tü­relmetlen, jobban kedveli a rö- videbb műfajokat. Elhatároz­tam: húsz oldalnál hosszabb novellát és kétszáz oldalasnál vastagabb könyvet nem adok ki a kezemből. A kritikusok sze­rint az írásaim olyan sűrítettek, hogy több regény is rejtezik bennük. Ennek nagyon örülök. Úgy vagyok vele, mint Ka­rinthy erőművésze, aki hozzá­szokott a nehéz súlyokhoz, s hiába jött új divat, a zsonglőr- ködés előtt ólomsúlyt csempész a labdákba. Könnyűnek tűnhet a novellaírás, pedig nem az ­ott vannak az „ólomgolyók”, amiket el kell rejteni benne.-Mennyi idő alatt készül el egy novellával?- Van úgy, hogy egy ültő he­lyemben megírom, de nem ez a jellemző. Általában többször át­írom, s főleg meghúzom. Ahogy a természet erői, a kö­vekből kavicsot csinálnak: csi­szolják, és idővel pici, egy­szerű, mégis tökéletes formává alakítják.- Különbözik-e az íráshoz és a színészethez szükséges ihlet?- Az írónak ahhoz kell a ke­gyelmi állapot, hogy le tudjon ülni és elkezdjen írni. A szín­házban kiteszik a próbarendet és megszabják, mettől-meddig dolgozhatok. A színésznek az előadáson kell a kegyelmi álla­pot, hogy mintegy varázsütésre előjöjjön mindaz, amit hat hét alatt kidolgozott. A színészmes­terség örökös öngyilkolás és szülés: az ember a próbákon fokozatosan leépíti önmagát és a szétszedett alkotórészekből össze kell raknia egy másik lényt. Ha jó helyre kerül a szeme, füle, orra, lelke, akkor jó alakítás születhet. Ha nem, torzszülött lesz belőle.-Hogyan fér meg egymás mellett a két tevékenység?-Nehezen. Részben kiegé­szítik, többnyire gyötrik egy­mást. Az író inkább befelé for­duló, a színész kitárulkozó al­kat. Én magam egyre szorongá- sosabb, nihilista és depressziós korszakokkal bajlódó, hitét el­vesztő és kereső ember vagyok. Kurt Vonnegut szerint az író­nak kicsit paranoidnak vagy skizoidnak kell lennie. Ez na­gyon komoly pengetánc. Ér­zéke kell, hogy legyen az őrü­lethez, de maga nem válhat azzá. Különben elvágja a penge, és nem lesz képes al­kotásra. Sem az író, sem a színész.- Először melyik pálya vonzotta?- Festőnek készültem. Blaskó János­tól tanultam az ecsettel bánni. Tehet­ségesnek tar­tott. Két bá­tyám éveken át jelentkezett színész szak­ra, sikertele­nül. Láttam a hibáikat, és érdekelt az irodalom. Rengeteg verset tudtam. Egyszer én is megpróbáltam - elsőre fölvet­tek. Várkonyi Zoltán osztá­lyába kerültem Huszti Péterrel, Tahi-Tóth Lászlóval, Káldi Nó­rával, Kránitz Lajossal, Dőry Virággal, Kovács Istvánnal, N. Szabó Sándorral együtt. 1966- ban végeztem. — Kétévente jelentkezik egy- egy kötettel.- 1967 óta publikálok folyói­ratokban, heti- és napilapokban. A "három T" idején hol túl misz­tikusnak, hol klerikálisnak titu­láltak. Első önálló kötetem ’92- ben jelenhetett csak meg. Két éve vagyok a Magyar írószövet­ség tagja. Az írók sokat beszél­nek egymás között az irodalom­ról, örülnek, hogy van köztük egy színész. A színházban pedig kuriózum, hogy nemcsak ját­szom, írok is. A legcsodásabb pillanatok pedig azok, amikor azt látom, hogy a pádon ülő fiatal lány az én kötetemet olvassa. Csató Andrea A Jelenkor decemberi száma A Pécsett szerkesztett Je­lenkor decemberi számának élén Mamo János verse áll, a versrovatban a későbbiek­ben Lázáry René Sándor, Villányi László, Zalán Tibor és Simon Balázs költemé­nyeivel találkozhat az ol­vasó. A prózarovat Karátson Endre Fogják meg című el­beszélése mellett Körösi Zoltán Történetek a csodála­tos csecsemők életéből című rövid történet-sorozatát fog­lalja magába. A szám a szövegközlések műfajait tekintve sokszínű­nek mondható: Lőrinszky Ildikó Vonások Don Quijote és Flaubert közös portréjá­hoz és Pozsvai Györgyi Újabb közelítések a Sinistra körzethez című tanulmányai mellett a lapban két interjú, dokumentum, esszé és be­számoló is olvasható. Ke­mény István költőt Fráter Zoltán irodalomtörténész kérdezi, Vidovszky László zeneszerzővel kollégája, Weber Kristóf beszélget a zene és a színház kapcsola­táról. Poszler György töre­dékekben megfogalmazott esszéje az Erdélyi Helikon költészetről szól. Martyn Ferenc Török Lajoshoz írott leveleinek harmadik részét követhetik nyomon a kép­zőművészet iránt érdeklő­dők, valamint Mendöl Zsu­zsa beszámolóját az év kö­zepén Pécsett kiállított ke­rámiákról, kisplasztikákról Pécsi nyár a kerámia jegyé­ben címmel. (A számot kü­lönböző kerámiákról készült fotók illusztrálják.) A kritika-rovatban Schne­ider Gábor Karátson Endre Lélekvándorlás című novel- láskötetéről, Balogh Robert az Élet és Irodalom ’95 an­tológiáról, Bacsó Béla An- gyalosi Gergely tanulmány- kötetéről, a Roland Barthes, a semleges prófétáról írott kritikáját olvashatjuk. Hallatna Erzsébet könyve jelenik meg A pécsi Pannónia Kiadó gon­dozásában várhatóan január közepén lát napvilágot Hallama Erzsébet, az öt éve elhúnyt Jó­zsef Attila- és Janus Pannonius- díjas pécsi író publicisztikai írásainak kötete. Hallama Er­zsébet 1997 január 5-én töltené be 60. életévét. Több mint öt éve, 1991 június 1-jén Pécsett távozott az élők sorából. „Ta­lálkozás a delfinnel” című köte­tét még maga válogatta, tárcáit, karcolatait, riportjait, publicisz­tikáit bocsátva közre. Könyvbemutatótól ruhaalkotókig Könyvbemutatóra várja az ér­deklődőket december 9-én, hét­főn este a pécsi Művészetek Háza. Páva István „Ország a hadak útján” című történeti munkáját 18 órakor ismerheti meg a közönség. 11-én hosszú idő után újra játszik a Sipos színpad. A 18 órakor kezdődő „Zénó, a csodá­latos tengerimalac” című mese­játékot Bükkösdi László írta, a versek Berták László művei, a rendező Sólyom Katalin. Igazi különlegesség lesz a Házban december 14-én Gabriela von Habsburg szobrászművész és Nikolaus Hipp festőművész ki­állítása, mely 17 órakor nyílik meg a tetőtéri galériában. December 12-én 18 órakor új tárlattal jelentkezik a Pécsi Horvát Színházban a Csopor(t)- Horda Galéria. Ezúttal a né­metországi Ludwig Schmeisser mutatkozik be. A Harlekin Iparművészeti Galériában december 8-án 17 órakor Lovas Kata, a Magyar- lukafai Néprajzi Műhely veze­tője nyitja meg Jakó Edit ruha­alkotó és Paál Sándor tűzzo­mánc-műves tárlatát. Csernák Árpád Német Mónikával a Tíz kicsi né­ger című Agatha Christie-darabban simara fotó Futnak a képek Láncreakció a moziban Morgan Freeman és Kenau Reeves A Láncreakció (Chain Reac­tion) című film lényegében olyan, mint egy akadályver­seny. A szereplők két csoportra oszthatók: az egyiket kergetik, a másik pedig kerget, de lehet, hogy ez utóbbiakat is üldözi va­laki. Ebben a filmben még a tárgyak is folyton mozognak, ugrabugrálnak. Szárnyra kel benne a teherautó, a lift magá­tól elindul, egy jégszánkó pedig csak úgy ukmukfukk, üresen tovaszáguld a befagyott tavon. Csak egy autó nem akar bein­dulni sehogyse, ez azonban a bonyodalomhoz mellőzhetetle­nül szükséges. Szóval az autóra jó lesz ügyelni. És az is felet­tébb gyanús, ha valamelyik sze­replő ebben a nagy sürgésfor­gásban netán mégis le talál ülni: az biztosan rossz ember, de legalábbis van valami a füle mögött. A történet egyébként megle­hetősen kacifántos. Egy fiziku­sokból álló társaság (köztünk szólva: én inkább egy csem­pészbanda tagjainak nézném őket, semmint elméleti szak­embereknek) azzal foglalkozik, hogy a vízből kivonja a hidro­gént (hogy ez eddig senkinek nem jutott eszébe), majd pedig a hidrogént elégetve olcsó energiaforráshoz jusson (az ola­jipari lobby legnagyobb örö­mére). A mi derék fizikusaink azonban kísérleteik során addig forralják a vizet, amíg az fel nem robban az üvegtartállyal s nyolc háztömbbel egyetemben. Eközben különféle titkos szer­vezetek sötét mesterkedéseinek vagyunk szemtanúi, habár nem nagyon értjük, hogy ki kivel van, s mit akar. Ez egyébként, őszintén megmondva, nem is nagyon fontos. A lényeg az, hogy a főhőst, akit a víztartály felrobbantásá­val gyanúsítanak, mindenki ül­dözi. Nyomában van az FBI, a CIA, a kertbarátok egyesülete, továbbá egy sarki rendőr és a szemközti ház portása. A hős alakítója, Keanu Reeves igazán elismerésre méltó teljesítményt nyújt - atlétikából, mint fen­tebb már jeleztem. Lót-fut, ro­han egyik helyről a másikra, egyszóval folyton mozgásban van, mint az úmapi harang. Bi­zonyára meg is kérdezte a ren­dezőt: mester, hova is igyek­szem én mostan ennyire, de az csak azt válaszolta, ne legyél olyan kíváncsi, fiam, inkább szedd a lábadat, majd utána vá­laszolunk, ha tudunk. (Nem tudtak.) Keanu Reeves mellett gyak­ran feltűnik a filmben egy ifjú hölgy, akiről csupán azt a tájé­koztatást kapjuk, hogy nagyon szeretne már egy jót aludni, ha hagynák. Egyébként se róla, se alakítójáról nem lehet sejteni, hogyan is került ebbe a produk­cióba. De hát ez a rejtelmek filmje, amint erre már ugyan­csak céloztam. A rendező, Andrew Davis, nyilván korábbi munkájának, A szökevény-nek a sikerét akarta megismételni, ezúttal azonban nem állt rendelkezésére egy épkézláb forgatókönyv. Mind­egy, a bevált receptet meg kel­lett ismételni. Mert az egyik akciómozi nemzi a következőt, az még egyet, és így tovább. Ez a népszerű film láncreakciója. Amíg a víztartály fel nem robban ... Nagy Imre t 4 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom