Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)
1996-12-24 / 351. szám
10 Dunántúli Napló Karácsonyi Melléklet 1996. december 24., kedd Kétezer éves karácsony - kőben elbeszélve Dómkőtári Biblia Pauperum II. János Pál pápa Elviselhetetlen az ellentét Miközben a nemzetközi közösség az emberiség problémáiról vitatkozik, szenvednek és meghalnak emberek - hangsúlyozta II. János Pál pápa hagyományos karácsonyi beszédében. A kúria előtt elmondott beszédben a pápa szokás szerint az egyház helyzetét, tevékenységét értékeli. Idén a katolikus egyházfő egyebek közt azt emelte ki, hogy az egyház újra azok helyett szól, akiknek olyan gyenge a hangjuk, hogy a világ nem hallja meg őket. „Sajnos, miközben a nemzetközi közösség az emberiség problémáiról vitatkozik, sokszor túlságosan is hosszú ideig, a világ számos részén férfiak, nők, gyermekek szenvednek és halnak meg méltánytalanul. Naponta láthatjuk a szegénység miatt erejük végére ért embereket, s ez a látvány éles ellentétet alkot a jólétben élő térségek fogyasztásával” - mondta a pápa. II. János Pál emlékeztetett arra, hogy a FAO által a közelmúltban szervezett élelmezési világkonferencia megállapította: a Földön minden ötödik embert sújt a rosszul tápláltság. Elviselhetetlen az ellentét azok között, akiknek nincs semmijük és akik korlátlanul rendelkeznek azokkal a javakkal, amelyeknek a Teremtő szándékai szerint az egész emberiséget kellene szolgálniuk - hangoztatta. „Sürgősen arra van szükség, hogy az államok olyan gazdaság- és élelmezési politikát folytassanak, amely nemcsak a haszon, hanem a szolidáris elosztás elvén is alapszik” - mondta. A pápa felhívta a figyelmet arra is, hogy a nemzetiségi és nacionalista konfliktusok számtalan ártatlan áldozatot követelnek. A nemzetközi közvélemény ritkán fordít figyelmet ezekre a tragédiákra, s „míg ebben az évben jelentős haladás történt Bosznia-Hercegovina problémájának megoldásában, felkavaró méretű dráma zajlik Afrika középső részén”. Az egyház belső ügyeiről szólva a pápa különösen fontosnak ítélte a közelgő 2000. év Nagy Jubileumára való tekintettel az ökumenikus párbeszédet, amely „az ősi és az újonnan felmerült akadályok ellenére” folyik a katolikusok és többi keresztény egyház között. Pénteken Alayer Mihály pécsi megyéspüspök ünnepélyesen avatta fel az épülő Dómmúzeumban elsőként a helyükre került csodás műemlékeket: a 12. századi székesegyház altemp- lomi lejáróit díszítő reliefsorokat: a csaknem teljesen hiánytalan déli oldalit és a sajnálatosan hiányos északit. A töredékeket - mint ismeretes - a múlt századvégi Schmidt-féle felújítás idején találták meg. A rendkívüli művészettörténeti értéket jelentő mintegy ezer darabból álló épületdíszítő anyag azóta hosszabb-rövidebb megszakításokkal - most éppen több, mint 20 esztendeje - raktárakban pihent. Most reményt keltő kilátás van arra, hogy végre végetér e méltatlan állapot, s tán az államalapítás milléniumára elkészül az új kőtár a mai Bazilika apszisával szemközt, amit Bachman Zoltán Ybl-díjas építész tervezett. Osgyányi Vilmos kőszob- rász-restaurátor csaknem egy évtizede dolgozott a nagy értékű anyaggal; akkoriban mindenki azt hitte: hamarosan ki is állítják azt. Hát ennek - legalábbis a kisebbik részét illetően - most jött el az ideje. A déli lejárót már néhány hónapja összeállították, most került sor az északira, hogy még a mille- centenáriumi évben legyen avatható, s ez kötődjék az év végi ünnepekhez is, amikor két évtized után ismét láthatják a pécsiek. És ne is mulasszák el megtekinteni! Ev végi ünnepeket említettünk az imént. A karácsonyra gondoltunk elsősorban, s nem is véletlenül, hiszen a déli lejárat felső jelenetsora karácsony misztériumához kötődik: a Krisztus születésével kapcsolatos események túlzás nélkül hitelesnek mondható bemutatása ez. A Biblia Pauperum - vagyis A szegények bibliája - jellegzetes példája ez: a szegény és írás- tudatlan hívők az altemplomba menvén ismerhették meg a Születés-történetet (alatta pedig a Sámson-történetet). A következőkben megpróbáljuk bemutatni e képes bibliát, összevetve a jeleneteket az evangéliumokban leírtakkal. Dr. Tóth Melinda művészettörténész, a pécsi dómkőtári anyag tudós gondozója volt ebben a segítségünkre. „Örülj te, ki az Úrnál ingyen vagy kedves: Az Úr te veled vagyon; és te áldott vagy az asz- szonyok között.” (Lukács, 1/18) Természetesen az Angyali üdvözlettel kezdődik a jelenetsor; eléggé megrongálódott ez is, akár a többi is a lemenet szerinti baloldalon. Csak sejtéseink vannak a rongálás okairól, a törököknek mindenesetre részük volt benne. Apró ép részekből - a két glóriából, Mária és az Angyal karjáról leomló szalagból, stb. - következtethetünk a dombormű témájára. ,Jss beméne Zakariásnak a házába és köszönté Erzsébetet." (Lukács, 1/40).- Itt szintén csak apró ép maradványokból, no és magából a történetből következtetünk az ábrázolt cselekményre. . .ime az Úrnak Angyala álomban megjelenése néki és monda: József Dávid fija ne félj elvenned Máriát feleségül, mert ami őbenne fogantatott, a Szent Lélektől vagyonúi Máté, 1/20).- Egy kinyúló kar intő újjal a felső részen, s alatta a József elhelyezkedését mutató töredékek jelzik, hogy itt Mária jegyesének az Angyal által meggyőzését láthatjuk: maradnia kell. „Es lön, hogy amikor elmentek volna az Angyalok ő tőlök a mennybe, mondának a pásztorok egymásnak: Menjünk el mind Betlehembe, és lássuk meg e dolgot, melyet az Úr megjelentetett nékünk.” (Lukács, 2/15).- Itt fordul a jelenetsor. Előbb még Máriát látjuk - vagy inkább sejtjük - a Kisdeddel átlós elhelyezkedésben, látható az ágy lába, a lelógó drapéria díszes szegélye, és a jelenet mellett mindjárt a saroknál a pásztorokat egy ágaskodó birkával és egy kutyával. Érdekes, hogy a pásztorok már csaknem teljes épségben vannak. „Es bemenvén a házba, megtalálók a gyermeket Máriával, az ő anyjával, és leborulván tisztességet tőnek néki; és az ő kincseket előhozván, adónak néki ajándékokat, aranyat, tömjént és mirhát. ” (Máté, 2/11).-Hát itt valamiért felcserélődik a Máté evangélista által leírt két jelenet. Előbb látjuk a gyermekével az ölében a trónuson ülő Máriát jobb felé fordulva, előtte pedig a vele szembe néző Bölcseket. ,Akkor Héródes titkon hivatván a Bölcseket, szorgalmatosán megtudakozá tólök, micsoda időben jelent volna meg nékik a Csillag?” (Máté, 2/7).-Közvetlen emellett fordul meg a kép. Az előbbi hódoló Bölcsek most már korábbi önmaguknak háttal állnak a Máriával szemben. A király mögött álló két személy tanácsadó, vagy udvaronc lehet. „Es az Istentől megintetvén álom által, hogy Héródeshez vissza ne mennének, más úton térének az őhazájokba.,, (Máté, 2/12).- Ezután ismét fordul a képsor és a jobb oldal a talán legszebb és legépebben megmaradt jelenettel kezdődik: az egymás mellett, egy díszes takaró alatt alvó háromkirályok- kal. Ez az ábrázolásmód francia templomokban látható. Az angyali intelmet magát nem látjuk, csak egy körívben lehullódíszes drapériarész jelzi ezt. Miért? A jobboldali jelenetsor felső harmadát valamiért levágták - meglehetősén egyenes vonal jelzi e vágást - talán valami ráépítés miatt. , Akkor Héródes mikor eszébe vette volna, hogy meg- csúfoltatott a Bölcsektől, igen megbúsulva, elküldvén szolgáit, levágatta minden gyermekeket, kik valónak Betlehemben.. . két esztendősöket és azoknál kisebbeket. ” (Máté, 2/16) Ez aztán egy ízig-vérig hor- rorisztikus jelenet. A trónján ülő Heródes előtt látjuk a rettenetes vérengzést. Közvetlen a király előtt, a megölt, lefejezett csecsemők össze-vissza heverő tetemeit látjuk, előttük fegyveresekkel, aztán ismét egy lefejezett gyermek és még egy fegyveres martalóc. ,. József pedig felkelvén, vévé a gyermeket az ő annyával egybe éjszakán és szaladó Egyiptomba." (Máté, 2/14).-Az utolsó képhez értünk; ez az évszázadok óta szinte változatlan ábrázolás: Mária karjában a gyermekkel női módon ül a szamár hátán, s előtte lépked József, kötélen vezetve az állatot. íme, ilyen időtállóan és szemléletesen magyarázza a 12. században faragott képsor a 20. századvég emberének is az evangélisták által leírt Születéstörténetet, a karácsonyunkat. Szemközt áll az északi al- templomi lejárat, ami fájdalmasan hiányosan maradt ránk. A baloldali felső jelenetsor egyértelmű: a Teremtés mítoszából az első emberpár bűnbeesését és kiűzetését a paradicsomból látjuk, s e bemutatás azonosnak tűnik az imént elmondottakkal, vagyis talán ugyanazon mester kezéből kerültek ki e faragvá- nyok. De ami alatta van, az már valami egészen más. Dr. Tóth Melinda úgy véli: talán nem is ide készült, ám valamiért mégis ide került. Egy a korabeli román stílus szerinti, oszlopokkal elválasztott fülkesort látunk, mindegyikben egy-egy a felismerhetetlenségig elpusztult figura-maradvánnyal. Ezek sajnos nem állták ki az idő próbáját. Osgyányi Vilmos szerint gyengébb volt az alkalmazott kőanyag és gyakori vizesedés is érhette a fülkesort, ezért a nagyfokú pusztulás. A szemközti oldalon Krisztus-ábrázolás, talán az utolsó ítéletet látni, a két szélén egy-egy oroszlán is van. De hogy a jobboldalon mi lehetett, ezt a művészettörténész még találgatni sem meri. Hársfai István A déli oldal lejárója (képünkön egy részlete) maradt épebben FOTÓK: laufer László Ha virágzik a mandulafa A Mecsek-oldal családi házainak város felé kúszó kertjeiben szomorú a tél. Mária néni szerint a nyirkos-ködös napok apró boldogságmadarai a cinkék, a rigók, s egy pöttöm vörösbegy, amikor az ablak alá, az etetőhöz repülnek. Csivite- lésük, számyverdesésük maga az élet. Néhány éve, hogy kiszáradt a szemközti almafa; annak az ágaira ülve ették meg az etetőből kicsent napraforgót, s tavaszra a fa alatt a maghéjból olykor avarszőnyeg dagadt. Most elszállnak. Kit tudja, merre, hová? De ha elrepülnek is, újra jönnek, mert még van miért, van kiért. Mária néni törékeny asszonyka, maga a csoda. Hófehér haját fekete csattal tűzte meg, arany-rojtos kendőt terített a vállára, s ahogy ott ült, a ritka ünnepre kibomlott virágerdőben, s mesélt, mesélt a múltról-jelenről választékos, szép szavakkal, majdhogynem táncoló rímekbe szedve, magam is úgy véltem, hogy a csoda részese lehetek. Őt is körülvették unokái és dédunokái, éppen mint az apró cinkék, rigók, hozzá repültek e virágokkal, köszöntve születése napján. Éppen a századikon. Mert való igaz, Götz Mária a millennium évében, 1896- ban született Szombathelyen, egy ötgyermekes családban, másodikként. A sorrend ez volt: János, Mária, Ferenc, Katalin, Rezső. A fiúk mind meghaltak már, Kati húga Pesten él, 92 esztendősen, hála Istennek, jó egészségben. Mária néni maga mondja: az élet a családban kezdődik, abban folytatódik s fejeződik be, gyermekekben, unokákban. A véreiben. S ha így gondolja végig az ember a néha fájdalmas, felejteni való gyötrő hétköznapokat (félje, s egyik fia elhunytára gondol leginkább), s az örömbeli szépeket, lelket melengető ünnepeket (nyolc dédunoka van már), akkor az életet sem az években, sem a végtelenben nem lehet igazán megmérni. Az ember a jóra született. S a szülőktől kapott öleléseket gyermekeinek adja tovább. Jelesül: lányának, két fiának. S ha jövő augusztusra megérkezik a hírében már elősejlett újabb dédunoka (akit alig vár látni), ő is abból a messzi múltból fakadt, abból a ki nem hunyó szere tétből, amit önmagának megverselt többízben is. Ki hinné: e százesztendős asz- szony, özvegy Sallay Lajosné egyedül él Pécsett, abban a családi házban amit a harmincas években vettek. Egyedül lakik itt, a maga akaratából. Zsuzsa lánya naponta bekopog hozzá, Árpád fia olykor-olykor. Legutóbb a jövő nyári lekvárfőzéshez megrendelt kristálycukrot hozta, mert olyan jó lekvárt kevesen főznek, mint a Mama. Az idén amúgy gazdagon termett kajsziból, a füge is kétszer érett be, s a paradicsomfőzés is éppen úgy sikerült, ahogyan azt eltervezte. Eredménnyel zárult tehát Mária néni életében a sokadik befőzési szezon is: elöl a fűtetlen tiszta-szobában a sokféle, celofánnal lezárt üveg, a hajópadlón sorakozó téli alma illatával. Régebben kitűnő fügebort erjesztett, s amíg jobban bírta, maga vitte hátán a permetezőkannát. Bár most sem rest lehajolni, ha valahol a gaz üti fel a fejét a veteményeskertben. Mert tudni illik, az értelmes munka viszi tovább és tovább a napokat, nem az álmok, hanem az, amit megcsinál az ember. Mária néni az unatkozom szót sohasem ismerte, bár 1936-ban, hogy a gyermekeit nevelhesse, korengedménnyel nyugdíjba ment, végleg kilépve a Magyar Királyi Posta kötelékéből, a pécsi távírdából. Éppen hatvan éve már, s azóta növekedett pontosan huszon- kétezer forintra a havi nyugdíja. A gyermeknevelés mellett a háztartás, a nagy udvar, s a kert adta foglalatosság számára elegendő volt. E hosszú évekből ő, a feleség és az anya, talán arra a legbüszkébb, hogy mindig került meleg ebéd és vacsora az asztalra, hogy a gyermekekből mind-mind diplomás ember lett, s mind megáll a saját lábán. Emiatt aztán béke van ebben a százesztendőben. Ha sok harc és ütközet árán is, de béke. És ebben a békében fakadt tavaszváró reményeit (mert ne feledjük: jövőre is virágzik a mandulafa a Mecsek déli oldalán) nem tudja elvenni Mária nénitől senki sem. Kozma Ferenc i t A < i Monumentális méretek jellemzőek az új múzeumépületre
