Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)
1996-12-19 / 346. szám
2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. december 19., csütörtök Victor Ciorbea román miniszterelnök szerdán átvette Szőcs Ferenc bukaresti magyar nagykövettől azt az üzenetet, amelyet Horn Gyula magyar kormányfő intézett hozzá. A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy hasznos lenne egy miniszter- elnöki szintű találkozó, és annak időpontját a lehető leghamarabb ki kell tűzni. Az új román kormány 65 államtitkári posztja közül 8 jut a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek. A szövetség a Szilágy megyei prefektusi poszt helyett három alprefek- tusi tisztséget kapott. A világ százkilencvenegy országából hetvenkilenc minősül teljesen szabadnak a politikai és polgári szabadságjogokat illetően - állapította meg a New York-i székhelyű Freedom House kedd este közzétett átfogó jelentésében. A szervezet, amely csaknem negyedszázada vizsgálja és elemzi az emberi-, ség szabadságfokának az alakulását, Magyarországot az utóbbi évekhez hasonlóan az idén is a szabad országok között említi. Meggyilkoltak hat orosz állampolgárt az elmúlt éjszaka Groznijban - közölte csecsen forrásokra hivatkozva az AFP. Szerdán kiszabadult a múlt hét végén túszul ejtett 21 orosz rendőr, de hírek szerint ezután egy észak-őszét küldöttséget raboltak el Csecsenföldön. Lezuhant kedden Moszkva közelében egy Mi-8-as katonai helikopter. A személyzet két tagja életét vesztette, a harmadik súlyosan megsérült. A szerencsétlenül járt katonai helikopter mellett kedden lezuhant egy An-12-es katonai repülőgép is. A fedélzeten tartózkodó 17 személy, köztük a szentpétervári katonai körzet parancsnoka életét vesztette. A második világháború idején a náci Németország és Svájc élénk üzleti kapcsolatban állt egymással - ezt állítja az amerikai külügyminisztériumnak a háború végén írt tanulmánya, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Washingtonban. A tranzakciók a német hadigazdaságot segítették, Svájc pedig mintegy rejtekhelyei biztosított a különböző német vállalati illetve magánletéteknek - áll a dokumentumban. A Hamász fundamentalista palesztin mozgalom új vezetőt nevezett ki az Egyesült Államokban fogva tartott Abu Mar- zuk utódjaként. A szervezet Marzuk eddigi helyettesét, Há- led Miszhált állította a mozgalom élére, aki december elején Damaszkuszban hivatalba is lépett. Az új főtitkár a világszervezet egyik legnépszerűbb embere Kofi Annan letette az esküt Letette kedden a hivatali esküt az ENSZ új főtitkára, a ghánai Kofi Annan. Elődje, az egyiptomi Butrosz Gáli a Közgyűlés ülésszakán elmondott búcsúbeszédében hangsúlyozta: a főtitkár szerepét a függetlenségnek kell meghatároznia. A leköszönő politikus kijelentette: az egyenlőségen alapuló, tárgyilagos, hatékony, eredményre törekvő és független ENSZ képes megállni a lábán. Burkoltan az Egyesült Államoknak címezve a szavait a távozó tisztségviselő közölte, hogy a világszervezet pénzügyi válsága nem a rossz igazgatásnak tudható be, hanem azoknak a tagországoknak, amelyek nem A ghánai[ diplomata tesznek eleget szerződésbeli kötelezettségeiknek. (Washington több mint egymilliárd dollárral tartozik az ENSZ-nek.) Jelképesen átadva utódjának a stafétabotot, Butrosz Gáli kijelentette, hogy a főtitkár nem cselekedhet félelemből, de egyes tagországok kegyéből sem. A ghánai születésű, 58 éves Kofi Annan amerikai egyetemen doktorált és több évtizede az USA-ban él. Egész pályafutását a világszervezet szolgálatában töltötte. Ismerői kompromisszumokra kész, jó „alkusznak” tartják, aki ismeri a diplomácia minden csínját- bínját. Munkatársai szerint Annan leghatásosabb fegyvere a személyisége: kedvességéről, jó humoráról legendák keringenek a New York-i ENSZ- palotában. Több tucat diplomatát és üzletembert ejtettek foglyul a gerillák Túszdráma a perui fővárosban Peru fővárosában, Limában egy szélsőbaloldali szervezet különítménye kedden túszokat ejtett Japán nagykövetének rezidenciáján. Az épületben éppen estély volt a kommandótámadás idején, népes vendégsereggel: Akihito japán császár születésnapját ünnepelték. A perui Túpac Amaru Forradalmi Mozgalom gerillái pezsgőt és előételeket felszolgáló pincéreknek öltözve szivárogtak be a limai japán nagykövet fogadására. Bent ropogtatni kezdték fegyvereiket, többször robbantottak is, majd földre parancsoltak és túszul ejtettek minisztereket, diplomatákat és vezető japán üzletembereket. Rohampuskákkal felszerelt rendőrök kedd éjjel körülvették a rezidenciát, ahonnan Aoki Morihisza nagykövet közölhette egy helyi rádióállomással, hogy a túszok mind épségben vannak. A szintén japán származású Alberto Fujimori államelnök kétszázra becsülte a túszok számát Hasi- moto Rjutaro japán miniszter- elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során, jelezve, hogy a gerillák 170 embert - zömmel nőket és időseket - szabadon bocsátottak órákkal a támadás után. A perui főváros Miraflores kerületének polgármestere, Fernando Andrade egy mellékhelyiség ablakán át szökött meg. A limai rendőrség mintegy 30, Fujimori - japán jelentések szerint - 20 gerilláról adott számot. A túszejtők azzal fenyegetőztek, hogy hozzálátnak a foglyok kivégzéséhez, ha a hatóságok nem engedik szabadon mozgalmuk bebörtönzött tagjait, mindenekelőtt vezérüket, Victor Po- layt. Fujimori közölte, hogy Juan Briones belügyminiszter tárgyalásba bocsátkozott a terroristákkal. A túszok között van a perui külügy- és mezőgazdasági miniszter, valamint a német, az osztrák, a cseh és a dél-koreai nagykövet. Magyar diplomata nincs a foglyok között, hazánk ugyanis 1995-ben bezárta limai külképviseletét. Japán szakértők szerint a Tu- pacamaru gerillák azért szemelték ki célpontul a japán követ- ségi rezidenciát, mert a japán származású Fujimori elnököt ekként szoríthatják rá leginkább engedményekre. A távol-keleti szigetország Peru legjelentősebb pénzügyi támogatója. A foglyok egy részét szabadon engedték a terroristák FOTÓ: FEB/REUTER Négy hete tüntetnek Az ellenzék várja a nemzetközi vizsgálatot Pajzsokkal és könnygázgránátvetőkkel felszerelkezett szerb rendőrök szerdán ismét megakadályozták, hogy a negyedik hete tüntető belgrádi egyetemisták elsétáljanak abban a negyedbe, ahol a szerb vezetők, köztük Szlo- bodan Milosevics szerb elnök rezidenciája is található. A novemberi szerbiai helyhatósági választások eredményeinek részleges megsemmisítése és a választási manipulációk ellen tiltakozó mintegy 25 ezer diák képviselői a rendőrtisztekkel folytatott rövid vita után visszafordulásra szólították fel a tüntetőket, s azok rögtön teljesítették is vezetőik kérését. A tüntetések miatt egyre nagyobb káosz uralkodik a jugoszláv főváros közlekedésében, Belgrád ennek ellenére nem látszik „ostromlott városnak”. Az üzletek és hivatalok zavartalanul működnek, s a belgrádi polgárok sem néznek ki a szokásosnál nyugtalanabbnak. Zoran Djindjics, az ellenzéki Demokrata Párt (DS) elnöke közölte: olyan értelmű üzenetet kapott a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) húsz magas beosztású tagjától, amely szerint ők is úgy vélik, hogy változásra van szükség, s ezért nem avatkoznak bele a szerbiai belpolitikai eseményekbe. Az Együtt nevű szerbiai pártkoalíció beleegyezik abba, hogy az EBESZ tekintélyes politikusokból és jogi szakértőkből álló küldöttséget menesszen Szerbiába, a novemberi köztársasági helyhatósági választások körülményeinek kivizsgálása végett - áll a szövetség közleményében. Rólunk írják Budapesten olcsó az élet Budapest Európa legolcsóbb városa - derül ki egy rangos brit gazdaságelemző csoport legfrissebb felméréséből. Az Economist Intelligence Unit (EIU) 121 várost vizsgált a világ fejlett és fejlődő térségeiben, és a jellemzőként összeállított átlagos bevásárlókosár tartalmának értékét font sterlingre számította át. Eszerint elképesztő különbség mutatkozik a magyar főváros és a világ legdrágábbjának talált Tokió között: míg Budapesten például egy kilogramm minőségi marhaszelet ára 3 fontnak felel meg, ugyanez:/ a japán fővárosban 111 fontért lehet csak megkapni. Az EIU világlistáján szereplő 121 nagyváros között is Budapest az egyik legolcsóbb: a 114. helyet foglalja el. A La Croix című francia napilap szerdai száma is közölt magyar vonatkozású cikket: az újság riportere a magyarországi maffiaháború fejleményeiről számolt be. Az írás a délszláv háború befejeződésével hozza összefüggésbe a magyarországi terrorakciók, kölcsönös leszámolások elszaporodását. Az újság budapesti tudósítója úgy látja, hogy a szabályozások megszigorítása és a délszláv harcok befejeződése óta a különböző bűnszervezetek már nem tudják folytatni a korábbi években oly jövedelmező üzemanyag-csempészetet. Szerinte az alvilág továbbra is gazdag ingatlanvagyonnal rendelkezik, de híján van a készpénznek, s ezért kezdődtek el a leszámolások. Előnyös helyzetű gyerekek Elnöki kenőpénzek Indonéziában Indonéziában First Child- rennek, első gyerekeknek nevezik a hetvenöt esztendős Szuharto államfő csemetéit. A londoni Independent című napilap szerint az elnöki gyerekek a korrupció jelképei lettek Indonéziában és Ázsiában. Egy amerikai cég például nehezen köthetne üzletet anélkül, hogy legalább huszonöt százalékot le ne szurkolna a részükre. Az elnök feleségét fiatalabb korában hasonló tevékenységéért „Madame Tíz Százaléknak” nevezték, de hol van ma már ez az előnyös jutalék? A négy Szuharto-utód közül a legidősebb fiú, Bambang Tri- hatmodjo a petrolkémiai, távközlési és banki ügyletekben otthonos. Tommy nevű öccsé- hez tartozik egy olaj- és egy légitársaság, a legfiatalabb Sigit az agrártudományokat kedveli. Az elnök Tututnak becézett lánya az ingatlanüzlet és a bankok mellett főként az autópályák úthasználati díjából szerezte óriási vagyonát. Az amerikai hírszerzés, a CIA becslése szerint a teljes elnöki nemzetség javai háromezer milliárd forintnak megfelelő összeget tesznek ki. Washingtoni politikusok a jelmezbálban Dalmata tesz Ted Kennedy Az amerikai törvényhozás épületében, a Capitoliumban megrendezett karácsonyi partik elmaradhatatlan része a jelmezbál. Politikusok és politikai újságírók minden évben árgus szemmel figyelik, ki milyen jelmezt ölt. A jelmezbálok koronázatlan királya Edward Kennedy szenátor, aki soha sem ment a szomszédba egy kis tréfáért. Sőt ha kellett, önmagát is kigúnyolta: a dinómánia tetőpontján például ősállatnak öltözött. Mindenkit meghökkentett, ahogy bemutatkozott: „Tyrannosaurus Sex vagyok” - mondta, szójátékkal utalva az őshüllők legfé- lelmetesebbikére, a Tyrannosaurus Rexre. A betűcserének némi valóságalapja is van, hiszen a szenátor - családjának sok más férfitagjához hasonlóan - igencsak kedveli a női nemet. Edward Kennedy megjelent már Elvis-jelmezben, sőt egy alkalommal George Bush maszkját viselte a partin. A kíváncsi újságíróknak sikerült megtudniuk, hogy mit ölt magára az idén a massachus- setsi szenátor. Mivel a 101 kiskutya című, felújított Disney- film rendkívül népszerű Amerikában, Ted Kennedy dalmatának álcázva lépi majd át a Capitolium küszöbét. Á washingtoni tréfacsinálók máris 101 Kennedy-ről ado- máznak, noha a két leghíresebb családtag meggyilkolása tragikus fényt vet a nagy létszámú famíliára. FEB Franciaország és a NATO A megtért bárány nagyhatalmi szerepre vágyik A máig legnagyobbnak számító francia elnök, De Gaulle egyebek között annak köszönhette népszerűségét, hogy szembefordult az Egyesült Államokkal, és kivonta Francia- országot a NATO katonai szervezetéből. A francia haderő a hatvanas évek óta teljesen önálló, beleértve saját nukleáris fegyverzetét is. A jelenlegi államfő, Jacques Chirac szemében ugyan De Gaulle maradt a példakép, most mégis eltávolodik a legendás elnök elveitől: Párizs a jelek szerint visszatér a NATO katonai szervezetébe. A fő ok persze nem valamilyen újkeletű Amerika-ba- rátság, inkább az aggodalom amiatt, hogy az egyesült Németország - Amerika után a második legerősebb NATO-hatalom - olyan katonai túlsúlyra tehet szert, amely sérti Franciaország érdekeit. Washington akár örülhetne is a megtért báránynak, ám a visszatérés távolról sem ígérkezik zavartalannak, Franciaország ugyanis középhatalom létére nagyhatalmi szerepet kíván játszani, s azt igényli, hogy ő adja a NATO dél-európai erőinek parancsnokságát. Ez a tiszt azonban hagyományosan az amerikaiaké, és ők hallani sem akarnak a feladásáról. A francia elképzelés tehát hajótörést szenvedhet, bár Párizs egyre kevésbé lelkesedik Washington afrikai politikájáért. Azért meg különösen nem, hogy azokat az országokat, amelyeknek kereskedelmi kapcsolatai rendezettek Kubával, amerikai részről hátrányos megkülönböztetés érheti. Franciaország visszatérése a NATO-ba még nem lezárt ügy, de már érik a kompromisszum. Az amerikaiaknak ugyanis fontos e jelentős európai hatalom megnyerése katonai szövetségesként. (heltai) Üdvözlőlapbotrány Botrányt váltott ki egy karácsonyi üdvözlőlap a brit királyi udvarban. A feladó Lady Diana, Károly trónörökös volt felesége. A lapon négy vidám kisgyermek látható, Diana két fia és az ugyancsak elvált Fergie, András hercegtől származó két lánya. A pillanatfelvétel a nyáron egy franciaországi találkozás alkalmával készült és az amatőr fotós maga Diana volt. S hogy miért kavart botrányt az üdvözlőlap a Buckingham- palotában? Erre a londoni Sun által idézett, meg nem nevezett udvari bennfentes válaszol: „Az üzenet világos. Diana jelezni akarta, hogy a királyság jövője ezeknek a gyermekeknek kezében van. Őt elszigetelhetik a palotától, de fia a trón törvényes várományosa.” (réti) ♦ í í I