Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-23 / 320. szám
1996. november 23., szombat Kultúra - Művelődés Dunántúli Napló 7 Alkalmazkodni a világ kihívásaihoz A profi munka a cél A cél mindig is az volt az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójában, hogy profi módon végezzék a munkát. Ehhez olykor hozzátartozik az is, hogy éjszakákon ölik egymást a kollégák egy-egy snittért - meséli Hárságyi Margit vezető szerkesztő, aki húsz éve tagja ennek a műhelynek, s ahogyan mondja, gyakorlatilag ott is él.- A televíziózásban nagyon nagyok az új kihívások - mondta el -, és a világtrendtől mi sem maradhatunk el. A tehetségben talán nem is volt hiány, de csak az elmúlt években jutottunk technikailag a világszínvonalra. A gondolkodásmód átalakítását jelentette a regionalitás szempontja is. Ma Európa már térségekben gondolkodik.-Kialakult bennünk egyfajta regionális tudat - folytatta beszélgetőpartnerem. Be is vallja: ugyanúgy otthon érzi magát Somogybán, Tolnában is mint Baranyában. Tapasztalatai szerint a közönség igényli a helyi híreket, éhes a helyi információkra. Magazinműsorai szerkesztése közben pedig azt tapasztalta, hogy a nézők elsősorban olyan embereket akarnak a műsorban látni, akit ismernek, s olyan meleg, emberközeli portrékat, amelyek megérintik őket. Ezért kutat ilyen témák után. Nem nagyon szeret szerepelni, igazából mindig a szerkesztés érdekelte jobban. Képes rá, hogy egészen mélyen beleássa magát egy-egy témába, hogy aztán az az Itthon című műsorban a közönség elé kerüljön. A kezdetektől dolgozik a stúdiónál. Tudja, hogy az, amit végül a nézők látnak, csoportmunka eredménye, melyben az egyéni ötletek gyakran egészen megváltoznak a munka végére. S hogy mikor boldog? Amikor visszajelez az értő közönség ... Hodnik I. Gy. Ahol húsz éve még tyúkok kapirgáltak A mai technikánk kielégítő! Székelyhídi Attila 1976-ban fiatal tévés szakemberként érkezett Pécsre, s ma a Körzeti Stúdió vezetőjének műszaki helyettese. Azzal a feladattal jött le az akkor egyedül létező budapesti „nagytévéből”, hogy létrehozzák a műszaki csapatot, működésbe állítsák a technikai berendezéseket.- Emlékszem, novemberben ott álltunk a teljesen üres stúdiótér közepén, kint az udvaron még tyúkok is kapirgáltak - mondja. - A stúdióavatásra Pestről lejött egy közvetítőkocsi, Aczél György elmondta a beszédet, a közvetítőkocsi visszament, és megint minden kongott. A helyzet sajnos az volt, hogy szép lassan, a Budapesten felszabaduló gépekből kellett összeszedni a technikát, szinte naponkénti ingázással. Az is többletmunkát jelentett, hogy ezeket a levetett holmikat adásképes állapotban tartsuk! A fejlődés mégis csak megindult, hiszen a stúdió kapott két fekete-fehér közvetítőkocsit, majd 1984-ben megérkezett az első színes közvetítő- kocsi is. Székelyhídi Attila büszke rá, hogy a rendszerváltás kellős közepén, mikor se pénz, se posztó nem volt, három év alatt újjáépítették a stúdióvezérlőt, ami korszerű, komponens-rendszerű, vagyis minden tv-szabványban ki tud adni jelet. Van komputeres montírozó-berendezésük, és egy olyan modem közvetítő- kocsit telepítettek Pécsre, melyet rendszeresen kölcsön kémek Forma-1, pápalátogatás és miniszterelnöki interjúk sugárzásához.-A mai technikánk kielégítő, a pécsi nem csak a legnagyobb, de a legjobban is felszerelt stúdió. A kapacitásunkkal igazság szerint jóval több műsort is tudnánk készíteni! M. K. 1000 percnyi régi műsor és egymillió kilométer „Na, most sírjon papa!” Pánics György az alapítók egyike. A Dunántúli Naplótól - ahol korábban hat évig dolgozott az információs, illetve a belpolitikai rovatban - ment át az újonnan alakuló tévéhez. Békés Sándor, a lap főszerkesztő-helyettese hívta, aki tudta róla, hogy látott már kamerát életében, hiszen néhány vidéki tudósítást már csinált a híradónak Kovács Sándorral közösen. Akkoriban, emlékszik vissza Pánics, az a Kollár Lajos volt egyetemistaként a világosító, aki ma már neves érsebész. A kezdetek nem voltak könnyűnek mondhatók, melynek oka részben a szakértelem hiánya volt, részben pedig a kezdetleges technika. Elemte ugyanis a hagyományos, 16 milliméteres kamerával dolgoztak, s voltaképpen az uraságoktól levetett holmikat kapták meg Budapestről. így eltartott egy ideig, hogy a semmiből létrejöhessen valami, hogy eredmények születhessenek. Sokat köszönhettek két volt pécsi, rendszeresen lejáró kollégának, Balogh Máriának és Eck T. Imrének, s Pánics György különösen sokat tanulhatott Téglásy Ferenctől, Vitézy Lászlótól és Erdőss Páltól, akikkel több dokumentumfilmet is együtt forgathatott. Most, hogy átnézett 1000 percnyi régi műsort, az archívum kincseit, egyértelműnek látja, hogy rendkívül sok értéket őriztek meg: arcokat, tájakat, városokat, melyek már nincsenek, illetve átalakultak azóta. Az elmúlt húsz év során közel egymillió kilométert autózott, több tízezer percet rögzített, s számolatlanul tudná mesélni azokat a történeteket, melyek emlékezetessé teszik ezt a pályát. Wiederman Károly rendezővel forgattak például filmet, melynek során egy bácsi valami szomorú történetet mesélt, amikor váratlanul kifogyott a film. Mindenki kiabált, szaladt föl és alá, s nagy nehezen kicserélték a filmet. Jött a csapó, s megszólalt egy hang: „Na, most sírjon papa!” Cs. L. Sörház utca 8. A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója Pécsett a Sörház utcai 8. szám alatti épületben kezdte meg a működését. Ez a ház a pécsi közélet és munkás- mozgalom ismert és kalandos sorsú épülete. A ház eredetileg Scholz. Gyula tulajdona volt, hatalmas, több ezer ember befogadására alkalmas kerthelyiséggel. Kívülről a mértéktartó polgári elegencia jellemezte, belülről a tágasság. A telket minden oldalról kőkerítés övezte. Tágas, de zárt tér ... Stúdió a „Dózsa-klubból” Amikor én először hallottam róla, az 1970-es években, „Dó- zsa-klub” néven közkedvelt kisvendéglő volt. És amikor először beléptem az épületbe, éppen egy általános, nagy felújítás utolsó munkálatait végezték a festők és kőművesek. Ez 1976. augusztus 6-án történt. Öt nappal korábban kaptam meg a Pécsi Körzeti Stúdió megalakítására és vezetésére szóló kinevezésemet, és mint a legújabb pécsi székhelyű „tömegkommunikációs intézmény” vezetője - és akkor még egyetlen dolgozója -, éppen az „elhelyezési gondokat” igyekeztem megoldani... Mitzki Ervin, a Dunántúli Napló akkori főszerkesztője, kísérgetett „háztűznéző” utamon. A szorgosan dolgozó mesterek még úgy tudták, hogy az akkor éppen nagyon sikeres és kedvelt PMSC számára építenek klubot... Szépen be is fejezték augusztus végére a felújítást, de még el sem vonultak, máris megérkeztek az MTV beruházási osztályának a munkatársai ... A sörkertből, munkásmozgalmi kegyhelyből, népszerű kisvendéglőből „televíziós székház” lett. Rab Ferenc, a máig legjobb és legismertebb pécsi újságíró, meg is jegyezte: „De ugye nem gondolod, hogy a ti műsorotok majd pótolni fogja a gesztenyefák alatt elfogyasztott babgulyásokat és nagyfröccsöket...?” Nem, Ferikém, dehogyis gondolom...! Azt azonban tudom, hogy szerettük, szeretjük ezt a házat, melynek éppen úgy van története, sőt történelme, mint a hazának, a városnak, a stúdiónak, s nem utolsó sorban nekünk, magunknak... A Sörház utca nevét Majo- rossyra változtatták, a stúdió bekebelezett három szomszédos telket, a tágasság és az „elegancia” kedvéért a „direkció” is elhagyta az eredeti helyét - a Pécsi Stúdiót mégis mindenki, a mai napig, a Sörház utcában keresi... Amire igazán büszkék vagyunk, ami összetart bennünket, azt mi is a Sörház utca 8- cal azonosítjuk. Ez a ház szimbolikus jelentőséggel bír ma már az életünkben, hisz itt álmodtuk meg álmainkat. Itt került sor a nagy találkozásokra, s szinte mindenki ebből a házból távozott, akiknek a távozása fájt. Egy város nemcsak betonból épül A körzeti stúdiók létrehozására az 1970-es években oly divatossá vált ,.kulturális decentralizáció” jegyében került sor. Szeged és Pécs egyszerre indult. Nyilván létesülhettek volna másutt is e stúdiók: ennek a két városnak a vezetése azonban nemcsak fogadó-, de áldozatkész is volt. A Pécsi Balett, a „Múzeum utca” és a Pécsi Körzeti Stúdió annak a gondolkodásmódnak az eredménye, mely elvezetett ahhoz a felismeréshez, hogy a város - a megye és a régió -, nemcsak betonból épül. De egy televízió sem csak épület és technika! A Pécsi Körzeti Stúdió arculatát, műsorainak tematikáját, minőségét és erkölcsét, máig hatóan az az „alapító mag” határozta meg, mely 1976-77-ben együtt kezdte meg a munkát. A Dunántúli Naplótól érkezett Hárságyi Margit, Füzes János és Pánics György. A Magyar Rádió Pécsi Stúdiójától Gombár János és Hídvégi József. Sóvári Gizella a Figyelő szerkesztőségéből, Bükkösdi László pedig az akkor országos hírnévnek és tekintélynek örvendő „Dr. Doktor Sándor” Művelődési Házból csatlakozott hozzánk. Egykori pécsiek segítsége A stúdió-alapító MTV-el- nök, Nagy Richárd, okos és nemes ötlete volt, hogy az első műsorok körül olyan neves televíziósok „bábáskodjanak”, akik egykor pécsiek voltak. Balogh Mária szerkesztő-riportertől, Eck T. Imre rendezőtől és az az azóta már elhunyt Varga János szerkesztőtől közéleti bátorságot és felelősségvállalást, szakmai igényességet és a szű- kebb-tágabb lakóhely elkötelezett szeretetét tanulhatta meg, aki tanulni akart. A Pécsi Körzeti Stúdió műsorpolitikája máig arra a kérdéskörre épül, melyet az első műsorok készítése idején fogalmaztunk meg magunknak. „Hol élünk, hogyan élünk, hogyan éljünk?” Ihletőnk máig a táj, a sokszínű Dél-Dunántúl. A régió nálunk sokak számára fikció, mások számára hatalmi kérdés. Tőlem is sokszor kérdezték már, hogy mit is értek régió alatt, hisz végül is egy regionális intézmény vezetője vagyok. A válaszom egyszerű: a régió számomra az a tér, ahol már, illetve ahol még otthon érzem magam. Ha nyugati irányból tartok Pécs felé, ezt valahol Nagykanizsa előterében érzem, ha keletről, Bajánál. Északon Dunaújváros alatt kezdődik az „én régióm”, délen pedig nem ér véget az országhatárnál ... A körzeti stúdiók nagy esélyét én egy sajátos stílus, hangnem, azaz viszony kialakításában látom, mely az élmények, érzelmek, gondok és feladatok azonosságára épül. A méretek csökkenésével nőnek az azonosulási esélyek. A nézők felismerik a képernyőn szomszédaikat, vezetőiket, jó barátaikat és haragosaikat - és ezért a regionális műsor nem csak érdekli, de viszonylág nagy erővel érinti is őket. De ebben - a földrajzi és érzelmi - térben a mi, a műsorkészítők azonosulási esélyei is megsok- szorozód(hat)nak... Ezek a felismerések, illetve megérzések inspirálták, bátorították az úgynevezett kábeltelevíziós kísérletek megkezdését is. Az első magyarországi „városi televíziós” adásra 1979. április 2-án került sor. Ma, állítólag, már több mint 400 helyi, illetve kábeltelevízió van ... A táj szelleme inspirálta a nemzetiségi adások megkezdését is. Nem volt központi döntés, nem volt „megrendelés”. Igaz, ellenállás sem. Azt kerestük, hol vannak az MTV tevékenységének fehér foltjai - és megpróbáltuk azokat eltüntetni. Az első német, illetve szerb- horvát műsort 1978. augusztus 16-án sugároztuk. Nem volt túl nehéz „fehér foltokat” találni. így született meg az egészségkárosodottak információs és érdekvédelmi magazinja, a Sorstársak című műsor is. Ez 1981 január 21-én történt. A hírszolgálat, az informálás terén rendkívül korlátozottak voltak az első évtizedben a technikai lehetőségeink, és a hetenkénti jelentkezés sem kedvezett ennek a funkciónak. Hetente nem lehet híreket mondani - legfeljebb magyarázni lehet a történteket... A Pécsi Körzeti Stúdió a riport- és dokumentumfilmekre összpontosította tehát az erejét. Nem a szenzációt kerestük, nem a botrányt. Egyszerűen csak úgy próbáltuk látni és láttatni a vidéki élet jelenségeit, ahogy az események, a történetek szereplői (hősei és elszenvedői) látták és megélték azokat. Igazi kincseink a portrék A Pécsi Körzeti Stúdió „dokumentum-műhelyéből” számos olyan alkotás került ki, melyre máig sokan emlékeznek és hivatkoznak. Jeles fővárosi rendezők vállaltak részt ebből a munkából, köztük Téglásy Ferenc, Vitézy László, Erdős Pál, Radó Gyula, Wiederman Károly és Babiczky László. Utóbbi kettő hosszabb-rövi- debb ideig Pécsre is települt, s a stúdió egészére jelentős hatást gyakorolt. A „művészeti műhely” is produkált jónéhány időtálló értéket képviselő alkotást az elmúlt húsz év alatt. Készültek tv-játékok, irodalmi és zenés műsorok, gyermek- és mesejátékok. Az archívum „kincsestárában” böngészve most mégis úgy vélem: igazi kincseink a portrék, mert a régió tucatnyi kiválóságáról egy filmkocka sem maradt volna fenn nélkülünk. Mert nemcsak az a dolgunk, hogy műsort csináljunk. A televízió nem egyszerűen olyan üzem, mely technikai eszközökkel „szellemi termékeket” állít elő. A fotó, a film- és a videofelvétel a jövőbe vetített múlt - és mi ezért a jövőért is felelősek vagyunk... ,Hehér folt” volt a legutóbbi időkig a határmenti régiók együttműködése. A Pécsi Körzeti Stúdió már több mint egy évtizede részt vesz egy „határok feletti” nemzetközi magazin szerkesztésében, mely Ausztria, Bajorország, Horvátország, Olaszország, Svájc, Szlovénia és Magyarorzság 18 tartományi és körzeti televíziójának a közös műsora. De hagyjuk a múltat! A huszadik születésnapra a felgyorsult idő forgatagában készülünk. A technikai lehetőségek ma már szinte korlátlanok, így aztán a műfajok versenyében ma már a hírek, információk állnak az élen. (Persze, az efölötti öröm is viszonylagos. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt a gyorsaságról, az egyidejűségről álmodtunk, most pedig arról, hogy egyszer majd arra is lesz időnk, hogy a dolgok mélyére nézzünk...) A látomás gyönyörű 1985-ben „Változó Baranya” címmel egy múltat értékelő, jövőt faggató könyv jelent meg Pécsett. Én a hírközlő rendszer kiépüléséről, perspektíváiról írtam. A mostani jubileum arra késztetett, hogy levegyem a polcról a porosodó kötetet. Akkor, vajon, mit vártam a jövőtől? íme: „A látomás gyönyörű! Regionális politikai heti- és napilap, jól szerkesztett, színes megyei lapok, intim hangulatú, ízléses városi lapok sora, regionális rádió és televízió, és persze ezek kiegészítőiként a kisvárosok és a nagyvárosi lakótelepek kábel- televíziói és vezetékes rádiói! Képújság és számítógépes információ-továbbítás, no és persze mindezek „felett” a nemzeti méretű tömegkomunikációs rendszerek egyre gazdagabb ajánlata. És mindezt átfogják, mintegy mágneses erőtérbe helyezve őket, az európai, sőt globális méretű programokat sugárzó műholdas rádió- és televízió-rendszerek. Az egymással vitatkozó, versengő és egymást mégis kiegészítő, nemzetek feletti rendszerek globális búrája alatt a főszerep azonban mégis a mindennapi életet segítő, úgynevezett „kis”, helyi híreké marad ...” Ma sem gondolom másképp, mint akkor, immáron tizenegy évvel ezelőtt, ott, a Sörház utca 8-ban. Békés Sándor Az ünnepi műsor világítási próbája a stúdióban fotó: Tóth László
