Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-24 / 290. szám
1996. október 24., csütörtök A Mai Nap Dünántúli Napló 5 Nobel-díjas tudós Pécsett Borult a cement - Cementtel alaposan megrakott pótkocsis teherautó és személygépkocsi karambolozott kedden reggel Pécsett, a Mártírok útja és a Szabadság út kereszteződésében, ahol sárgán villogott a forgalomirányító jelzőlámpa. A nagyméretű teherkocsi egy Fiattal ütközött, amelynek vezetőjét a mentők szállították kórházba. A főútvonalon haladó teherautó, amelynek rakományából több zsák az útra zuhant, az ütközés után a járdán kötött ki, ahol egy villamos elosztószekrényt is kiszakított. A tanúk elmondása szerint a vétkes, a személyautót vezető hölgy a rádiótelefonját használta a baleset pillanatában, fotó: laufer l. Kitüntetések a nemzeti ünnep alkalmából (Folytatás az 1. oldalról.)-Megkérhetem, hogy olvasóink számára is érthetően ösz- szefoglalná a felfedezése lényegét, amelyről a szakemberek úgy nyilatkoztak: forradalmi változást hozott az életfolyamatok sejtszintű szabályozásának megismerésében ?- Nagyon sok környezeti hatás ér bennünket a nap minden órájában, percében: fény, illatok, az ételek íze, vagy egyes kémiai ingerek. Ezekre a szervezetünk különböző sejtjei válaszolnak valamilyen módon. Kutatásaimban arra próbáltam választ keresni, hogy ezek az ingerek hogyan jutnak el a sejtek belsejébe, hogy alakulnak át a sejtek számára olyan információvá, ami befolyásolja a működésüket, illetve mi a kapcsolat a környezeti ingerek és azok hatására a sejtben létrejövő változások között. Feltételeztem, kell lenni valaminek, ami az ingereket pont a megfelelő sejtcsoportoknak közvetíti, felerősíti s a sejtek belseje számára felfoghatóvá átalakítja. Első lépésként ennek az ingerátalakító valaminek (a tudós transducemek nevezte el) a létezését sikerült igazolnom, majd később izolálni is sikerült. Kiderült: nem más, mint sokféle fehérjék együttese, ami a sejtmembránon található, s G proteinnek neveztük el. (Pro- tein=fehérje)-A felfedezésnek a tudományos szenzáción túl mi a gyakorlati jelentősége?- Ennek a G-proteinnek a szerkezete vagy öröklődő betegség miatt, vagy környezeti hatásra megváltozhat. A fehérjeláncolatban akár egyetlen aminosav változása miatt is megváltozhat a sejtnek közvetített információ, ami annak működését befolyásolja. Előfordulhat például, hogy a G-fe- hérje a legkisebb szerkezeti változás miatt, környezeti ingertől függetlenül is folyamatosan működik, állandóan azt jelezve a sejtnek, mintha folyamatosan érné a környezeti hatás. Bizonyos tumorok kialakulásának a hátterében is áll. Vagy például kiderült, hogy a rettegett betegségnél, a koleránál, a kórt okozó baktérium úgy hat a szervezetre, hogy módosítja a szervezet egyik G-proteinjének a szerkezetét, emiatt a működésében beállt zavarnak „köszönhetően” olyan információt továbbít a bélfal sejtjeinek, amivel azt fokozott víz- és sókiválasztásra készteti. Ha ezt nem sikerül leállítani, a sejtek vízvesztéséhez, kiszáradásához, a szervezet halálához vezet.- Mit jelentett önnek a No- bel-díj?- Természetesen nagyon nagy dolog a számomra s mondhatom, gyökeresen megváltoztatta az életemet. Azelőtt csak a munka töltötte ki az életem, most sok meghívást kapok, a világ különböző tájairól kémek fel, hogy tartsak előadást. Magyarországi kapcsolatom jóval a Nobel-díj előtti, már 4-5 alkalommal jártam itt korábban, de mindig csak Budapesten. Most először nyílt alkalmam arra, hogy más várost is megismerhetek, aminek nagyon örülök. Amikor ezután a professzort arról kérdeztem, hogyan telnek egy Nobel-díjas napjai, elmondta, az USA-ban, Észak- Karolinában él, az ottani egyetem biokémiai intézetében dolgozik, ezen kívül a környezet- egészségtani intézet egyik vezetője. Nős, négy felnőtt gyermeke és hét unokája van. Szabadidejében szívesen teniszezik, ha fáradt, leül a zongora mellé játszani s szerinte a legjobb lasanját ő készíti, ez a specialitása. Sarok Zsuzsa Október 22-én, a Belügyminisztérium központi épületében rendezett ünnepségen Kuncze Gábor belügyminiszter dicséretben és jutalomban részesítetté: Albert Károlynét, Villány jegyzőjét, Békefl Zoltánnét, a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal ügykezelőjét, dr. Gel- lértné dr. Kugler Annát, Gör- csöny körjegyzőjét, Kiss Gá- bomé dr. Kovács Csillát, a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal titkárát és Mátyásné dr. Melczer Krisztinát, a hivatal tanácsosát, Panni József rendőr- főtörzszászlóst, a Szigetvári Rendőrkapitányság körzeti megbízottját, Ferenczfy Jánost, a Baranya Megyei TÁKISZ gépkocsivezetőjét, valamint az utóbbi intézmény két ügyintézőjét Marcsikné Hollósy Máriát és Vida Attilánét. A belügyminiszter a szolgálat példamutató ellátásáért dicséretben és jutalomban részesíAz idei tanévben már nem kell az 1-3. osztályos nebulóknak Bicsérdre buszozni, mert az önkormányzat újraélesztette a régi aranyosgadányi iskolát. Csurgyók Lajosné polgár- mester sokat küszködött képviselőtársaival és a szülőkkel, hogy a 324 lakosú községben az 1978-ban megszüntetett iskolát visszaadják az oktatásnak. Most kilenc gyermek, közöttük hat elsős tanul itt. Az egykori iskolaépületben a tette Faragó Imre határőr alezredest. A Határőrség Országos Parancsnoka dísztőrt adományozott Dr. Tóth Sándorttak, a Baranya Megyei Közgyűlés elnökének. Szász Károly honvéd ezredes arany dísztárgyat adományozott a Baranya Megyei Védelmi Bizottság titkára részére. A szolgálat példamutató ellátásáért dicséretben és jutalomban részesült Lovász József ezredes, Gál Gyula őrnagy. Soron kívül előléptették határőr őrnaggyá Tubák Zoltán, Flesz József századost A Határőrség Rendészeti Főigazgatója dicséretben és jutalomban részesítette dr. Várni Pál ezredest, Gulyás Zoltán őrnagyot. A Határőrség szervezési főigazgatója és gazdasági főigazgatója dicséretben és jutalomban részesítette Zámbó Péter és Máté József alezredest, Lipták Zsolt főhadnagyot, Datanítói lakás helyén most polgármesteri hivatal van, a felsős tanteremből kápolnát alakítottak ki, míg az alsósok helyiségéből (közben tanácsterem is volt) újra osztálytermet varázsoltak. A berendezést a pécsi, uránvárosi iskolák összevonásakor kapták. A leendő elsősöknek játszószobát létesítettek. Az állami támogatás (fejkvóta) rájuk eső részét még nem kapták meg. Váiják, de minden feladatot elvégeznek. kos József alezredest, Balázs László zászlóst. A Pécsi Határőr Igazgatóság igazgatója soron kívül határőr főtörzsőrmesterré léptette elő Császár Miklós, Horváth Ferenc, Horváth János, Kincses Róbert, Kis Szabó József, Nagy György, Réti József és, Szatanek József törzsőrmestereket. Dicséretben és jutalomban részesült Lengvári Csaba alezredes, Bánky Tibor, Simon István őrnagy, Gaál Gyula százados, Boros Sándor törzszászlós, Dohai Tibor, Ilcsik János, László Antal főtörzsőrmester, Réder Zoltán törzsőrmester valamint Avarosi Károlyné, Gáspár Istvánná közalkalmazott. A Baranya Megyei Tűzoltóparancsnokság soron kívül előléptette tűzoltó őrnaggyá Bede Zoltán és Vágvölgyi László századost, tűzoltó századossá Nyíri Csaba főhadnagyot. B. N. - I. J. A gyerekeket egy vállalkozó pedagógus, Csabai Lászlóné tanítja, aki Pécsről jár ki.- Ez most nagy kihívás számomra. Vállalkozói igazolvánnyal vágtam neki. Járatlan utat járok, nincs rá példám. Sokat segített az iskolánknak a gyódi dr. Solymár Istvánná. Minden tanuló 2500 forint beiskolázási segélyt kapott az önkormányzattól, amely naponta biztosít friss tízórait a kicsiknek. Rozvány Gy. Pontosítás Az 1956. évi forradalom és szabadságharc 40. évfordulója alkalmából a köztársasági elnök 1956-os emlékérmet adományozott dr. Thán Nándornak, akinek nevét sajnálatos módon tévesen közöltük keddi lapszámunkban. Ezúton kérjük az érintett és olvasóink szíves elnézését. Képadomány Pécs városának Kelle Sándor festőművész kedden festményt adományozott Pécs Polgármesteri Hivatalának. A Tettyét ábrázoló alkotást dr. Páva Zsolt polgármester vette át, és a művésszel együtt helyezték el a városháza egyik irodájában. Egészségpolitika és privatizáció A Praktizáló Orvosok Szövetségének október 25-én 17 órakor a Lánc utcai rendelőintézetben tartandó rendezvényén dr. Lomb Dénes, dr. Herendi Eszter és dr. Vajda Éva tart beszámolót, tájékoztatót az új gyógyszerekről és a PRAXIS 96 konferenciáról. Az önkormányzat egészségpolitikájáról, az önálló rendelők kialakításáról, az ügyelet privatizációjáról, a vagyonvédelemről és a műszertámogatásról Baumgartner Sándor, a pécsi önkormányzat Egészségügyi Bizottságának elnöke, dr. Sohár Endre, a Népjóléti Iroda vezetője és dr. Ütő Tamás, az Egyesített Egészségügyi Intézmények igazgatója tart előadást. Sokcélú Kolping-ház Közösségi házat avattak tegnap Bikaion. Itt működik a helyi német klub, a nyugdíjasok klubja, s gyerekeknek is itt rendeznek programokat. A Kolping- ház tehát nemcsak jótékonysági feladatokat tölt be. Aqua Üzletház Október 25-én 16 órakor az építőközösség alakuló gyűlésén, melyre a Nick-udvar- ban kerül sor, előrelépésre számítanak az érdekeltek. A tulajdonosok a régóta húzódó építkezés felgyorsítását, befejezésének lehetséges módozatait a közelmúltban megbízott ügyvédek közreműködésétől remélik. Bíznak benne, hogy minden érintett képviselteti magát. Martin Rodbell tartja előadását Pécsett fotó: laufer László Kisiskola Aranyosgadányban Halottak napi intézkedések a pécsi köztemetőben A Pécsi Temetkezési Vállalat egyházi közreműködéssel 1996. november 1-jén, pénteken, 17.30 órakor Halottak napi megemlékezést rendez a központi temetőben a ravatalozó előtti téren. A várható csúcsforgalomra tekintettel, a kegyeleti órák zavartalan biztosítása és a balesetek megelőzése érdekében kérjük:-Szakipari munkát (síremlék elhelyezés, járdaépítés stb) október 25. (péntek) reggeltől november 4. (hétfő) reggelig ne végezzenek.-Személygépkocsival csak mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők jöhetnek be a temetőbe.-A sírok gondozását - a hulladékot a parcella szélén elhelyezett gyűjtőkosarakba helyezve - október 25-e előtt kérjük elvégezni, hogy annak elszállításáról időben tudjunk gondoskodni.- A gyertyákat úgy helyezzék el, illetve gyújtsák meg, hogy szél esetén se keletkezzen tűz.- Kérjük a hozzátartozókat, hogy a sírokat a halottak napját követően is rendszeresen gondozzák. Tájékoztatjuk a temetőlátogatókat, hogy a ravatalozóval szemben lévő irodában tájékoztatás, a III. jelű parcella lejárt sírjainak újraváltása, és teljes körű szolgáltatás biztosítása céljából ügyelet tartunk a következő időben: október 31. (csütörtök) 8.00-17.00 óráig, november 1. (péntek) 8.00-17.00 óráig, november 2. (szombat) 8.00-12.00 óráig. A temetőkapuk nyitása reggel fél 6 órakor, zárása este fél 8 órakor történik. Este 7 órakor kapuzárás előtt harangjelzés figyelmezteti a temetőlátogatókat. Bármilyen különleges eseményt (tűz, baleset, műszaki hiba stb) a Nagyárpádi úti kapu portáján kérjük bejelenteni. Pécsi Temetkezési Vállalat Dunántúli Napló Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk! A nyertes előfizetői kódját (amely a hfrlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. nyerőszáma1 ^ nyerőszáma, ELEKTRO-TON Kft. Pécs, Krisztina tér 1. T.: 06-20-382-997 új és használt műszaki cikk,-------------------------------------------------- hangszer kereskedés, javítás, fénymásolatkészítés. Ajándék: 5000 Ft-os ajándékcsomag Ön a nyertes: ? 4 \ 4