Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)

1996-10-27 / 293. szám

2 Mnántúli Napló Külföld - Magyarország 1996. október 27., vasárnap Fotó: Läufer Ma ér véget a Balatonon a hajózási szezon Ma 17.10-kor egy tiszteletkört tesz az utolsó menetrendszerű balatoni személy- szállító hajó a badacsonyi kikötőben, majd elindul a szemközti Fonyódra. Az út fél órányi, s ezzel véget ér az idei balatoni ha­józási szezon. Minderről a flotta újonnan kinevezett kapitánya, dr. Horváth Gyula tájékoztatta lapunkat. Ö októbertől vette át ezt a tisztet, de tudja: igazán jó szezont zártak az idén. A balatoni 27 hajóból álló flotta 1,3 millió utast szállított, s ez jóval több a korábbiak­nál. A megélénkült utazási kedv oka felte­hetően abban rejlik, hogy fürdésre-napo- zásra való időjárás nem igen volt az idén. A flotta két legidősebb és legszebb tagja a két éve fejújított Kelén és az idén ismét vízre bocsátott Helka. Mindkettő 1891-ben ké­szült, tehát éppen 105 esztendősek. Kecse­sek, kuriózum számba mennek, s ezért vá­lasztották már többször forgatási színhely­ként is őket külhoni filmesek. A kompok november 24-ig viszik az uta­sokat Szántód és Tihany között. K. F. Teller pártolj a az atomenergiát és ellenzi a privatizációt Nyílt titok, hogy előbb vagy utóbb új villamos erőműve­ket kell építeni, ugyanis a magyar villamosenergetikai rendszer elöregedett. Számí­tások szerint a 2010-ig több mint 3000 megawattot kell „selejtezni”, azaz ennyi energiát termelő erőmű öregszik el. A kérdés csak az: gázturbinás erőművek­kel, avagy atomreaktorok­kal, netán szénerőművekkel pótolják a kieső termelést. A probléma, hogy - bár jelentkező van elég - mind­ehhez politikai döntés szük­séges. Több villamos ener­giát termelő céget már priva­tizáltak, mint például a - há­rom erőművel és két szén­bányával rendelkező - tiszai Erőmű Rt.-t az amerikai AES Summit Generation, amely hosszú távon további fejlesztéseket szeretne. La­punk információi szerint - a privatizáció előtt álló - Paksi Atomerőmű Rt. sem kíván lemaradni; elfogadtak egy „titkos” fejlesztési ter­vet, mely két, legalább 600-1000 megawattos blokk építését lobbizná ki. A héten először Pakson, majd a kormányfőnél járt Teller Ede professzor, a mél­tán világhíres atomtudós, a hidrogénbomba atyja. A 88 éves kutató biztonságosnak tartja és ezért javasolja az atomerőmű tervezett bővíté­sét, azonban a privatizáció elhalasztása mellett tette le voksát. Jövetelének céljáról így vallott: „tájékozódni az atomenergia alkalmazásáról Magyarországon. Ez gya­korlati szempontból Paks helyzetét jelenti. Lényegé­ben a jövő lehetőségei érde­kelnek. A következő 10 év­ben a jelenlegi Paks típusú „atomenergiából” több, egy­szerűsített fajta épüljön. Ha ez megtörténik Paks nem­csak a magyar energiaterme­lés 40, hanem 50 százalékát adja.” Hazafi Zs. Jubileumi MATÁV-vonalak Zátonyra futott egy görög komp Zátonyra futott egy gö­rög komp szombaton délelőtt az Attika-félszi­get közelében. A fedél­zeten tartózkodó négy­száz utas közül tizenöt megsérült, négyen sú­lyosan, de a hajót nem fenyegeti az elsüllyedés veszélye - jelentette az AFP és a Reuter. Algériai merénylet vonat ellen Pokolgépes merényletet követtek el az Algír és Oran között közlekedő vonat ellen, s ennek kö­vetkeztében legkevesebb nyolc utas életét vesz­tette, több mint harminc pedig megsebesült. A még csütörtökön történt merénylet hírét a szom­bati algériai sajtó jelen­tette. A terroristák a sí­nek alatt helyezték el a robbanószert, s a vonat több kocsija a robbanás következtében kisiklott. Késön nyílt ki az ejtőernyő Túl későn nyílt ki pénte­ken este a bajorországi Ampfing repülőterének közelében végrehajtott ugrását követően egy ej­tőernyős ugrásoktató ej­tőernyője. A 3700 méter­ről történt, szerencsétle­nül sikerült ugrás követ­keztében a 41 éves férfi súlyosan megsebesült. Túlélését feltehetően an­nak köszönhette, hogy nem szilárd talajon ért földet, hanem a közeli lsen folyóba esett. Sziámi ikrek Salvadorban Mellkasuknál és hasuk­nál összenőtt ikrek szü­lettek a salvadori fővá­rosban. Az egypetéjű fiú­ikreknek azonban egy szívük van, így ha az or­vosok megpróbálják mű­téti úton szétválasztani őket, akkor csak az egyik gyermeket tudják meg­menteni. II. János Pál: az evolúció tana több mint hipotézis Majd másfél évszázaddal Char­les Darwin „A fajok eredete” című művének megjelenése után immár a katolikus egyház szá­mára is több egyszerű hipotézis­nél az evolúció elmélete. A dar­wini elmélet tudományos jellegét a minap maga II. János Pál pápa ismerte el, és azt hangsúlyozta: a Szentírás teremtéstanításának az az értelmezése helytálló, melyet Aquinói Szent Tamás fogalma­zott meg „Summa theoligicá- ban”, azaz az ember Istenre való hasonlatossága elsősorban gon­dolkodási képességében mutat­kozik meg. n. János Pál szerint a kérdés alapvető jelentőségű az egyház számára, mivel választ kell adnia arra, hogy a teremtés és a szár­mazástan - miként a pápa fo­galmazott - „első látásra ellent­mondónak tűnik”. A katolikus egyházfő arra is felhívta a figyelmet, az egyház számára továbbra is XII. Pius azon megállapítása marad igaz­nak, mely kimondta: ha az em­beri test a létezése előtt létezett élő anyagból származik, a szel­lemi lélek közvetlenül Isten te­remtménye. Lelőtték, káromkodott - feljelentették Állampolgári bejelentés érke­zett a minap Sir Paul Condon- nak, London rendőrfőkapitá­nyának asztalára. Az íráros pa­nasz szerint a dél-londoni Stockwell kerület rendőrőrsé­nek egyik járőröző beosztottja megengedhetetlen szavakat használt a nagy nyilvánosság előtt, szolgálat közben. Clive Norman közrendőr maga sem tagadja a kifogásolt vétséget, az ügyből ennek elle­nére aligha lesz fegyelmi vizs­gálat. Norman ugyanis azután ragadtatta magát a szexuális élet köznapi szótárából mentett kifejezésekre, hogy az általa megakadályozni kívánt bank­rablás elkövetői egy teljes so­rozatot eresztettek belé, s saját vérében feküdve nézte végig a bűnözők távozását. A fiatal, fegyvertelen bobby társával együtt járta a dél-lon­doni utcát, amikor a National Westminster Bank helyi fiókjá­nak páncélautóján szinte az or­ruk előtt ütött rajta egy három tagú banda. A két rendőr azon­nal beavatkozott, ám a gumi­botnak és a könnygáz-szórónak nem sok esélye volt az Űzi géppisztollyal szemben. Nor­man a puszta életét is csak an­nak köszönheti, hogy a bank­rablók egyikében maradt némi irgalom: a rendőr elmondása szerint a bandita először a mellkasának szegezte a kicsi, ám annál nagyobb tűzerejű, csúcstechnológiás automata fegyvert, s csak az utolsó pilla­natban engedte le annak csövét, a lövések így szív helyett lábat értek. Norman ezután szórta 18 éven felülieknek való átkait a sebesen távozó banda után. Ezt hallotta meg a véletlenül egy arra sétáló, az egész vad­nyugati jelenetet végignéző idős hölgy, aki tanúvallomás helyett azonnal megírta bünte­tést követelő levelét. Várnai néni 23 évig várt a telefonra fotó: Müller andrea Óriási érdeklődés mellett bonyo­lította hétvégi nyílt napját dél­dunántúli körzeteiben a MA­TÁV Pécsi Igazgatósága. Az új, illetve másodvonalak iránt ér­deklődők már korán reggel meg­töltötték az ügyfélszolgálati iro­dákat, közülük sokan éltek is az igénylés esetén nyújtott kedvez­ménnyel, illetve az ingyenes te­lefonkészülék lehetőségével. A MATÁV-program csúcs­pontjaként tegnap, az év 300. napján adták át az igazgatóság területén a 300 ezredik telefon- vonalat. Az előzetes terveknek megfelelően Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye mind a 11 távközlési körzetében egy-egy szerencsés előfizető térítési díj nélkül jutott hozzá a vonalhoz és a készülékhez. A Pécsi Távközlési Centrum területén a szerencse Várnai Ber- talannénsk kedvezett. Az új elő­fizetőnek, aki 23 évvel ezelőtt adta be igénylését, Fuderer Ká­roly, a távközlési centrum veze­tője adta át a felajánlott telefon- készüléket. Mint Várnai Berta- lanné elmondta, azért örül külö­nösen a telefonvonalnak, mert ezentúl folyamatosan kapcsolat­ban állhat 8 unokájával. K. E. / Göncz Árpád Poznanban Lengyelországi munkalátoga­tásának második napján Göncz Árpád köztársasági el­nök Poznanban megkoszo­rúzta a városban 1956 júniu­sában kitört munkásfelkelés emlékművét, valamint virá­gokat helyezett el az 56-os forradalmi eseményekkel összefüggésben életüket vesz­tett két gyermekmártír, a len­gyel Roman Strzalkowski és a magyar Mansfeld Péter em­léktáblájánál. A városházán rendezett ünnepi tanácsülésen a magyar államfő átvette a város dísz- polgárságát igazoló oklevelet, majd a díszebédet követően találkozott a Poznanban mű­ködő lengyel-magyar baráti társaságok képviselőivel. Göncz Árpád programja utolsó állomásaként megnyi­totta az 1956-os forradalom­ról szóló fotó- és dokumen­tumkiállítást, majd visszauta­zott Budapestre. Az államfő Poznanban ki­jelentette: „Az 1956-os ma­gyar forradalom nem történt volna meg Poznan nélkül, és a mai szabadság sem lett volna egymás nélkül. A két ország külpolitikai törekvése és sorsa egybefonódik, és európai in­tegrációs törekvéseink egy­mást erősítik. Magyarország és Lengyelország együtt ha­lad azon az úton, amelynek végén elfoglalják méltó he­lyüket Európában.” Göncz Árpád jövő év ja­nuár 17-re hivatalos magyar- országi látogatásra hívta meg Aleksander Kwasniewskit. Budapesten ezen a napon nyí­lik meg az elmúlt 50 év len­gyelországi művészetét be­mutató kiállítás. Halászok tüntettek a kormoránok ellen Több ezer horgász és halász tüntetett szombaton Stras- bourgban a kormoránok gyors elszaporodása ellen. A tiltako­zók többsége Franciaországból és Németországból érkezett a megmozdulásra, de svájciak, osztrákok, olaszok és belgák is részt vettek a tüntetésen. A tiltakozók „Fekete Halál” vagy „Védjétek meg végre ha­lainkat a kormoránoktól” fel­iratú táblákat emeltek a ma­gasba. A halászok azt tervez­ték, hogy nagygyűlésük befeje­zése után a strasbourgi város- központból az Európai Parla­ment épülete elé vonulnak, ahol előterjesztik követeléseiket. Az európai halász- és hor­gászszövetségek azt követelik, hogy a hosszú csőrű, fekete tollú madarat töröljék az Euró­pai Unió (EU) védett állatainak listájáról, vagy hozzanak intéz­kedéseket a kormoránok szapo­rodásának korlátozására. A til­takozó nagygyűlés szervezői szerint a kormoránok „valósá­gos csapássá” váltak. A „hal­rablóként” hírhedtté vált kor­moránok 1979 óta állnak az EU védett madárfajainak listáján, azóta az állomány száma Eu- rópa-szerte 30 ezerről 700 ezerre nőtt. Az Európai Parla­ment (EP) már korábban rend­kívüli ülésén követelte a kor- moránállomány szaporodásá­nak visszaszorítását. Az EP számításai szerint a madarak az EU-tagállamok belvizein és tengerparti vizein naponta 20 millió schilling ér­tékű halat pusztítanak el - írta az osztrák hírügynökség. • • Ötezer amerikai katona marad Boszniában A The New York Times értesülése szerint jövőre legalább ötezer amerikai katona marad Boszniá­ban, az IFOR helyébe lépő NATO-erők kötelé­kében. A közelebbről meg nem jelölt kormány­zati forrásokat, NATO- vezetőket és európai dip­lomatákat idéző, szomba­ton megjelent cikk szerint az amerikai katonaság annak az összesen 15-30 ezer főnyi létszámú béke- fenntartó köteléknek a ré­sze lesz, amely a daytoni békeszerződés betartását ellenőrzi. A kötelék pon­tos létszáma, feladata és a bevetés időtartama még vita tárgya. a & >

Next

/
Oldalképek
Tartalom