Új Dunántúli Napló, 1996. szeptember (7. évfolyam, 238-267. szám)
1996-09-28 / 265. szám
19%. szeptember 28., szombat Kultúra - Művelődés Dunántúli Napló 7 Bertók László: Igen, egészen eltörött Igen, egy hajszálon, uram. Az innen és onnan között. A se itt, se ott ahogyan. Az itt is, ott is, ami köd. Igen, egészen eltörött. De mintha éppen most, olyan. Ragasztok, foltozok, kötök. Külön-külön is annyi van. Igen, el kéne okosan. Fogni a, szépen, mielőtt. Mintha én volnék a lovam. Mintha nem is menekülök. Igen, ez se több, az se több. De azt képzelem, hogy magam. Új évad a Bóbita Bábszínházban Évről-évre nehezebb előteremteni azt a pénzt, amelyből gyerekdarabokra is futja az ország színházaiban. Pécsett az óvodás és a kisiskolás korosztálynak a Bóbita Bábszínház nyújt kínálatot. A tervekről az igazgatóval, Srántó Gáborral beszélgettünk: A Bóbita a Dél-Dunántú- lon az egyetlen hivatásos bábtársulat, hat bábszínésszel. Erről az alacsonynak tűnő számról azonban kiderül: hazai viszonylatban átlagosnak mondható. Hogy itt igazi műhelymunka zajlik, arra a legutóbbi. Zágrábi Nemzetközi Bábfesztiválon elért eredmények mutatnak. A szakmai vélemények alapján a Bóbita produkciója kimagasló volt. Szeptember 30-ától négy napig a besztercebányai, majd november Létől a prágai báb- fesztiválok várják a pécsieket.- Bekerültünk abba a nemzetközi vérkeringésbe, melyben régel>ben a Bóbita már benne volt - emelte ki az igazgató. - Ez többnyire erkölcsi, művészi sikert jelent, ritkán anyagit. De a bábszínészeknek is fontos a szakmai megméretés. Az első bemutató az Állatmesék lesz októberben, Kipling műveiből. Magyar Agnes feldolgozásában. Pavel Vasicek Aladdin és a bűvös lámpa című darabja felújításként kerül bemutatásra, Kiss Anna Hol van a világ vége? című játékát a kamarateremben novemberben, míg Heind! Vera Szépség cs szörnyeteg című, kifejezetten a Bóbita Bábszínház számára írott munkáját februárban játsz- szák. Három tavalyi darab és két felnőtteknek szóló előadás továbbra is műsoron marad. Már válthatók a bérletek: a Táltos 4-6, a Boszorka 5-8 és a Griff bérlet 6-10 éveseknek. Minden kisgyerek színes könyvjelzőt is kap a bérlet mellé. Újdonság, hogy a színház mellett a Brendon gyermekáruházban is kaphatók a bérletek. Október 3-áig még várják azokat a rajzokat, melyeket a gyerekek a tavaly látott előadásokról készítenek. Október 5-én a rajzokat értékelik, s a Ködfal Galériában kiállítás nyílik. Láthatók lesznek Leder Norbert bábjai, és fellép a Ládafia együttes is.- Az idei év legnagyobb feladata. hogy megnyerjük a fel só tagozatos korosztályt is, bár, sajnos,kevés a nekik való bábdarab - mondja Sramó Gábor. Hodnik I. Gy. Az elmúlt év sikerdarabja a Holle anyó volt fotó: Mílu.KU \ Szívügye a környezet, a természet Négy díjat is kapott az idén nyáron a pécsi Mánfai György fotóművész, akit elsősorban diaporámái révén ismerhet a közönség. A Nemzetközi Dia- poráma fesztiválon Franciaországban a zsűri díját kapta, a dániai Természet- és Környezetvédelmi Nemzetközi Fotópályázaton harmadik lett, míg a párizsi meghívásos fotószalonon aranyérmet és közönségdíjat nyert. Idén már Angliában, Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban is járt, legutóbb pedig egy Alpok-túráról érkezett. Terve, hogy bekóborolja egész Európát, s útiélményeit albumokban adja ki. A kirándulások sosem öncélúak. A JPTE Földrajzi Tanszéke számára készít diákat, képeket, földtörténeti emlékekről. földrajzi jelenségekről, kőzetekről, geológiai formációkról. de még növényekről is. Az így létrehozott anyag szakértők szövegével ellátva, sorozat formájában már az iskolákba is eljutott. Természetes, hogy a leendő tanároknak is hatalmas előny, ha színesben, nagyban, élethűen figyelhetnek olyan jelenségeket, melyekről tanulnak ugyan, de élőben talán soha nem látják ezeket. Kalandozásai persze nem mindig veszélytelenek.- Tavaly éppen egy glecs- eseralagutat fényképeztem belül - mondta, - amikor valami különös morajlást hallottam. Ez, nem zavart, dolgoztam tovább. Amikor kijöttem a barlangból, ott állt az egész csoport köny- nyes szemekkel. Kiderült, hogy amíg odabenn voltam, több tonnányi jégdarab omlott alá. Azt hitték, odavesztem. A napi 12-15 kilométeres túrák a nehéz terepen megviselik az embert. De Mánfai György kitartóan keresi a természet- földrajzi szépségeket. Külön ügyel rá, hogy szemléltetésre készülő képei valóban a célt szolgálják, mégis megpróbál mindig valami különöset adni.- Szeretem hinni, hogy ez azért lehetséges, mert másképp látok. Borzasztó érzékeny vagyok. Számomra az érzelem- gazdagság a legfontosabb, s hiszem, a jóságnál nincs hatol- * masabb. Nagyon gyorsan veszem a jeleket, a képekben is. Boldog vagyok, ha rátalálok egy ritka tengerparti liliomra, vagy ha a portugál parafaerdőben járhatok. Az iskolai munka segítésére a képek mellé számára fontos a hang is. A fotókhoz, diákhoz a helyszínen felvett zörejeket társítva a tanulók úgy érezhetik, mintha maguk is a világ természeti csodái között bolyonga- nának. Ez a jövő oktatása: a sokkal maradandóbb, komplex élmény. A fotóművész nemrég testvérével természettudományos ismeretterjesztő videofilmét is forgatott. Hitvallását egy Petőfi-vers- sor átalakított sorával fejezi ki: „Minden képem egy ima a világ boldogságáért.” H. I. Gy. Hrabal arcai Egy magyar újságíró interjúkötete a cseh irodalom fenegyerekével Az Európa Kiadónál jeleni meg Varga Attila debreceni újságíró Hrabal arcai című interjúkötete arról a 82 éves Bohumil Hrabal ró\, aki a cseh irodalomnak talán egyetlen igazi és valóban eredeti „fenegyereke”. Csak a menedzsere tudja pontosan megmondani, hány nyelvre is fordították már le a műveit. Elsősorban a Szigorúan ellenőrzött vonatok (1966) című filmje alapján rögzült a neve a hazai középgeneráció tudatában, hiszen Jirí Menzel\e\ együtt írta Hrabal azt a forgató- könyvet, ami 1968-ban - a legjobb külföldi (nem angol nyelvű) alkotások sorában - Oscar-dijal kapott. (Színpadi változatát ebben az évadban mutatja be a Pécsi Nemzeti Színház.) Varga Attila mintegy 100 oldalnyi szövegű - fotókkal illusztrált - kötete merész vállalkozás volt azzal a neves emberrel kapcsolatban, aki gondolkodás nélkül küldött el „a francba" neves külföldi riportereket és újságírókat csak azért, mert zavarni merészelték „szent" elfoglaltságai közepette: a kerskói macskaetetés, az alkotás és a magány perceiben a Prágától 35 kilométerre fekvő üdülőfaluban. Aligha akad cseh író, akit ennyire végletesen ítéltek volna meg: vannak, akik a pokolba kívánják a szókimondása miatt. Mások viszont a születésnapját (1914. március 28.) a csehországi pedagógusnappal együtt emlegetik jelentőségben. Egyik kedvenc helyén, a prágai Arany Tigrisben együtt mulat Václav Havel cseh köz- társasági elnökkel és Bili Clinton amerikai elnökkel, máskor meg Kersko üdülőfalu Erdészlakában vedeli a sört a köznéppel, akiket órákig hallgat. Egyébként itt játszódik a Hóvirágünnep (1982) című műve. Varga Attila munkája lényegében három - 1993-1995 között keletkezett - forrásra támaszkodik: a Hraballal készült saját interjúira (5); az. Oscar-díjas cseh filmrendező, Jirí Men- zellel készített interjújára, illetve Hrabal prágai éveinek egyik barátja, Egon Bondy visz- szaemlékezéseire. A rendkívül érdekfeszítő interjúkötet azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy egy nemes ügy iránti önzetlen elkötelezettség (Hrabal vallomásra bírása) előbb-utóbb eredményre vezet, ami olyan formában manifesztálódik, hogy bemutatásra kerül egy csodabogár cseh író, aki lényegében helyettünk is ír és beszél. A titok nyitja, hogy mindez úgy történik, ahogy az egyszerű, józan csehek látják a világ dolgait, és szinte diktálják „Bohouská”-nak (Bohumil beceneve Kerskoban) a Consul márkájú írógépe billentyűire. Mert Hrabal számára az „egyetemek egyeteme” nem az iskola volt (még a világhírű prágai Károly Egyetem sem!), hanem „a sörgyár és a folyó, a fák és a végtelen séták és a lógás”, ami azonban mégis egy valódi életfilozófiát eredményezett, ami ötvöződött aztán Nietsche, Schopenhauer, Ladis- lav Kiima és a Tao Tö king értékeivel. Hrabal műveiben ott lüktet maga a valóság, amit „véresen" átélt - az iskolai kudarcoktól kezdve az Elet pofonjain át a megnyugvás szigetét jelentő erdős Kerskoig: a megalázott segédmunkási léttől a világhírnévig. Varga Attila finom pengevezetése vallomásra készteti a látszólag mogorva (kifejezéseiben néha nyers) cseh remetét és a „prágai kertvendéglők napimádóját" rólunk, magyarokról is.-Hirtelen haragú vagyok, aki szívesen sértődik. A magyarok is hasonló természetűek, tehát tele vagyunk közös tulajdonságokkal. Az én legszebb úti élményeim mindig Magyar- országhoz kötnek. Ha emigrációba vonulnék, akkor biztos, hogy Szegedet választanám. Halat eszegetnék, a cigányok pedig mindig ott játszanának nekem. Hajzer Lajos Leginkább a körtékre vágyik, ahogy az emlékezet katakombáiban vibrál a nyár. Egyetlen forrongás a lég, a meleg párái, mint futkosó bárányok tolonganak. Angyalokként lebegnek, élvezve, ahogy alájuk kap a szél. Az augusztusi forrongás, s benne a duzzadó körték. Hogy szerette pókhasukat, mosolygó arcukat, kecses nyakukat. Mintha a Matildét t'ogdosná, simogatná. Mintha cserépkan- csókká válnának a kezében, s folydogálna belőlük a mézarany, imbolygó patakká, melynek partján legel két tehénke, s felbőgnék a gyerekkor ábrándos ragyogását. De kop- pan valami, s megcsillan a sáros konyhakövön a repcszda- rab. Vilmos azért szerette eny- nyire a körtéket, mert nagyapó ujjainak vonását fedezte fel mindegyikben. Mint a hegedű dallamai, úgy nyikorognak most a szívében. Az idén már csak két ágat hozott névrokona, a Vilmos, az aranyló császárkörte. Ha beleharapott, mindig az öreg jutott eszébe. És persze, Maliid. A kanyargós folyópart, ahonnan elcsábította ide, a forrongás betonkolosz- szusaiba, s ahol az élet úgy rövidül, mint a gyertya kanóca a faggyút emésztő láng nyel- vecskéi alatt. Mert Matild is megrövidült néhány dologgal, amit a szervek kidobtak magukból .. . Most mégis a körték és az öreg. Ugyanúgy augusztus, lustán szálló porral a földutakon, a cséplések nyomán szaporodó szalmacsomókkal az udvarokon. Vilmos gyerekfejjel is tudta, hogy nagyapó hozott valamit a háborúból az embert ötödölő tífusz mellett. Egy repeszdarabot. Az öreg érezte, hogy ott van a lábában, s néha vándorlásba kezd, mint valami holdkóros. Olyankor rossz napja volt, hagyták is, hadd mérgelődje ki magát. Merl a rakoncátlankodás után úgyis megnyugszik. Mélységes csöndjében lapulva csak egyszer-egyszer szisszenti meg teherhordóját. Az öreg nem is törődött vele. Időváltozáskor a heg kipirosodott, megvakar- gatta, aztán elhalványodott. De most a szemzés ideje van. A folyó pocsolyássá vált, halai pipálnak a mélyben. A magoncok békés nyugalomban várják, hogy eldőljön a sorsuk: hordozhatják-e a nemes oltószemet, vagy szabadon vir- gonckodhatnak, mint a vadlovak a prérin. Mert az öreg öntözte őket kitartóan, hogy adják héjukat.- Sajog a repcsz, változik az idő — hallja az öreg dörmögé- sét. És megjöttek a felhők. Nyárfát megropogtató erejét ismerte már a szélnek, melynek nyomán potyog a gyümölcs. Ablak mögül nézték az ég haragját. A frissen fésült szalmacsomó szálait szedegette. Ménkő nagy dördüléssel becsapott a villám. Vilmos tisztán emlékszik rá, ahogy lángolt a szalmacsomó, s az emberek futkostak a kavargó szélben. Merték a kutat, hozzáöntve az égi áldáshoz. így is csak a szalmacsomó üszkös romja maradt. Az öreg a sámlin ült. Egy szót sem szólt. A ruha rátapadva. Füst- és koromszag mindenütt. Megadta magát, a Tcremtővel nem tudott hadakozni. Kalapját mélyen a fejébe húzta. Majd a sajgó lábát dörzsölni kezdte, benyúlva a nadrág szára alá, feltűrve egészen a térdéig. Egyszercsak elkiáltotta magát:- Itt van a disznó! Valamennyien odanéztek. Hát a repeszdarab volt. Megunta végtelen vándorlását a vádli izomzatúban, s most távozott, kivetette a test, kiforrta magából, mint fatörzs a vágást. Az öreg vizsgálgatta, majd bosszúsan ledobta a kövezetre, hogy csak úgy pendült. Másnap rohant Vilmos a kertbe, nézni a körtefákat, mit művelt velük a vihar. Legszívesebben sírt volna, ahogy a megtépázott ágakat látta, s a levert gyümölcsöket félig betemetve a sárba. Ekkor meglepődött, mert az öreg ott hajladozott magoncai között, ahogy oltókésével szemezgetett. A mosolyára most is emlékszik, ahogy foghíjasán, borostás arccal hívogatta, hogy tanulja meg ő is. De őt inkább a gépek érdekelték. ♦ Most szemezni kellene, a megmaradt két ágból átörökíteni legalább annyit, amit az unokák megesznek. De nincsenek magoncok, és egyáltalán semmi sincsen, csak a repeszdarab, melyet ráhagyott az öreg, hazahozva onnan a messzeségből. Törő István: Emlék: a nyár, a körték
