Új Dunántúli Napló, 1996. szeptember (7. évfolyam, 238-267. szám)

1996-09-27 / 264. szám

1996. szeptember 27., péntek A Mai Nap Dünántúli Napló 5 Szigetvár: hogyan tovább Két dolog borzolja a szigetvári kedélyeket: a távfűtés és a költ­ségvetési hiány. Csak amíg az előbbi majd ezer családot érint, addig az utóbbi áttételesen de mindenkit. Szigetvár önkormányzati képviselőtestülete tegnap délutáni ülésén sürgősségi indítványként a Vízmű vagyonának átadásá­ról (marad a városé) és idén is már sokadszor a távfűtésről dön­tött. A másfél órás vitában megszületett a döntés: a távfűtésről október 8-án rendkívüli ülést tart a testület, azt megelőzően ok­tóber 2-án a Radován és a Zrínyi tér lakóinak a bérlők házában, míg 3-án a 2. sz. általános iskolában a Szent István lakótelepi­eknek is 17.00 órától lakossági fórumot tartanak. Az első' félévi költségvetés és az 1996-os költségvetési terv módosítása akként is jellemezhető: nadrágszíj-meghúzás ész­szerű keretek között. Tény: már három éve görgeti a város a költségvetési hiányt (az idei nyitótétel meghaladta az 56 millió forintot), az önhibáján kívüli (ONHIKI) pályázatukat elutasítot­ták, az önkormányzat még sem vett fel hitelt. Az egyre duzzadó segélykeretek arra késztették a városatyákat, hogy november­ben felülvizsgálják a szociális rendeletet. Az első félévben több mint 53 millió forint segélyt fizettek ki. Ez igen sok. Valójában a többszörösen hátrányos helyzetű város lakosságának nagy ré­sze nem tudja, ne tán nem akarja fizetni a lakbért, fűtést, egyéb köztartozást. Az oktatási intézmények pénzügyi megszorítását viszont azt jelenti, hogy két év múlva, amikor az idei lesz a bá­zis, még kevesebb pénz jut majd. B. M. L. A gyors döntések parlamentje Siklóson Két gyors határozathozatallal folytatta tegnap délután az elmúlt héten megkezdett munkáját a siklósi képviselő testület, melyek során előbb fellebbezés elbírálásáról, majd az egyes szociális ellátási formák szabályozásáról szóló rendelet módosításáról született döntés. Ezt követően került terítékre a város 1996. évi költségvetési rendeletének első féléves végrehajtásáról szóló beszámoló, illetve a rendelet módosítása. Ennek során többek között a városatyák határoztak a zeneiskolához került városi fúvószenekar működtetési költségének megelőlegezéséről is, a beszámolót pedig egy tartózkodás mellett fogadta el a testület. A tanácskozás első szünetét követően előbb telekértékesítések kerültek terítékre, majd az önkormányzati tulajdonban lévő la­kások elidegenítéséről szóló rendelet módosításáról esett szó. A fenti témák megvitatása után a képviselők a város arculatát hosszútávra meghatározó napirendi pontról, a Szent István tér beépítésére érkezett fejlesztési ajánlatokról folytattak eszme­cserét, melynek eredményeként határoztak arról, hogy mind a Spar Rt., mind a MÓL Rt. ajánlatát elfogadják és egyben utasí­tották a hivatal műszaki osztályát egyeztető tárgyalások folyta­tására a két ajánlattevő elképzelésének közös megvalósítását il­letően. Ezután hasonló nagyságrendű kérdés a város szennyvíz- telepének fejlesztésére tett ajánlat került megvitatásra. A hatá­rozat értelmében a megvalósításról külön bizottság folytat tár­gyalást az ajánlatot tevő német székhelyű UTS Umweldtechnik GmbH-val. A testületi ülés „kisebb fajsúlyú kérdéskörökben hozott döntésekkel zárult. , Kótány Mihály-napi búcsú Nagy tótfaluban Utazás csacsifogaton Gazdag hétvégi programot kí­nál az immár hagyománnyá vált nagytótfalui búcsú és falu­nap. Szombaton délután két órától gyerekek vehetik birto­kukba a tájházat. Mesélnek, al­kotnak, teremtenek, vagy csak egyszerűen gyermeki módra jól érzik magukat. Mesét Szentgyörgyváry Dóra és Szénás Máthé Gábor, a Szent Imre Katolikus Iskola ta­nulói mondanak, akiket Szász- Kolumbán Olga tanárnő készí­tett fel erre a csöppet sem könnyű műfajra. Ezt követően az érdeklődő gyerekek kipróbálhatják kéz­ügyességüket, megismerked­hetnek a csuhéfonással, neme­zeléssel, szövéssel, rongybaba- és karácsonyfadísz-készítéssel. Ha a munkában már kellően megéheztek, elfáradtak, ke­zükbe foghatnak egy-egy darab kalácsot, és szórakozásképp felülhetnek a csacsifogatra. A vasárnap a felnőtteké. Délután két órakor ökumenikus Felvételi A Pécs-baranyai Értelmiségi Klub október végén ismét elin­dítja egyetemi-főiskolai felvé­teli vizsgára felkészítő tanfo­lyamait biológia, fizika, ma­gyar nyelv és irodalom, ma­tematikai, társadalomismeret és történelem (szociológia, szociálpolitika, szociális mun­kásképző szakra jelentkezők­nek) és történelem tantárgyak­ból egyetemi oktatók vezetésé­istentisztelettel kezdődik az ünnepi program. A polgármes­ter, Püspöki Sándor köszöntője után táncosok, színjátszók, énekesek és zenészek adnak műsort a Tájház színpadán. Először a siklósi Batthány Kázmér Általános Iskola tánc­kara lép fel Mészáros Mária és Lovász Lenke vezetésével. Utánuk következik a Horváthné Mátyás Ibolya vezette kémesi Kisbokréta néptánccsoport, a Pódium, Pécs - Szász-Kolum- bán Olga vezetésével, majd a siklósi vegyeskar Pozsgai Márta karnaggyal. A záró műs­orszámot a siklósi Zeneiskola vonósai adják - őket Zava- gyákné Dolgos Éva készítette fel. Nagytótfalu hívja, várja ven­dégeit, akik autóbusszal is eljut­hatnak a búcsúra Az autóbusz mindkét nap délután negyed háromkor indul a siklósi busz- pályaudvarról, az utazni kívá­nók a „SPAR” előtt is felszáll­hatnak. Reichmesz Ádám előkészítő vei. A tanfolyamok a tudo­mányegyetemek és főiskolák írásbeli- és szóbeli vizsgáira készítenek fel. Érdeklődni és jelentkezni a 236-608-as, illetve a 310- 037-es telefonszámon lehet, valamint a Vasutas Művelő­dési Házban működő Értel­miségi Klubban Pécsett, a Dr. Várady Antal utca 7/2. sz. alatt. Gr eg Abell a pécsi, Köztársaság téri iskolában tartott foglalkozást a gyerekeknek fotó: laufer Konfliktuskezelés baranyai iskolákban Két amerikai szakember járja két hétig Pécs és Baranya isko­láit, s segít a gyerekeknek és a pedagógusoknak a konfliktusok kezelésében. Az előzmény: dr. Varsányi Erika szociológus 1994-ben egy pályázat kereté­ben az Egyesült Államokban járt tanulmányúton, miután ku­tatásokat folytatott itthon kü­lönböző hátrányos helyzetű kö­zösségekben. A cél az volt, hogy ezeket a közösségeket ké­pessé tegye arra, hogy problé­máikat saját maguk képvisel­jék, és ha lehet, oldják is meg. Azt tapasztalta vizsgálódásai során, hogy az emberek a leg­különbözőbb szinteken bonyo­Nyomtalanul eltűnt a pécs-va- sasi parkerdőben felállított bá­nyászemlékmű, számoltunk be nemrégiben lapunkban. Azóta több észrevételt, pontosítást is kaptunk a rendkívüli szobor­csonkítással kapcsolatban. Kiderült, a feltételezés, mi­szerint a műalkotás feldara­bolva pihen egy hulladék­gyűjtő-telepen, szerencsére nem igazolódott be. A Mecseki Bányavagyon-Hasznosító Rt.­Az IFOR tárcaközi bizottság - az érintett települések polgár- mesterivel kiegészítve - teg­napi ülését követően számolt be lapunknak Borsits László, a Honvédelmi Minisztérium he­lyettes államtitkára a Bosznia- Hercegovinában állomásozó amerikai egységek Magyaror­szágon keresztül történő visz- szavonásával kapcsolatban. Mint elmondta, az amerikai partner tájékoztatása szerint je­lódnak a különböző konfliktu­sokba, melyektől nagyon fél­nek, hiszen ezzel azt kockáztat­ják, hogy veszítenek egy bizo­nyos helyzetben, amelyet jobb elkerülni. Ugyanis bárhogy végződjék is egy konfliktus, többségében nem a helyzetet fogja minősíteni, hanem az em­bereket, melynek következté­ben megbélyegzettekké válhat­nak. Varsányi Erika az Egye­sült Államokban találkozott a Sound Options nonprofit vál­lalkozással, melyet Julie Shryock és Greg Abell képvisel. A két szakember tegnap a pécsi Köztársaság Téri Általá­nos Iskolában találkozott taná­tól megtudtuk, a szobor egyik vasasi raktárukban pihen, több mint egy éve. A színesfém­gyűjtő tolvajok már tavaly má­jusban megjelentek vágóeszkö­zeikkel az emlékműnél, s szó szerint levették lábáról az első mecseki szenet felmutató bá­nyász szobrát. A vörösrézle­mezből készült alkotást egy kö­zeli bozótosba húzták a tette­sek. Elszállítaniuk már nem si­került, mert a környékbeliek lenleg naponta 7-8 konvoj lépi át a határt és halad Kapos- vár-Taszár felé. Ez a szám ok­tóber közepére várhatóan eléri a napi 25-30 menetoszlopot, amely már igen kemény szer­vezőmunkát ró a határőrségre és a rendőrség forgalombiztosí­tóira egyaránt, illetve torlódás várható a drávaszabolcsi és a barcsi hidakon is. A megközelítőleg tízezer személyt befogadó taszári bá­rokkal és diákokkal, akikkel az iskolával kapcsolatos konflik­tushelyzeteket beszélték meg. Mint elmondták, Magyarország ötször idősebb az Egyesült Ál­lamoknál, ezért nem tanácsokat szeretnének adni, inkább ta­pasztalataikat osztják meg a magyarokkal, tekintettel arra, hogy arrafelé néhányszáz éve dolgoznak a demokrácián, így feltehető, hogy a problémamegoldásoknak ott je­lentősebbek a hagyományai. A pécsi általános iskolákon, középiskolákon túl Magyar- mecske, Hosszúhetény és Komló iskoláiba látogatnak el. Cs. L. észrevették az eltűnést, őrzését egy időre a helyi polgárőrség vállalta magára. Az elkövetők nem kerültek elő, a rendőrség lezárta az ügyet. A bányászok felüdülésére kialakított park, ahol az emlékmű is állt, mára kihalt környéknek számít. Az rt. ezért nem szándékozik visz- szaállítani helyére a szobrot. A raktárban pihen, halódó szén- bányászatunk tökéletes szimbó­lumaként. V. G. zisról - rövid karbantartást és felkészülést követően - to­vábbhaladnak a katonák és a technikai eszközök, várhatóan vasúton és közúton. (Erről még további egyeztetések szüksége­sek a felek között.) Borsits László az IFOR által okozott károk rendezéséről el­mondta, a folyamatosan rende­ződő gépjárműkárokon felül közel 400 egyéb kárigényt je­lentettek be. H. Zs. Szent Gellért-díj Ivasivka Mátyásnak A Magyar Katolikus Püs­pöki Kar Iskolabizottsága a Szent Gellért-díj I. fokoza­tával tüntette ki Ivasivka Mátyási, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumá­nak ének-zenetanárát, kar­nagyot, gazdag ének- és ze­nepedagógiai tevékenysége miatt. A díjat az iskolafenn­tartó Ciszterci Rend pécsi megbízottja, dr. Arató Or­bán Szent Gellért napján, a tantestület ünnepi értekezle­tén adta át. Pécs és Komló levegője Az ÁNTSZ adatai szerint az szeptember 25-én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs légszennyezettségét a következő mutatók jellemez­ték az egészségügyi határér­ték (100%) százalékában: kéndioxid 21,5%', nitrogén- dioxid 33,9,%, szénmonoxid 18,0%, szálló por 67,2%, ózon 9,5%. A vizsgált lég- szennyező anyagok átlag­koncentrációja, a felszínkö­zeli ózon kivételével jelentő­sen megemelkedett az előző napokhoz .viszonyítva. A kéndioxid rövid időre több­szörösen meghaladta az egészségügyi normát, a szálló por pedig gyakran megközelítette azt. A szeny- nyező anyagok elsősorban a város északi és keleti terüle­tein halmozódtak. Komló adatai: kéndioxid 11,5%, nitrogéndioxid 20,8%, szálló por 23,3%, ózon 10,2%.Komló város leve­gőminősége megfelelő volt. Baptista ifjúsági evangelizáció A Magyarországi Baptista Egyház az idén ünnepli 150 éves fennállását. Ebből az alkalomból Pécsett, a Bokor utcai templomban a baptista fiatalok evangelizációs ifjú­sági estet szerveznek 28-án, e hét szombatján, délután fél 6-kor, melyre minden érdek­lődőt szeretettel várnak. A programban közösségépítő játékok, pantomim, énekek szerepelnek. JPTE-tagozat Salgótarjánban Megkezdődött az oktatás a Pécsi Janus Pannonius Tu­dományegyetem Salgótar­jánba kihelyezett tagozatán a TIT Nógrád Megyei Egyesülete szervezésében; a 94 elsőéves hallgató szá­mára csütörtökön a salgótar­jáni városházán tartották a tanévnyitót. A vasasi bányászszobor egy raktárban pihen Tovább nő az IFOR-konvojok száma Október közepéiéi napi 25-30 menetoszlop közlekedhet Taszár felé Szeszélyes szobrok „Belemosolygott a sötétbe, 5 a szembejövő magányos járóke­lőket mind szobroknak képzelte, mert a szobrok életre kelnek, az élők szoborrá válnak, ha na­gyon akarja . . . "(Nyírfalvi Ká­roly). Kálecz Rudolf fényképész és Frank Adél divattervező pedig nagyon akarta. Elég volt a ko- sárnyi drapéria, pár selyemsza­lag, vakuvillanás, és a teremtő fantázia: kettejük közös mun­kája révén életre keltek a pécsi belváros köztéri szobrai. Jólle­het, a négy évszak hőfokához hűen, ékes kelmébe bújtatott szobrok percekig viselték csak a pózt, az elmemozgató játék élményét fényképek sora őrzi. Ma minden kíváncsi szem előtt felvonulnak, a pécsi Cit­rom utcában 18 órakor kez­dődő szabadtéri fotókiállítá­son. A rendhagyó, meghök­kentő poénoktól sem mentes tárlatnak olyan fotók is része­sei, amelyek a város forgalmas pontjain szoborrá dermedt embereket, elsősorban höl­gyeket mutatnak be - leplezet­len magányukban. Kálecz Rudolf a képek mel­lett a tálalásnak is főszerepet osztott a játékra hívó kiállítá­sán. Korábban disznóöléssel rendezett bemutatóval, máskor kocsmakiállítással vonta képe­ire a baranyai közönség fi­gyelmét. Következő, „Ólom­katonák” című kiállítását az Áfium étterembe álmodta meg. Ezúttal diákok közreműkö­désével kerül sor a meglepe­tésnek szánt performance-ra. A kezdés előtt negyed órával a színpadnál még várják tizen-, Torzó - csak úgy nyáriasan huszonévesek csatlakozását. A közönséget pedig a kiállítás után is, ugyanis a támogató Rundó Söröző és a Pécsi Sör­főzde Rt. szervezésében a Zsűri együttes közreműködé­sével utcabál kelti életre a pé­csi Citrom utcát. Tröszt É.

Next

/
Oldalképek
Tartalom