Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-28 / 204. szám
1996. július 28., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúl Dunántúli Napló 3 Kacsa csak a tízezres tandíj A szóbeszéd szerint szeptembertől 10 ezer forint lesz a havi tandíj - ez természetesen csak „kacsa”, hiszen az 1996/97-es tanévben még semmiképpen nem változik a befizetendő összeg nagysága. Mint azt Skultéti Tamás, a HÖKOSZ elnöke a VDN-nek elmondta, a kormánnyal és a Művelődési és Közoktatási Minisztériummal folytatott tárgyalások - úgy tűnik - végre eredményre vezetnek, hiszen a két fél már több pontban is megegyezésre jutott. Ezek szerint a jelenlegi szisztéma először 1997. szeptember 1-től változik felmenő rendszerben, amikor is az első évesek már tanulmányi eredményeik és szociális körülményeik szerint fizetik majd a differenciált tandíjat, illetve az első félévben - mivel még nincs tanulmányi átlaguk - a mindenkori hallgatói normatíva (jelenleg: 65 ezer Ft/év/fő) 3%-át kell fizetniük havonta. A felsőbb évesek még a régi rendszer szerint - tehát ugyancsak a 3% befizetésével - fejezhetik be tanulmányaikat. Megegyezés született a kompenzációs rendszerek felkutatásával kapcsolatban is. Ugyancsak újdonság, hogy minden térítést százalékosan a hallgatói normatívához kapcsolnak így elkerülhető lesz, hogy külön növekedjenek. Több kérdésben még nem született döntés, de kedden folytatódnak a tárgyalások. R. Z. A felsőbb évesek még a régi rendszer szerint fejezhetik be tanulmányaikat FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR A rendőrség már bekérette a pécsi orvosegyetem nyelvvizsga-bizonyítványait Ne maradjon Kairóban! Örültek is, meg nem is az utazási irodák, amikor megtudták, hogy új kormányrendelet készül az utazás-szervezéssel, valamint a szerződések megkötésével kapcsolatban. Nem tapsoltak, hogy az úgynevezett biztonsági letétek nagyságát is emelik, hiszen ez növeli majd a költségeket - annak viszont egyértelműen örülnek, hogy immár a kormány is igyekszik fellépni az idegenforgalmi piac kóklerjeivel szemben.- Az utas biztonságát vettük figyelembe, amikor a jogszabály módosítást elkészítettük — mondja dr. Szerényi Antal, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium turisztikai főosztályának tanácsadója. A leendő kormányrendeletet úgy készítették elő, hogy az már az EU-szabványoknak is megfeleljen, amely szintén a fogyasztóvédelmet tartja szem előtt. Szankciókkal erősíteni kívánják az utazási szerződések betartatását, javasolják'a letéti összeghatárok emelését (jelenleg 1-8 millió forintot kell biztosítékba helyezniük). A minisztérium az úgynevezett inszolvencia biztosítás bevezetését is javasolja. Ez arra az esetre nyújtana kártérítést, ha az utazás meghiúsul, vagy ha az iroda mondjuk Kairóból nem tudja hazautaztatni ügyfeleit, mert időközben elfogyott a pénze. Az utasbiztosítás ilyen formáját szorgalmazza már régóta Boóz Mária, a Márton Utazási Iroda vezetője is. Ez ugyan emelné az árakat, de az utazónak a felhőtlenül eltöltött szabadság lehetőségét teremtené meg. Az Ikaros Utazási Iroda vezetője, Pandurics István pedig azt reméli, az új rendelettel megszűnnek az egy idényre szóló utazási irodák. B. G. Brava-gondok Kaposváron (Folytatás az 1■ oldalról) A hamisítványok külalakja és a pecsét teljesen megegyezik az eredetivel, még maga a bizottság sem tudja megkülönböztetni egymástól a kettőt. Akit rajta kapnak, hogy hamis bizonyítványt adott be, az nemcsak azzal számolhat, hogy kitiltják a magyar felsőoktatásból, hanem azzal is, hogy büntetőjogi eljárás is indul ellene. Biztosan lesznek azonban olyanok, akik most sem buknak le. Miskolcon kapható ugyanis tökéletes hamisítvány - negyvenezer forintért. A hivatalosnak látszó papírt „úgy állítják elő”, hogy a vásárló nevében - hamisított személyi igazolvánnyal - más teszi le a nyelvvizsgát. Ha a helyszínen nem (Folytatás az 1. oldalról) Legalábbis a gazdasági adatokból erre következtetnek. Most tárgyalásokat folytatnak a kft. dolgozóival arról, hogy vásárolják meg ők az elektromos kisgépeket javító cég berendezéseit, és fizessenek bérleti díjat az önkormányzat tulajdonában maradó épületért. Ha nem sikerül megállapodniuk, akkor felszámolják a céget, és a dolgozók utcára kerülnek. Jelenleg tizenhármán dolgoznak ott. A dolog szépséghibája csak az, hogy 1993-ban, amikor a cég privatizálásra került, a dolgozók akarták megvásárolni. Össze is gyűjtötték rá a pénzt, de az önkormányzat törvény adta elővásárlási jogával élve megvásárolta előlük. Horváth Józsefi a cég igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az Elektromos Szolgáltató és Kereskedelmi kft. jeleplezik le őket, akkor már sohasem, hiszen a név és a sorszám hivatalosan lesz bejegyezve. Sem a rendőrség, sem a nyelvvizsga bizottság nem nyilatkozik az ügyben, az azonban valószínűsíthető, hogy Dél- Dunántúlon nem árusítottak ilyen bizonyítványokat. A felsőoktatási intézmények szerint ugyanis nem bukkantak eddig hamisítványra a térségben. Budapesten azonban harmincezer forintért már hozzá lehetett jutni a felvételin plusz pontokat jelentő dokumentumhoz. A vizsgálatot nehezíti, hogy léteznek az állami nyelvvizsgával egyenértékű bizonyítványok is - úgy tudni, ezek ellenőrzésére még nem került sor. U. G. lenleg nem veszteséges. A tárgyalások most arról folynak, hogy a dolgozók milyen áron vennék meg a berendezéseket. Az önkormányzat árai ugyanis magasak, a dolgozóknak többet kellene most fizetniük, mint annak idején. Ugyanakkor az önkormányzat a cégbe nem fektetett be semmit. Ilyen feltételek mellett kérdéses, hogy el tudják-e fogadni az önkormányzat ajánlatát. Azért is tartják sérelmesnek az eljárást, mert az előző önkormányzat biztosította őket, hogy szükség van a munkájukra, kell a városnak egy ilyen szerviz. Az -újak, úgy látszik, nem egészen így gondolják. Az önkormányzat jegyzőjétől, dr. Priol Jánostól megtudtam, augusztusban zárulnak le a tárgyalásokba hónap végén pedig a városházán meghozzák a végső döntést. U. G. (Folytatás az 1. oldalról) A, jólmenő kaposvári vállalkozó szerint az ő 1.6-os Brává- ját egy 40 lóerős Trabanthoz lehetne hasonlítani, hiszen a jelzett 6-8 liter helyett 10-15 litert „eszik” és a 80 km/h-s sebességet csak néha tudta meghaladni vele, így hát ingázott a szerviz és otthona között, ahol többször is „100 százalékosan” megjavították. Egyszer egy külföldi tárgyalásra indult a vadonatúj autójával, de az cserbenhagyta, így három órás késés után üzleti partnere „elzavarta”.- Az utolsó javításnál megelégeltem a dolgot, nem vettem át az autót és nem is fogom átvenni. Nem akarom egy életen át javíttatni, csak a pénzemet szeretném visszakapni, de a teljes összeg visszatérítésétől elzárkózott a kereskedő. - folytatja Fehér Kálmán. Az üzletember szándéka az, hogy ha peres úton sem jár sikerrel - mivel az autót lelkiismeretesen mindig időre kijavították - akkor az autó miatti forgalomkiesését fogja bebizonyítani. Futó Géza jutái programozó és Brava tulajdonos ugyancsak a fogyasztásra panaszkodik és nem ő az egyetlen. Budai Béla, az eladó kaposvári Fiat Budai Autóház tulajdonosa kérdésünkre elmondta, hogy szerinte Fehér úr állításai nem egészen fedik a valóságot. Ő tett egy ajánlatot a visszavásárlásra (természetesen nem az eredeti áron), amit a vásárló elutasított és a Fiat képviselete is elzárkózott a dologtól. Sasvári Ákos, a Fiat Hungary műszaki igazgatója ehhez hozzátette, hogy garanciális feltételeik összhangban vannak a magyar törvényekkel, ezek a feltételek pedig csak nagyon speciális esetben adnak lehetőséget az autó cseréjére vagy pénz visz- szafizetésére. A képviselet szerint a túlfogyasztást a sportosabb vezetés eredményezheti. R. Z. Német gyerekek Lengyeltótiban Lengyeltóti német testvértelepüléséből, Düheimből harminc gyermek érkezett Somogyba. A vendégek a lengyeltóti gyerekekkel közös programokban: gyalog- és biciklitúrákon vesznek részt. Gázprogram Ötvöskónyiban A csaknem 200 családnak lakhelyet biztosító Ötvöskónyiban a családok fele jelezte igényét a gáz bevezetésére. A gázprogram végrehajtását lakossági önerőből, kedvező hitellehetőségekkel oldja meg a helyi ön- kormányzat. Tízéves a Csillagrózsa Tegnap ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a decsi Csillagrózsa hagyományőrző néptánc együttes. A jubileumi ünnepségen kiállítások megnyitása, illetve közös tánc és éneklés szerepelt. Új „fekvőrendőrök” Balatonföldváron „Fekvőrendőröket” helyeztek el Balatonföldváron a Báthory és a Hunyadi utcában. A buktatók bevetésére szükség volt, mert e két utcán nyaranta üdülni vágyók tömege sétál. Korábban a Gábor Áron utcában létesítettek fekvőrendőrt, az általános iskola kijárata előtt. Kerékpárút épül Böhönyén Megkezdték a kerékpárút építését Böhönyén az általános iskolától a Halm-üzemig. A mintegy kétkilométeres útszakasz létesítéséhez pályázat útján nyert támogatást a helyi ön- kormányzat. Ismerkedés a művészekkel A nagyatádi szoborparkban Piknik Szimpózium kezdődik hétfőn 19 órakor. Az összejövetelen Rátgéber Attila, Varga Géza Ferenc és Vargha Mihály szobrászok várják műértő beszélgetésre az érdeklődőket. Megszépül a bogiári Fischl-ház Befejezéséhez közeledik a bala- tonboglári Fischl-ház felújítása az Erzsébet út 12-14. sz. alatt. Az 1910-ben elkészült épület külső felújítása után most a második emeletet tatarozzák. Az első emelet öt kiállításnak ad helyet: helyi művészek alkotásaiból fafaragások, hímzések, festmények, fotók, valamint egy régészeti tárlat várja a látogatókat. Veszélyben Szekszárd ivóvize Újabb kutakat kellett lezárni Szekszárdon, az ivóvízbázisban egyre terjedő a diklór-etilén szennyeződés miatt. A szakemberek eddig azt gondolták, hogy egy-két kút lezárásával, pontosabban a „szabadba való termeléssel” megfékezhető szennyeződés. Ez nem így történt. Pánikra semmi ok, a víz-hálózatban a diklór-etilén mértéke bőven a határérték alatt van, de a vízbázis védelméről záros határidőn belül gondoskodni kell - tudtuk meg dr. Bényi Máriától, a Tolna megyei ÁNTSZ főorvosától. Most a 80-as években - más okból - lezárt kutakat vizsgálnak, hátha azóta „megjavultak”, s alkalmasak a diklóros kutak kiváltására. A sióbögei kutak ilyenek, amelyeket annak idején azért állítottak le, mert a Sióhoz közel lévén, a balatonfűzfői vegyigyár és á simontomyai bőrgyár által a csatornába eresztett szennyvíz használhatatlanná tette. Mára azonban csökkent a gyárak szennyvíz „eregető” kedve, tisztul a Sió is, de fürödni azért még nem ajánlatos benne - mondja dr. Bényi Mária. A környező kutak vízminősége is javult, így előfordulhat, hogy azokból is vesznek vizet Szekszárdnak. Egyébként továbbra is rejtély övezi azokat, akik a 60-as években a diklór-etilént létrehozó vegyszereket elásták. Annyit tudni: több tonna ilyen hulladék „nyugszik” a föld mélyében. Emellett, mondták el az ÁNTSZ szakemberei, tudomásuk van arról, hogy valakik korábban a szeméttelepen is elsüllyesztettek veszélyes hulladékokat. Hazafi Zs. A siklósi önkormányzat nemet mond a szervizre? « t J