Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-27 / 203. szám
2 Dunántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. július 27., szombat Eddig 31 holttestet találtak a Srebrenica közelében, Nova Kasabánál feltárt két tömegsírban - közölte pénteken Szarajevóban Alekszandr Ivanko ENSZ-szóvivő. A hágai törvényszék szakértői pénteken két újabb tömegsír feltárását kezdték meg ebben a körzetben. A Bundeswehr kész segíteni a boszniai muzulmán-horvát hadsereg megteremtését és kiképzését, de fegyvereket nem fog szállítani számára - közölte Volker Rühe német védelmi miniszter. A politikus reményét fejezte ki, hogy a segítségnyújtás már az idén megkezdődhet. Macedónia aláírta a nemzeti kisebbségek védelméről szóló európai konvenciót - közölték az Európa Tanács székhelyén. A keretegyezmény rögzíti a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét meghatározó alapelveket. Macedóniában a lakosság húsz százaléka albán nemzetiségű. A képviselőház után péntekre virradó éjszaka a washingtoni szenátus is jóváhagyta a NATO kibővítésének előmozdítását célzó törvényjavaslatot. A tervezet Csehországot, Lengyel- országot és Magyarországot jelöli meg olyan államokként, amelyek elsőbbséget élveznek, és jogosultak a segítségre. Üzembe helyezték pénteken az ukrajnai Dnyepropetrovszk- ban azt a berendezést, amelynek segítségével az SS-19-es rakéták szétszerelését fogják elvégezni. A START-1 szerződés értelmében Ukrajnában százharminc interkontinentális ballisztikus rakétát semmisítenek meg. Agyonlőtték péntek hajnalban az egyik baszk építőipari vállalat vezetőjét. A spanyol hatóságok a baszk szeparatista szervezetnek tulajdonítják a gyilkosságot. Az ETA állítólag azért végzett a férfival, mert cége nem volt hajlandó úgynevezett forradalmi adót fizetni. Hajszállal menekült meg a haláltól Szaddám Húszéin iraki elnök, amikor néhány nappal ezelőtt pokolgép robbant egyik palotájában - jelentette az izraeli állami televízió. Húszéin a robbanás előtt öt perccel hagyta el az épületet. A merénylet után az iraki hadseregben letartózta- tási hullám kezdődött, mintegy 300 személyt kivégeztek. Újabb halálos áldozatot követelt a törökországi börtönökben folyó éhségsztrájk. Május óta az ország 30 börtönében 300 elítélt tiltakozik így a körülmények javítását követelve. Az akciónak eddig hét halálos áldozata van. Halálos lövések Két személyt agyonlőttek, egyet pedig súlyosan megsebesítettek ismeretlen tettesek péntekre virradóra Jeruzsálem közelében. Az izraeli hadsereg rádiója arról adott hírt, hogy egy elhaladó gépkocsiból nyitottak tüzet egy másik autóra, amelyben három ember tartózkodott. A géppisztolyos támadás két halálos áldozata egy izraeli házaspár. A lányuk súlyosan megsebesült, őt azonnal kórházba szállították. A tettesek elmenekültek. Az izraeli kormány a terrorista merénylet miatt ismét elrendelte a palesztin területek teljes zárlatát. Hat hete ugyanezen a helyen, hasonló körülmények között egy másik izraeli párt gyilkoltak meg. A rendőrség szerint ugyanaz a palesztin terrorista sejt lehet a két merénylet elkövetője. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a Benjamin Netanjahu vezette új, jobboldali izraeli kormány hivatalba lépése óta ez volt az első, halálos áldozatot is követelő terrorakció zsidók ellen. Életveszélyben a sérült lány fotó: i’eb/reuter Szigorodik az ellenőrzés Semtex is okozhatta a robbanást Egy titokzatos zörej okát igyekeznek megfejteni azok a szakértők, akik az elmúlt héten szerencsétlenül járt TWA-gép fekete dobozát vallatják. A berendezések hangszalagjain all. percnél alig egy pillanatig tartó furcsa zörej hallható, majd a felvétel hirtelen megszakad. A szakértők most ennek a furcsa zörejnek a kiváltó okát vizsgálják, de óva intenek az elhamarkodott következtetésektől. A közvélemény merényletet gyanít a robbanás mögött. Kétszáz gramm Semtex is elegendő lehetett ugyanis a merénylet végrehajtásához. A gyurmaszerű anyagot még a 70-es években fejlesztették ki az egykori Csehszlovákiában, katonai célokra. Titkos tesztelésekor 1984 novemberében egy forgalomból kivont repülőgépet a robbanószerrel valósággal kettétörtek. A Semtexből az 1980-as években egyedül Líbia mintegy 960 tonnát vásárolt. Ebből azután bőven jutott a palesztin, a libanoni és az iráni terroristáknak éppúgy, mint az északír IRA-nak. Elkerülendő a hasonló tragédiákat, Bili Clinton amerikai elnök most megígérte, hogy mindenképp megszigorítják az amerikai repülőtereken mind az utasok, mind a csomagok ellenőrzését. (gyulay) Véres összecsapások Burundiban. Az afrikai országban élő tuszik és hutuk napok óta gyilkolják egymást. A nyugalom helyreállításának ígéretével csütörtökön katonai diktátor ragadta magához a hatalmat. A puccsot elítélte a világ. fotp feb/reuter A gyilkosság szálai Budapestre vezetnek Feltűnően költekeztek Budapesten csütörtökön őrizetbe vettek két grúz férfit, akiknek a feltételezések szerint közük volt David Saniki- dze grúz üzletember július 11-i bécsi meggyilkolásához. Sanikidzével - akiről úgy hírlik, hogy a grúz, és az orosz alvilág egyik feje volt - két ismeretlen férfi a bécsi belvárosban, a nyílt utcán fej lövésekkel végzett. A kivégzés módja feltűnően hasonlított egy néhány hete Budapesten elkövetett gyilkosságéra, de a nyomozók a két eset között egyelőre nem találnak közös momentumokat. Azóta az osztrák sajtóban találgatások láttak napvilágot a grúz származású üzletember halálával kapcsolatban. Egyesek úgy vélik, hogy ő adott parancsot 1995. augusztus 29-én az Eduard Sevardnadze grúz elnök elleni merényletté. Mások arra tippelnek, hogy az Egyesült Államokban nemrég letartóztatott Vjacseszlav Ivankov orosz „keresztapa” emberei tették el láb alól, mert együttműködött az amerikai rendőrséggel. A rendkívül bonyolult ügyben nemcsak az osztrákok nyomoznak, hanem az FBI, az oroszok és több európai ország hatóságai. A bécsi rendőrség illetékese pénteken arról számolt be a sajtónak, hogy a budapesti kollégák csütörtökön tájékoztatták az osztrák kollégáikat: letartóztattak két, húsz év körüli grffe fiatalembert, akik feltűnőén költekeztek, de pénzük eredetéről nem tudtak számot adni. Azt gyanítják, hogy esetleg közük lehet a gyilkossághoz. Piac nyílt a Luzsnyiki gyepén Régen világcsúcsok, ma rekordüzletek helyszíne Az egykor Lenin nevét viselő moszkvai stadion bejárata előtt óriási tömeg kavarog. Oroszok, örmények, azerik, ukránok tülekednek itt, könyörtelenül félrelökdösve egymást. A Kremltől alig négy kilométernyire lévő Luzsnyiki stadionban - amelyben valaha legendás sporteseményeket, sőt olimpiai játékokat rendeztek - immár négy éve a Luzsnyiki Részvénytársaság működik: ez a néhai Szovjetunió legnagyobb piaca. Reggelente ötezer nagykereskedő pakol ki itt. A tonnaszámra felhalmozott áru Tajvanról, Dubaiból, Törökországból, Kínából, sőt Magyar- országról is érkezik. Pólóingek és telefonok, bőráruk és televíziós készülékek, s ki tudja még mi minden kapható. Oroszországban harminc- négymilliónyian élnek vagy inkább tengődnek a létminimum alatt. Akik dolgozhatnak, azok sem maradéktalanul boldogok: az állam és a magánvállalatok 28 billió rubellel (835 milliárd forinttal) tartoznak alkalmazottaiknak. Egy moszkvai orvosnő két hónap óta nem kapott fizetést, abból él, hogy a fővárostól egyórányira fekvő telkén paradicsomot, uborkát, paprikát termeszt, s azt eladja a piacon. Az oroszok egyelőre kénytelenek együtt élni a vadkeleti állapotokkal, a csontkemény kapitalizmussal. Az igazi polgári társadalom megteremtése a messzi jövő álma. Szerény vigasz, hogy mindennek ellenére a Luzsnyiki- ban azért nyugalom van. Igaz, hogy a biztonsági őröknek és a maffiaszervezeteknek ezért le kell adni a sápot. Furcsa rend ez - mondják eladók és árusok -, de még mindig jobb a kapun kívül uralkodó káosznál. Kaliforniában próbálják ki először itt v >tí Távoktatás számítógépen Kaliforniai egyetemek számítógépes hálózatra épülő, úgynevezett on-line képzést hoznak létre. Az előzetes elképzelések szerint a világ bármely táján élő diákok bekapcsolódhatnának az effajta egyetemi képzésbe - feltéve, hogy rendelkezésükre állnak a szükséges technikai eszközök. Először az Egyesült Államok tíz nyugati állama akart összefogni az on-line távoktatás megteremtése érdekében. A kaliforniai kormányzó, Pete Wilson azonban úgy vélte, hogy Kalifornia önmaga is képes a „virtuális”, vagyis a valóságosra a megszólalásig hasonló távoktató egyetem létrehozására. Legfeljebb csak az állami támogatás szűkössége szoríthatja a kaliforniaiakat arra, hogy másokat is bevegyenek az ügyletbe. Sokak szerint azonban a Golden State, az aranyállam maga is biztosítani tudja a szolgáltatás technológiai és képzési hátterét. A szakértők abban reménykednek, hogy a számítógépes távoktatásba akár a világ legeldugottabb településeiből is be lehet kapcsolódni. Most megpróbálják kidolgozni a „tandíj- fizetés” lehetséges módszereit. Ha eredményre jutnak, ez fantasztikus távlatokat nyithat az oktatás történetében. FEB Schutttí sose» adja Se! Linda ismét ugrásra Ssésss Sharon Stone rabruhában • A jótékony Pan! Newman Apáié jr**1 MafDowell válogatós Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Soltész Rezső Schumi sosem adja fel Linda ismét ugrásra kész Sharon Stone rabruhában A jótékony Paul Newman Andie MacDowell válogatós A Tvr-hét Aranyszarvas-díja Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk! A nyertes előfizetői kódját (amely a hírlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. nyerőszáma: 1$ 10 köti ajándék' POSTAAUTÓ gépjárműjavító és "*v* ***** SZOLGÁLTATÓ KFT. Pécs, Diósi út 51. Tel.: 324-400 Díjmentes környezetvédelmi mérés. Ön a nyertes: Hambalkó József 7800 Siklós, Felszabadulás u. 71/d.