Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-11 / 188. szám

2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. július 11., csütörtök Gál Zoltán részt vesz az EU- társult országok parlamenti el­nökeinek brüsszeli tanácskozá­sán. Az Országgyűlés elnöke kifejtette: magyar részről azt vátják, hogy a konferencia se­gítse elő a bővítést, ugyanakkor ne fossza meg az Európai Uniót olyan lényeges vonásaitól, mint például a szolidaritás. Bekérette a magyar nagyköve­tet a szlovák külügyminiszté­rium. Jozef Sesták államtitkár szerint a határon túli magyarok konferenciájának nyilatkozata ellentétes az alapszerződés szellemével és betűjével. Michal Kováé magyarországi meghívást fogadott el. A szlo­vák államfő Hollókőre is ellá­togat, ahol találkozik az ott élő szlovákokkal. A meghívás a Nógráddal határos szlovákiai járások és Nógrád megye vál­lalkozóinak, önkormányzatai­nak találkozójára szól. Felfüggesztették a munkát a srebrenicai tömegsírok feltárá­sát végző finn szakértők, mert a boszniai szerb rendőrség nem volt hajlandó garantálni bizton­ságukat. Kedd estig 25-35 holt­testet hántolták ki. Magyar barlangászok után kutatnak a franciaországi Ver- cors-ban. A mentőalakulatok hat barlangász - négy magyar és két brit - segítségére indultak szer­dán, miután a hatóságok tudo­mására jutott, hogy a kutatók az esőzés miatt a mélyben rekedtek. Lengyelországban elmarad az energiaár-emelés a terve­zettnél magasabb pénzromlás miatt. A kormány 1996-ra ti­zenhét százalékos drágulást ígért, ám inkább húsz százalék közelében lesz az infláció. Bírálják a dumában a cse- csenföldi orosz támadást. Bár Jelcin a harci cselekmények le­állítását ígérte, elnökválasztási győzelme után megszakadtak a béketárgyalások. A szerdai of- fenzíva következtében húszán vesztették életüket. Horvátország kiadja a hábo­rús bűnök elkövetésével vádolt Zlatko Aleksovskit a hágai nemzetközi törvényszéknek, így határozott szerdán a dalmá- ciai kikötőváros, Split bírósága. A Kuril-szigeteken Moszkva csökkenti katonai jelenlétét, hogy ezzel előkészítse a talajt a közös japán-orosz gazdasági tevékenységhez a vitatott hova- tartozású szigeteken. Több metrósztrájkra szá­míthat szeptemberig London csaknem tízmilliós lakossága, és a több százezernyi turista, ha nem születik megegyezés a vo­natvezetők által követelt rövi- debb munkahét ügyében. Húsz éve nem volt ilyen súlyos a helyzet Észak-írországban. A zavargá­sokat az a rendelet váltotta ki, amellyel megtiltották a protestánsoknak, hogy felvonulásuk Belfast katolikus negyedein is áthaladjon. fotó: feb/reuter Ez a harc volt a végső? 125 éves a proletárok himnusza, az Internacionálé A szovjet birodalom összeomlása óta jóval kevesebben ének­lik az idén 125 éves Internacionálét. A nemzetközi proleta­riátus himnuszának tarka története azonban megérdemli, hogy keletkezésének körülményeit felidézzük az évfordulón. Az illegális Pravdában 1913 januárjában méltatás jelent meg az Intemacionáléról: „Ezt a dalt Európa - és nemcsak Európa - minden nyelvére le­fordították... Ha egy öntudatos proletár idegen országba ke­rül, ahol nem ismeri a nyelvet és az embereket, de tudja az Internacionálét, biztosan elv­társakra, barátokra talál.” A cikk aláírása N. L. volt, és ak­koriban Lenin szignálta így írásait. A dal sokáig a Szov­jetunió hivatalos himnusza. Egészen addig, amíg Sztálin, akinek a háborúban szüksége volt a nagyorosz nacionaliz­musra, 1943-ban új állami himnuszt nem „nevezett ki” helyébe. Az Internacionálé szövegét Eugene Pottier írta, aki az 1871-es párizsi kommün veze­tőségi tagja volt. A kommün leverése után Angliába hajó­zott, és itt írta az Intemacioná- lét, 125 évvel ezelőtt. 1880­ban hazatért Párizsba, és 1887. november 8-án halt meg. Te­metésén hatezer munkás vett részt, akik már a proletárok himnuszának szerzőjét tisztel­ték az elhunytban. A zene viszont csak a kö­vetkező évben született meg. Pierre Degeyter belga szövő­munkás szerezte, aki ugyan­ebben az évben alapította az első párizsi munkáskórust. Énekkarának repertoárjából mindaddig hiányoztak a forra­dalmi dalok. A szövegre nem, csak a zenére volt némi jogvé­delem, s az jövőre lejár. 1997- től tehát ingyen játszható a nemzetközi proletariátus dala. Csak a hurrikántól mentse meg a Jóisten az olimpiát Atlanta és a várható időjárás Forróság, égiháború és rengeteg villámlás, de akár még hur­rikán is előfordulhat az atlantai nyári olimpia idején. Az amerikai Délen számolni kell a szélsőséges időjárással. A több mint tízezer sportoló és a várhatóan kétmilliónál is több néző kedvéért az ameri­kai nemzeti időjárási szolgálat mindent megtesz a pontos elő­rejelzés érdekében. Mintegy 900 ezer dollárt fordítottak az olimpiai előrejelzések tervei­nek kidolgozására. Ez az ösz- szeg egyébként csupán része annak a nagy jelentőségű, majdnem egy évtizedig tartó országos korszerűsítési prog­ramnak, amely összesen 4,5 milliárd dollárt emésztett fel. Az olimpiai játékok szerve­zőbizottságának kérésére a szolgálat különleges meteoro­lógiai előrejelzéseket fog ösz- szeállítani. Georgia állam hat­van megfigyelőhelyén minden negyedórában automatikus méréseket végeznek az olim­pia egész ideje alatt. A meteo­rológiai ballonok hatóránként küldenek helyzetjelentéseket a felső atmoszférából azokról a jelenségekről, amelyek alap­vetően befolyásolhatják a ké­sőbbi felszíni időjárást. A ten­gernyi adatot a világ jelenleg leggyorsabb szuperszámító­gépe fogja elemezni. Amint egy szakértő elmondta: a min­dentudó gép egy roppant bo­nyolult matematikai képlet, és a rengeteg mért adat segítsé­gével „hat perctől tíz napig tartó időtartamra” képes az időjárás előrejelzésére. A meteorológusok az olim­pia ideje alatt háromóránként adnak előrejelzéseket, ám a korszerű műszerek és a min­den korábbinál nagyobb erő­feszítések ellenére is bekövet­kezhet a baj. Egy tapasztalt at­lantai szakember, aki jól em­lékszik arra, amikor egy hurri­kán váratlanul „leparkolt” Georgia állam felett, és napo­kon keresztül özönvízszerű esőzést okozott az egész ál­lamban, szomorúan jegyezte meg: „Isten segítsen bennün­ket. Csak hurrikánt ne küldjön az idén...” FEB v Jön a francia töke Az Európai Unió nélkülünk elképzelhetetlen A francia gazdasági és pénz­ügyminiszter szerint az Eu­rópai Unió bővítése Magyar- ország részvétele nélkül el­képzelhetetlen. Jean Arthuis kijelentése azon a megbeszélésen hangzott el, amelyet magyar kollégájával, Medgyessy Péterrel folytatott Párizsban. A francia politikus elmondta: mint egész Európá­ban, hazájában is napirenden van az államháztartás reformja, a társadalombiztosítási rend­szer átalakítása. A francia és a magyar elgon­dolások találkoznak egyebek között az adócsökkentés szán­dékában is. Medgyessy arra kérte vendéglátóját, hogy Pá­rizs adjon rendszeres tájékozta­tást az egységes európai pénz­nem, az euro bevezetésének fo­lyamatáról. Információt kért a miniszter a francia tb-reform alakulásáról is. A szűkebb körű megbeszélés előtt a magyar pénzügyminisz­ter találkozott a befektető fran­cia vállalatok vezetőivel, illetve azokkal, akik érdeklődnek a magyarországi privatizáció iránt. A miniszter szorgalmazta az Antenna Hungária magán­kézbe adását. Az MTV máso­dik csatornájának privatizálása felől a TF1 magán-tévéhálózat tudakozódott. A magyar piacon már jelen­lévő francia vállalkozók dicsér­ték a stabilizációs politikát. Kiábrándította a palesztinokat az izraeli kormányfő • • Összecsapások Hebronban Netanjahu izraeli miniszter- Amerikai források szerint elnök washingtoni tárgyaló- azonban a magánbeszélgetése­sain sem nevezte meg az izra­eli erők Hebronból történő kivonulásának dátumát. Szerdán palesztin fiatalok megközelítettek egy izraeli el­lenőrző pontot, és csőbombát hajítottak az őrhelyre. A kato­nák üldözőbe vették a paleszti­nokat, akik kövekkel dobálták meg az izraelieket. A hebroni zavargás a palesz­tinok körében tapasztalható csalódottság következménye. Washingtoni látogatásán ugyanis Netanjahu határozottan elutasította, hogy Izrael leállítsa zsidó telepek létrehozását a pa­lesztin területeken. ken kiderült: Netanjahu nem annyira hajthatatlan, mint aho­gyan azt a nyilvánosság előtt mutatja. Az izraeli kormányfő állítólag közölte Clintonnal: teljesíti a munkapárti kormá­nyok által a palesztinoknak tett kötelezettségvállalásokat, s biz­tosította az amerikai elnököt, hogy hamarosan megoldást ta­lál az izraeli csapatok Hebron­ból történő átcsoportosítására. Jasszer Arafat közben várat­lanul Rabatba érkezett, ahol II. Hasszán marokkói királlyal tár­gyalt. A palesztin elnök feltehe­tően felkéri az uralkodót, hogy segítsen kapcsolatot létesíteni Benjamin Netanjahuval. A fantázián is túltesz a valóság Operál a robotsebész A minap különleges sérvmű­tétet végeztek el az egyik bal- timore-i kórházban. A sebész első asszisztense egy robot volt, méghozzá nem is akár­milyen, mivel az AESOP névre hallgató gép hangvezér­léssel működik. A hasműtéteknél használatos optikai berendezést, a laparosz- kópot vezérelte a robot az ope­rációt irányító hasi sebész szó­beli utasításai szerint. Az AE­SOP szókincse harminc szakki­fejezésből áll, és kizárólag csak annak a hangnak engedelmes­kedik, amelyet előzetesen bele­programoztak. így elkerülhető, hogy a műtőben egy véletlenül elhangzó szó esetleg végzetes bajt okozzon. Az AESOP csatasorba állítá­sával biztonságosabbá válik a sebész munkája - állítják a vi­lág első robotműtétjén részt vett orvosok. Ugyancsak nagy segítség a szinte mindig feszített iramban dolgozó sebészek számára, hogy a robotdoktor alkalmazá­sával legalább 40 százalékkal csökkenthető a hasi operációk átlagos időtartama. A robot még arra is képes, hogy műtét közben - videón keresztül, akár műholdra való rákapcsolódás révén - a világ túlsó felén lévő sebésszel „kon­zultáljon”, ha, mint már szó volt róla, képes felismerni an­nak hangját, és követni utasítá­sait. A robotasszisztens egysze­rűen nem tud hibázni. Az AE­SOP agyában az első helyen áll az a szabály, hogy munka köz­ben semmiféle emberi szervet nem sérthet meg. Ferenczy Europress Pornó, heroin és rablótámadások Az olasz maffia újabban attól sem riad vissza, hogy gyereke­ket használjon fel céljainak el­érésére. Mindennaposak a fia­talkorúak által elkövetett fegy­veres rablótámadások. Róma térségében sorozatosan fosztogatnak a felnőttek megbí­zásából kiskamaszok. A szerve­zett bűnözésnek más formában is részesei gyerekek. A nápolyi csendőrök rejtett kamerával ké­szített félórás filmmel bizonyít­ják: két, csupán tízéves fiúcska zsebből árulja a heroint a város szívében. Egyenként napi ötve­nezer forintnak megfelelő hasz­not hajtanak a maffiának. Meg­büntetni - koruk miatt - nem le­het őket. És azzal a több mint ötven, 5-12 év közötti gyerekkel sem tudnak mit kezdeni a zsa­ruk, akik „önként” szerepeltek szex- és pornográf filmekben. Vállalkozók figyelem!!! Közeleg a határnyitás!! Még bérelhetők a Mecsek Füszért Rt. Mohácsi Kereskedők Áruházában (Budapesti oút 39.) kereskedelmi tevékenységre alkalmas 24 és 56 m2-es üzlethelyiségek korlátozott számban (profil egyeztetési kötelezettség) Ugyanitt bérelhető bármilyen kereskedelmi vagy raktározási célnak megfelelő 470 m2-es rak­tárépület parkolásra és forgalmazásra alkalmas zárt, kerítéssel határolt udvarral. (Tüzép telepnek is alkalmas) Érdeklődni a helyszínen Flink Ádám áruházvezetőnél, illetve cégünk központjában Pécs, Király u. 21. szám alatt lehet Tornai Szabolcs üzemeltetési osztályvezetőnél. Tel.: 72/214-462 (52763)

Next

/
Oldalképek
Tartalom