Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-11 / 188. szám

1996. július 11., csütörtök A Mai Nap dunántúli Napló 3 A változatlanság miatt újabb tűzoltó-tiltakozás Nem hagyja a szakszervezet Tolvajok Pécsbányatelepen - Meglopták az Ifjúságért Egyesület lakóközösségének, a lányanyáknak a fóliakertészetét. A pécsbányatelepi fóliasátrakban letarolták a gondosan telepített növényzetet, és tönkretették az amúgy is hányattatott sorsú emberek munkáját. Képünkön a megmaradt paprikát mentik biztonságos helyre. fotó: löffler Gábor A pécsi cégek megóvták a pályázat kiírójának döntését Hullámok, a fürdő ügyében Elfogadható jogi szabályozást, erre garanciákat, munkaidő­csökkentést, bér- és technikai fejlesztést követelt múlt év őszi demonstrációjával a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszer­vezete, illetve azt, hogy ismer­jék el: a tűzoltóság veszélyes munkahely. Petíciójukat Gál Zoltánnak, a parlament elnöké­nek adták át. Hat követelésük­ből semmi sem teljesült, mint ahogy eddig válasz nélkül ma­radtak a kormányzati szervek­hez, illetve a miniszterelnökhöz írt leveleik is. Kedden volt a szakszervezet országos értekezlete, s miután az országgyűlés illetékes bi­zottságának határozata a bel­ügyminisztert tette felelőssé a követelések megoldására ez év június 30.-i határidővel, a vál­tozatlanság miatt - hallottuk a szakszervezet elnökétől, Gálos Imrétől -, újabb demonstrációt Országos körútja során Pécsett járt tegnap a Magyar Munkás- tanácsok Országos Szövetségé­nek (MMOSz) elnöke, Palko- vics Imre, aki lapunknak el­mondta: többek között arról kí­ván tájékozódni, hogy a helyi munkavállalók hogyan véle­kednek a kormány és az Egész­ségügyi Dolgozók Szakszerve­zete között létrejött, huszonhét százalékos bérfejlesztést ígérő megállapodásról, mely a mun­kástanácsok meglátása szerint csupán az egészségügyi intéz­mények eladósodását sietteti. A funkcionáriusokkal folyta­tott munkamegbeszélés során szó esett a következőkről is: az szerveznek szeptember 10-re. Ennek szervezése máris folya­matban van. Gálos szerint a magyar tűzol­tóság nem felel meg az eúrópai normáknak. Minthogy a hazai kormányzat ez felett elsiklik, támogatásért a tűzoltók nem­zetközi szervezetéhez fordul­tak. Az elnök ettől és a szep­temberi demonstrációtól pozi­tív változást remél. Kérdéses: egy ilyen tüntetés azon a napon mennyire rontja a tűzoltóság hatékonyságát? A testület tagjainak azonban - tudtuk meg Pfeiffer Márton Ba­ranya megyei parancsnoktól - tilos a munkabeszüntetés. Sőt, a szeptember 1-jén hatályba lépő új szolgálati szabályzatuk is ezt rögzíti.- Ez az egyik rendelkezése a törvénynek - mondta Gálos Imre amelyet meg akarunk támadni. M. A. Érdekegyeztető Tanács az el­képzelések szerint a jövőben az alapján szerveződne, hogy az egyes szakszervezetek az 1995- ös üzemi tanácsi választásokon milyen eredményeket értek el. Ez gyakorlatilag az MMOSz kirekesztését jelentené a ta­nácsból. Palkó vies Imre elmondta, bár a tapasztalatok összegzése még hátra van, bizonyosra vehető, hogy ősszel a kormány szociál­politikáját sérelmező más tár­sadalmi erőkkel - köztük ifjú­sági szervezetekkel - együtt­működve demonstrációt szer­veznek a fővárosban. V. G. Felkorbácsolódtak a hullámok a pécsi Hullámfürdő kapcsán. Tény: a fedett versenyuszo­dát és a rekonstrukciót a város érdekében megálmodó Pécsi Fürdő Kft. építészetileg és mű­szakilag szinte mindent el­várna, ehhez azonban nincs meg a mai árakhoz szükséges anyagi fedezete. Az 1993-as költségbecsléssel mindez kijött volna 120-130 millió forintból. A tavaly év végén kiírt nyil­vános tervpályázatot hét induló közül a Modulterv-Generál Kft. nyerte. Amikor idén februárban kértek tőlük árkalkulációt, 375 milliós költséget becsültek, megjegyezve: az az idei első negyedévi árszinten készült, de a megvalósulásig a munka többe kerülhet. Ők mondják: a KSH szerint 26,6%-os volt a tavalyi infláció. A jövő év jú­lius végi átadásig a legkisebb, 35%-os rátával számolva is a 375 millióból 508 millió lesz. A kivitelezési versenytárgya­lásra négyen adták be pályáza­tukat 475-520 milliós ajánlat­tal: a pécsi Modulterv-Generál Kft. és az Attika Építőipari Kft., valamint a Hídépítő Rt. és a Zalai Általános Építési Vál­lalkozó Rt. (ZÁÉV). A kivitelezési versenytárgya­lást a két pécsi cég megóvta, mert szerintük nem szabálysze­rűen bonyolították le, amikor a ZÁÉV-et nyilvánították győz­tesnek. A versenytárgyalás kií­rója ugyanis kétféle döntést hozhat: 1.: akit nyertesnek nyilvánít, azzal automatikusan létrejön a szerződés, 2.: ha nincs nyertes, akkor eredmény­telennek kell nyilvánítani az egészet, és újabb versenytár­gyalást kell meghirdetnie, eset­leg csökkentett igényekkel. A ZAÉV úgy győzött, hogy fel­kérték: a pénzügyi fedezet fi­gyelembe vételével egy lénye­gesen módosított, a pályázati kiírástól alapvetően eltérő programra adjon új ajánlatot. Mivel nem jött létre szerződés, a versenytárgyalást eredmény­telennek kellett volna nyilvání­tani. Az lenne a kiíró érdekeit is messzemenőleg szolgáló, taka­rékosabb megoldás - amivel a pályázók is egyetértenek -, ha egy csökkentett volumenű tervre új, nyilvános vagy meg­hívásos pályázatot hirdetnek - állítják a versenytárgyalást megóvó pécsi cégek vezetői. Az óvásról Szabó Tamás, a Pécsi Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott:-Amire a két pécsi cég hi­vatkozik, azt a versenytárgya­lásról szóló törvényerejű rende­let tartalmazza, ez meg nyilvá­nos pályázat volt, tehát a kettő nem ugyanaz. Még óvásuk előtt eljuttattak egy levelet a pécsi önkormányzat gazdasági és vál­lalkozási bizottságához, mely­ben sérelmezik, hogy milyen el­járás volt a ZÁÉV-vel kapcso­latban és azt is, miért kell egy távoli megye kivitelezőjének odaadni a munkát, s azt miért nem a felkészült helyi cégek kapják meg., A bizottság meg­vizsgálta a kérdést, tudomásul vette a bíráló bizottság és a kft. vezetésének döntését, így az óvást irattárba tettük.- Lapunk e témával foglal­kozó legutóbbi cikke úgy zárult, hogy megérkezett a ZAÉV költ­ségcsökkentett, 380 milliós ár­ajánlata, ami az eredeti anyagi lehetőségeikhez képest még mindig túl soknak tűnik.- A ZÁÉV Rt.-vei még e hó­napban megkötjük a szerződést, de nem 380, hanem 350 millió forintról.- Tehát lefaragnak az eredeti elképzeléseikből.- Sajnos igen. Az eredetileg tervezett 600 férőhelyes lelátó helyett 300 férőhelyes lesz, ez­zel az alatta lévő kiszolgáló- és szociális helyiségek is kisebbek lesznek, a tervezett funkciók egy része átkerül a meglévő épületbe (kondíció terem, stb.). Az biztos, hogy az OTSH előí­rása szerinti nemzetközi verse­nyek megrendezésére alkalmas fedett uszoda fog épülni, tehát annak megkérdőjelezett mű­szaki tartalma nem fog sérülni.- Miért nem tartottak meghí­vásos pályázatot, hogy elejét vegyék az óvásnak?-Azért, mert a ZÁÉV mel­lett a műszaki és pénzügyi biz­tonság (referenciamunkák, alaptőke, fizetőképesség) és az szólt, hogy komoly szakmai gyakorlata van strandok és uszodák építésében - s Pécsett végül is erről van szó. Az igaz, hogy eredetileg nem ők adták a legkedvezőbb ajánlatot.- A ZAÉV-vel megkötendő szerződéshez megvan a 350 milliós fedezetük?-Egyelőre csak a 200 mil­liós munkára van meg 1997. márciusáig a fedezetünk, de reményeink szerint elő is tud­juk teremteni a hiányzó pénzt a jövő szeptember végéig, a fe­dett versenyuszoda átadásáig. Végezetül álljon itt Domán Istvánnak, a Modulterv-Gene­rál Kft. ügyvezetőjének véle­ménye:- Pécs Önkormányzatának határozata kimondja, hogy az önkormányzati forrású munká­kat versenytárgyalásra kell bo­csátani, ha azt pályázatnak, akárminek is nevezik. Ebben az esetben ez nem történt meg, te­hát megszegték a szabályokat. Itt tartunk . . . Hullámzik a Hullámfürdő ügye. B. Murányi László Lakossági fórum a hulladéklerakóról Mohács Térségi Tanácsa több község gondjának megoldására szilárdhulla- dék-lerakó és -feldolgozó telep létesítését tervezi. A döntés előkészítő tanulmá­nyok alapján a leendő telep­hely közelében élőket tájé­koztatni kívánják a beruhá­zásról, ezért ma este 7 óra­kor Kisnyárádon, illetve holnap, július 12-én Lány­csókon ugyancsak este 7 órakor a Faluházban lakos­sági fórumot tartanak. A XXI. század kombájnja A harmadik évezredet idéző Claas kombájnnal, a Lexion 480-nal ismerkedhetnek meg az érdeklődők július 12-én délelőtt 10 órától Sá­torhelyen a Faluházban. Gyakorlati szántóföldi gép­bemutatóra is sor kerül. A Duna vízminősége Az ÁNTSz Baranya Megyei Intézete ezen a nyáron rend­szeresen vizsgálja a termé­szetes fürdővizek vízminő­ségét. A múlt héten végzett bakteriológiai vizsgálatok alapján a Dunán a mohácsi strandnál nem megfelelő a víz, a fürdés határozott koc­kázattal jár. A bári strandnál megfelelő a víz, a fürdés csekély, de értékelhető koc­kázattal jár. Pécs levegője A város légszennyezettségét a következő mutatók jelle­mezték a július 9-én mért 24 órás átlagértékek alapján: kéndioxid 10,8%, nitrogén- dioxid 24,7%, szénmonoxid 14%, szálló por 33,5%, ózon 39,9%. Az összes mért légszennyező anyag az egészségügyi határérték (100%) alatti koncentráció­ban fordult elő. Csupán a szálló por esetében regiszt­ráltak kis emelkedést a déli órákban, amely rövid ideig tartott. S2CUMCN BT. Pécs, Nyírfa u, 3. /Kisállomással szemben/ KÍNÁLATUNKBÓL: FENYŐ FŰRÉSZÁRU: * 29.000-41.250 Ft/m3 1 TETŐLÉC: 45s 55 Ft/fra. " TETŐFÓLIA 100 Ft/m2. VASTAG LAMBÉRIA 1500 Ft/m2. BRAMAC CSERÉP -7% ENGED. Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák. Tel.:72/332-377i 06-30-466-281 Alkotó Pedagógusok Köre - Általános iskolai rajz­tanárok részvételével rendeztek alkotótábort Pécsett, az üszögpusztai Kastélyszállóban. A szép rajzok a gyakorlat­ban is bizonyították a hat tanár felkészültségét, tehetségét. FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR Demonstrációra készülnek a munkástanácsok is Kenyér és piac A kenyér körül kialakult hely­zet megoldására a piaci eszkö­zök alkalmazását tartja indo­koltnak a Mezőgazdasági Szö­vetkezők és Termelők Orszá­gos Szövetségének (MOSZ) fő­titkára, Horváth Gábor. A MOSZ vezető tisztségviselőjé­nek véleménye szerint az ad­minisztratív eszközök nem mindig egyeztethetők össze a nemzetközi kötelezettségekkel. A főtitkár úgy véli, hogy a ke­nyér árának szabályozása he­lyett a szociálisan rászorulókon kellene segíteni, például termé­szetbeni juttatás formájában. Megítélése szerint ez a megol­dás más agrártermékeknél is alkalmazható lenne. így az ál­lam több agrártermékből is készletezhetne, ezzel egyben hozzájárulva az agrárpiac sza­bályozásához is. (MTI) Ha nincs nagyszülő, nagynéni vagy olyan szomszéd, akire nyugodtan rábízhatja vakáci­ózó gyermekét a szülő, még mindig ott vannak a nyári tábo­rok, ahol felügyelet alatt és remélhetőleg hasznosan tölt­heti el szabadidejét a csemete. Pécsett a Petőfi Sándor Mű­velődési Házban napközis tá­bor működik július végéig. Sok játszási és mozgási lehető­séggel, kézügyességet fejlesztő programokkal, városi kirándu­lásokkal várják a 6-12 éves ko­mákat. A Makár-Tanya Te­niszklub szervezésében egész nyáron tenisznapközi fogadja az 5-14 éveseket, a következő kéthetes turnus július 15-én kezdődik. A programban a te­niszoktatás mellett úszás is szerepel. A pellérdi nyári napközis tábor háromszori étkeztetéssel augusztus 23-ig fogadja a 6-14 éves gyerekeket. Nagy füves parkjukban a táborozok ked­vükre kifutkoshatják magukat, a kismedencében fürödhetnek, a bátrabbak csónakázhatnak. A Komlói Ifjúsági Ház a Si- kondai Gyermektáborba hívja az unatkozó vakációzókat. Augusztus 16-ig kéthetes tur­nusokra lehet jelentkezni. Kö­vetkező napközis táboruk a „testőr tábor” nevet viseli, mi­vel a programok középpontjá­ban az egészségvédelem áll. Augusztusban a kézműveske­dés kap majd főszerepet, de úszásoktatáson, idegennyelvi órákon is részt vehetnek. Szentlőrincre táncoskedvű 10-16 éves fiatalokat várnak. Július 15-től augusztus 2-ig táncelmélettel, régi és ma élő táncok elsajátításával foglal­koznak, de emellett strando­lásra, túrázásra is jut idő. Je­lentkezni az Árok utca 2.-ben lehet. Nemzetközi hagyo­mányőrző gyermek néptánc- és kézműves tábor kezdődik július 28-án. A néptáncosok Kárászon tölthetnek egy hetet, a kézművesség iránt érdeklő­dők a Keleti-Mecsek falvait végigjárva ismerkedhetnek a vidék hagyományaival. A tá­borba osztrák és német gyere­kek is jönnek. Az üdülés benn­lakásos, -ami házaknál vagy sá­torokban való elhelyezést je­lent. Az érdeklődők a kárászi önkormányzatnál kaphatnak bővebb felvilágosítást. V. G. Jóízű ebéd a pellérdi napközis táborban FOTÓ: LÖFFLER Csatangolás helyett táborozás

Next

/
Oldalképek
Tartalom