Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-12 / 159. szám
2 Dhnántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. június 12., szerda Az Európa Tanács normáiból nem lehet engedni - jelentette ki Peter Leuprecht, a szervezet főtitkárhelyettese Budapesten. Leuprecht az Európai Igazságügy-miniszterek konferenciáján mondott beszédében. Leszögezte: a szervezett bűnözés, a társadalmat ért atrocitások semmiképp sem jelentik a halálbüntetés szükségességét. A NATO illetékesei egyre inkább egyetértenek abban, hogy jövőre is szükség lesz a volt Jugoszlávia területére küldött nemzetközi erők jelenlétére - írta a The Washington Post az atlanti szövetség tisztségviselőitől és nyugati diplomatáktól szerzett értesülések alapján. Egy minszki óvodában tegnap túszul ejtett tizenöt gyereket és két óvónőt egy férfi. Számára kedvezőtlen bírósági végzés felülvizsgálatát követelte szabadulásuk fejében. A helyszínre vezényelt mester- lövészek lelőtték. A túszejtőnél robbanóanyagot tartalmazó aktatáskát találtak. Elnézést kért Berlin polgár- mestere Schmitt Páltól. Eberhard Diepgen korábban - alaptalanul - azt állította, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar alelnöke 18 ezer márkát kapott berlini útjáért. Schmitt Pál valójában csak a repülőjegyet (752 svájci frankot) számolta el. Rossz napok járnak a vezető német politikusokra. Maláriában szenved Günter Rexrodt gazdasági miniszter, kerékpáros balesete miatt kórházba került Rudolf Scharping szociáldemokrata ellenzéki vezető. Most Helmut Kohl kancellár szorult orvosi segítségre: egy erdei séta során megbotlott, elesett és megrándult a válla. A jobb karját egy bonni kórházban igazították a helyére. Pokolgépes merénylet célpontja volt a szír államfő - írta arab diplomáciai forrásokat idézve a Financial Times. A vezető londoni gazdasági-politikai napilap értesülése szerint május 6-án bomba robbant azon az útvonalon, amelyen Háfez Asszad megközelítette volna egy nyilvános történelmi megemlékezés helyszínét. Az elnök azonban a tervekkel ellentétben nem vett részt az ünnepi rendezvényen. Bob Dole, aki a republikánusok színeiben pályázik az amerikai elnöki posztra, rövid levélben hivatalosan is bejelentette: lemond kansasi szenátort tisztségéről. A veterán politikus 35 évet töltött el a washingtoni kongresszusban, és azért adta fel ezt a tisztségét, hogy minden erejét az elnökválasztási kampánynak szentelje. Kovács László biztonságpolitikai előadása Brüsszelben Nem tartunk katonai konfliktusoktól Egy brüsszeli tudományos konferencián tartott tegnap előadást Kovács László magyar külügyminiszter. A rendezvény azt a kérdést vitatta meg, mi lehet az Európai Unió hozzájárulása a kontinens biztonságpolitikai rendszeréhez. A tanácskozás előadói között szerepelt még többek között Jean-Paul Poncelet belga védelmi, és Erik Derycke külügyminiszter, Sergio Balan- zino NATO-főtitkárhelyettes, és Robert Hunter amerikai N ATO-nagy követ. Kovács László előadásában rámutatott arra, hogy a rendszerváltással együtt járó következményként a térség országaiban hangsúlyosabbá váltak a gazdasági problémák, a szociális feszültségek; ismét lábra kapott a radikális, helyenként agresszív nacionalizmus. Felütötte fejét a szervezett bűnözés, a nemzetközi terrorizmus. Nagy károkat okoz a környezetszennyezés. A magyar külügyminiszter szerint megoldást a biztonság olyan komplex megközelítése nyújthat, amely a ma legkevesebb fenyegetést jelentő katonai konfliktusok helyett kiemelten kezeli a politikai, gazdasági, szociális, emberi jogi és környezetvédelmi problémákat. Az jelenthetne garanciát, ha a térség országai is betagozódnának a már létező európai, atlanti integrációs szervezetekbe. „Fontos, hogy minderre olyan formában kerüljön sor, amely kiküszöböli azt, hogy a bővítés első hullámaiból kimaradó országok kirekesztettnek érezzék magukat” - hangsúlyozta. A magyar integrációs politikát jellemezve Kovács kifejtette: Magyarország valamennyi európai és atlanti szervezetre kiterjedő integrációra törekszik, teljes jogú tagságra tart igényt, és annak mielőbbi elérését tekinti célnak. Erik Derycke keddi beszédében külön is kiemelte: „Magyarország máris ugyanúgy gondolkodik és cselekszik, ahogy mi, az EU és a NATO közösségének tagjai”. Választás és robbantás Csecsenföldön. A harcoló orosz katonák már leadták szavazataikat az elnökválasztáson. Talán éppen időben. Groznijban nincs béke: a tárgyalásokról hazatérő csecsen küldöttség és az őket kísérő diplomaták gépkocsikonvoja közelében robbanás történt. fotó: feb/reuter Az orosz hadsereg otthon is veszélyes Riogatják a lakosságot az afgán és csecsen háború veteránjai Mivel nem kaptak vodkát, dühükben forró vizes kádba fojtották vendéglátójukat. Az idős férfi fiát annyira megverték, hogy két nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe. Mindennaposak a lapok bűnügyi rovatában szereplő borzalmak Oroszországban. A tettesek leszerelt katonák, akik hosszú időn át éltek a halál közelségében. Perevolockij városában parancsnokával az élen rabolt bankot egy szakasz katona. Moszkvában, ahol 16 ezer rendőr és különlegesen kiképzett belügyi katona próbálja szavatolni a biztonságot, terepszínű ruhát viselő martaló- cok - sokan az afganisztáni és a csecsenföldi háború veteránjai - riogatják a lakosságot, fosztogatnak, rabolnak, gyilkolnak. Az Izvesztyija című lap szerint „az orosz hadsereg az egész országra veszélyes”. A vészharangot Anatolij Lopatyin, Kemerovo város önkormányzatának tisztviselője kongatta meg, aki éveken át tanácsadóként dolgozott az afganisztáni expedíciós hadsereg törzsénél. „Az Afganisztánból visszavonuló szovjet tankok a háború bacilusát is magukkal hozták” - állapítja meg. A „háborúbetegségtől” olyan egykori afganisztáni harcosok sem mentesek, mint Mihail Kolesznyikov vezérkari főnök és számos katonai körzet mai parancsnoka. Két hónappal az Afganisztánból való kivonulás után, 1989 áprilisában véres vasárnapot rendeztek a katonák Tbilisziben. A 180 ember halálát okozó tűzparancsot Igor Rogyionov tábornok, a moszkvai vezérkari akadémia jelenlegi parancsnoka adta ki. Hasonló mészárlás volt Bakuban és a litvániai Vilniusban is. Kulcsár László PORTRÉ Vendégünk: Michal Kovác A ma Budapestre érkező szlovák köztársasági elnök, Michal Kovác 1930. augusztus 5-én született Kelet-Szlovákiában, a Homonnához közeli Szerelmesen (Lubisán). A pozsonyi közgazdasági főiskolán tanársegédként kezdte pályáját, majd a Csehszlovák Állami Bank pozsonyi területi fináléjához került. Dolgozott Havannában, Londonban, majd hazarendelték, és az 1970-es tisztogatások alkalmával kizárták a kommunista pártból. 1978-től 1989-ig a Központi Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal tudományos munkatársa volt. Az 1989-es forradalom után pénzügyminiszter lett a Vladimír Meciar alakította szlovák nemzeti egyetértés kormányában, majd Meciar 1990. júniusában megalakított kormányában is. Az 1992. évi választások után a szövetségi gyűlés elnöke, egészen 1992. december 31-ig, Cseh és Szlovákia kettéválásáig. 1993. február 15- én az önálló Szlovák Köztársaság első elnökévé választotta a Szlovák Nemzeti Tanács. Ezután kilépett a HZDS-ből. Michal Kovác kiegyensúlyozó szerepet kíván betölteni Szlovákiában, miközben Meciar kormánykoalíciója részéről egyre több támadás éri. Nős, két felnőtt fia van. Egyikük, ifjabb Michal Kovác vállalkozó, tavalyi elrablásának körülményei a mai napig tisztázatlanok. A szlovák elnök legutóbb néhány nappal első magyarországi hivatalos látogatása előtt, a lengyelországi Láncúiban váltott szót Göncz Árpáddal, a közép-európai államfők idei találkozóján. Pozsonyi kirohanás Göncz Árpád ellen Nem lesz memorandum Michal Kovác szlovák köztársasági elnök ma kezdődő kétnapos magyarországi látogatásán megbeszéléseket folytat vendéglátójával, Göncz Árpáddal és beszédet mond a magyar Országgyűlésben. Magyarország jónak és fejlődőnek ítéli a két ország kapcsolatait - mondta tegnap Szenti- ványi Gábor külügyi szóvivő. Az államfői találkozón a kétoldalú viszony számos kérdése terítékre kerül, így a nemrég Pozsony által is ratifikált alap- szerződés végrehajtásának témája. A szlovák államfő tegnap Pozsonyban magyar újságírók előtt megerősítette: látogatása idején nem születik meg az a memorandum, amelyet ő javasolt, s amely utat nyitna a történelmi kiegyezéshez. Michal Kovác budapesti látogatását beárnyékolja a pozsonyi kormánypárthoz (HZDS) közel álló Slovenská Republika cikke. Ebben Dusán Slobodník, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke Göncz Árpád szemére veti, hogy a magyar államfő egy angliai beszédében, majd néhány nappal ezelőtt Párizsban is említés nélkül hagyta: a magyarok bejövetelekor szlávok is éltek a Kárpátmedencében. „Az elnök beszűkült és magyarközpontú történelem- szemléletről tett tanúságot” - véli Slobodník, aki szerint az államfő „meg akarja változtatni a történelmet”. Még mindig működnek a bezárásra ítélt erőművek A svéd atom utóvédharca Svédország már 16 évvel ezelőtt úgy határozott, hogy - a világon elsőként és mindmáig egyetlenként - bezárja atomerőműveit. A tíz évvel ezelőtti csernobili tragédia újabb érveket adott a nukleáris energia ellenzőinek kezébe. A svéd parlament akkor úgy döntött, hogy 2010-ig bezárják az ország összes atomerőművét, sőt, az első kettőre már 1993-1995 között lakatot tesznek. Ám most, 1996- ban még mindig nem tudni, melyik kettőnek mondanak először végső búcsút a svédek. Nemrégiben egyes áramszolgáltató vállalatok fölajánlották a fogyasztóknak, hogy válasszanak: atomerőműből, vagy más forrásból származó energiát akamak-e használni. A polgárok 40 százaléka az utóbbi megoldást választotta, noha tarifája 10 százalékkal magasabb, mint a másiké. Történt ez akkor, amikor a kilencvenes évek elején kisebb gazdasági válság rázkód- tatta meg a skandináv jóléti államot; a munkanélküliség például a korábbi 2-ről 13 százalékra ugrott. A svéd példa figyelmeztet: bár a polgárok és a politikusok között látszólag teljes az egyetértés a nukleáris energia föl- használását illetően, mégsem tudják a döntéseket végrehajtani. A nagyon gazdag Svédország sem találta még meg az atomenergia igazi alternatíváját. A létező erőművek egyelőre tovább működnek. FEB Még nem dőlt el, megőrzi-e hercegnői címét Fergie jogerősen elvált Jogerőre emelkedett András herceg és felesége, Sarah válása. II. Erzsébet királynő középső fiának exneje 470 millió forintnak megfelelő végkielégítésben részesül. Egy 330 milliós összeg a gyámhatóság elkülönített számlájára kerül, a hercegi pár két kislánya, a hétéves Beatrice és húga, Eugenie javára. Fergie pazarló életmódja miatt erősen eladósodott. Tartozásai állítólag több millió font körül mozognak, ezért sürgősen munkát vállalt. A párizsi Marilyn Celebrities modellügynökséggel írt alá szerződést. Új sajtófőnökének első számú feladata, hogy rokonszenvessé tegye a dolgozó Fergie képét. Közreadták például a csaknem 80 éves volt kertész, Jack Temple nyilatkozatát, aki önjelölt csodagyógyász az új modell mellett. Szerinte a hercegnő felnőttként sem élhette saját életét. Tizennyolc évesen kezdte meg első radikális fogyókúráját, ám a pirulák és injekciók elhatalmaskodtak szervezete felett. Hisztérikussá vált. Közben több jótékonysági szervezet, amelynek a hercegnő tiszteletbeli elnöke, bejelentette: még nem döntöttek, felkérik-e munkája folytatására Fergie-t. Rossz nyelvek szerint ez attól függ, vajon a válás után használhatja-e továbbra is a hercegnői címet. Fergie együtt marad két lányával, Beatrice-szal és Eugenie-vel fotó: feb A sátán olasz hívei Lakat alá kerültek az olasz sátánista szekta vezetői. Ez igazi nyomozói bravúrnak számít, mert a szekta tagjaira éppúgy érvényes a hallgatás törvénye, mint a maffiózókra. A rendőrség végül egy bolognai lakásban bukkant rá a három férfira. A Bambini di Satana ellen már jó ideje gyűltek a terhelő adatok. Kicsiny gyerekeket használtak fel szörnyű szertartásaikhoz, kábítószert adtak tinédzsereknek, majd megerőszakolták őket. A vádpontok között sírgyalázás is szerepel. A szekta előírásai szerint ártatlan gyerekek megkínzása a „sátánnak tetsző cselekedet”, ezért zártak egy kisfiút koporsóba az oszlásnak indult hulla mellé. A letartóztatottak tagadják bűnösségüket: szerintük a sátáni rítusokba csak nagykorúakat vontak be.