Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-12 / 159. szám
Mit ettek Költözés előtt Terítéken honfoglaló őseink? a csertői nevelőotthon a feketegazdaság (3. oldal) (7. oldal) (10. oldal) Önkormányzati biztos kinevezését kéri a közoktatási bizottság elnöke Iskolagondok Pécsett - kis zűrzavarral Dr. Kurucsay Csaba (balról) köszönti a távozó angol vendégtanárokat fotó: tóth László Devoni évadzárás Dr. Kurucsai Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés alel- nöke tegnap ünnepélyesen zárta a jövőre immáron ötödik évébe lépő, Devon-Baranya oktatási program 95/96-os évadát. Andrew J. Chandler, a program távozó koordinátora a Közgyűlés Elnökének Kitüntető Diplomáját vehette át a kulturális és oktatási kapcsolatok sikeres fejlesztéséért, míg helyettese, a szintén búcsúzó Marie Gibbon köszönőlevélben részesült nálunk végzett kétéves munkájáért. A program keretében ebben az évben tizenkét angliai vendégtanár oktatta az angol nyelvet Pécs és Baranya iskoláiban, ezzel lényegesen emelve az angoltanítás színvonalát régiónkban. K. Sz. O. Megújul a gyulai határállomás Ülést tart holnap Pécs Közgyűlése Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közy gyűlése június 13-án, csütörtökön 9 órai kezdettel tartja soron következő ülését a városháza nagytermében. A testület előzetes napirendjén szerepel a helyi önkormányzati képviselők tiszteletdíjának szabályozásáról szóló rendelet módosítása, tulajdonosi bizottság létesítése, a szervezeti és működési szabályzat módosítása, bizottsági tagok választása, a PIÁR Stúdió Kft. ügyvezető igazgatói megbízása, az 1995. évi pénzmaradvány felosztása, a Mária utca 9. szám alatti Nemzetközi Angol Információs Központra vonatkozó megállapodás felmondása, és a Szent István tér 17. számú ingatlan felújítása. Nemzetközi lovasünnep Bábolnán Bábolnán a hét végén sorra kerülő négynapos rendezvénysorozatnak az lesz az apropója, hogy 160 évvel ezelőtt kezdték el tenyészteni az arabs lovakat. Ladát loptak az autókereskedésből Egy Lada 2107-es típusú gépkocsit loptak el keddre virradó éjszaka Pécsett. Ami ezt az esetet rendkívülivé teszi az a helyszín: a kocsit a Megyeri u. 115/a. sz. alatti Megyer Autókereskedés telepéről vitték el. Labdarúgó Eb A labdarúgó Európa-baj- nokságon késő este játszották a keddi második mérkőzést. Horvátország - Törökország 1-0 (0-0) (További részletek az Eb-ről a 16. oldalon) Mint már arról lapunk több ízben hírt adott, néhány intézményt érintő átszervezési program végrehajtását kezdeményezte a pécsi önkormányzat. A jelenlegi elképzelések szerint a nyár folyamán az Esztergár úti iskola átköltözne a Bánki Do- nát útiba, a Radnóti szakközép- iskola pedig megkapná a megüresedő Esztergár úti épületet. A Radnóti Közgazdasági Szakközépiskola igazgatóhelyettese, Berta Márta szerint, ha mindenképpen általános iskolát képzel el az önkormányzat a szakközépiskola új otthonául, Baranyát mindeddig elkerülte, és minden valószínűség szerint a továbbiakban is elkerüli az ország más részein dúló kamionmizéria. Pécsi és baranyai kamiono- sok szerint a megye területe viszonylag védett a tranzitforgalommal szemben, hétvégenként azért előfordul, hogy - jobb híján - hat-hét kamion is várakozik a FEMA Áruház parkolójában. Hang Ferenc, a Baranya Megyei Közlekedésfelügyelet Család- és szociálisjogi szakjogászokat avattak tegnap Pécsett. Mindössze kilenc szakembert, akik az ország különböző településeiről járták a pécsi egyetem másfél évvel ezelőtt indított posztgraduális képzésére. Valamennyien jogászok, akik olyan munkaterületen dolgoznak, ahol a családjog alkalmazása napi feladat. Ä szakképzéssel azonban már egy olyan feladatra készültek, amely a készülő gyermekvéakkor a legkézenfekvőbb és legkevésbé költséges megoldás a Köztársaság Téri Általános Iskola igénybevétele lenne. Ebben az esetben létrejöhetne a kereskedelmi szakközépiskolával közös igazgatású intézmény. Ez az igény már régebben, többször is felmerült, de az önkormányzat rövid úton, indoklás nélkül elutasította. Berta Márta szerint a felajánlott Esztergár úti épület a Radnótinak kicsi, hiszen 25 tanteremre lenne szükségük a felajánlott 18 helyett, s a közeli kollégium által biztosított tantermek sem munkatársa elmondta, hogy a Drávaszabolcson belépő járművek részére a helyi ABC parkolója a hivatalosan kijelölt hétvégi pihenő - az ekkor érkező kamionok itt kötelesek kivárni a tilalmi időszak végét. Ebben a parkolóban 700 Ft-ba kerül 24 óra várakozás, melyet a létesítmény kiegészítő szolgáltatásai (zuhanyozók, büfé, bevásárlási lehetőségek) tesznek elviselhetővé. A parkoló kapacitása egyébként máig jóval meghaladta a tényleges fordelmi törvény hatályba lépését követően jelent konkrét változásokat a munkájukban. Minden bizonnyal a majd létrehozandó gyámhivatalok vezetői, munkatársai lehetnek. A JPTE Állam- és Jogtudományi Kara tehát olyan speciális továbbképzésre vállalkozott, amely megelőzi a gyakorlat diktálta igényeket.- A Nemzetközi Családévben, 1994-ben nyertünk egy pályázatot - mondta dr. Filó jelenthetnek végleges megoldást, hiszen ugyanaz a probléma vetődne ezzel fel, mint a jelenlegi: nem lehet iskolaközösséget létrehozni egy több helyen működő intézmény esetében. Véleménye szerint az önkormányzat által ígért, a szakképző intézetek helyzetének következő tanévben esedékes felülvizsgálatára az átszervezések előtt lenne szükség, melynek ismeretében valóban hatékony intézkedésekre kerülhetne sor, a folyamat azonban jelen esetben fordított. (Folytatás a 3. oldalon) galmat, a Felügyelet azonban szükség esetén további parkolóhelyeket is nyithat. Aggodalomra azért sincs semmi ok, mivel az átkelőhely forgalma pillanatnyilag meglehetősen csekély az ország más határ- szakaszaihoz képest. Az udvari átkelőhely nem működik ugyan, két kamion- parkoló - a drávaszabolcsihoz hasonlóan felszerelve - itt is készen várja az esetleg meginduló forgalmat. K. Sz. Ö. Erika docens, az egyetem Továbbképző Központja Jogi Szekciójának vezetője. - Nemzetközi konferenciát rendeztünk, s ott határoztuk el, hogy a posztgraduális képzés keretében családjogi szakjogász képzést indítunk. A korábbi, illetve a konferencián szerzett információk egyértelműsítették, hogy indokolt a szélesebb körű, alaposabb ismereteket nyújtó, a szemléletet is formáló képzés. (Folytatás a 3. oldalon) Több mint 700 millió forint beruházásával, felerészben az Európai Unió fejlesztési támogatásának jóvoltából valósul meg a gyulai határállomás korszerűsítése, amelynek eredményeként 4 kilépő s 4 belépő sáv áll majd az utazók rendelkezésére. A kiépülő kamionállomáson egyszerre 70 tehergépkocsit ellenőrizhetnek a vámosok - tájékoztatta az MTI munkatársát a közelmúltban megkezdett nagyszabású építési munkálatokról Novák Mihály pénzügyőr százados, a határátkelő vámhivatalának parancsnoka. A tervek szerint az első ütem az idén őszre, a teljes beruházás jövő nyárra készül el. Baranyában nem lesz kamionblokád A leendő gyámhivatalok szakemberei lesznek Családjogi szakjogászokat avattak Védőotthon sérült fiataloknak Az egyik épületük tetőterének egy részét építették be, s így a négy darab kétágyas, igényesen berendezett szobában nyolc fiatalnak tudnak átmenetileg szállást adni. Ezzel a védőotthonnal teljes lett az a segítségnyújtási lehetőség Pécsett, az Értelmi Fogyatékos Fiatalok Napközi Foglalkoztató Intézetében, amelyet a szociális törvény is előír. Az országban az elsők között tudták ezt megteremteni számos pályázati, illetve önkormányzati támogatás eredményeként. A tegnapi átadáson Cziráki Andrea, a Népjóléti Minisztérium főtanácsosa gratulált nekik ehhez. A tetőtér beépítés is részben pályázat eredménye. A Népjóléti Minisztérium 6 millió forinttal támogatta az összesen 13 millió forintba kerülő elképzelésük megvalósítását, a többit az intézmény teremtette elő. Az óvodásokkal, iskolásokkal, a foglalkoztatott fiatalokkal együtt most már százötven értelmileg sérült fiatallal törődik az intézet. A legnagyobb szó, hogy munkát tudnak adni azoknak, akik erre képesek. Van asztalosműhelyük, varrodájuk, tankonyhájuk és több olyan szakkörük, amelyekben manuális tevékenységeket ismerhetnek meg a fiatalok. A védőotthon iránt máris nagy az érdeklődés. Elsősorban olyan családok igényét szeretnék teljesíteni, akik különböző okok miatt - kórházi kezelés, utazás, - rövid ideig nem tudnak gondoskodni a sérült gyermekükről. T. E. A gondozottak ünnepi műsorral kedveskedtek az építőknek és az adományozóknak fotó: Tóth Véradás a strandon Országunk ismét súlyos vérhiánnyal küzd, a nyár pedig amúgy is kritikus időszak a véradók „aktivitása” szempontjából. A súlyos betegek megmentéséhez, transzplantációk elvégzéséhez nem egyszer több megye riadószerű összefogásával sikerül csak előteremteni néhány napon belül a szükséges meny- nyiséget. Baranyában most rendkívüli lehetőség nyílik a segítő szándékúak előtt: a Harkányi Fürdővállalat és a kórház összefogása eredményeként rendkívüli véradást rendeznek június 13-án 8-tól 14 óráig a strandfürdő területén. A résztvevők egyszeri, július 30-áig bármikor felhasználható strandbelépőt is kapnak.