Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-08 / 155. szám
6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. június 8., szombat „Ha mezőségit táncolok, könnyű vagyok” Fesztiválra készülnek a Mecsek Együttes táncosai sére törekszünk, hiszen ők hatnak majd vissza a korosztályukra, a környezetükre. Az ősszel induló újabb középiskolás csoport munkájában nagyon is számítok a fiatalok ötleteire, aktivitására. A magyar néptánc megismertetésére, alkotó közösségek kívüli mértékben rászorulunk a szponzorokra. Kultúránk ápolása, továbbadása társadalmi összefogás nélkül reménytelen szándék. Korábban sem csak a város művészetére volt hatásunk, hanem a megyére is. Önálló zenekarunkkal ma is segítjük a falusi együttesek munkáAz imént még kihalt művelődési ház parkettjén néhány perccel a megbeszélt idő után már egy ütemre mozdul a népes tizenéves társaság: néptáncot gyakorolnak. A korosztály általában nem érdeklődik még a neves táncegyüttesek fellépései iránt sem. De aki részese egy ilyen együttes munkájának, aki színpadra léphet a gyakorlott néptáncosokkal, az tudja, milyen hangulatuk van ezeknek a baráti, bensőséges, feldobott légkörű táncóráknak, színpadi előadásoknak. S bár tömegmozgalomról nem beszélhetünk, egy-egy műsoros est zsúfolt széksorokat garantál ma is - igaz, a nézők többsége az idősebbek Nem a megszokott népviseletben, ezúttal reneszánsz ruhában a táncosok közül kerül ki.- Középiskolában, különösen a fiúkat, képtelenség megnyerni manapság a néptáncnak. A kamaszok suták, és szégyenük az ilyesmit - mondja Molnár János, aki harmadik éve művészeti vezetője a Mecsek Táncegyüttesnek, és máris a kiváló minősítés elnyeréséért táncoltatta meg (sikerrel) a bizottság szeme elé nyolc esztendeje nem került csoportját. - A jövő útja az lehet, ha korábban, akár 5-6 éves kortól foglalkozunk a gyerekekkel. Másképp kevésbé lesz kitartásuk a kemény munkához. A lemorzsolódás, a hiányzás így is magas. Tágjaink j többsége jó tanuló, széles érdeklődési körű, ezért elfoglalt fiatal. Mindenesetre azt szeretném, ha műhelymunka folyna az együttesben. A fiatal táricoktatók kineveléműködtetésére fölesküdött együttes elmúlt negyven éves. A fesztiváli nagydíjakban, nívódíjakban, koreográfusi, szó- lótáncosi díjakban sem szűkölködő, Európát bejárt, Szíriában, a volt Szovjetunióban, Vietnamban fellépő Mecsek új korszakhoz-ért. Sosem volt köny- nyű, bár a kezdetektől magáénak tudhatta a DOZSÓ támogatását - a pénzszűke és az intézményi átszervezés most mégis súlyos kérdőjeleket fogalmaz meg.-Leépültek a külföldi kapcsolatok. A nemzetközi vérkeringésbe pedig másként nem lehet bekerülni - folytatja Molnár János. - Idegenforgalmi rendezvényeken, önkormányzatok felkérésére vállalunk műsorokat, de a fellépés, a tagdíj szerény bevételei rhellett rendjét. A pénztelenség ellenére országosan mégis felívelt a táncmozgalom. Régebben évi egy fesztivál volt, most négyet, ötöt is rendeznek. A Mecsek sem tétlen: a mil- lecentenáriumra egy reneszánsz korabeli, rendhagyó kompozícióval készül, ami az ünnepek különlegességei között is kapósnak ígérkezik. Kitartóan ápolják kapcsolataikat az Erdélyben és Horvátországban élő magyarokkal, most a Vajdaságra is figyelnek. Baranya örökségét hosszúhetényi koreográfiában őrzik, de a szakmai szemlén a kun verbunk, a kecskeméti csárdás és a Duna-menti leánytánc tiszta tolmácsolása is elismerést aratott. Társrendezői az augusztus 20-i rendezvény- sornak, amelyre kanadai és indonéz csoportokat is várnak. Hosszú idő után június 15-én lépnek ismét a pécsi közönség elé a Horvát Színház egész estét betöltő műsora keretében, amely egyben a felkészülés utolsó fáziása a franciaországi bemutatkozás előtt. Júliusban ugyanis két nagyszabású nemzetközi fesztiválra hivatalosak. Miután a külhoni rendezvényszervezők a fesztiválokon éberen fürkésznek leendő vendégprodukciók után, francia útjuk, remélik, több szempontból gyümölcsöző lesz. Am: a részvétel költségeihez elkelne még a mecenatúra - cégek, vállalkozók - segítsége.- Kiskoromban az együttessel egész Európát bejárhattam - mondja a már táncoktató Szerecz Gábor, aki ifjú kora ellenére életre szóló szövetségese a táncnak. - Kell a továbblépés, a feltöltő- dés. Szörnyű lenne, ha egy jó táncost azért nem vihetnénk magunkkal, mert a családjának nem futja rá. Magyarországot egyedül mi képviseljük. A nemzetközi porondra csakis a fesztivál lehet a belépő. Néhány pécsi iskolában már kötelező a néptánc - tudatják örömmel a Mecsek tagjai, akik több mint százféle táncot ismernek. Nincs házibuli, ahol kötődésükről színt ne vallaná- nak. Hogy ki miért szereti? - Nekem remek közösség, kikapcsolódás is - mosolyog Kurucz Réka. - A kissé darabos kalocsaiaknál tramplinak, nehézkesnek érzem magam. De ha mezőségit táncolok, könnyű vagyok, lebegek. Tröszt É. FOTÓ: LÄUFER A mi postásunk ezúttal is pontosan jött, mint máskor is, mint mindig. De az eddigiekkel ellentétben most először leszámolta a pénzt, és csak azután adta oda az átvételi elismervényt.- Nagyon vártam már - mondtam neki. Hiába, maga egy nélkülözhetetlen ember.- Megértem, válaszolta, de maga szerint is megérte, ugye? - kacsintott rám csillogó szemmel, mert a mi postásunk kévés, vidám, egészséges, jóérzésű fiatalember, s amilyen alacsony, olyan rokonszenves. Régebben, amikor még a gyerekek kicsik voltak, szívesen tréfálkozott velük, hogy jók vagytok-e, jók legyetek, mert a postás bácsi mindent meghall, A mi postásunk mindenről tud, és nem szeretne rátok haragudni. Tehát miután leszámolta a pénzt, odaadta az átvéeli elismervényt, és még oda is bökött, ahogy szokta: ide kérem az aláírást. Annak rendje s módja szerint alá is kanyarítottam a nevemet. A postás átvette az elismervényt, ránézett, aztán meg rám, s szemével mosolygósán hunyorítva azt mondta:- Nocsak. Csak nem változtatta meg a nevét?- Ugyan mért változtattam volna meg? - kérdeztem én csodálkozva. Ha eddig jó volt, hát a visszalévő időre is jó lesz. De azért mégis csak odapillantottam az átvételi elis- mervényre. Az átvevő aláírása fölött, a nevem helyén a legnagyobb meglepetésemre ez volt olvasható: „ .. mely ápol s eltakar ...” Szóval ez engem is jócskán meghökkentett, hiszen az előbb tényleg a becsületes nevemet írtam oda. Nem tudtam mire vélni adolgot. Látta ezt a mi postásunk is, és elnevette magát. Azt mondta, na, jó, ha annyira akarom, az egyszer így is jó lesz. Ilyen úgyse volt még. Én még mondtam neki, hogy elnézést, de higgye el, hogy tényleg a nevemet írtam alá, mire ő megint elnevette magát, és nagyon barátságosan nézett rám. Váltottunk még néhány szót, miközben valami olyan dolgot is mondott a postás, hogy huncut egy ember maga, aztán elköszönt. Isten tudja miért, még szalutált is, vagy legalábbis a jellegzetes szalutáló mozdulattal a sapkájához emelte a kezét. Volt valami játékos-komoly, valami csipetnyi meghatottság ebben a mozdulatban, mint van a bakterében, aki a ki tudja honnan, s ki tudja milyen távoli határok felé robogó vonatnak tiszteleg. Aztán megfordult és elment, olyan, vagy talán egy kicsivel jobban kacsázó léptekkel, ahogy máskor is szokott. G. Tóth Károly Pécsi millennium 1896 Pécsről nem sok monográfia szól, ezért külön öröm, szellemi izgalom az, hogy a mil- lecentennáriumi év tavaszán egy szép és reprezentatív könyv jelent meg A millenniumi Pécs címmel, Szirtes Gábor tollából. Hangulat- keltő, korhű fényképekkel, reklámokkal, művészi igényű tördelésben. (A kötetet Harnóczy Örs tervezte). Ez a könyv nem tudományos mű. Rokona a monográfiának, de nem merül történet- tudományi okfejtésekbe, hivatkozásokba, számozott utalásokba stb. Megmarad egy történelmi esztendő, 1896 krónikásának, tudósítva a ma emberét: milyen volt, hogyan ünnepelt Pécs a millennium évében? Mindenki számára olvasmányossá, érdekessé téve ezzel hazánk ezredik évét ebben a városban. Egyfelől. Másfelől, ha közvetlenül nem is a tudományt szolgálja, ez a kötet Pécs egy éve kapcsán bő lehetőséget kínál fontosabb kortörténeti-társadalmi észrevételekre, kritikailag érzékenyebb rálátásokra is. Például a megértő halk irónia hangján. (Urak, főurak a nyárban, súlyos díszmagyarban; királylátogatás stb.) ezekből a krónika műfaja is többet elbírna. Ám ettől eltekintve is élénk figyelem kísérheti a valóban nagyon értékes ünnepi kiadványt - szívszorító ára ellenére is. A szerző a mű előnyére bátran, bőségesen merít a város két napilapjának idézetei és a várostörténet idevágó fejezetei közül. Fölidézve a terveket, a millenniumi készülődést, az ünnepségeket. Megelőzően azonban sorra veszi, bemutatja a száz év előtti Pécs belvárosát, kereskedéseit, vendéglátó helyeit; a fejlődő város fejlődő kis- és nagyüzemeit, iparosait. Ódon csengésű üzemek és üzleti profilok tárulnak fel a rangos, ma sem ismeretlen (Engel, Vasváry, Zsolnay, Ha- merli, Angster, Littke s más) nevek mögött a polgárosult ország ünnepi fényének dunántúli centrumában. A szerző felvázolja a város működését, ipari hátterét. Áttekinti a közellátást, a Széchenyi tér varázslatos mediterrán világát; a tér piacát, az iskolákat, a város társadalmi és kulturális intézményeit. Betekint Pécs hétköznapjaiba, a millenniumi készülődésbe. Beszámol a májusi nagy ünnepségekről, majd 1896 júniusában Budapest milleniumáról. Később ismét rátér a hétköznapokra, az ősztől egyre sűrűsödő választási kampány elő- és utózöngé- ire. Krónikáját Surányi Miklós megejtően hangulatos pécsi városkép leírásával zárja. Külön szót érdemel ez ünnepi album kivételesen szép tipográfiai munkája és nyomdai megjelenítése. A szerző saját válogatásában közreadott mintegy 130 illusztrációja. A könyv „belbecse”: halvány, kékes szürke tónusú korabeli anziksz-reprodukciók, épület, bánya- és személyi portré-fotográfiák - számos eddig nem ismert pécsi városképpel. A gondolatköröket stilizált szecessziós iniciálék indítják el; a kötetet alkalomhoz illő, ünnepies tördelésben lapozgathatjuk. Nyomdai előkészítését a pécsi TÉR Nyomdai és Grafikai Stúdió {Bognár József és Harnóczy Őrs) végezte. Ez a könyv olyan szép, hogy bármilyen könyvművészeti fórumon kitüntető figyelemre számíthatna. Wallinger Endre Hosszúra eresztve R obert Altman új filmje, a Divatdiktátorok (Prét-á- porter), azokról a szélhámosokról szól, akik kihasználva az emberek hiszékenységét és örök vonzalmát a külsőségek iránt, busás haszonra tesznek szert, amolyan egy bolond százat csinál alapon. Ezt nem én mondom, a rendező látja s láttatja így a divatszakmát s annak párizsi seregszemléjét. A film tehát szatíra, s ez Altman jellegzetes műfaja, amint korábbi művei, a M.A.S.H. vagy a Rövidre vágva is igazolják. A szatirikus ábrázolással társuló elbeszélői módszer szintén rokon az említett munkákkal: ezúttal is egy anekdotikus életképsorozat bontakozik ki előttünk, amelynek nincs főhőse. Egyenrangú mellékszereplők többnyire ellenszenves portréit mutatja be a kamera, amely a fura, groteszk figurákhoz hasonlóan, maga is ott kóborol e bolond farsangon, ahol a nők lámpaernyővel vagy gólyafészekkel a fejükön vonulnak fel, öltözékükben pedig egyesítik egy marslakó és egy madárijesztő kellemeit. S ahol még a bevett formák elleni lázadást is a leginkább piszka- fákra emlékeztető manökenek mezítelen felvonulása jelenti, mintegy megtestesítve e világ teljes értelmetlenségét. Ebben a jelenetben tetőz egyébként Altman kétségkívül leleplező iróniája. Szóval a kamera ott cselleng és bolyong a különböző helyszíneken, valójában ő a főszereplő, s mintha találomra, véletlenszerűen rögzítené tapasztalatait, hosszú kocsizásokkal, széles svenkelésekkel. Szinte halljuk, hogy időnként kuncog, sőt felvihog, amint a neoavantgárd „talált tárgy-kultusza” jegyében hétköznapinak vélt párbeszédeket és életszerűnek ítélt helyzeteket halmoz a vászonra. Csakhogy ezek a jelentek nagyon is mesterkéltek, hiszen egy modoros, léha és belterjes világ tartozékai, amelynek megjelenítése a rendezői látásmód felületességére utal, ennek következtében pedig a fecsegésre amúgy is hajlamos Altman régi hibájába esik: a film meglehetősen terjengős, hosszú lére eresztett és ismétlődésekkel teli. Néha a felvevőgép is eltéved, a szatirikus pozícióját feladva beleolvadni látszik az ábrázolt miliőbe, mintha maga is e mihaszna, élősdi társaság beltagja lenne. Ilyenkor unalmasak a képek. Pedig Altman olyan sztárokat vonultat fel, mint Julia Roberts, Kim Basinger és Tim Robbins, s három olyan művész is megjelenik a vásznon fontos szerepekben, mint Anouk Aimée, Marcello Mastroianni és Sophia Loren, akik a klasszikus mozit idézve gazdagítják a történet és a látvány iróniáját. Sophia Loren nevét még egyszer le kell írnom, mert telt, érett szépsége még hervadóban is kiragyog a filmből. S ez azért határozottan vigasztaló: mégsem minden olyan múlandó, mint a divat. Nagy Imre Sophia Loren és Marcello Mastroianni
