Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-28 / 144. szám

1996. május 28., kedd Hazai Körkép Dtinántuli Napló 7 Pünkösdi ünnepek Mohácson Idén pünkösd ünnepe egybe esett a Hősök napjával és a gyermeknappal, így a szokott­nál is gazdagabb program várta a hét végén a város lakóit. Vasárnap a Hősök napján délelőtt a Deák téren álló világ- háborús emlékműnél az áldoza­tokra emlékezve koszorúzási ünnepséget rendeztek, utána a Fogadalmi Templomban ke­gyeleti szentmisén jelenlévők adóztak a harcokban elesettek emlékének. Ezen a napon délután viszont a gyerekek két helyszínen is bu­liztak: a művelődési központ­ban az ASTERIX Együttes a múlt évi sikeres rendezvényét megismételve szórakoztatta az aprónépet, míg a Belvárosi Ál­talános Iskola „B” épületében a Hátrányos Helyzetű Nagycsa­ládosok Egyesülete tartott is­mét mókás vetélkedőkkel tarkí­tott összejövetelt. Hétfőn délután a moziban az immár .hagyományos pünkösdi dalosünnep közönsége töltötte meg zsúfolásig a nézőteret. Ez­úttal a Park Utcai Általános Is­kola énekesei, a Kicsinyek Kó­rusa, az A Capella Kórus, és a Pro Musica Kórusok mellett a megyei német népdaléneklési verseny győztesei léptek szín­padra. Szerepelt a házigazda, a Bartók Béla Művelődési Köz­pont Vegyeskara a Bólyi Ve­gyeskar, s a nézők nagy tetszé­sét aratott erdélyi testvérváros­nak, Aranyosgyéresnek a 40 tagú ASTRA Vegyeskara Cip- rian Párá karnagy vezetésével. Este a Horvát Állami Népi Együttes is föllépett a moziban. A parádés előadáson kár, hogy kevesen tapsoltak ... B. M. Pécs Polgármesteri Hivatala Önkormányzati Irodája a megyében működő kisebbségi önkormányzatok tisztségviselőinek, képviselő­inek a testületi működésük törvényi és saját előírásainak elmélyül­tebb megismerésére kétnapos továbbképzést szervez május 28-án és 29-én 9-től 16 óráig a Baranya Megyei Közgyűlés földszinti nagyterme (Pécs, Rákóczi u. 34.). A képzésre a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal szakembereit kérték fel, akik az előadáso­don túl közösen megoldott feladatokkal kívánják elősegíteni a ki­sebbségi képviselők önkormányzati munkájának végzését. A Hotel Fenyves Panoráma éttermének jelenlegi étlapján „A konyhafőnök ajánlata" milyen ételeket kínál? 1. Parasztpecsenye • Gombás fehérboros pulykamell 2. Brassói aprópecsenye • Töltött káposzta 3. Töltött sertésborda • Bélszínjava fűszeres vajjal Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. Baranya Megyei Iroda 7601 Pécs, Pf.: 134. A borítékon jelezze: „Hotel Fenyves Panoráma I Az Diíinántúli Napló „Hotel Fenyves Szálló” című játékához0 1.forduló| [ 2.forduló| | 3.fordulói | 4.fordulói | Név:........................................................................... Lakcím:...................................................................... •HQÍéi, FENYVES PANORÁMA Pécs, Szőlő u. 64. Tel.: 72/315-996 US Hintaágy NŐM A fűnyíró robbanó motoros 3>5 LE SPARKY barkácsgépek: Sarokcsiszoló 125 850 W Sarokcsiszoló 180 2000 W Sarokcsiszoló 230 2000 W Fúrógép 400 W Fúrógép 500 W Dekopir fűrész 19,200 Ft helyett 17,250Ft 33,300 Ft helyett 29,900Ft 14,000 Ft helyett 22.800 Ft helyett 22.800 Ft helyett 9,000 Ft helyett 15,500 Ft helyett 9,760 Ft helyett 12,630 Ft 20.500 Ft 20.500 Ft 8,100 Ft 14,000 Ft 8,790 Ft AMÍG A KÉSZLET TART! A. Diszkont Áruház Pécs, Megyeri út 59 l Áruház Pécs, \ferseny u. 21. 1 Áruház, Mohács, Szabadság út 8. Mellkasra rögzítik az EKG-jeladót fotó: feb/hajdu András Huszonnégy órás monitoros hálózat kezdi meg működését Júniustól strázsál a telefonos Szív-őr A korai elhalálozások többségét hazánkban a szív- és érrend­szeri megbetegedések okozzák. Az életmódunkkal (is) össze­függő egészségkárosodásban a listavezetők közé tartozunk. Sokan mindenperces veszélyben élnek. Őket védi az az új há­lózat, ami június elsején kezdi meg működését. A folyamatos üzemű, monito­ros EKG-szolgáltatás kereté­ben különlegesen kialakított műszert, EKG-jeladót rögzí­tenek az ezt igénylő szívbete­gek, illetve a szívbajok kiala­kulására fokozottan hajlamo­sak mellkasára. Ennek adatai egy 24 órás, folyamatos üzemű számítógépes kardio­lógiai központba érkeznek. Itt a szakemberek - azonnali in­tézkedésre készen - a pácien­sek szívének valamennyi rez­dülését figyelemmel kísérik. A magyarországi monitoros központot Budapesten, a BM Központi Kórházában alakí­tották ki. A csúcstechnológiát megtestesítő műszerek Izrael­ből származnak. A beérkező jeleket 10 kardiológusból álló szakorvoscsoport értékeli majd. Ők gondoskodnak arról, hogy a segítség a lehető leg­gyorsabb legyen. Dr. Csákányi László, a ha­zai ellátást szervező, Szív-őr Kft. ügyvezetője elmondta: a rendszer komplex szolgáltatá­sainak, és a számítógépes EKG-j elvevőközpont folya­matos működésének fenntar­tását a résztvevők előfizetési díjaiból fedezik. A jeladó ké­szülékek fogyasztói ára 30 ezer forint, a szolgáltatás havi előfizetői díja pedig 3 ezer fo­rint lesz. Mivel a veszélyezte­tettek állandó figyelemmel kí­sérése lényegesen olcsóbb, mint az utólagos kórházi be­avatkozás, arra számítanak, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár is részt vállal a költsé­gek finanszírozásából. A hálózathoz csatlakozni kívánókat a Szív-őr mintate­remben (1066 Budapest, Teréz körút 40. Telefon: 111-9467, fax: 132-1171) fogadják. A je­lentkezők részletes orvosi vizsgálaton vesznek részt, s ál­lapotukról EKG-alapgörbe ké­szül. Az írásos szerződésben azt is rögzítik, hogy ki az érin­tettek kezelőorvosa, akit eset­leg értesíteni kell, illetve hol jogosultak kórházi ellátásra. Cs. Benkő Judit Felhőszakadás Óriási felhőszakadás zúdult tegnap dél-Baranyára. Különö­sen Harkány és Siklós környé­kére jutott a rövid idő alatt le­hulló, nagy mennyiségű csapa­dékból. Á vízelvezetők nem boldogultak feladatukkal, sok helyen vastag sugárban ömlött a termőföldekről az utakra az iszapos ár. Az 58-as számú, Pécs és Harkány közötti úton közlekedési dugók alakultak ki, gépkocsik akadtak el a vízátfo­lyásokban. Müller Andrea A túronyi kanyar egy sávon is nehezen volt járható Memento. Solymáron emlék­művet állítottak az 1946. évi ki­telepítések fél évszázados év­fordulója ‘alkalmából. Az ava­tóünnepségen Nikolits István, a titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter, a kor­mány nevében megkövette mindazokat, akiket pusztán nemzetiségi hovatartozásuk miatt bélyegeztek meg, s üldöz­tek el szülőföldjükről. Egymásra utaltság. Orbán Viktor, a Fidesz-MPP elnöke egy lakossági fórumon kijelen­tette: az ellenzéki pártok felis­merték, hogy csak összefogva lehet reményük a jelenlegi kormány 1998. évi leváltására. Az elmúlt egy hónapban meg­kezdődött egyeztető tárgyalá­sok azt a célt szolgálják, hogy az ország felemelkedését célzó, alternatív programot kínáljanak a választóknak. Látogatóban a jövő. Nyitott kapukkal várta az ünnepeiteket a gyermeknapon a Parlament vasárnap. Voltak, akik kétszer is sorba álltak a bebocsáttatá- sért. A látogatókat Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke fo­gadta, és mutatta be nekik az épületet. Múltidéző. Többszörösen is adósságot törlesztettek vasár­nap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Meg­tartották a negyedszázados em­lékhely és a tavaly óta látogat­ható Feszty-körkép avatóün­nepségét, s emléktáblát állítot­tak a park megálmodójának, Erdei Ferencnek. Taláros mérlegelés. Az Al­kotmánybíróság ma ismét teljes ülést tart. A testület egyebek között megtárgyalja azokat az indítványokat, amelyek kifogá­solják a szerencsejátékok lebo­nyolításáról szóló rendelet mó­dosítását. Foglalkozik annak a rendelkezésnek jogszerűségé­vel is, amely szerint a gépjár­műadót az eladás évében még a régi tulajdonosnak kell ki­egyenlítenie. Tüntetés ősszel. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallga­tók Országos Szövetségének küldöttgyűlése jóváhagyta az őszre tervezett tüntetés szer­vezését. A szeptember végére, október elejére tervezett bu­dapesti demonstráción a felső- , illetve a középfokú oktatás súlyos helyzete, s a mind na­gyobb oktatási költségek ellen tiltakoznak. E1UÉ HEMHOrO HAJI, CEP? Semmi baj, ha esetleg nem érti, hiszen a Malév moszkvai és szentpétervári járatain a teát is magyarul fogják Önnek kínálni. Az a fontos, hogy élvezze az út minden percét, amelyet a Sky Club business osztály új szolgáltatásai garantálnak Önnek. A különbség már a jegykezelésnél kezdődik SKY <7- L II B Szállónk rendelkezésére és a figyelmes kiszolgálással folytatódik a repülőgép fedélzetén. Mindezt azért, hogy a fárasztó tárgyalásra kipihenten és felkészülten érkezhessen. A hét minden napján. Járatainkról további információ a pécsi Malév irodában a 72-324-378-as telefonszámon kapható, valamint a Malév Partner-irodákban. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom