Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-02 / 119. szám

2 Dunántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. május 2., csütörtök Véres merénylet Hebronban Egy palesztin merénylő szer­dán a ciszjordániai Hebronban hátba szúrt egy 60 éves zsidó telepes rabbit, majd elmene­kült. Az áldozatot súlyos álla­potban kórházba szállították. Hebron az utolsó ciszjordá­niai város, amelyet át kell adni a palesztinoknak. A megálla­podás szerint azonban az izra­eli katonák nem távoznak ab­ból a városrészből, ahol mint­egy 450 zsidó telepes él. Clinton amerikai elnök és Peresz izraeli kormányfő ked­den Washingtonban megálla­podott abban, hogy az Egye­sült Államok százmillió dollá­ros támogatást nyújt Izraelnek a terrorcselekményekkel szembeni fellépéshez. Peresz kedden, közvetlenül elutazása előtt találkozott Jasszer Arafattal, a palesztin önkormányzati hatóság elnö­kével, aki délután érkezett az amerikai fővárosba. Arafatot szerdán meleg fogadtatásban részesítette Clinton elnök. FOTÓ: FEB/REUTER A munkahelyteremtés ünnepe? A jóléti állam vívmányainak megőrzését követelték a szak- szervezetek felhívására a május elsején utcára vonuló töme­gek Nyugat-Európa számos nagyvárosában. Moszkvában az elnökválasztási kampány jegyében telt az ünnep, Lengyelor­szágban zavargások voltak a felvonulók között. Él a csecsen felkelők vezére Moszkvát vádolja rémhírterjesztéssel A magyar tévé második csa­tornájának tervezett privatizá­lása felkeltette a külföldi cé­gek érdeklődését - írta szerdai számában a L’ Expansion című francia gazdasági hetilap. Az újság szerint a magyar televí­ziós piac számos előnnyel rendelkezik: a térségben egyedülálló, hogy a háztartá­sok 60 százaléka tudja fogni a műholdas adásokat, és a hirde­tési bevételek is meghaladják a régió átlagát. Wolfgang Schüssel osztrák alkancellár-külügyminiszter szerint az Európai Unióba igyekvő országok közül nem mindegyik felel meg a feltétle­nül szabott gazdasági követel­ményeknek, valamint az általá­nosan elfogadott kisebbségi és politikai normáknak. A szlová­kiai és magyarországi útjáról hazatért politikus az osztrák te­levízió kedd esti híradójában fejtette ki véleményét. Békepartnerségi hadgyakor­latot tartanak június 3-tól Uk­rajnában - közölte az ukrán vé­delmi minisztérium kedden. A Világpajzs ’96 elnevezésű gya­korlaton tíz ország - köztük Oroszország és az Egyesült Ál­lamok - több mint 500 katonája vesz részt. A kifizetetlen számlák miatt Üzbegisztán szerdán leállította a gázszállításokat Kazahsz­tánba. Az ország déli részének nagyvárosaiban a tartalékokból látják el a háztartásokat. Teljes volt a zűrzavar a brit marhaágazatban szerdán: a jár­ványtól veszélyeztetett állo­mány fokozatos leölésének megkezdésére sem a gazdák, sem a vágóhidak nem voltak felkészülve. Irán a Perzsa-öböl partján alagutakat épít, amelyekben ra­kétákat és kilövőállásokat szándékozik elrejteni. Az ala- gútépítéssel Teherán további lépéseket tesz fegyverzete és katonai arzenálja korszerűsítése érdekében - közölte kedden John Smith ezredes, az ameri­kai hadsereg Florida államban lévő tampai parancsnoki köz­pontjának szóvivője. Korrupció és csalás vádjá­val szerdán őrizetbe vették a legnagyobb dél-koreai keres­kedelmi bank és egy nagy épí­tőipari vállalat vezetőjét. A kínai hatóságok pénzt nem kímélve igyekeznek a le­hető leghosszabbra nyújtani a már régóta betegeskedő agg kí­nai vezető, Teng Hsziao-ping életét. Hongkongi lapértesülé­sek szerint a Parkinson-kórban szenvedő Tenget kezelő orvos­csoport napi 1200 dollárt költ a kilencvenegy éves politikus ke­zelésére. Ausztriában a munkahely- megőrzés, a foglalkoztatási problémák megoldása állt az összes május elsejei megmoz­dulás és nagygyűlés közép­pontjában. A német nagyváro­sokban a kormány múlt héten bejelentett szociális megszo­rító intézkedései ellen tiltakoz­tak több százezren. Belgium vallóniai részén, valamint egyes brüsszeli kerületekben lármás, helyenként dulako­dásba torkolló nagygyűlések jellemezték a munka ünnepét. A megmozdulások résztvevői a súlyos megszorításokat és leépítést is kilátásba helyező oktatási reformot, valamint a gazdasági szigort bírálták. Oroszországban számos he­lyen tüntettek a kommunisták a jelenlegi vezetés ellen, il­letve elnökjelöltjük, Genna- gyij Zjuganov mellett. Lengyelországban kisebb- nagyobb zavargások kíséreté­ben zajlottak le az ünnepsé­gek. A baloldal varsói felvo­nulását jobboldali tüntetők próbálták megzavarni: petár­dákat és füstbombákat dobál­tak a menetelők közé. Él Zelimhan Jandarbijev, a csecsen felkelők új vezetője. Moszkva összetévesztette vá­gyait a valósággal, amikor a halálhíremet keltette mondta a meggyilkolt Dzso- har Dudajev utódja szerdán külföldi újságíróknak. Jandarbijev először kedden, a szeparatisták tévéadásában je­lent meg a nyilvánosság előtt. Közölte: a halálával kapcsola­tos híreszteléseket a Moszkva- barát csecsen vezetés és Orosz­ország terjeszti önös céljai el­érése érdekében. A csecsen vezető haláláról beszámoló grozniji vezetés azt állította, hogy Jandarbijev hét­főn, a hatalomra törő rivális csecsen fegyveres csoportok közötti tűzpárbajban vesztette Diana hercegnő élénken ér­deklődik a szívsebészet iránt. A minap három és fél órát töl­tött a London melletti Hare- field kórházának műtőjében, hogy végignézze egy kisfiú szívműtétjét. Lady Di azzal indokolta jelenlé­tét, hogy a személyes benyo­mások többet érnek akárhány elbeszélésnél, s tapasztalataira támaszkodva ezután majd még meggyőzőbben tud érvelni a jó­tékonykodás mellett. A her­cegnő most hatodszor „asszisz­tált” műtéthez. Diana magatartását azonban nem díjazta sem a brit sajtó, Brassóban ünnepi előadással fe­jeződött be kedden a Magyaror­szági művészeti napok elneve­zésű egyhetes fesztivál, amelyet a pécsi székhelyű Magyar-Ro­mán Baráti Társaság és a Román Kulturális Minisztérium Brassó megyei felügyelősége együtt rendezett. Ez volt az idei év leg­jelentősebb kulturális eseménye az erdélyi városban, és ez volt az első eset Romániában, hogy egy kormányzati szerv (a Kulturális Minisztérium brassói hivatala) és egy civil szervezet, vállalkozott egy ilyen nagyszabású kulturális program megszervezésére. A fesztivál utolsó napjaira is tartogattak „nagyágyúkat” a pé­csi szervezők. Ä Drámai Szín­házban, mely egyben az opera­ház is, hétfőn este mutatkozott be nagy sikerrel a budapesti Muzsi­kás együttes, közreműködött Se­életét. A szeparatista csecsének kezdettől fogva hazugságnak minősítették a híresztelést, mondván: Moszkva megosz­tottnak próbálja feltüntetni füg­getlenségi mozgalmukat. Jandarbijev kedd estig nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, egyetlen újságírónak sem sikerült találkoznia vele, s ez alátámasztani látszott halálhí­rét. Kedd esti televíziós nyilat­kozatában azonban kijelentette: a csecsen függetlenségi harc az ő esetleges halála esetén is foly­tatódni fog. Az új elnök szerdán újság­írókkal találkozott egy meg nem nevezett faluban, ahol kö­zölte: csak azután kezdődhet­nek tárgyalások Moszkvával, ha az utolsó orosz katona is el­hagyta Csecsenföldet. sem a közvélemény nagyobbik része. Visszatetszést keltett, hogy a Sky televízió engedélyt kapott a forgatásra, és megörö­kítette a „kirándulást”. A brit ápolónők szövetségének szóvi­vője pedig nehezményezte, hogy miközben a műtő sze­mélyzetére szigorú higiéniai szabályok vonatkoznak, a her­cegnő hajtincsei kikandikáltak a sapka alól, s a felvételeken jól látszottak az ékszerei is. Ha valaki nem orvostanhall­gató, érthetetlen, hogy miért akar mindenáron megtekinteni egy operációt - vélekedett Gil­lian Pont pszichológus. Ferenczy Europress bestyén Márta népdalénekes. Ugyancsak a Drámai Színházban lépett közönség elé kedden este a Pécsi Balett tánccsoportja Hajzer Gábor vezetésével. A plakátok ,,A balett rendkívüli előadása” felirattal hirdették meg a műsort. A diaporáma-esteknek akkora közönségsikerük volt, hogy az utolsó előadáson már be sem fér­tek az érdeklődők a vetítőte­rembe, ezért Tam László az éj­szakába nyúlóan egy ráadás vetí­tést is tartott, A fesztivál záróeseményeihez tartozik az a sajtótájékoztató is, amelyen a művészeti napok ma­gyar és román szervezői-rende­zői találkoztak a román, újságí­rókkal. A baráti társaság elnöke, dr. Iglói Zoltán értékelte az egy­hetes programot: a fesztivál sike­res volt, érdemes folytatni mind Pécsett, mind Brassóban. A nemzetközi bűnözés beépült a világgazdaságba Nagyüzemi pénzmosodák Elképesztően nagy összeg, sok ezermilliárd forint keletkezik becslések szerint napjainkban a kábítószer- és fegyverel­adásból, a prostitúcióból, a zsarolásból, az embercsempé­szetből, vagyis a nemzetközi bűnözés következtében. Másodpercenként 3,1 millió forint adózatlan pénz termelő­dik a világot behálózó maffiák révén. A bűnözésre épülő glo­bális nagyüzemi gépezet többnyire a Föld legszegé­nyebb térségeiből sajtolja ki az ezermilliárdokat. Az irdatlan pénz tisztára mosásában politikusok, ban­károk, jogászok segédkeznek. A nyers ópiumot Afganisztán, Pakisztán, Irán földjein terme­lik; a finomított heroin Török­országon át jut el Európába, Amerikába. Burma, Laosz, Thaiföld országcsoportja a másik ópiumbirodalom. Bur­mában nem egyszer rendőri kísérettel szállítják a port az elosztóhelyekre. A dél-amerikai Andok hegység országai a kokaint ad­ják a világnak. Miközben San­ier kolumbiai elnök azzal di­csekszik, hogy szétverte a Calí-kartellt, saját választási hadjáratát a drogból származó pénzzel is fedezte. Az orosz maffia ötezer szindikátusa - amely főként a fegyverkereskedelemre szako­sodott - a bankoknak 35, a magáncégeknek pedig a 75 százalékát tartja a kezében. Az orosz gengszterek tavaly egyebek között 300 ezer grá­nátot és 21 tonna robbanó­anyagot „vettek át” az orosz laktanyák készleteiből, hogy jó pénzért továbbadják az északír terroristáknak, Szad- dám Húszéin iraki diktátornak, vagy éppen az afrikai polgár- háborúk kirobbantóinak. Százmilliárdok származnak az embercsempészetből is. Bukarestben legalább 80 ezer ázsiai, afrikai, közel-keleti emigráns várja, hogy - a többi között Magyarországon át - továbbszállítsák őket Nyu­gatra. (kulcsár) A brit közvélemény nem díjazta a kórházlátogatást Hercegnő a műtőben Befejeződtek a művészeti napok Brassóban Meghalt Onasszisz vetélytársa, a világ együk multimilliomosa Zajos élet után csendes halál Csendesen, a világtól elvonulva élte utolsó éveit, temetése is a nyilvánosság kizárásával történt. így távozott 86 esztendős ko­rában a görög Sztavrosz Niarchosz, a világ egyik leggazdagabb embere. Vagyonát ötmilliárd dollárra becsülték. Élete korábban annál zajosabb volt, a sajtó rengeteg foglalko­zott az egykori sógorával, Onasszisszal folytatott versen­géséről, öt házasságáról, mű­kincsgyűjteményéről. A 161 centiméteres törpe óriás előszeretettel emlegette, hogy nemesi származású. Ám valójában csak akkor került előkelő körökbe, amikor házas­ságot kötött egy tengernagy, majd egy vezető diplomata lá­nyával. Később a hajómágnás Onasszisz nővérét, Eugenie-t vezette az oltár elé. A hozo­mányból fölvásárolta az ameri­kai flottából kiszuperált keres­kedelmi hajókat. 1953-ban, mű­értő felesége tanácsára 400 eze/ dollárért egy El Greco fest­ményt vásárolt, s ezzel megve­tette gyűjteménye alapját. Élete végén összesen 144-re emelke­dett a tulajdonában levő műre­mekek száma. Huszonkét óriástankhajóból álló flottája rengeteg pénzt ho­zott az olajválság idején, három földrészen vásárolt földbirto­kokat, szállodaláncokat, válla­latokat. Onasszisz bosszantá­sára megvette Görögország legszebb „magánszigetét”; At­lantis nevű luxusjachtja, 118 méteres hosszúságával, túl­szárnyalta a vetélytárs hajóját. Negyedik felesége, Char­lotte Ford volt, de ezt a házas­ságot a görög egyház érvényte­lennek nyilvánította. Ötöd­szörre Tinát, Onasszisz lecse­rélt nejét vette magához, aki vi­szont öngyilkos lett párizsi lu­xusvillájukban. Niarchosz nem az a férfi volt, aki boldoggá tette feleségeit. A multimilliomos hat évvel ezelőtt csodajachtján éjjel meg­éhezett, kiment a konyhába, majd kabinjába visszatérve nem gyújtott lámpát. A sötét­ben úgy ment neki a hordoz­ható tévékészülék antennájá­nak, hogy az kiszúrta a szemét. Azóta üzletét három fia vezette. Dunántúli Napló Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk! A nyertes előfizetői kódját (amely a hírlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük- hétfőtől szombatig. Az Ön ^ mr nyerőszáma: Ki MOP Service szőnyegtisztító és takarító Bt. ■* Pécs, Derékréti u. 4. Tel./fax: 72/441-583--------------------------------------------------------- 1000 Ft értékben ajánlott fel: szőnyeg-, ablaktisztítást, t akarítást a nyertes előfizetőnek. Ön a nyertes: ? * Szerencsejáték az

Next

/
Oldalképek
Tartalom