Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1996-04-13 / 101. szám
1996. április 13., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli Napló 7 Bertók László: A hely színei, ahol él A hely színei, ahol él, a fehér kékben az ecset, a sárga, ahogy megered, a zöldben a tengeri szél. A barna, ahogy beleér, az ég, hogy sokkal közelebb, az emelkedik, mintha egy, a hirtelen valami dél. Az idő, hogy mennyi szeszély, a szivárványban a szegek, a valóság fölött a hegy, az elnyeli mindet a mély. A véletlen, hogy nem cserél, a fény, hogy akkor melyiket? Galambosi László: Porrá hamvadt a közöny Mikor a szerelem rétjén porrá hamvadt a közöny, így szóltak kedvüket táró asszonyok: „Mellünk tejfehér holdja, sugarasodj! Tenyerünk málnaillatú tisztása, ragyogj! Buktassuk béklyóba a halált! Szaggassuk szét a fájdalom kígyózó kanócait!” Embertől emberig gyorsít a megértés madara. Bíborba mártott szárnya zengeti az ég harangjait, hogy fáit ne ácsolhassa keresztekké a föld. Váltakon rózsák. Hárs, a bogarak zsámolya, sárga bársonyát fényesíti. Hallatszik Isten könyvének suhogása. Világít a teremtés törvényeit hordozó lap. Ének és muzsika hömpölyög a lét csúcsairól. Makay Ida: Sérthetetlenül Fölötted elmerült világok. Jégkorok lavinája gyűl egykor-volt lángnyarad fölött. Es mégsincs fegyver, ami árthat. Ha rajtad minden tenger átcsap, átlépsz az Időn. - Sérthetetlenül. Sarkady Sándor: Brunszvik Teréz Lángolva kelt fel nemzeti hajnalunk, Munkált a szellem, tenni akart a kéz - Embernek lenni és magyarnak: Honszeretet s haladás hevített. Népemnek hívebb gyermeke én, Teréz, Hajlékul adtam házam a köznek, és Hirdettem: „Hatni kell a népre!” így született ama kisdedóvó. Hitemmel építsd holnapodat, hazám: A népre tégy föl minden erőt, időt, S a felnövekvő nemzedéket Óva öleld szerető szívedre! 1978 Megjelent a Jelenkor A Pécsett szerkesztett Jelenkor áprilisi számának élén Kraszna- horkai László Egy mondata áll, mely alcíme szerint Metszet egy készülő könyvből. A versrovatban Tolnai Ottó, Csengery Kristóf, Simon Balázs, Vitéz György és Olga Szedakova verseit olvashatjuk (utóbbiakat Baka István fordításában, Szőke Katalin bevezető soraival). A prózarovatban Závada Pál készülő regényének egy részletével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, Jadviga-napló: Húsvéti engesztelés címmel. A rovat érdekessége Marcel Proust De Guermantes úr Balzacja című írása Lóránt Zsuzsa fordításában. Ugyanitt olvasható Sándor Iván Posztamens című álomleírása, mely Mándy Iván emlékét idézi meg. Bacsó Béla Művészet komor ég alatt (Paul Celan művészetéről), valamint Schein Gábor A csend poétikája Pilinszky János költészetében című tanulmányai mellett e lapszámban olvasható Fráter Zoltán beszélgetése Vörös Istvánnal Szabadfogású irodalom címmel. A folyóirat két publikációval emlékezik Martyn Ferencre: egy a mesterrel 1983-ban, Antal István által készített interjúval, ’ továbbá Gellér B. István Emlékfoszlányok Martyn Ferencről című írásával. A számot a festő öt, eddig még nem publikált rajza gazdagítja. A Jelenkor következő számaiban a Martyn- hagyaték más darabjaival is találkozhat majd az olvasó. A lap januári számában elindult vita az irodalomkritikáról Babarczy Eszter és Farkas Zsolt hozzászólásával folytatódik. A kritikarovatban Kukorelly Endre Báthori Csaba Hölderlin a toronyban című, dokumentumfordításokból összeállított könyvét, Jász Attila Michael Donhauser Kérvény a réthez című verseskötetét méltatja. Bohár András Beszédmódok, értékek című írása az utóbbi években megjelent hazai művészeti könyvtermést tekinti át. Havasréti József Csizmadia Ervin A magyar demokratikus ellenzék (1968-1988) című munkájáról írott bírálata zárja a számot. A Somogy új száma Martyn Ferenc: Elejtett fácán, 1976 lauter László reprodukciója A babérlevél G yurit úgy ismertem meg, hogy én a lányvécét mostam föl, és közben az elszórt papírzsebkendőket meg használt betéteket szedegettem ösz- sze, ő pedig a kézmosóknál a csapot szerelte. Nagyon nagy egy ilyen iskolai vécé. Öt ülőke plusz az előtér. Gyuri kicsit kopaszodott, pocakja is volt már, és-líorgas orra meg kék vászon- nadrágja kockás inggel, amelynek az ujját föltűrte, hogy mutassa, a karján milyen szépen göndörödik az erős fekete szőr. Én csak egy rövid világoskék köpenyben voltam, amelynek az alsó gombját nem gomboltam be, s amikor hajolgattam, a szárnyai szétnyíltak. Gyuri meg ott állt a kézmosónál, a svédfogóját csavargatva a Bob herceg indulóját fütyörészte, azt, hogy Londonban, sej..., s közben a köpeny alól kilátszó meztelen combjaimat nézegette. Ettől én hirtelen lilának láttam mindent, pedig ezekben az iskolai lányvécékben a cementlapok szürkék, az ajtók piszkosfehérek, de nem a kosztól, mert arra én figyelek, hanem az állástól, s a klór, amit a lefolyókba öntöge- tek, szintén fehér, úgy, hogy ez az egész lilaság attól jöhetett, hogy Gyuri a combjaimat nézegette. Én akkor már huszonhárom hónapja egyedül éltem, és harminckét éves voltam, a Gyuri pedig negyvenhárom. Ezt róla ott még persze, nem tudtam, csak azt láttam, hogy leejtett egy hollandért, ami elgurult, épp be a szélső vécéfülkébe. Egyszerre mozdultunk érte, én a felmosófát dobtam el, Gyuri a svédfogót, aztán egyszerre akartunk hajolni a hol- landerért, de a nyitott vécéajtóban valahogyan összekapaszkodva megcsúsztunk, és egy pillanat múlva már ott feküld- tünk egymáshoz nyomódva a vizes kövön, s Gyuri már nem a hollandért kereste, hanem az uj- jai ott vibráltak a combom belső oldalán. Szerettem volna felállni, de nem tudtam. Gyuri meg nevetett, és miközben már a meztelen karja erősen göndörödő fekete szőrét is a combomhoz dörgölte, azt kérdezte, hű, te lány, nem fekhetnénk-e le egyszer igazából is, ha már ez itt olyan alaposan sikerült. Én meg éreztem a combomon a kezét, az ujjai már egész fönt jártak, és csak lihegtem, és megint láttam a lila ködöt, és azt mondtam a Gyurinak, tulajdonképpen lefekhetnénk. így kezdődött. Gyuri ígérte, este eljön hozzám, tudja, hol lakom, ami nem is csodáimért egy ötezres falu a miénk. Én is tudtam, hol lakik Gyuri, szép, kétszintes háza volt a Harkály-dombom, a feleségét is ismertem, meg a két gyerekét. Az egyik lány volt, a másik fiú, úgy tizenkét-tizenhá- rom évesek lehettek, nem volt köztük nagy korkülönbség. A Gyuri felesége nagy, erős asz- szony volt, sötétbarna, és a fülében két aranykarikát hordott, ami jól állt neki, pedig vannak, akiken ezek a karikák nagyon hülyén mutatnak. Én például sose raknék föl ilyent, mert eleve keskeny az arcom, a hajam meg annyira fakószőke és ritka, hogy két ilyen dromedár karika között teljesen elveszne a fejem. A fejem persze, így is elveszett. Délután kibicikliztem a kőbányához, szép idő volt, virágzott az akác, és én azon gondolkodtam, jó lesz-e az, ha este eljön hozzám Gyuri. Néztem a bánya meredek kőfalait, s az jutott eszembe, föl kellene mászni a sárgásbarna oldalú szakadék peremére, leugrani, s akkor nem lenne ez az igen vagy nem, meg a jöjjön-e vagy ne jöjjön. Mióta elváltam, már nagyon sokszor és nagyon sok helyen meg akartam halni. Persze, sose igaziból, mert azért nem viselt meg annyira az egész. Kesztyűgyárban dolgoztam. A férjem szintén, és megcsalt a vörös büfésnővel. Egyszer rajtakaptam őket a raktárban a cigarettás kartonokon. Összepakoltam, hazajöttem. Volt itt ez a kis ház az apám után. Csak itt nem lehettem kesztyűvarró, de szerencsém volt, mert az utcánkban lakik a tanácselnök, s bevitt az iskolába takarítani. Azóta szinte semmi sem változott. A tanácselnök polgármester lett, én pedig takarítok. Gyuri este eljött hozzám a Trabantjával. A kocsit persze, nem a ház előtt, hanem a sarki kocsma udvarában hagyta. Később Ladával járt hozzám, aztán egy öreg Golffal, de a kocsikat mindig a kocsmaudvarban állította le, mert azt mondta, nagyon szeret, elejét akarja venni a szóbeszédnek, s igazán komolyak a szándékai velem. Én vacsorát főztem neki, sört vettem, egy-egy estére három üveg Kőbányait, később Drehert, és rumom is volt otthon, mert a Gyuri azt is nagyon szerette, meg a babgulyást, csülökkel, de babérlevél nélkül. Meg tudott őrülni a babérlevéltől. Azt hajtogatta, gyűlöli még a szagát is, nemcsak a száraz zörgését. Néha Gyuri főzte nálam a babgulyást, ő hozta a csülköt is, feldarabolta, beleszórta a kuktába, és kever- gette. Csipetkét szaggatott bele. Azt mondta, neki a babérlevél nélküli babgulyás az élete, és én. Meg a két gyerek: Péter és Anikó. Ha majd ők kiröpültek, végre összeköltözhetünk. Még rengeteg időnk lesz. Hisz már csak öt-hat év addig. Csak még egy-kettő. G yuri megjavította a csapjaimat meg a vécétartályt, és több mázsa füstölt csülköt is megfőzött nálam babgulyásnak, mire Péter megnősült. Az jó volt, és nem zavart, hogy Gyuri házat kezdett nekik építeni. Ezért ritkábban jutott el hozzám. Ha meg eljött, a kocsmaudvarban valaki állandóan leengedte a Golf kerekét. Bajok voltak. De aztán a lányának, Anikónak is akadt komoly udvarlója, egy gépészmérnök, s először úgy volt, hogy elköltöznek Debrecenbe, aztán Anikó terhes lett, és maradtak. Péternek azért már tető alá került a háza. Csak Gyuri jött egyre ritkábban, és ha jött, akkor is fáradt volt. Egy-két óra után fölugrott, elrohant, s ebből baj lett, mert a rendőrök igazoltatták, és ittas vezetés miatt elvették a jogosítványát. A rendőrök, akiknek nyilván szólt valaki, egyébként csak azt lesték, mikor fordul ly Gyuri a Golffal a kocsmaudvarból, s már vitték is vérvételre. Én ekkor már negyvenhárom éves voltam, Gyuri ötvennégy, s azt mondta, ha az unokája betölti a két évet, összeköltözünk. Csak Anikó után a fia felesége is megszült, s annak a picinek még nagyon sok hiányzott, hogy kétéves legyen. Amikor Anikó másodszor is terhes lett, belefáradtam. Tizenhárom év után, mert nagyon megkívántam a krumplifőzeléket, újra vettem egy zacskó babérlevelet, csak Gyuri megérezte a szagát, őijöngeni, csapkodni kezdett, és a fűszeres dobozaimat kiszórta az udvarra, pedig szakadt a hó. Akkor engem még nem bántott. Igaz, már nem is nagyon kellettem neki. A Golfot Anikó férje használta, Gyuri pedig kínlódott a kocsi nélkül. Azt mondta, ő csapdában van, ezért nagyon sokat ivott, s közben össze-vissza beszélt. Később már nem is nagyon beszélt, mert ha elvétve oda is ért hozzám, előtte már órákig ücsörgött a sarki kocsmában. Ilyenkor részegen, ha szóltam neki, azt hajtogatta, ő tényleg szemét, s néha belém rúgott. Én sírtam, és bántott, hogy a kapcsolatunk elején becsületes voltam, és nem hagytam soha, hogy teherbe essek. Pedig megérdemeltem volna. Anikó közben ismét megszült, és harmadszor is terhes lett, mert a férje, a gépészmérnök olyan szektához tartózd«, amelynek a törvényei szerint minden megfogant gyermeket meg kellett tartani. És Anikó fogant. Ekkor én már rendszeresen tartottam otthon babérlevelet, s alig láttam Gyurit. Azt is csak később hallottam, mi történt a szőlőben, ahol együtt dolgoztak a vejével. Gyuri permetezett, az Üregi nyúl, Gyuri csak így emlegette a szapora vejét, pedig csülkös babgulyást főzött babérlevéllel. Ez volt a baj. Gyuri megérezte a szagát, üvölteni kezdett, a gulyást kiborította, aztán egy baltával agyoncsapta a vejét. Utána begyömöszölte a Golf csomagtartójába, és kivitte a kőbánya melletti erdőbe, ahol van egy kis tó. Ott beledobta az iszapba, és visszahajtott a szőlőbe. Ivott meg permetezett tovább. Ezt már nem tudom meg- bocsájtani Gyurinak. Mert az hagyján, hogy agyoncsapta, de minek kellett neki utána a holtat még sárba és vízbe fojtani is. Igaz, Gyuri azt vallotta a rendőrségen, azért csinálta így az egészet, mert látni sem akarta a vejét. Az az ember, aki babérlevelet tesz a babgulyásba, az ő számára nem létezik. R akattam a fülembe két kisebb aranykarikát, a jegygyűrűmből csináltattam őket, s mostanában gyakran kibiciklizek a kőbányához, ahol mindig eszembe jut, Gyuri tizenöt évet kapott. Amikor kiszabadul, hetvenkettő lesz, és születni kezdenek a dédunokák. Bencze János A folyóirat legújabb száma a honfoglalás ezerszázéves jubileumát köszönti. Élén Keresztury Dezső levele olvasható, melyet az évforduló alkalmával a szerkesztőséghez és a lap olvasóihoz intézett. Majd Illyés Gyula Árpád című verséhez fűz elemző gondolatokat Domokos Mátyás. Beke György a kettős honfoglalással kapcsolatos történeti problémákról László Gyulával készített interjút. Dümmerth Dezső tanulmánya a fejedelemség és a honfoglalás kérdését vizsgálja. Tüskés Tibor esszéje Kodolányi János: Pogány tüzek című, honfoglaláskori regényét elemzi. A folyóirat részletet közöl Újkéry Csaba A világ pörölye című, Attiláról szóló regényéből. Mészáros István az ezeréves magyar iskolaügyről. A szerkesztőség kérésére 14 művész - többek között Galambos Tamás, Kelle Sándor, Keresztes Dóra, Leitner Sándor, Somogyi Győző, Szántó Piroska, Varga Imre - készített rajzokat.
