Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1996-04-06 / 95. szám
6 DUnántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. április 6., szombat Hatvan éve halt meg Surányi Miklós A pécsi városi könyvtárba kerültek dedikált könyvei A titkárnő' az íróra emlékezik- Surányi Miklós a pécsi ciszterci gimnáziumba járt, és ebben a városban végezte el a jogi egyetemet is. Később egy utat neveztek el róla. Ezért gondoltam arra, hogy dedikált könyveit a Pécsi Városi Könyvtárnak adom el - nyilatkozott Sárdy Janka, az 1936-ban elhunyt fró titkárnője lapunknak. Az idős hölgy kilenc kötetet adott el a könyvtárnak az író halálának 60. évfordulóján.- Végtelen jó és okos ember volt. Annyi embernek segített álláshoz jutni, igazán szociálisan gondolkodott. Tudja, nagyon nehezen lehetett az 1930-as években munkát találni. Surányi Miklós 1882-ben született Felsőmindszenten. Pécsett tagja lett Dulánszky püspök gregorián énekkarának. Édesapja a pécsi temetőnek volt a felügyelője. Az író Budapestre 1908-ban került, ahol többek között az Új Idők című hetilapnál dolgozott. Tizenkilenc regényt írt. Kortársai fő művének az Egyedül vagyunk című regénytrilógiát tartották. A Széchenyiről szóló könyvet olaszul és németül is kiadták. A Halhatatlan ember és az Aranybástya című színdarabjait a budapesti Nemzeti Színház bemutatta.-Sajnos, a régi írókat, Herczeg Ferencet és Surányi Miklóst is elfelejtették, politikai okokból tiltották műveiket. Dr. Szántó Károly főiskolai tanár próbálkozott meg először a rehabilitációjával, halálának ötvenedik évfordulóján az önök újságjában írt róla. Sárdy Janka 1934-től volt az író titkárnője. Az Egyedül vagyunk című regényt ő gépelte le.- Surányi Miklós teljesen megbízott bennem. Halálos ágyánál is meglátogathattam. Az utolsó napon megkérdezte tőlem, hogy meg fog-e gyógyulni. Én azt mondtam neki, hogy meg. - Janka, maga még sohasem hazudott nekem - válaszolta. Csak sírtam, amikor kimentem a folyosóra. U. G. Pannonhalma rejtelmei Építés, ásatás, kutatás a millenniumra III. Béla királyunk hajdani jegyzője, Anonyus feljegyezte, hogy Árpád és vitézei sátrat vertek Szent Márton hegye alatt, majd fölmentek a hegyre, s látva Pannónia földjének szépségeit, nagyon örvendeztek. Pannonhalma történetének kutatóit sokat foglalkoztatta az a kérdés: mi vonzotta erre a helyre 996-ban a bencéseket? Lehet, hogy Géza fejedelem jelölte ki számukra a területet. Az is valószínű, hogy a bencés kolostor telepítés-hagyományait követve ők választották ki a mocsaras, erdős síkság fölé emelkedő dombhátat. Rendjükben ugyanis elevenen élt a szerzetesi gondolat elültetésében is jelentős szerepet játszó szentnek, Mártonnak a tisztelete. S a hegy tövében talált római helység nevéhez - a Pannonhalmához közeli Sabá- riához - készségesen hozzákapcsolták a Szent Márton-le- gendát: „Márton Sabáriában, a pannoniai községben született.” A templom és a kolostor építésének befejezését Géza már nem érte meg. Az akkori kis templomot István király idejében, 1001-ben szentelték fel. Első szent királyunk több ízben megfordult a bencések között Pannonhalmán. Szent Márton zászlaja alatt innen indult hadba a somogyi Koppány ellen, akinek hadait szétverte. Pannonhalmán gyűjtötte össze Szent László király 1078-ban az ország főembereit. Zsinatot tartott: „módot keresőnek, miként lehetne nemzetük ügyének előmenetelt szerezniük.” A kolostor új templomát 1137-ben az esztergomi érsek szentelte fel, az ünnepélyen részt vett Vak Béla király is. Okleveleiből tudjuk, hogy az első templom valamilyen elemi csapás következtében pusztult el. Pannonhalma kolostorának, bazilikájának képe az ezer esztendő alatt sokat változott. A soproni Storno Ferenc 1867- ben kezdett itt nagy munkába. A születőben lévő magyar műemlékvédelem nagyjai, Ipolyi Arnold valamint a Pannonhalmáról induló Rómer Flóris szellemi irányítása alatt kezdték meg a templom, valamint a ko- lostor-kerengő helyreállítását. Napjainkban, készülve a kolostor millenniumára, újból nagy munkálatok folynak a hegyen. A kutatócsoport vezetőjétől, László Csaba régésztől tudjuk, hogy a bazilika északi falát a sekrestyeajtó mellett egy elfalazott kapu díszíti. A kapuzatról hosszú idő óta tudomásuk volt, de nem ismerték a régészek a formáját és műrészleteit. Nemrégiben nyílt mód a sekrestye felől megvizsgálni, „megkutatni” a falat, amely megbontva a régészek elé tárta a XV. század óta elfalazott román kapuzatot. A bimbós, festett fejezetek, az ívmező márványlemeze érintetlenek voltak. Az egykori vörös márvány oszlopokat a befalazáskor sajnos kiszedték, ennek ellenére a kapuzat több eleme gyakorlatilag érintetlen. A kapu az északi oldalon egykor temetőre nyílhatott. Királykapu a későbbi elnevezése, amely a mai könyvtár helyén volt kúriára utal. Az elfalazás Mátyás király építkezése idején - 1479-1486 között - történt. Nem is véletlenül, mert 1472-ben maga Mátyás király foglalta le a maga számára az apátságot, a pannonhalmi apáti címet és rangot. Az elfalazás valószínű oka, hogy akkor építették a bazilika északi oldalára a Szent Benedek kápolnát, vele együtt a ma is használatos sekrestyét. Mintegy harminc esztendő múltán újabb kapuval törték át a bazilika északi falát. Ez már a XVI. században, Tolnai Máté főapátsága idején történt. Nemrégiben újabb értékes leletre bukkantak a régészek. A bazilika közepén, az egykori szerzetesi kórus területén egy 60-70 éves korában eltemetett férfi csontvázára akadtak. A keskeny koporsóban fekvő szerzetest „mellékletek nélkül” temették el. Noha a sír központi helyzete, a koporsó feletti sírföldben lévő lelet alapján XIII. századbeli temetésre és fontos személy síijára gondolnak László Csaba régész és társai. Minden feltételezés szerint a sírban a mai templomot felépíttető Oros apát nyugodott. A „mellékletek” - azaz a gyűrű, a pásztorbot nélküli temetés egyformán magyarázható a tatárjárás okozta szegénységgel (1225 táján halt meg Oros apát), valamint a szerzetesi alázattal. Ejtsünk szót arról, ki volt Oros apát. Főrangú család szülötte, több ízben járt a pápai udvarban, 1216-ban a lateráni zsinat idején egy évet töltött Itáliában. Ellátogatott híres kolostorokba, többek között Mon- tecassinoba, de az épülő ciszterci kolostorokba is. Ezen útja nagy jelentőségű Pannonhalma szempontjából, különös tekintettel a kolostor és templom újjáépítésére. Ä ciszterciek révén ugyanis átformálódott Európa építészete. Oros apát pedig a Burgundiából eredő, a francia építészeti hagyományokból adódó cisztercita építészeti formáknak adott elsőbbséget. Több ízben megfordult Gertrudis királyné udvarában. András királynak kedvelt szerzetesei a ciszterciek voltak. Az öregedő Oros apát 1241-ben az újjáépült kolostor falai között várta a tatárok támadását, és a „katonás szellemű főpap” kivédte azokat. Egyébként a bazilika keleti oldalán a szentélytől keletre fekvő kis udvarban megmaradt a XIII. századbeli monostor keleti szárnyának külső fala. A feltárás után a falmaradványokat visszatemetik. I. B. Galambosi László Fényfakasztó Rondítsd a harangot tavasz-köszöntésre! Húsvét-váró jácint, szállj Krisztus fejére! Melengető Ország gyönyörökbe lobban, fiókás vetések mennyei pirosban. Csúcsokon Nap-őrző, fészek-rejtő tölgyek. Hajlékot dajkálnak anyaölű völgyek. Mező magot küldjön! Szerszám tüzesedjen! Pántlikázott pejkó fut a füzesekben. Nyergéből a Győztes hajol asszonyára. Csillagokat csókol hevük homlokára. Lányai ujjongva koszorúba fogják, süvegén rezegnek • ezüst margaréták. Fiai köntösként sugarat viselnek; kalászokat kötve hálát zengedeznek. Makay Ida A Hold alatt jársz Este, kint a sötét kerti fák közt, ahol már csak a csöndet hallani, tudom, megvársz ott. Látom még nagy árnyad. A Hold alatt jársz, árnyán sötét fáknak. De nem tudom, rég feledtem neved. Lásd, nem tudlak már megszólítani. Lászlóffy Csaba Ismerős háttér előtt barátaimnak Szabadkára 1. Kevés idődvan hátra rádtömek mégis orvul a képzelgések néha riadtan ismersz rá egy néhai nemzedéktársadra nem is a fehér haj vagy a kopaszodás hanem az elhájosodás a hasonló s a le- gyűrhetetlent valló álkapcsok megereszkedve reszketegen - egy rosszul csukódó doboz - éjjel ami a párnára csorog: elhasznált álmok és torkon felbugyborékoló félelem takaróba burkolózol a szél foszlányai a határokról hisztériát hoznak megint s teverejtékben fürödsz mint akire csak a fekete űr vár füledben felerősödve visszhangoznak a gyermekkorodbeli az ifjúságodba gázoló és a férfiidőddel packázó Rém léptei pedig a só a vér a csontok nyomait régen belepte már a fü------2 . Vagytok vadászzsákmány a cső előtt összetört koponyákból (akik voltak lehettek volna) elfolyó bátorság s márcsak magad társa a zuhanásban Futnak a képek FILMJEGYZET Balkáni látomás - indulatokkal Sózzunk oda nekik, papa! Emir Kusturica új filmje balkáni családregényként indul: két jugoszláv hazafi a főhőse, mindketten Tito párthívei. Márkó a kommunistahatalom egyik főembere lesz, aki egy pincealagútba kényA szenti s földalatti létre kárhoztatja a másikat, a mozgalom titkos érdekeire hivatkozva, s elhitetve vele, hogy a világháború odafönt tovább folytatódik, miközben a kedvesét is elszereti Pe- támak. Ezt a történetet a rendező erőteljes, vérbő színekkel adja elő, a rá jellemző groteszk tónusokkal. A film cím, Underground, talán Dosztojevszkijre utal (Feljegyzések az egérlyukból), s mi, nézők, a családi história exponálása után arra számítunk, hogy Kusturica a realitás és a fantasztikum egységének mozgóképi megvalósítására tesz ismét kísérletet, mint korábban az Arizonai álmodozók- ban. Sajnos, nem ez történik. Egyre inkább elvont s kissé erőltetett történelmi parabolává válik, ami a vásznon megjelenik, majd olyan apokaliptikus vízió kerekedik belőle, amely bizonyára a balkáni káoszt kívánja érzékeltetni, ám az ábrázolás maga is kaotikusnak, ötletszerűnek, sőt, helyenként kifejezetten fegyelmezetlennek tűnik. A jellemrajz pedig eközben egyre szegényesebbé válik. Mire a befejező, túl- világi álomjelenethez érünk, már kissé unjuk az egészet. Tagadhatatlan, hogy Kusturi- cának most is akad néhány kitűnő, formátumához méltó húzása. Ilyen Petár feljövetele a pincéből, aki egy partizánfilm forgatásába csöppen, amit valóságnak vél, majd a legtermészetesebb módon bekapcsolódik a polgárháborúba, mivel azt hiszi, ez még a világháború. És valójában neki van igaza, mint ahogy a film egésze is a megállt idő délkelet-európai élményét sugározza. Sajnos, két tényező erősen korlátozza ezen élmény kibontásának művészi erejét. Az egyik: Kusturica ezúttal meglehetősen átlátszó jelképekkel dolgozik (alagút, egymáshoz kötözött férfi és nő, lövöldöző majom, stb.), s ez kissé didaktikussá teszi a látványt. A másik pedig, hogy egyre inkább valami indulatos, túlzó szerb öntudat lesz úrrá a filmen (fel-felsejlő orosz-szimpátiával), aminek következtében a rendező mind ingoványosabb talajra téved. Mintha végső soron az idegenek összeesküvéseként értelmezné a történteket, s egy nevezőre hozná a németeket, Tito kommunistáit és az ENSZ-kato- nákat. Szinte remélem, hogy félreértem Kusturicát, de ha mégsem, megkérdem: ennyire megállt volna az idő a Balkán fölött? A film eredetileg hatórás volt, ez a mostani a nem egészen háromórás cannes-i változat. Tűzbe megint a felét, tanácsolom a rendezőnek, ám alkalmasint hiába, hiszen az Arany Pálma őt igazolta. Nagy Imre t i
