Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1996-04-20 / 108. szám
8 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. április 20., szombat Az ősök időt álló oszlopa A világunkról hajdan volt tudásunk misztikus sugallata éppen hogy elfér az apró műhelyben. A vésők csapta forgácsok - mint valami lassan szövődő regét - időt álló diófából bontották ki a tülvilági erők segítségéért táncoló sámánt, ijesztő maszkját, árnyékba bontva az akkor is már régmúlt történéseit, az eredet, a fények és a szelek, az esők és a rejtelmes erdők meséit. Mindez betölti a bükkösdi fafaragó, a szobrász-szinten dolgozó Mórocz Sándor műhelyét. Mintha nem lenne már hely a szökkenő, agancsszárai között a Nap fényét ragyog- tató csodaszarvasnak, az utána lendülő Hunornak, Magyarnak, csak az ember szeme, szíve, lelke megy velük, valamerre nyugat felé, ahol majd Etelköz lesz. Négy fa nőtt össze. Öreg diótörzs elkorhadt belsejét öleli körbe a négy megmaradt oldal, mindegyik alján, a szobor - a múltunk - talpánál egy-egy, a millencentenárium szülte gondolatok által vezérelt alkotás: a sámán tánca, a csodaszarvas legendája - és Etelköz, a vérszerződéssel. Hét vezér hajol össze, s felettük, mintha csak fények szülte fókuszban ülne: a Szentkorona. Az ősök oszlopa - ezt a címet viseli az immár több önálló kiállításon bemutatkozott népi fafaragó millecente- náriumra készült alkotása. A dió törzse korhadt belsejének sötétje kiemeli a frissen faragott külső felületek erejét, mintha az ezeréves múltból - a homályból - a jövő reményének fényét hagyták volna a vésők a fán. Ott, a korhadt rész sötétjében mécses pislákol majd, azt az összetartó erőt szimbolizálva, amit a tűz: az együtt-tartás oltárát. Az egy méteres szobor csaknem ekkora talapzatra kerül majd, s felfelé kell néznie annak, aki a tetejére faragott, félig nyitott szárnyú turult akaija látni, a madárnak azt a mozdulatát, amikor a fészkét vigyázza. Ez a készülő szárnyalás végképp jelkép: szabadok vagyunk - de a tábortüzünkhöz kötve. Mészáros A. A znap már a harmadik emlékezést olvasta Behemót- ról, az íróóriásról, aki örökre lehunyta nagy szemét. Az em- lékezők memóriája kitűnően működött, amikor arról volt szó, milyen nagyra becsülte őket a megboldogult; kissé már akadozott, amikor a világról alkotott ítéleteit idézték, s áramkimaradásosan, amidőn az írófejedelem munkáit kellettjellemezni. Ahhoz ugyanis olvasni kellett volna őket. Mintha ablaktisztítót ivott volna, mikor azt állították, hogy Behemót mindig szembeszegült a Hatalommal. Tudott volna mit mondani mindennek az ellenkezőjéről, hiszen Behemót minden rendszertől megkapta a kitüntetéseit, s egyszer - márkás konyak mellett - éppen azt hirdette Szerzőnek, hogy az anyagilag elviselhető írói létnek errefelé egyesegyedül az ilyen kidekoráltság az előfeltétele. Vagy pedig egy olyan feleség, mint a törpeerőmű: biztos és kiapadhatatlan erőforrás. De Szerző mégsem szólalt meg, mert savanyú buborékok jelentek volna meg a szája szélén, amint méltatni próbálta volna Behemót művészi irályát, szétpattantak volna, befröcskölve a szemét, amitől Marianne: Kate Winslet Futnak a képek A bájjá vált értelem Emma Thompsont már eddig is a legjelentősebb filmszínésznők közé helyeztem, új filmjét, az Értelem és érzelem (Sense and Sensibility) című művet látva még inkább megnőtt a szememben. Ezért is írom így: az ő filmje, jóllehet Ang Lee rendezte, ám Emma Thompson ezúttal nemcsak a hősnő, Elinor kiváló alakítójaként lép elénk, ő írta a forgatókönyvet s Jane Austen 1811-ben megjelent regénye alapján. Jane Austen, mint tudjuk, az angol lélektani regény megteremtője. Fejlődő jellemeket, változó egyéniségeket ábrázolt, akiknek bemutatásához a belső monológ, a néma magánbeszéd eszközét vette igénybe. Az elbeszélő próza egyik megújítója volt, pedig regényeiben alig esik másról szó, ahogy Szerb Antal finom iróniával megfogalmazta, mint ifjú hölgyekről, akiknek már igazán férjhez kellene menniük, és titokzatos fiatalemberekről, akiknek titokzatossága leginkább abból áll, hogy mégsem akarják elvenni az ifjú hölgyeket. Ám ha Jane Austen könyveit olvassuk, aki ma sokkal élőbbnek tűnik,mint nagy kortársa, Walter Scott, rájövünk, hogy a magánéletnek azok az apróságai, amikről ő beszél, valójában nem is apróságok. Emma Thompsont a Hamupipőketéma ragadta meg az Értelem és érzelem-ben ó, amikor a lelki gazdagsághoz nem társul megfelelő anyagi helyzet. Ebből fakadnak a történet bonyodalmai, amelyek során egy testvérpár életét: két női sorsot ismerhetünk meg. Marianne szenvedélyes, „romantikus” lány, aki könnyen feltárja titkait, s éppen ezért sérülékeny és kiszolgáltatott. Elinor viszont a józan ész fegyelmével csendesíti le szíve háborgását, zárkózott, s akár a lemondásra is képes. Melyikük boldogul inkább a hétköznapokban? Vagy a Gondviselés, Jane Austen regényének valódi főszereplője, aki a film egyik legszebb jelentében a beteg Marianne ágyára pillant, amint Elinor virraszt mellette, mindkettőnek jutalmat tartogat? És vajon Marianne képes lesz-e az eszére hallgatni, míg az okos Elinort netán az érzelmei juttatják révbe? Ezek a film nagy kérdései. Az alkotóknak le kellett mondaniuk a belső monológokról, mert ezek bizonyára nehézkessé tették volna a cselekményszövést, így a képek és gesztusok nyelvén idézik meg az emberi bensőt. Michael Coulter felvételei finoman ráhangolódnak a korabeli festők stílusára, s remek színészi alakítások teszik elevenné a régvolt hősöket: Emma Thompson mellett főként Kate Winslet (Marianne) és Hugh Grant (Edward) jeleskedik, utóbbinak eddig ez a legjobb alakítása. A film fő értéke az az utolérhetetlen női okosság és kedvesség, amivel egykor Jane Austen ábrázolta hőseit, s amivel Emma Thompson ma a vászonra idézi őket. Bebizonyítván, hogy a „férfias filmek” durvasága, ostobasága és út- széli hangja mellett ilyen is létezik: lelki finomság, jó modor és választékos stílus. Tehát van remény. Nagy Imre Krúdyáda aztán könnyezni kell. így nem próbálta meg a „buborékolta' tást”, hagyta magát belesüppedni a rosszkedvébe, mint egy elfolyó melegforrás egyre hűlő vizébe, ilyenből szokott fakadni a jóféle, termékeny borongás. Bár még érett délután volt, átváltott az ég színszűrője al- konysápadtra, még az is fel- rémlett, egyszer már átpácolta ugyanez a borzongás. S túlvilági hangot hallott, gordonkaszerűt, bár emberit: „Itt van az én Szerző vitézem? Van? Lesz. Mert hol leszek én már akkor, ami neki a jelen.” Krúdy, a báty meleg baritonja. Báty? Öcs? Hiszen ahonnan szólt, a Gyöngytyúk utcai időkben Krúdy még fiatalabb, mint most ő, de hát a századvég ugyebár helyzeti előny, ezt Szerző soha nem tudja behozni, Krúdy „Gyula bátyám” lesz már, ha húsz évvel túléli is. Gyula bátyó mintha valakiknek mondta volna a magáét, korholva, dohogva: „Itt van az én kedves öcsém, borongós kedvű, hát ne nagyon szomont- sátok. Kevéssel beéri, de azt a keveset meg kell adni neki. Mert a nagy függetlenség, nagy nyugalom mifelénk csak a halottaknak jár ki, a közepes meg a mihasznáknak, himpellérek- nek ... Néha beveszi magát a girbegurva utcákba, vagy szár- nyaszegetten kóborol az ütött- kopott, perpatvaros házak között. Attól olyan búvalbélelt, hogy én járok vissza benne, nem tudhatja az istenadta, miféle szellem sanyargatja a lelkét.” A hang megreccsent, mint egy rossz rádió. Szerző elégtétellel nyugtázta, hogy érte, neki szól ez a százéves hang, az ismerős mondatfűzéssel, s ama harmadiktól, aki talán az Úr, közbenjárást kér, ő, aki már túl van mindenen, amin túllenni lehet, s ezért fölénnyel mondhatja a magáét. Mondja is, nem is a múltból, hanem a jövendőből, az életén túli időből üzen, morgolódva, mint a szomszéd öregúr, aki nem találja a kulcsot, aztán megleli, matat vele, beilleszti a zárba, de nem tudja elfordítani, dörmög, s végül a Szerzőt hívja. Élők felett, holtak felett égi csatornák, nincsenek huzalok, csak fülelni kell, onnan beszélnek, pszt, kelj fel és - halkan -járj!, nehogy elriaszd őket. A szerző arcán szelíd mosoly, megbocsátó, csak a hevemről lelógó kaija zsibbadt el. Marafkó László Magyarul magyarán Együtt anyanyelvűnkért Szavaló- és prózamondóverseny Április 12-én rendezték meg a bólyi Erzsébet Vígadóban négy megye - Baranya, Bács, Somogy, Tolna - középiskolásai számára meghirdetett német nyelvű szavaló- és prózamondó versenyt. A két kategóriában induló középiskolások figyelemre méltóan színvonalas produkciói nehéz feladat elé állították a zsűrit. A versenyen az alábbi eredmények születtek: Próza: 1. hely Mózes Katalin Pécs Német-Magyar Iskolaközpont. (Felkészítő tanár Rüdiger Schulz). 2. Szepes Anikó Kecskemét, Idegenforg. Szakközépiskola (Lakner Erika), 3. Munkás Ildikó Mohács, Marek Szakközépiskola (Handler Mária), 4. Várszegi Márk Pécs, Magyar Német Iskolaközpont (Rüdiger Schulz), 5. Arnold Adrien Baja Képzési Központ (Kőszegi Hen- rikné). Vers: 1. Zugfii Bernadett Pécs Magyar-Német Iskola- központ (Rüdiger Schulz), 2. Ambach Mónika Pécs, Leőwey Gimnázium (Varga Lászlóné), 2. Egry Dóra Pécs Magyar-Német Iskola- központ (Rüdiger Schulz Marquardt), 3. Petiik Claudia Pécs Leőwey Gimnázium (Büki Adél). Az első helyezettek egyhetes németországi táborozást, a további helyezettek nyári tokaji táborozást nyertek. Régi kötelezettségemnek szeretnék végre eleget tenni. A Magyarul magyarán rovat a várakozást jóval felülmúló érdeklődést keltett város- és megye- szerte. Ennek bizonyságai a gyakori telefonhívások, a közvetlen találkozások alkalmával nyilvánított helyeslő, kiegészítő és kritikai vélemények, de főképpen a rovatban érintett nyelvi jelenségekről írt levelek. Ezek közül kívánok kiemelni egyet, mégpedig K. F. orvos- professzornak azt a levelét, amelyben a Szülő - szülők című írásomat egészíti ki. Idegen nyelvi példákat soroltam fel annak a véleményemnek az igazolására, amely szerint a szülő szavunk elsődleges vagy alapjelentését tekintve többes számban használatos, mivel egyes számban csak azt a nőt jelenti, aki szül. Az angol példával adós maradtam, mert az én szótáramban nem találtam a megfelelőjét. A professzor úr angol nyelv- területen töltött hosszú tartózkodása meg az orvosi hivatása alapján egészítette ki gondolatmenetemet. Véleménye és nyilván az angol nyelvi tények szerint a szülő-szülők alakoknak megfelelő szó a parent és a parents. A továbbiakban már az etimológus, a szófejtő nyelvész szól belőle, amikor megállapítja, hogy a szó latin eredetű, s a parens, parere alakokra vezethető vissza. Ugyancsak az angolban való jártassága alapján állapítja meg, hogy az angol beszélő nem érzi dominánsnak, uralkodónak a szülési folyamattal való kapcsolatot, ezért az angolban nem szokatlan egy szülőről beszélni a nemnek a figyelembevétele nélkül. Az egy szülő fogalma társadalmilag is elfogadott. A single parent legtöbbször egy anyát jelent ugyan, de egyre gyakrabban egyedüli apát is értenek rajta, s ez nem hangzik olyan furcsán, mint a magyarban. Az angol szakmai nyelvben a szülést a parturition jelöli. Ez azonban nem befolyásolja a parent szónak a szülési folyamathoz való kapcsolódását. Hálás köszönettel nyugtázom a tömör és tartalmas kiegészítést, amely nem csupán egy adat, hanem a nyelvek életébe való bepillantásra is lehetőséget ad. Rámutatva a szavak jelentésrétegeinek alakulására, amelynek két fő szakasza a jelentésfejlődés és a jelentéselveszés. Bizonyítható továbbá egyetlen adattal is az, ami a nyelv, minden nyelv lényege, az ugyanis, hogy egy nép kultúrájának leghívebb tükrözője, világlátásának, szemléletmódjának a kifejezője. Az angolnál maradva nekünk, magyaroknak nem mindegy, hogy valaki elrejtőzött a bokrok MÖGÉ - vagy a bokrok MÖGÖTT. Angolra mindkettőt a BEHIND szóval lehet fordítani, Ennek ellenkezője a KÖZÖTTÜNK két szóval való kifejezése a BETWEEN-nel és az AMONG-gal. S végül, ha valaki azt akarja németre fordítani, hogy „a kezemről lehor- zsolódott a BŐR” - nem mindegy, hogy a Haut, a Leder vagy a Éell szót használja-e. Rónai Béla Keresztrejtvény Beküldendő a helyes megfejtés április 26-án (péntek) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON 7601 Pf: 134. Új Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi u. 34. VII. em. Az április 13-i lapban közölt rejtvény helyes megfejtése: „Figyeljenek uraim, először megmutatom, hogy nem szabad operálni.” Utalványt nyertek: Hut Szilvia, Pécs, Melinda u. 57., Kulcsár Árpád, Szigetvár, Hársfa u. 1., Pesti Józsefné, Ká- toly, Szabadság u. 59., Rózsavölgyi Tamásné, Sásd, Deák tér 6., Tóth Aladárné, Pécs, Bajcsy Zs. u. 23/A. Az utalványokat postán küldjük el.
