Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1996-01-26 / 25. szám
10 Dunántúli Napló Gazdaság 1996. január 26., péntek Vagyonhoz jutnak a szövetkezetek Tegnap hírt adtunk arról, hogy az idén a kormány ötvenmil- liárd forint névértékű részvénycsomagot kínál fel a kárpótlási jegyek ellenében. A februárban induló akció részleteiről Suchman Tamás privatizációs minisztertől érdeklődtünk. A benzináremelésekért nem csak a Mól felelős Nem nő, tehát esik Egy illetékes minapi nyilatkozata szerint a jövőben a vállalat minden bejelentés nélkül fogja emelni a benzin árát. így lesz? - kérdeztük Pál Lászlótól, a Mól Rt. igazgatóságának elnökétől. Az egyik munkatársunk pontatlanul nyilatkozott - válaszol Pál László. - A benzin árát eddig is a Mól állapította meg, s a változásokról eztán is hírt adunk. Tudni kell azonban, hogy az árban csak 27 százalékot képvisel a termelői ár, a többi adó.-Mindez az importár változásának következménye?- Ha egy gallon egy dollárral drágul, akkor az nálunk körülbelül literenként egy forintot jelent. Tavaly március óta a Magyar Nemzeti Bank csűszóárfolyamon értékeli le a forintot. Mi ennek következtében egyre drágábban vesz- szük az olajat, ami esetenként körülbelül két forintot jelent. Ezt a Mól nem tudja vállalni, áthárítja a fogyasztókra.-A világpiacon néha esik is az ár. Ezt miért nem érezzük soha?-De érezzük! Az árcsökkenés általában annyit tesz ki, mint amennyivel a forint értéke esik. Ezért ilyen esetekben a csökkentés abban nyilvánul meg, hogy nem emeljük az árakat. Koós Tamás Privatizáció számokban Megjelent az új Vámkódex Az új Vámkódexet nyomtatásban és elektronikus adathordozón is megjelentette a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján David Young, a cég elnök-vezérigazgatója. A kiadványt a szerzők - a Pénzügyminisztérium munkatársai - mutatták be a sajtó képviselőinek. Elmondták: a kiadvány részletesen ismerteti nyomtatásban és számítógépes hajlékonylemezen is azokat a vámmal kapcsolatos jogszabályokat, amelyek 1996. április 1-jén lépnek hatályba. A kiadó ígéretet tett arra, hogy a végrehajtási rendelet megjelenése után valamennyi változást folyamatosan eljuttatják nyomtatásban és floppyn is az előfizetőknek. A kötetet egyelőre 500 példányban adták ki, s ennek fele már elkelt. Piackutatást végeznek, s amennyiben igény lesz rá, idegen nyelven - angolul és németül - is megjelentetik a jogszabálygyűjteményt. Elhangzott a tájékoztatón az is, hogy az első negyedévben szándékoznak kiadni CD-ROM lemezen a hatályos jogszabályok gyűjteményét. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 97,54 Osztrák schilling 13,87 USA-dollár 144,16 ECU (Európai Unió) 179,00 Az év kereskedelmi konferenciája A kereskedelem túlélési lehetőségéről, a fogyasztás növekedésének feltételeiről, a hazai kereskedelem kilátásairól rendez konferenciát "Kereskedelem ,96 címmel az Országos Kereskedelmi Szövetség január 30- án Budapesten. A tanácskozáson szó lesz az adórendszer változásáról, a fogyasztóvédelem új előírásairól, és arról is, miként lehet megelőzni a bolti lopásokat, a hitelezési csalásokat, s melyek a feketekereskedelem elleni küzdelem leghatásosabb módszerei. Az előadók neves szakértők, köztük Tardos Márton, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke, Lengyel László, a Pénzügy Kutató Rt. vezérigazgatója, Gyarmathy András, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója.- Mekkora összegű beváltatlan kárpótlási jegy van még az érdekeltek tulajdonában ?-Jelenleg még mintegy 60 milliárd forint címletértékű - névértéken 104,5 milliárd forintnyi - kárpótlási jegy van forgalomban: 34-38 milliárd a devizakülföldiek, illetve hazai kárpótoltak tulajdonában, 22- 26 milliárd pedig az önkormányzatoknál, szövetkezeteknél és pénzügyi közvetítőknél.-Mit tartalmaz az ÁPV Rt. által összeállított részvénycsomag?-Az ötvenmilliárdos össz- névértékű részvénycsomagban Amerikai kormánytámogatással egy esztendeje alakult meg a Mecsekurán Kft-nél az a Munkábahelyezést elősegítő Bizottság, aipely feladatul vállalta, hogy levezényli a bánya tervezett bezárásával kapcsolatos humán feladatokat, létszám- leépítést. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ és a vállalat munkáltatóinak, munkavállalóinak és érdekképviseleteinek megbízottjaiból létrejött testület céljául tűzte ki, hogy a lehető legnagyobb segítség nyújtásával igyekszik az aktív foglalkoztatottak körében tartani a cégtől kényszerűen távozó alkalmazottakat. A Az elmúlt évben lezajlott leépítési hullámban 540 dolgozótól vált meg a Mecsekurán Kft. Közülük közel 300 ember a kárpótoltaknak a privatizált stratégiai társaságok vagyonából 39 milliárdnyit ajánlunk fel jegyeik ellenében. Több mint 9 milliárdos ag- rárportfólió értékesítése a szövetkezetek számára már elkezdődött, 1-1,5 milliárd forint értékben pedig újabb kárpótlási jegy-részvény csereakciót hirdetünk meg. Az első fél évben az áram- szolgáltató társaságok jegyzett tőkéjének 8-8 százalékát kitevő részvénycsomagok kerülnek a piacra. Ezzel párhuzamosan elindul a Líra és Lant Kereskedelmi Részvénytársakapott végkielégítést, 132 fő különféle járadékos konstrukcióban távozott. Ugyancsak jelentős a száma (122) azoknak akik munkanélküli ellátásban részesültek. Igen örömteli, hogy az elbocsátottak közül hetvenhetén igen gyorsan új munkahelyet találtak, viszonylag kevesen mentek nyugdíjba. Az uránbánya bezárása időpontjának (1997) ismeretében a bizottság már most szeretne előkészületeket tenni annak érdekében, hogy a jelenlegi dolgozói állomány leépítését legalább hasonló eredményességgel tudja lebonyolítani. A munkát könnyíti, hogy a fizikai állomány nagyrésze rendelkezik jól hasznosítható más szakképesítésekkel is, de a PERt. Kőszénbánya a vájvégiek iránt is ság állami tulajdonú részvényeinek értékesítése.- Milyen árfolyamon számítják be a kárpótlási jegyeket: címletértéken vagy a kamattal megnövelt névértéken ?-A törvény - köztudomásúan - egyértelműen kimondja, hogy a kárpótlási jegyet kamattal növelt névértéken kell beszámítani. Jelenleg az 1000 forintos címletértékű kárpótlási jegy 1742 forintot ér.-Köztudomású, hogy egyesek - spekulatív céllal - jelentős mennyiségű kárpótlási jegyet vásároltak fel. ők is részt vehetnek a mostani, kedvezményes tranzakcióban?-Nem. Kínálatunk az alanyi jogon kárpótoltakat, a szövetkezeteket és az önkormányzatokat célozza meg. Újvári Gizella bejelentette munkaerőigényét. Az elkövetkező időszakban a bizottság kérdőíven keresi meg a dolgozókat, hogy milyen elképzelésük van a jövőjükkel kapcsolatban. A gyors beavatkozás segély- program amerikai felelőse, Maria T. Heidkamp így nyilatkozott lapunknak az eddigi munkáról:- Eddig csak pozitív véleményt mondhatok a program résztvevőiről és kormányzati támogatóiról is. A következő időszakban a jobb eredményesség érdekében szeretnénk jobban bevonni a munkába az érdekképviseletek, a szakszervezet és az üzemi tanács képviselőit is, a jövő évben pedig újra megnyitjuk ügyfélszolgálati irodánkat. Kaszás E. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. összes bevétele 1995-ben 473,9 milliárd forint volt - állapítható meg az ÁPV Rt. Informatikai és Vagyony- nyilvántartási Ügyvezető Igazgatóságának összegzéséből. A privatizációs szervezet kiadásai ugyanakkor tavaly elérték a 241,9 milliárd forintot. A többletbevétel 192 milliárd forint volt. Az ÁPV Rt. bevételeiből 451,5 milliárd forint készpénzben érkezett be. Az értékesítésekből összesen 460,1 milliárd forintnyi bevétel keletkezett, 412 milliárd devizában. Az ÁPV Rt. bevételeit 5,5 milliárd forintnyi osztalék gyarapította, további 8,2 milliárd forintot pedig egyéb bevétel címen számoltak el. Az ÁPV Rt. kiadásaiból a legnagyobb tétel az a 150 milliárd forint, amelyet közvetlenül a költségvetés számára kellett befizetni. Osztalék gyanánt 5,5 milliárd forintot juttatott a költségvetésbe a privatizációs szervezet, és további, mintegy 3 milliárd forint jogszabályi kötelezettségekből származó befizetést teljesítettek. A privatizációs folyamat előkészítése 5,1 milliárd forintot emésztett fel, a vagyonkezelés költségei 3,3 milliárdot tettek ki. A saját működés költségeinek címén 3,2 milliárd forintot számolt el az ÁPV Rt. Az önkormányzatoknak kiadott ellenérték 1,9 milliárd forint volt. A reorganizációra 9,7 milliárd forintot kellett költeni. A befektetési alapokra és társaságalapításra 7,5 milliárdot fordítottak tavaly, kezesi, garanciális kiadásokra pedig 3,6 milliárdot költöttek. Az ÁPV Rt.-nek vissza kellett fizetnie tavaly 20,6 milliárd forint devizahitelt, ezzel egyéb kiadásai 23,6 milliárd forintra duzzadtak. A kárpótlási jegy felhasználás 18,4 milliárd forintot tett ki. Az ÁPV Rt. jelenleg 363 társaságban rendelkezik többségi tulajdonnnal, 298 cégben pedig kisebbségi tulajdonrésszel. A privatizációs szervezet kezelésében lévő vagyon értéke ez idő szerint eléri az 1190 milliárd forintot. Az ÁPV Rt. tavaly 214 különböző nagyságrendű vagyonnal rendelkező társaságot értékesített 159,8 százalékos átlagos árfolyamon. Teljes egészében összesen 102 céget adtak el, 105 százalékos átlagárfolyamon. ÓRIÁSI TÉLI iZONYEGVÁSÁI A SLILÁKNÁL! Minden gépi perzsaszönyeg 50 % árengedménnyel vásárolható 1996 január 31-ig! Padiószőnyegek 30 %-al olcsóbban! Egyes padlószőnyeg már 299 Ft/rrh-től. Kárpótlási jegyét a vásárláskor felhasználhatja. Pécs, Centrum Áruház, Bajcsy-Zs. út 4. Tel.: (72) 232-500/236, 1 Nyitva: H-P 9-18-ig, Sz.: 9-14-ig * Sulák Ne feledje, a SULÁKKAL jól jár! Mi lehet, aki ma bányász? Újabb állomásához érkezett az uránosok sorsát egyengető bizottság munkája A gépesítés ellenére nehéz munkát végeznek a bányászok fotó: Müller andrea HÍREK a gazdaságból Önkéntes biztosítók Az országban jelenleg kilenc önkéntes, nonprofit mezőgazdasági biztosítóegyesület működik. Közülük hat foglalkozik növény-, kettő állatbiztosítással, egy pedig a vadásztársaságok vad és gépjármű ütközéséből eredő felelősségi kárát intézi. A növénybiztosító egyesületekben 35 400 hektárra, 1,85 milliárd forint értékre kötöttek biztosítást a termelők. Az állatbiztosítókkal összesen 300 millió forint értékben kötöttek szerződést a gazdálkodók szarvasmarhára, sertésre és igáslóra. Az EU változtatott a kvótákon Az Európai Unió úgy döntött, hogy a kelet-európai országokból - így Magyarországról - érkező mezőgazdasági termékek kvótáját 1996-ban nem tíz, hanem csak 5 százalékkal növeli. Bár tavaly nem nőtt az EU-ba irányuló magyar agrárkivitel, néhány terméknél - például kacsa, darabolt csirke, liba - lehetőség lenne az export növelésére. A kormány szeretné, ha az Unió termékekre és országokra lebontva differenciálná a kvótákat. Módosul a Pénzintézeti törvény Ez év tavaszán az Országgyűlés elé kerül az a törvénymódosító csomag, amely a pénzügyi szolgáltatásokat végző gazdasági társaságok, köztük a bankok, a lízingcégek, faktorházak és más típusú pénzügyi cégek tevékenységét szabályozza majd átfogóan. A törvénymódosítások célja az, hogy a hazai pénzintézeti szektor alkalmazkodjon az Európai Unió és az OECD-tagál- lamok gyakorlatához. Nemzetközi cégekre támaszkodva A Pénzügyminisztérium támaszkodni szeretne a Magyarországon jelenlévő multinacionális vállalatok tapasztalataira - jelentette ki Bokros Lajos pénzügyminiszter csütörtökön a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága (NVMT) közgyűlését követő sajtótájékoztatón. A Magyarországon megtelepedett multikat képviselő NVMT és a pénzügyi tárca közös szakbizottságot hoz létre, amely javaslatokat fog kidolgozni a pénzügyi politika időszerű feladataival kapcsolatban. Fekete a fehérben - Nagy a forgalom ezekben a hideg, havas napokban a Tüzép-tele- peken. Sokan pótolják az ősszel beszerzett, de mára alaposan megfogyatkozott tűzifát és szenet. Megfigyelhető, hogy a szűkre szabott pénztárcák miatt nem kevesen vannak, akik csak egy-két hétre való tüzelőt tudnak tartalékolni. fotó: müller andrea