Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)

1996-01-26 / 25. szám

1996. január 26., péntek Politikai Vitafórum Dünántúli Napló 11 Hogyan tovább a közoktatásban? Hetek óta dúl a vita Pécsett a közoktatáshoz közel állók kö­zött (és ki ne lenne ilyen), hogy milyen intézkedések szüksége­sek - vagy szükségesek-e egy­általán - a területen. A kérdés eldöntése azért nem szokvá­nyos és nem egyszerű, mert a pedagógiai indokokkal szöges ellentétben állnak a város gyenge anyagi kondícióira való hivatkozások. A helyzet röviden:-A város 96-os (tervezett) bevétele egymilliárd forinttal lesz kevesebb, mint az elmúlt évben.- A város hitelállománya olyan magas, hogy újabb hite­leket nem vehet fel (lehet, hogy nem is kapna), a törlesztés to­vábbi komoly anyagi megterhe­lést jelent, (a múlt évben ilyen sem volt).- Az elmúlt 3-4 évben az ál­talános iskolás gyermeklétszám városi szinten közel kétezerrel csökkent (ez 4-5 iskolát töltene meg!), ugyanakkor a pedagó­guslétszám valamelyest nőtt.- A városvezetés az elmúlt ciklusban olyan iskolafejleszté­seket indított meg, amelyek fenntartási terhei mostanában jelentkeznek.- Az iskolaszerkezet nem rugalmas, az egyik iskolatípus­ban jelentkező csökkenő ten­denciákat nem képes egy másik ellensúlyozni. Átalakítására vonatkozó elképzelések nem készültek, nincsenek is tervben.- A Közoktatási Bizottság előtt lévő elképzelésrendszer, amely két iskola szeptemberi bezárását és 4-5 másik átszer­vezését irányozza elő, alapve­tően nem oldja meg a helyzetet, még csak nem is enyhíti igazán a gondokat, hiszen jelentős anyagi megtakarítást nem eredményez ebben az évben.- További gond, hogy a tör­vényi háttér várható módosítá­sának következtében jelentős megszorítások érik az iskolá­kat. A szakszervezeti egyeztető fórum elé került anyag számai már ismertek: 26-os általános iskolai és 30-as középiskolai osztálylétszámok (ma kb. 20, il­letve 28 a pécsi átlagszám) il­letve 20 óra kötelező óraszám (ma 18). Ez önmagában 20% körüli pedagógusfelesleget eredményezhet.- Ugyanakkor a város jelen­legi vezetői nem készültek fel az átalakításra, és nem készítet­ték fel sem a pedagógusokat, sem pedig a közvéleményt. Megnyilatkozásaik dezinfor- mációnak voltak nevezhetők. Az átalakítások tehát szük- ségszerűek, és halaszthatatla­nok, még akkor is, ha tudjuk, hogy önmagában a közoktatás átalakítása nem oldja meg a vá­ros gondjait, hanem át kell vizsgálni az alacsony haté­konysággal és sok tekintetben pazarlóan működő városi alapí­tású kft-k, Rt-k tevékenységét és szükségességét. Csak ezzel együtt, ezzel összefüggésben igényelhető a város közoktatá­sában résztvevőktől az átalakí­tással járó áldozatvállalás. Nem járok messze az igaz­ságtól, ha azt mondom, hogy a 24. óra 60. percében vagyunk. Ha nem születik olyan elképze­lés, amely egyaránt választ ad a költségvetési hiányok pótlá­sára, a szeptembertől várható szervezeti átalakítások miként­jére és nem hoz létre egy ru­galmas iskolarendszert, akkor ez év őszére beáll a városban a teljes oktatási csőd - ezzel egy­idejűleg akár a város költségve­tési csődje is. Ebben a tekintet­ben pedig az lesz a legkisebb baj, hogy a jelenlegi városveze­tés elégtelen bizonyítványt állít ki magáról. Meixner András, MSZP önkormányzati képviselő Garé Garéi hulladéktárolóval kap­csolatban az 56-os Szövetség, a Justitia Baráti Társaság, a Magyar Út Körök, a Politikai Foglyok Szövetsége, a Recski Szövetség, a Történelmi Igaz­ságtétel Bizottság, a Független Kisgazdapárt, a Keresztény- demokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Igazság és Élet Pártja, a Törté­nelmi Kisgazdapárt és a Zöld Alternatíva a következő állás- foglalást hozta: A tények ismertek: a Buda­pesti Vegyiművek Garé térsé­gében veszélyeshulladék-táro- lót létesített, amelyről már év­tizede tudják, hogy egyre sú­lyosabban szennyezi a környe­zetet. Ugyanazok, akik koráb­ban a tároló és az ott tartott ve­gyianyagok ártalmatlan voltát bizonygatták, hirtelen fordu­lattal éppen az ellenkezőjét kezdték el hirdetni. Tekinté­lyelvű fellépéssel igyekeztek meggyőzni a lakosságot, hogy az egyedüli megoldás a hely­színen fölépítendő nagykapa­citású hulladékégetőmű, amely még évtizedekig égetné távoli vidékek - külföld - hul­ladékát abban a Baranya me­gyében, amely hivatalos sta­tisztikák szerint is a legkeve­sebb ilyen típusú hulladékot bocsátja ki hazánkban. A Garé környéki falvak Társadalmi Egyeztető Bizott­ságot hoztak létre, amelyet kezdetben sem a BVM, sem a hatóságok nem ismertek el. 1992 novemberében a Pécsi Zöld Kör a Természetvédők Szövetségével együtt a garéi kérdést bevonta a „Kampány a környezeti jogokért” nemzet­közi akcióba, a Zöld Alterna­tíva pedig a hazaiakon kívül az osztrák és német parlamenti zöld pártok szakértői és média kapcsolatait felhasználva pró­bált segíteni. Eközben parla­menti interpelláció, bizottsági meghallgatások zajlottak, de ami a legfontosabb, a kör­nyékbeli lakosság egyre hatá­rozottabban és szervezettebben tiltakozott. 1994 júliusától már a törvényi alapja is megvolt an­nak, hogy a környékbeli falvak véleménye nem hagyható fi­gyelmen kívül. Ez év őszén pe­dig a környezetvédelmi hatóság elsőfokon a hulladékégető léte­sítését elutasító végzést hozott. A jogi folyamat ezzel nem zá­rult le, az égetőben érdekeltek fellebbeztek, továbbá propa­gandaízű, polgári peres eljárás­nak álcázott támadás indult Dunai Zoltán szalántai polgár- mester ellen. A garéi égetőmű elleni tilta­kozás nem egyszerűen a „zöl­dek” ügye. Nem is csak a bát­ran, határozottan és méltóság­gal fellépő környékbeli lako­sok és elöljáróik ügye, akik gyermekeik egészségét, me­zőgazdaságukat, idegenfor­galmukat féltik. Mindannyi­unk ügye ez, akik belátjuk, hogy az ilyen és ehhez hasonló beruházásokat nem szabad az egyébként igen fontos más jel­legű nyugati beruházásokkal összekeverni! Ha a hulladéké­getők, tárolók, feldolgozók or­szága leszünk, akkor fillére­kért vállaljuk át mások kör­nyezeti kockázatait és végleg leértékeljük magunkat! Akikért a harangok szóltak December 28-án délután 3 óra­kor Pécsett megkondultak a ha­rangok, az „aprószentek ha­rangjai”. Azokért kong-bong a sok harang, akik megfogantak, de nem kapták meg az élethez való jogot. A harangozok és a harangoz­tatok szándéka biztosan jó és tisztességes volt. De egy fo­gyatkozó nemzet összetett tra­gédiájának nem oka, hanem okozata a szülési akarat csök­kenése. Az tart félelemben több millió családot, hogy a megszü­letetteknek van-e, lesz-e esé­lyük az életre. Mi lesz a gye­rekkel, ha egyik vagy mindkét szülő elveszíti munkahelyét, vagy megbetegszik? Jut-e pénz ennivalóra, gyógyszerre, meleg szobára, cipőre, ruhára, tan­könyvre, iskoláztatásra. Iszonyatos lehet egy anyár nak, ha gyereke éhes, de nincs mit adni neki, ha beteg, és nem tudja megvenni az igazán haté­kony gyógyszert, és nincs kire hagyni. Mégsem maradhat vele otthon, mert munkahelyi fő­nöke pillanatok alatt kiteszi az utcára. Ez nem rémálom, ezek valóságos napi történések. Az általános iskolás gyerekek 30- 60%-a éhesen megy iskolába, őértük is félre kellene verni a harangokat. Harangozó lelki­ismeretet ébresztő, riasztó kon­gatással azokért a megszületet­tekért, akik most már tömege­sen fáznak és éheznek. Miért nem sikoltoznak, verekednek, dörömbölnek ezekért a gyer­mekekért azok, akik oly hango­san és oly általánosságban szó­nokolnak, ígérnek mindenkinek szebb, boldogabb jövőt? Az egyvégtében és látványosan túlköltekező és dőzsölő régi és újgazdagok számára valóban tanulság nélküli a történelem? Nem értik, hogy a kettészakadt társadalom olyan szimbiózis, amelyben mind a két csoport­nak hozzá kell járulnia a hasz­nos együttéléshez? Úgy tűnik, a társadalom ma nem osztályok szerint tagozó­dik. Sajátos érdekek mentén jönnek létre és esnek szét a ki- sebb-nagyobb emberi csopor­tok, egymást taposva, pusztítva és senki sem törődik azzal, hogy az elesettek, az alulmara- dottak is emberek. Végzetes do­log, hogy mi nem egy nyelven beszélünk, nem értjük egymást, más lett a szókincsünk, mások az érzelmeink, az indítékaink és az indulataink. A társadalmi megegyezés, megbékélés és a szolidaritás két vége között iszonyatos a távolság. Ennek a távolságnak félelmetes tünetei és következményei vannak. Ezek a tünetek és következmé­nyek határozzák meg helyün­ket, lehetőségeinket, tetteinket létünk naponta szűkülő küzdő­terén. Csorba Tivadar Az MDF liberális párt lesz? Vissza a gyökerekhez Az MDF jelenlegi vezetése országosan is csődöt mondott, amit a gödöllői és pesti ta­nácskozások bizonyítanak. Az eddigi liberális, és az MDF szellemiségét megté­pázó irányítás a különféle ve­zetői megnyilatkozásokból és az MDF parlamenti frakció­jának jellegtelen tevékenysé­géből is folyamatosan látható volt. Helyi visszahatásai sem maradtak el. Az addig még csak rejtőz­ködő SZDSZ szimpátia, az 1994-es önkormányzati vá­lasztások idején - szolgálva egyúttal az MDF pártszelle­miségét másodrangúnak te­kintő karrierista érdekeket is, - egy SZDSZ vezényletű Polgári Szövetségben, mint választási összefogásban öl­tött testet. A liberális és a személyes érdekek tehát fon­tosabbak lettek, mint a párt szellemisége és elvei. Az efajta liberális szemlélet, öt­vözve a „perszonális devian­ciával” lépésről-lépésre szinte „belopta” a tagságot az SZDSZ-es vezényletű válasz­tási szövetségbe, s hajtotta li­berális érdekű uralma alá a helyi szervezetet. András- falvy Bertalan, a párt városi elnöke személyében ellenezte ezt a törekvést, de végül is meghajolt az erőszakossággal szemben. A liberális szemléletű vá­rosi és megyei vezetés, és az SZDSZ-el kötött önkormány­zati paktum miatt a pécsi tag­ság összezsugorodott, s e tö­redéknek is ma már alig fele­háromnegyede fizet tagdíjat, illetve vesz részt a közgyűlé­seken. A tagság elmaradt, ki­lépett, legjobb esetben csak visszavonult. A fentieket azért kívánjuk ily módon a tagság tudomá­sára hozni, mert bízunk a nyilvánosság mozgósító ere­jében, és mert a tét nagy. Az MDF-nek március 2-4-án döntenie kell, hogy végül is egy harmadik liberális párt lesz-e, s fel fog-e oldódni egy liberális nirvánába, vagy ké­pes lesz jobb fordulatot leírva visszakanyarodni eredeti konzervatív, szentistváni ke­resztény és népi-nemzeti, vagyis a lakitelki szellemisé­géhez. Vissza tudja-e állítani önálló arculatát. Mindez a küldöttek tevékenységétől függ­ők pedig csak akkor tud­nak megfelelően voksolni, hogyha kellő és hiteles infor­mációkkal rendelkeznek. Az MDF Nyugati Csoportja Tátrai András alapító tag A Köztársaság Párt a gazdaságról A Köztársaság Párt Országos Elnöksége 1996. január 10-én tartott ülésén feladattervet fo­gadott el a párt 1996-os ten­nivalóiról. Döntött arról, hogy az év folyamán meg kell ol­dani a párt központjának vég­leges elhelyezését. Az elnökségi ülésen a párt kialakította álláspontját a pri­vatizációs többlet bevétel fel- használásával kapcsolatban. Összhangban a párt gazdasági programjával a Köztársaság Párt szerint az összeget teljes egészében a legmagasabb kamatozású, azaz a legkedve­zőtlenebb hitelek idő előtti törlesztésére, visszafizetésére kell fordítani. Az idő előtti visszafizetés évente mintegy 60 milliárd forint kamattehertől mentesí­tené már 1996-ban is a költ­ségvetést és ez lehetővé teszi, hogy a kormány újragondolja szociális lehetőségeit, a sport illetve a kultúra támogatását, előre hozhatja számos mun­kahelyet is teremtő, de a gaz­daság egészét segítő infra­strukturális fejlesztését. Ilyen lehetne az M3-as autópálya építésének Ukrajna irányában történő érdemi felgyorsítása. Miután az adósság tőketör­lesztése tartós megtakarítást biztosít a költségvetés szá­mára, így 1997-től lehetővé válna a kiugróan magas adó­terhek érdemi csökkentése. Az évi 60 milliárd forint a várt társasági adóbevételek közel egyharmada, ami lehe­tővé tenné, hogy a ma, kettős kulccsal (18% illetve 43%) adóztatott rendszert egységes 18%-os mértékűre alakíthas­suk át. Meggyőződésünk, hogy a gazdaságra nehezedő adóte­her érdemi csökkentése a leg­jobb gazdaságélénkítő, mun­kahelyteremtő és ezen keresz­tül szociális biztonságot nö­velő program. A Köztársaság Párt Baranya Megyei Szervezete Nyilatkozat A kormány nem teljesítette az 1995. II. félévére vonatkozó törvényhozási programját, mert az megalapozatlan és koncep­ciótlan volt. A törvényjavasla­tok csaknem mindegyikét ké­sedelmesen nyújtotta be az Or­szággyűlésnek, jelentős részü­ket pedig egyáltalán be sem ter­jesztette. Emiatt nem tudott törvényt hozni az Országgyűlés olyan fontos kérdésekben, mint pl. a helyi önkormányzatok adóssá­gának a rendezése, az államház­tartás, a társadalombiztosítás, a köz- és felsőoktatás, valamint a közalkalmazotti viszony re­formja, a pénzintézeti tevé­kenység megszigorítása, a be­fektetők biztonságának a növe­lése, az erdők helyzetének a rendezése, a közélet tisztasága érdekében a közszereplők átvi­lágítása, valamint a hadiárvák kárpótlása. A törvényhozási ké­sedelmet, illetőleg a kormány­zati fejetlenséget tovább nö­velte a kormány azzal, hogy az Alkotmánybíróság által alkot­mányellenesnek minősített gazdasági törvényeit az Or­szággyűlésnek újra kellett tár­gyalni. Az 1995. évi 453 milliárd fo­rint privatizációs bevételből mintegy 100-120 milliárd forint (megközelítően 1 milliárd USD) a privatizációs többlet- bevétel. Az 1996. évi költségvetési törvény 8. § (2) bekezdése ér­telmében a privatizációs több­letbevételt adósságtörlesztésre kell fordítani. A külső és a belső adósságkamat terhei kö­zül a költségvetés és a gazdaság szempontjából is a belső adós­ságé a nagyobb teher. A külső adósságállomány több, mint 90 százalékban közép- és hosszú- lejáratú hitelekből áll, amelyek kamatai a belpiaci kamatokhoz viszonyítva kedvezőbbek. A belső adósságállományunk 1995. évi kamatterhe közel 500 milliárd forint volt. Keresz­ténydemokrata Néppárt Orszá­gos Elnöksége úgy ítéli meg, hogy az adósságállomány csökkentésének hatására a bel­piacon bekövetkező kamat- csökkenések gazdaságfejlesztő, gazdaságélénkítő hatásánál je­lentősebb eredményt lehetne biztosítani, ha a privatizációs többletbevétel egy részét az elmaradott, halmozottan hátrá­nyos helyzetű térségek infra- struktúrális ellátottságának ja­vítására, az annyira szükséges versenyképes termékek megje­lenését biztosító műszaki fej­lesztések, beruházások hitelei kamatterheinek részbeni átvál­lalására, nemzeti lakásépítési program kimunkálására és_ be­indítására, az oktatás, a kutatás, a kisvállalkozások, a háttéripa­rok létrejöttének támogatására fordítanak. Az ország lakossága aggodalommal figyeli azt a tendenciát, hogy a kormány a már meglévő kevés autópálya­szakaszokat is fizető szaka­szokká kívánja tenni. Egy ilyen lépés katasztrofális hatással járna. Ugyanis: a ma­gyar gépkocsi-tulajdonosok - elkerülendő a hatalmas költ­séggel járó úthasználatot - be­kényszerülnek a falvakon, vá­rosokon keresztül haladó utakra. A balesetek száma ug­rásszerűen növekedni fog, s ez­zel együtt a halálozások és a tartós testi sérülések száma is. A drasztikus környezeti szeny- nyeződés is a következmények között lesz. Nem szabad arról sem elfe­ledkezni, hogy hosszú évek so­rán a magyar lakosság már megfizette a benzinárban befi­zetett útalap formájában az ed­dig kiépített autópálya szaka­szokat. Ismételt fizettetés alap­ján erkölcstelen, a korábbi ígé­retekkel való szemérmetlen visszaélés. Tudatában vagyunk ugyan­akkor annak, hogy az ország életében létfontosságú az infra- stuktúra továbbfejlesztése, s az autópályák további építése. Ezt azonban nem csupán díjfizető formában lehet megtenni, ha­nem az ún. vignyettás formában is, úgy mint Svájcban vagy Csehországban. Ebből és az út­alapból együttesen igen jól le­het finanszírozni az ország au­tópálya hálózatának továbbépí­tését. A Kereszténydemokrata Néppárt Országos Elnöksége tiltakozik a kormány tervezett lépése ellen, s mérlegeli alá­írásgyűjtő akció kezdeménye­zését, azzal a céllal, hogy ebben a kérdésben népszavazást kényszerítsen ki, megakadá­lyozandó a következő 30-40 évre alapjában elhibázott autó­pálya üzemeltetési rendszernek az országra való rákényszélüté­sét, ami ráadásul teljesen ide­gen testet képezne Európa ezen térségében. * Az IFOR keretében működő műszaki alegységek védelmé­nek biztosítására vonatkozóan a magyar kormány az Ország- gyűlést megtévesztette, sőt, egymásnak ellentmondó nyi­latkozataival azt bizonytalanná tette. A Kereszténydemokrata Néppárt Országos Elnöksége felszólítja a magyar kormányt, hogy a műszaki alegység mun­kájának megkezdése előtt an­nak védelmét biztosítsa. Ursprung János a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Elnökségének tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalom