Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1996-01-16 / 15. szám
1996. január 16., kedd A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Két év alatt több mint háromezer ügyfél Egy hely a fogyasztókért A fogyasztóvédelemmel foglalkozó Baranya Megyei Tanácsadó Iroda, mely Pécsett az Apáca utcában működik, talán már nem ismeretlen a megye polgárai előtt. Azok számára biztosan nem, akik valamilyen problémával, kérdéssel keresték meg őket, az elmúlt két évben több mint háromezren. Ritter Tamásné dr., az iroda vezetője elmondta, ingyenes tanácsadó szolgálatuk a fogyasztóvédelmet eléggé tágan értelmezi, tehát nemcsak a kereskedelemre vonatkozó, a vásárlásból fakadó megkeresésekkel foglalkoznak, hanem minden olyan területtel, ahol valaki fogyasztóként léphet föl. Leginkább a közüzemi szolgáltatásokkal, a szolgáltatás minőségével, számlaügyintézésekkel kapcsolatosan keresik fel őket. A vásárlásból adódó panaszok mintha visszaszorulóban lennének, amiben közre játszhat a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség hatékonysága is. Utóbbi intézménnyel jó munkakapcsolatuk alakult ki, rendszeresen tájékoztatják egymást tapasztalataikról. Az iroda, mely a Németországi Fogyasztóvédelmi Szövetség segítségével alakult, januártól támogató nélkül működik. A munkát ennek ellenére nem hagyják abba, hiszen nagy az igény iránta. Addig is, míg sikerül hazai támaszt találniuk délelőtt a 211-399-es telefonszámon fogadják a tanácsra várókat. V. G. Jégveszély! Könnyű utólag okosnak lenni ... Az elmúlt hetek, napok bővelkedtek az olyan közúti tragédiákban, ahol ajég volt a főszereplő. Elég, ha a múlt heti Egyházas- kozár melletti súlyos tömegszerencsétlenségre emlékeztetünk, de a hét végén halálos áldozatot is követelt az alattomos jegesedés. Persze nem írhatjuk csak az időjárás rovására a szomorú eseményeket, hiszen ezek a balesetek - az utólagos vizsgálatok szerint - elkerülhetőek lettek volna. Nos, - mondhatja a kedves autós - könnyű utólag okosnak lenni! Régi közmondás, és mégsem szívlelik meg sokan, hogy „más kárán tanul az okos” és képes a tragédiákból leszűrni a tapasztalatot. V Melyek ezek a tapasztalatok? Először is nézzünk a naptárra, majd a hőmérőnkre. A téli időszak az idén januárban igen változatos útviszonyokat produkál. Az egyik pillanatban még szikrázó napsütésben autózunk, azután árnyékba érve meglepetten „korcsolyázunk” az ott még fel Í m olvadt jégen. Nem ritkaság ’évszakra jellemző ónos eső m, amikor a gyalogos is felér egy kaszkadőr mutatvánnyal, hát még az autózás! Tisztelt járművezető! Ne hígy•jen mindig a szemének, nem mindig víz, ami fénylik az úton, ráadásul a jeges szakaszok egy része láthatatlan. Mire hagyatkozhatunk hát? Az óvatosságra, valamint a különféle médiákban megjelenő közlekedés meteorológiai előrejelzésekre, amely ezúton hívnánk fel a Tisztelt közlekedők figyelmét. Az útvonal megválasztásánál vegyék figyelembe, hogy a fő- közlekedési utak ugyan forgalmasabbak, de azok karbantartására, tisztítására több energiája jut az út kezelőjének, mint a mellékútvonalakra. Induljanak időben úticéljuk felé, hogy ne kelljen a jégen, a ködben, ónos esőben vagy a havon sietni, ami szinte mindig életveszélyes! Ha sikerül az óvatos, megfontolt járművezetést és az aktuális út és látási viszonyokat egy optimális sebességbe ötvözni, hígy- jék el nem lesz baj. Végül ne feledjék, hogy a bekövetkezett balesetekért a hatóságok nem a jeget teszik felelőssé, hanem a jármű vezetőjét. Balesetmentes közlekedést kíván a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság Blázy Lajos vezényletével a Pécsi Szimfonikus Zenekar újévi koncertre invitálta tegnap az érdeklődőket a pécsi Művészetek Házában. A zenekedvelő közönség Johann Strauss műveiből hallhatott válogatást. fotó: müller^ndrea Robbanástól sérült a kisfiú szeme Petárdarészeket, légpuska töltényeket távolítanak el az orvosok A hét végén megkísérelték eltávolítani annak a 14 éves kisfiúnak a szemébe fúródott fémdarabot, aki még szilveszterkor sérült meg. Műtét közben azonban úgy látták az orvosok, hogy többet árthatnak, mint használnak, ha mindenáron ki akarják venni a szeméből az idegen testet. A fémdarab ugyanis az ideghártyát is érintve beékelődött a szemfalba. Pillanatnyilag kérdéses, s a következő időszak dönti el, hogy mégegyszer megpróbálják-e kivenni, avagy ott marad. A kisfiú a kutyáját akarta védeni. Petárdát, vagy valami hasonló robbanó Műtét a POTE szerkezetet dobtak le szilveszter éjjelén az egyik emeleti erkélyről, ami a kutya elé esett. A kisfiú felkapta, hogy tovább hajítsa, eközben robbant a szerkezet, s egy fémdarab a fiú jobb szemébe fúródott. Mindez Szombathelyen történt, de január 1-jén már itt volt Pécsett, a POTE Szemklinikáján a gyermek, ahol összevarrták a sebet, s a szakmai szabályoknak megfelelően második’ lépésben igyekeztek kioperálni a fémdarabot.- A kisfiúnak meg van az esélye arra, hogy látni fog Szemklinikáján mondja dr. Mester Viktória, a POTE Szemklinikájának tanársegédje. - Ennyiben tehát megnyugtató a helyzete, de például az a fiatalember, - akinek az elmúlt év végén hasonló okok miatt sérült az egyik szeme - elvesztette a látását. Minden évben vannak ilyen esetek. A korábbi időkben, amikor nem lehetett ennyire könnyen hozzá férni különböző gyújtó, illetve robbanószerkezetekhez lényegesen kevesebb volt a szemsérüléssel járó baleset. Sajnos az utóbbi években növekszik a számuk és ez még akkor is nyugtalanító, ha hozzá tesz- szük, hogy szerencsére nem sok a súlyos következménynyel járó baleset. A klinikának gyűjteménye van a szemekből kioperált idegen testekből. A tanársegédnő a személyekre is emlékszik, akik szeméből eltávolították ezeket. Például az öt darab petárda maradványt szintén egy gyermek szeméből szedték ki, de van itt rézdarabka, fémszál, rozsdás szögfej, és egy csomó légpuska töltény is. Az adataik szerint a szemsérüléseket szenvedettek 50-60 százaléka negyven év alatti férfi. Az elmúlt évben tizenhat alkalommal kezdeményezett eljárást a rendőrség Baranya megyében petárda birtoklás, árusítás, illetve felhasználás miatt. A tizenhatból kilenc esetben az év végi ünnepek idején. Török E. Megzsaroltak egy főiskolást A városi rendőrkapitányságon január 10-én tett feljelentést az a Pécsett tanuló főiskolás, akit ismeretlen személyek a megelőző napon megfélemlítettek és megzsaroltak. Mint a fiatalember elmondta, telefonon értesítették, hogy Pécs melyik szórakozóhelyén kívánnak vele találkozni, majd az oda érkező négy férfi arra kényszerítette, hogy beüljön kocsijuk hátsó ülésére. Ezt követően egy elhagyatott helyre hajtottak. Már útközben közölték a fiúval, hogy négymillió forintot követelnek tőle. Arra hivatkoztak, hogy megbízójuk nevében járnak el, akinek korábban a fiatalember hárommillió forintos kárt okozott. Hogy milyen kárt okozott, arról nem beszéltek, ám azt elmondták, hogy további egymilliót az ő munkájuk ellentételezéseként követelnek a fiútól. „Kérésüknek” azzal a kijelentéssel adtak nyomatékot, hogy amennyiben nem fizetne, úgy kezét és lábát ujjanként törik darabokra. Miután a fiatalember elmondta, hogy ennyi pénzzel ő nem rendelkezik, ám részletekben bizonyos összeget fizetni tudna, némiképp enyhítették követeléseiket. Mint mondották, elég ha az ő egymillió forintjukat kifizeti, a megbízójuk hárommillió forintos követelését majd ők elintézik valahogy. Ezt követően vissza indultak a már említett szórakozóhelyre, ám közben tankoltak is, és költségeik fedezésére 16 500 forintot vettek el erőszakkal a fiútól. Hogy biztosak lehessenek a dolgukban - már fehér asztalnál - egy adásvételi szerződést írattak alá a fiatalemberrel, amelyben ő aláírásával igazolta, hogy Honda típusú gépkocsiját a négy férfi 500 ezer forintért megvette tőle. Kocsijával a zsarolók el is hajtottak, ám a Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói (röviddel a sértett bejelentését követően) őrizetbe vették egyiküket. Meglehetősen ritka eset, de másnap a három bűntárs önként jelentkezett a rendőrségen, így már valameny- nyien előzetes letartóztatásban várhatják a bíróság ítéletét. A négy pécsi zsaroló (P. F„ H. I., O. I. és V. R.) már büntetve volt erőszakos jellegű és vagyoni bűncselekmények elkövetése miatt. Balog N. Csökkent az influenzás megbetegedések száma Somogybán Valamelyest csökkent az influenzás megbetegedések száma Somogy megyében. Harkai László a tisztiorvosi szolgálat főorvosa elmondta: az elmúlt héten összesen 2157 új beteget jelentettek, amely 89 százaléka az azt megelőző héten nyilvántartásba vetteknek. A járvány kezdetétől mostanáig csaknem 11 és félezren fordultak orvoshoz influenzás tünetekkel, közülük 2337-et vettek betegállományba. Az esetek egyötödében valamilyen szövődményt is kimutattak. Egy újabb halálos áldozata is van a járványnak, egy 51 éves öreglaki asszony. Ezzel hétre emelkedett a most már kimutathatóan „A” vírus okozta megbetegedésekben elhunytak száma a megyében. Bútorbőség - böjtölő vásárlók Emlékeznek még a hetvenes évekre? Arra az időre, amikor Pécsett csak a Mecsek Áruházban, a Bem utcai és a Bajcsy-Zsilinszky úti üzletben lehetett bútort vásárolni? És ha beérkezett egy-egy hazai, romániai, NDK-beli, vagy szovjet szállítmány, a vagonokból máris az előjegyzett megrendelőkhöz vitték. Voltak, akik egyenesen a gyárakhoz igyekeztek kapcsolatot találni, oda mentek a megrendelt szekrénysorért, ülőgarnitúráért. Napjainkban teljesen fordított a helyzet. Most távolról sem az a kérdés, hogy van-e bútor, hanem az, hogy milyen és mennyiért? A hazai gyártók mellett itt vannak az olasz, német, holland, angol, szlovén termékek, sőt, az egyik legdivatosabb bútor, ami nádból készül Indonéziából érkezik. Zavarba ejtően nagy a választék és zavarba ejtőek az árak. Legalábbis azok számára, akik nem kívánnának egyebet, mint lakhatóvá tenni az otthonukat. Kevés olyan új bútort forgalmazó üzlet létezik, ahol 100 000 forint körüli áron ösz- sze lehet válogatni egy normál lakószoba berendezést. Ezért találtak jó piacot a használt bútorkereskedők, a megújító, felújító feladatokat vállaló asztalosok, kárpitosok akik közül többen új bútorok készítésével is foglalkoznak. A tehetőseknek természetesen nem okoznak gondot az árak, s vannak akik nem százezreket, hanem milliókat költenek otthonuk berendezésére. Bár manapság egyetlen nagyváros üzleteiben sem kunszt ennyit bútorra költenie annak aki megteheti, Frick Ferenc a pécsi Domus Áruház igazgatója, a szakma jó ismerője szerint ma is akadnak, akik csak Budapesten, márkás üzletekben vásárolnak. A fővárosban egyébként tényleg mindent lehet kapni. Ha tetszik, XV. Lajos korabeli étkezőt - három millióért. A kiragadott példa helyett azonban többet mond az adat, miszerint az éves összjövedelmük egy százalékát sem éri el az az összeg, amit ma Magyarországon az emberek bútorra fordítanak. T. É. A szép bútorok hiába csábítanak, ha apadt a pénztárca I