Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1996-01-16 / 15. szám
6 Dünántúli Napló Hazai Körkép 1996. január 16., kedd Bizottsági vélemény a biztonsági garanciáról A NATO civil ellenőrzést kíván Felmegy az áruk, viszont helybe viszik őket Nem lesz hiány tankönyvekből Harminc-harmincöt százalékkal emeli árait a következő tanévben a Nemzeti Tankönyvkiadó, ugyanakkor ígéri: nem lesz tankönyvhiány. Sőt, az idejében megrendelt kiadványok szeptember 6-ig megérkeznek az iskolákba. Mindezt tegnap jelentették be a kiadó sajtótájékoztatóján. Magyarországon még nem ismerik megfelelően a NATO sajátos működési rendjét és nyelvezetét; például, hogy parancsok helyett felkéréseket fogalmaznak meg - állapította meg tegnapi tájékoztatóján Mécs Imre, az Ország- gyűlés honvédelmi bizottságának elnöke. Véleménye szerint ez is közrejátszott abban, hogy számunkra csak késve derült ki egyértelműen, miként is értelmezhető a boszniai békefenntartásban részt vevő magyar műszaki zászlóalj számára nyújtandó biztonsági garancia. A magyar erőknek elsősorban abban kell megállapodniuk az IFOR-parancsnoksággal, hogy miként alakul majd többek között a műholdas híradókapcsolat és a felderítés a magyar katonák, valamint a brit Hetven vendéget várnak az Országházba február 9-10-én a sikeres magyarok világtalálkozójára. Legalábbis ennyi meghívót küldtek szét a napokban azoknak a jeles személyiségeknek, aki szerte a világban öregbítették hazánk hírnevét a tudomány, a kultúra vagy éppen a gazdaság területén. A résztvevők végleges listája még nem alakult ki, de tudni lehet, hogy a meghívottak között vannak olyan ismert személyek, mint Teller Ede atomirányítás között. Mécs Imre kitért arra is, hogy a honvédelmi bizottság elsősorban a hadsereg feletti civil ellenőrzést tekinti fontos feladatának. Hozzátette azonban, hogy a testület érdemi lehetőségei igen szerények, és elégtelenek a teljes körű áttekintéshez. Az idén például csupán 300 ezer forintot költhetnek szakértői tanulmányok elkészíttetésére. Többletforrások kellenének ahhoz, hogy hatékonyan működjön a honvédség feletti, a NATO által is megkövetelt civil kontroll. A tájékoztatón - egy kérdésre válaszolva - elhangzott az is, hogy megfelel az előírásoknak a műszaki zászlóalj számára beszerzett golyóálló mellény. A bizottsági elnök utalt arra, hogy a védőeszközt a Haditechnikai Intézet előzetesen alaposan megvizsgálta. tudós, Soros György üzletember, Fejtő Ferenc író és Tom Lantos amerikai képviselő. Lapunk értesülése szerint a találkozó első napján Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke mond bevezetőt, majd Hóm Gyula miniszterelnök tart előadást hazánk helyzetéről. A magyar diplomácia fő céljairól külön is tájékozódhatnak az egybegyűltek Kovács László külügyminisztertől. Bokros Lajos, a pénzügyi tárca vezetője a gazdasági stabilizáció lényegét, és várható hatásait ismerteti majd. Az 1996/97-es tanévben a tankönyvlistán 112 kiadó jelenik meg kiadványaival, szemben a tavalyi 75-tel - mondotta Abrahám István vezér- igazgató. Beszámolt arról is, hogy ebben a tanévben összesen mintegy 11 millió példányt értékesítettek kiadványaikból, s ennek a 90 százaléka tankönyv volt. Az idén várhatóan nem lesz tankönyvhiány - mondotta. Sőt, vállalják, hogy a határidőre megrendelt tankönyveket legkésőbb szeptember 6-ig A pannonhalmi Szent Márton monostor alapításának 1000. évébe lépett. Várszegi Asztrik püspök-főapát ebből az alkalomból adott nyilatkozatában elmondta: a jeles évfordulóról méltó módon szeretnének megemlékezni. A programsorozat március 21-én, az ezeréves Pannonhalmát bemutató nagy ívű kiállítással kezdődik. A tavaszi és a nyári hónapokban regionális és nemzetközi találkozókat rendeznek az egykori és mai bencés diákok, valamint Pannonhalma minden iskolába eljuttatják. Ha ez mégsem sikerülne, akkor szeptember 7-től 30-ig 5 százalékkal alacsonyabb áron értékesítik a tankönyveket. Amennyiben pedig csak októberben kerül a megrendelt könyv az iskolába, akkor 10 százalékkal olcsóbban adják. Mindezzel párhuzamosan megemelik a tanárok terjesztési jutalékát. Ábrahám István szerint az alaptanterv bevezetése új helyzetet teremt. A tankönyv- kiadó már az elmúlt időszakbaráti köre tagjainak részvételével. Augusztus 20-ra nemzeti zarándoklatot terveznek. Szeptember 14-re - Krisztus Szent Keresztjének ünnepére - Pannonhalmára hívják a hazai és a környező országok katolikus, protestáns és ortodox egyházainak vezetőit. A találkozó célja az, hogy tudatosítsa az egyház küldetését, nemzetek fölöttiségét. A testvéregyházak kapcsolatai ugyanis a kiengesztelő- dés, a megbékélés józan hálóját teríthetik e történelmi ban is gondolkodott a NAT- hoz illeszkedő fejlesztéseken, és elképzelései közül néhányat meg is valósított. Ilyen például a vázlat- és a modultankönyvek megjelentetése. A kiadó újdonságai közé tartozik, hogy a kazettákon kívül a nyelvtankönyvek mellett kiadnak CD-lemezeket is, továbbá a tanköteles kort még el nem ért kicsik számára iskolaelőkészítő könyveket szerkesztenek. A cég privatizációjáról szólva elmondta, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a magánosítás nem veszélyezteti az állam többségi tulajdonrészesedését. A gyerekek, az iskolák tankönyvekkel való ellátását pedig végképp nem. régió fölé - érvelt Várszegi Asztrik. A millenniumi ünnepség- sorozat csúcspontja II. János Pál pápa látogatása lesz, június második felében. Ezzel kapcsolatban felvetődött annak lehetősége is, hogy II. Alekszij, Moszkva és minden oroszok pátriárkája találkozzék Pannonhalmán Róma püspökével. A Szentszék és Moszkva között már régen folynak a tárgyalások, de mint Joaquin Navarro Valis pápai szóvivő tegnap a Vatikánban bejelentette, a két főpap találkozója nem Pannonhalmán, hanem majd csak egy később egyeztetett helyszínen és időben jön létre. Tárgyalás. Horn Gyula tegnap csaknem kétórás megbeszélést folytatott Sándor Lászlóval, az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnökével az egészségügyi ellátórendszer ésszerűsítéséről és ennek várható következményeiről. Egyebek között az is szóba került, hogy a kórházi ágyak száma csökkentésének, a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök támogatása módosításának hatása milyen szociális intézkedésekkel enyhíthető. Drágulás. Az elmúlt évben 28,2 százalékos volt az infláció Magyarországon. A KSH jelentéséből az is kiderül, hogy decemberben 1,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Az áremelkedés az év közepén 30-31 százalékkal tetőzött, s azóta - október kivételével - minden hónapban alacsonyabb volt, mint az előző évben. Költöző konténerek. Útnak indították a délszláv válság békés rendezésében részt vevő magyar műszaki alakulat táborhelyének első konténerházait. Á 133 ideiglenes otthont tíz nap alatt szállítja el Velencéről a horvátországi Okuca- niba a honvédség. A lakókonténerek megfelelően előkészített és közművesített területen akár 40 perc alatt lakhatóvá tehetők. Hallgat az APV. Az év első heteiben nem hirdet új pályázatokat az az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Az igazgatóságok jelenleg az idei feladatok összeállításával foglalkoznak. A tervek szerint megkezdik a 14 nagy ipari konszern privatizációját, folytatják a kis- ps közepes cégek értékesítését, valamint meg kívánják oldani a tartós állami tulajdonban maradó vagyon stabilizációját. Megzsinegelte áldozatát Sikeres magyarok találkoznak Gazdag programmal készül millenniumára Pannonhalma Pápai szentmise a monostorban Gazdag programmal készül Pannonhalma fennállásának ezeréves évfordulójára. Már bizonyos, hogy a katolikus egyházfő júniusban ellátogat Magyarországra, s a millennium alkalmából szentmisét mond a monostor templomában. Egy hónap alatt két emberrablás Az elmúlt év végén történt budapesti gyermekgyilkossági ügy fejleményeiről, és más bűncselekményekről esett szó a BRFK tegnapi sajtótájékoztatóján. A 12 éves István Zsolt meggyilkolásával gyanúsított 17 esztendős M. László módosította korábbi vallomását: eszerint lakására invitálta barátját, aki ott altatót vett be és rosszul lett. M. László ekkor egy ruha- szállító kötelet szorított a kisfiú nyakára, mert azt hitte, hogy a gyerek a tablettáktól meghalt, s az esetet gyilkosságként akarta feltüntetni. A vizsgálat alapján valószínűsíthető, hogy a kisfiút valóban a lakásban talált kötéllel zsinegelték meg. Az orvosszakértő szerint az áldozat még élt, amikor lefejezték. M. László az anyja konyhájában talált legnagyobb késsel vágta le a kisfiú fejét. A gyilkosságnál szexuális indítékra utal, hogy a gyermek végbelében olyan anyagot találtak, amellyel az óvszereket kezelik. A közelmúltban két emberrablás is történt. Kínai bűnözők egy 48 éves kínai kereskedőt raboltak el, és 30 ezer dollárt követeltek az áldozat feleségétől. Rendőrök szabadították ki a foglyot. A másik emberrablás áldozatát, a prostitúcióból élő 19 éves Szabó Szilviát a Józsefváros rossz hírű negyedében az utcáról hurcolták el egy Audiban. A tettesek 150 ezer forint váltságdíjat követeltek a lány élettársától. Túszukat Örkényben és Gyomron őrizték, többször megerőszakolták, de végül sikerült megszöknie. Magyar ombudsmanok látogatása Angliában Magyar ombudsmanok szakmai tapasztalatcserén vesznek részt ezen a héten Londonban. Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa, Majtényi László adatvédelmi biztos és Polt Péter, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a brit külügyminisztérium meghívásának tesz eleget. Látogatásuk során Anglia ombudsmanjá- val és parlamenti képviselőkkel találkoznak. A Reading Egyetemen működő Állam- polgári Biztosok Módszertani Központjában megismerkednek az angol ombudsmani tevékenység elméletével és gyakorlatával. Hűtlen kezelés a Közüzemi Rt.-nél Több vezető'potom pénzért jutott értékes területekhez Pécs városában Pécs polgármestere tett feljelentést a rendőrségen a közelmúltban hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt a Pécsi Közüzemi Rt. több vezető beosztásban lévő munkatársa ellen. Az ezt követő feljelentés-kiegészítés során a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya megállapította, hogy a hűtlen kezelés tárgyát képező (Gólya dűlőben lévő) 9183 négyzetméter nagyságú ingatlan korábban a pécsi önkormányzat határozata alapján került a Közüzemi Rt. tulajdonába tőketartalék minőségben. Megállapítást nyert az is, hogy az ingatlant az Rt. vezető beosztású dolgozói előzetes megbeszélésük, egyeztetésük alapján saját maguknak értékesítették, mégpedig messze a piaci ár alatt. Mint megtudtuk száz forintos négyzetméterenkénti áron, egyenként 150-150 ezer forintért. A roppant olcsó területvásárlási lehetőséggel hét vezető munkatárs élt. A vezérigazgató esetében a cég képviseletében a műszaki igazgató volt az aláíró személy. Az adásvételi szerződések alapján írta alá az Rt. vezetője a telekkialakítással kapcsolatos vázrajzot és engedélyeket is. Az illetékhivatal által végzett értékbecslés szerint az ingatlan értéke mezőgazdasági területként is 800-1000 forintot ér négyzetméterenként a 100 forint helyett, lakótelekké nyilvánítva pedig már 3500-4000 forintra emelkedne a négyzetméterenkénti ár. Ez pedig (könnyen kiszámítható) már negyvenszerese annak, mint amennyiért a tűzhöz közel álló vezetők megvásárolták a területeket. A telekértékesítésből a cég számlájára csupán 1 050 000 forint folyt be, holott minimum 9 milliót kaphattak volna az ingatlanért. A hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt folytatott eljárás elképzelhető, hogy elmarasztaló végeredménnyel jár az ügyben érintettek számára. A rendőrségi vizsgálat tovább folytatódik. Balog Nándor s.o.s. OKTATÁSI PROGRAM INDULÓ VÁLLALKOZÓKNAK AZ INFORMÁCIÓ HATALOM! RÖVID TANFOLYAMAINKON, RÖVID IDŐ ALATT MEGSZEREZHETI! JELENTKEZÉSÉT FOLYAMATOSAN VÁRJA: A.V.K.K.F. BARANYA MEGYEI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT: SIGORA IRMA, HORVÁTH GEMMA 72/324-876, 324-927 BARANYA MEGYEI KÉZMŰVES KAMARA: ULRICH ZSUZSA, BARANYAI NÓRA 72/313-109 / I